2014.07.11.
“Egy olyan világban, ahol az árufeltöltőt polcmenedzsernek hívják, ott a portás is front office munkára jelentkezik. Egy recepciós állásinterjú feketén-fehéren…”
“Szia!
Most jutottam egy kis lélegzetvételhez…
Szóval, a melóhelyen egy kis átalakuláson mentem keresztül az elmúlt …. évben. Előzmények: Ezer évig ….. voltam. Nagyon sok barom emberrel találkoztam és foglalkoztam, és kiégtem. Arculatváltásként jött egy másik munkahely vonal, ami kényelmes, irodai munkát jelent a …. Eleinte örültem neki, és még most is “szeretem”, bár kihívás benne nem sok akad. Kb. …. éve valamiért megint fordult velem a világ, és egy központi emberből szépen lassan egy olyan emberré váltam, ami teljesen az ellentétem volt régen. És jól érzem magam. Ez nagyon fontos. Igazából arról van szó, hogy nem keresem más társaságát, ha kevesebb a munka, akkor olvasok, és azzal foglalkozok, ami engem érdekel. Ha kérdeznek akkor illedelmesen válaszolok, ha megkérnek akkor segítek, de kezdeményezést nem folytatok. Igazából már nem is igen beszélgetek, csak ha kérdeznek. Reggel nem veszek rész a konyhában a kávé illathoz tartozó magas röptű eszmecserékbe, ami az előző napi tv műsorhoz, vagy a fácsén mások által megosztott történetekre alapozódnak. Sóval jól megvagyok magammal.
Ez évtől bevezettek egy teljesítménymérési rendszert. Aminek egy részével semmi bajom, hisz alkalmazott vagyok, és a főnökség szeretné látni hogy ki hogy és ennyi idő alatt végez el egy adott feladatot. Ez három részből tevődik össze: Van egy úgy nevezett “vállalati cél”, amiben meghatároztak általános elvárásokat. Van egy “egyéni cél”, ami arról szól, hogy saját feladatot osztanak rád, és azt értékelik. És van egy “személyes cél”. Ebben mindenkinek olyan feladata van, amihez semmi közük. Nekem az, hogy változzak vissza. Ez alapján “premizálnak”, és ha úgy látják hogy valamelyik célt nem érted el, akkor lehúzzák a prémiumot. Elmondtam erről a véleményemet az okosoknak, hogy ez nekem így egy kicsit prostis. Kapok pénzt, de azt kell csinálnom a személyes szabadságommal amit ők akarnak. Lett is sértődés, de leszarom. Nem értették meg, hogy köszönöm, de teljesen jól vagyok, és nincs szükségem semmilyen változtatásra. Nekik nem jó, ahogy én viselkedem, és hajlandók fizetni azért hogy olyannak lássanak ahogy ők akarják. Kérem szépen ez ma megtehető, és a kollégáim nagy része megdugatja magát. Nekem is szükségem van pénzre, …. nevelek. De a személyes szabadságom megtartom.
Röviden ennyi lenne, ez van Magyarországon egy nagyrészt …. vállalatnál. Mi lehet egy multinál? Belegondolni is rossz. És ez sem lesz jobb. Valami arany középút lenne jó, de abba is benne van a megalkuvás. De a személyemet illetően nem hagyom magam.
Sok jó bejegyzést!!!!
….
Üdvözlettel: ……“
atyafipeca.hu 
Én is felvételiztettem már embereket munkahelyre, de ettől a stílustól, a magánéletben turkálástól, a megszállott pszichológusok, vagy menedzserek által kidolgozott undorító, átlátszó kérdésektől világéletemben undorodtam és soha nem használtam ilyet. (pedig sokan mondják, jobb ha megtanulok ördögül…)