PC, avagy a semmitmondás művészete

2014.06.22. 

“A politikai korrektség (jelzőként használva: politikailag korrekt, szokásos rövidítése PC [píszí] az eredeti angol kifejezés alapján) olyan nyelvezetet, politikát, viselkedést, eszmét, gondolkodást jelöl, amely igyekszik minimalizálni az egyes vallási, etnikai, kulturális vagy egyéb közösségek megsértését. A kifejezés amerikai közvetítéssel terjedt el a világban…”

Természetesen a fentebb látható felvételek akár készülhettek volna valamelyik “jobbra húzó” televízió csatorna stúdiójában is, hiszen ott is éppen olyan nagylelkűen mérik az agyf@szolást, mint mondjuk a “baloldali médiumok” berkein belül. Nem is kívánom tovább húzni mondandóm lényeg, következzék pár keresetlen gondolat tőlem, ami talán érdemes egy rövidke bejegyzés erejéig.

Politológusaink, újságíróink, közszereplőink egyik közkedvelt és talán leggyakrabban hangoztatott “bevezető mondata” az; én úgy gondolom, hogy…, amitől lassan a falra mászom, főleg akkor, ha valaki minden második mondatát ezzel indítja. Tipikus esete ez annak, hogy miként “futamodjunk meg”, még mielőtt a lényegre tértünk volna. Persze mindennek van határa. Kivétel ez alól a hülyeség. Mert kérem szépen a drága öltönybe bújtatott, politikailag makulátlan beszédet folytató szakembereink még választékosak is “az én úgy gondolom, hogy” terén. Itt van példának okáért mindjárt a “szerintem”, vagy a “nézőpontom szerint”, vagy a “ha őszinte akarok lenni, akkor”, vagy a “meglátásom szerint”, de a “szerény véleményem szerint” sem lebecsülendő, főleg akkor, ha néha az “úgy vélem, hogy” és az “én úgy fogalmaznék, hogy” is előkerül a széles repertoárból. Tudom, hogy nem szabad támadási felületet hagyni és ha már stúdióban “kardoskodunk”, akkor legalább azt úgy tegyük, hogy közben kivert kutya módjára a hátsó lábaink közé csapjuk a farkunkat, de engedtessék már meg nekem, hogy szóvá tegyem ezt a nevetséges műfajt, aminek elsajátítására különféle tréningek szakosodtak. A határozottság és a szókimondás mára már kirekesztővé vált. Saját határozott vélemény? Rendíthetetlen álláspont? Dehogyis! Hisz ez csak vélemény Jóskám. Szubjektív, mint a táguló univerzum. Ne légy már “nem korrekt” Jóskám, mert még a végén elhatárolódásra kényszerítesz!

Kérdés; érdemes-e ilyen módon, effajta keretek közé szorítani mondandónkat? Normális és őszinte ember nem indíthat mondatot, “ha őszinte szeretnék lenni, akkorral”, hiszen ezzel kimondja az ítéletet saját maga felett. Miért kell kihangsúlyozni az őszinteséget? Ha nem mondom, akkor nem vagyok őszinte? Miféle ember él ezzel a kifejezéssel? Tényleg ez lenne többek között a “political corretness” műfaja? Cunciba öltöztetett gélség. Képlékenység. Puhaság. Gerinctelenség. Mellébeszélés. Megfutamodás. Lassan már nem létezhet mondat “én úgy vélem, hogy” nélkül. Egy kor, melyben nem lehet a szart szarnak nevezni, ahol még a hitványt is többre tartják, mint a “elrelativizált” normalitást. Karakánság végképp kizárva. Mindezt kisebb vagyonokért, fűtött stúdiókban, menő bőrfotelekben, keresztbe vetett lábakkal, öltönyben. Így lehet arannyá tupírozni a szart. És, ha már PC (pí szí), akkor legyen a lúd kövér, mert a Kedves Olvasó talán nem is gondolta volna, hogy létezik ennek a hangzatos fogalomnak az ellentéte is, amely csak egy fosztóképzőt kíván, hogy ebben a formában csúcsosodjon ki: political incorrectness, vagyis politikai inkorrektség. Én megmondtam előre, hogy a hülyeség fokozhatatlan. Mi lett volna Szent László királyunkból, ha emigyen szólott volna (píszí) a hadseregéhez: “Ha őszinte szeretnék lenni, akkor holnap hajnalban szerintem megütközünk a Cserhalmi-csatában.” Ez a beszéd teljességgel nonszensz lett volna és nélkülözött volna minden józanságot és tekintélyt. Férfiak emigyen nem beszéltek és manapság sem beszélhetnek egymással. De még a nők sem.

És a végére hagytam a cuncik közül a legcuncibbat: “A mai modern demokráciákban…” Ez mára már szinte kötelező jellegűvé nőtte ki magát. A gond csak annyi vele, hogy az égegyadta világon semmi értelemmel nem bírhat, mivel modern demokráciák nem létezhetnek, de ezt már a korábbiakban kiveséztük az egalitarizmus kapcsán. És mivel semmiféle valódi tartalommal nem rendelkezik, ezért a folytatásból is kiöl mindent, ami józanság, ami logika, ami értelem lehetne. Mert miféle minősége lehetne egy olyan összetett mondatnak, ami ilyen agyament felvezetővel veszi kezdetét? Ilyenkor nyugodtan váltsunk csatornát, de jól vigyázzunk, mert könnyen megeshet, hogy csöbörből vödörbe loccsanunk, hiszen, mint mondottam, a hülyeség határtalan és mindig van lejjebb. Tulajdonképpen én csak három kategóriát tudok megkülönböztetni a “politikai-szalon kerekasztal műsorok” között. A szart, a szarabbat és a legszarabbat, melyeknél még a legelcseszettebb pornó is kevésbé ártalmas, de László András már elsütötte ezt a “poént” előttem. Bár Ő egyáltalán nem viccből mondta. Azért egy pozitívumot fel tudok hozni a “relativizáló szerreszelés” mellett, mégpedig azt, hogy még egy kevés ésszel és intuícióval megáldott, egyszerű “polgár” is félelmetes következtetésekre juthat általuk, ha képes odafigyelni a bújtatott fogalmazásra és arra, ami a sorok között lapul. Ha másra nem is, de valamiféle tigrislovaglásra mindenképpen alkalmasak, mondhatni ébresztő jelleggel bírnak.

Régen, ha egy ember aranyköntösbe öltöztette volna körmönfont hazugságait, akkor nyilvánosan botozták volna meg. Ma ezt politika korrektségnek nevezik és nyalókaként árulják. Olyan szép ez a 21. századi vaksötétség, hogy néha öröm nézni…

Én úgy gondolom, hogy ennyi lett volna mára a mondandóm. Szerény véleményem szerint lesznek még hasonló hangvételű bejegyzéseim. Ha őszinte akarok lenni, akkor jelen írás erősen szubjektív jellegű és jelenlegi viszonyok közepette magában hordozhatja egy esetleges tévedés lehetőségét. Szerintem. 

“A: Barátom, Ön rekedtre beszélte magát.

B: Megcáfolt. Ne is folytassuk a vitát.”

Nietzsche

x