2014.08.19.
“Ajándékozzon vért szeptember 6-án retro hangulatban, hogy legyen egy élménye a régi, közösségi véradásokról!
Élje át vagy idézd fel a ’70-es, ’80-as évek véradási hangulatát, emlékeit! Sör, virsli, bambi, jó hangulat, összetartozást szimbolizáló társasági esemény, amelynek alkalmával a véradók egyszerre ünneplik egymást, és azokat a beteg embereket, akik nekik köszönhetően kaptak új esélyt az életre. Ezt az összetartó, közösségformáló erőt szeretnénk felidézni a RETRO Véradással. A RETRO Véradás helyszínein a véradókat megajándékozzuk egy sör-virsli retro menüvel (0,5 l szalon sör, virsli+zsemle+mustár).”
Ez aztán a vegytiszta szimbolizmus. Ha ezt René Guénon láthatná talán még a Mennyiség Uralma és az Idők Jelei művében is szentelne rá egy passzust. Egy kicsit most úgy vagyok ezzel, mint azzal a bizonyos Szegedi Borfesztivállal. Hogy mi a bajom? Hát csak annyi, hogy olyan siralmasan tré és cunci és süllyedősen önátlépős, hogy az már szinte fokozhatatlan. Vért adni virsliért és sörért cserébe valamiféle szoci nosztalgiával nyakon öntve. Talán még egy Hofi hasonmás is ott lesz, hogy szórakoztassa az egybegyűlteket, de akár egy Kádár replika is feltűnhet virslivel a kezében. Amíg ilyen nyomorult szlogenekkel próbálnak megszólítani, addig bizonyos, hogy egyetlen egy véradáson sem fogok többet részt venni. Miről is szólt az előző bejegyzés? Az előkelő forma hiányáról. Hát mi ez, ha nem az előkelő forma teljes hiánya? Vér, sör, hideg virsli és tocsogós, híg mustár. Na nem ám a dijoni!
A minap az asztalnál falatozván elnézve kutyám kidülledő és kérlelő szemeit imigyen szóltam asszonyomhoz: “Ez a kutya még a lelkét is eladná egy falatért.” Na, nem is folytatom…
Egyetértek.
Ha már retro…Kiragadnék egy momentumot:
Hogy a kép teljes legyen, a sört egy olyan mosolygós pincérlány szolgálná fel, akinek nincs okos telefonja (másmilyen sem), Trapper farmert visel, és nincs “felékesítve” pírszingekkel és ízléstelen nonfiguratív tetkókkal, aki 25 évesen hírből sem ismeri a melltartót, ráadásul sosem epilálta még hónalját (egyéb testrészeit sem) és mégis elementáris erővel hat a fiúkra. Ja, és imád lassúzni a discóban.
Nem használ elegáns nyugati parfümöket, legfeljebb olykor “Kék lepkés Claudiát”, viszont egészségesen táplálkozik és gondolkodik (mondjuk a családalapításról) Aki elegánsan tud “köröztetni”, vagy akár elutasítani egy kevésbé elegáns férfiúi közeledést, a lerészegedést, cigarettázást pedig a férfiak előjogának tartja.
Ma egy ilyen lány már egy Marslakó benyomását keltené, pedig csak alig több, mint 20 év telt el…
Úgy tűnik, hogy a “társadalmi fejlődés” gyorsvonata magával sodorta a még megmaradt józan ítélőképességünket…
Szépen összefoglaltad.
Ennél már csak egy ember tudta jobban összefoglalni:
“Milyen lesz 2007? Rosszabb, mint 2006, de jobb, mint 2008.”
———————————————————————
Alapjában véve a “pírszinggel” és a gyantával nem is lenne gond. Nekem azzal van a legnagyobb “bajom”, hogy már a proletár minőség is csak foszlányokban lelhető fel. Tudjuk, hogy a modernt kezdi már leváltani a posztmodern, kérdés mi fogja leváltani “Kádár népének” modernre eresztett változatát. Vajon milyen lesz a “posztembert”, az ember utáni ember, de magát alulról meghaladó minőségben? Feloldódás, töredezettség, széthullás, tudattalanság. Talán már erre a töredezettségre utalnak a nonfiguratív tetoválások is. Rengeteg azon ismerőseim száma, akik már a szó legszorosabb értelmében “szétestek” (ők mondják így, nem is tudják mennyire rátapintottak ezzel a lényegre) és marokszám fogyasztják az antidepresszánsokat. A sors iróniája, hogy ezen emberek rendkívül jó anyagi körülmények között élnek, de valamiért nyomorultabbnak érzik magukat, mint egy kivert kutya. Pedig az anyag a helyén van, sőt náluk pont az anyag van a helyén. Abban nincs hiány. És mégis.
“A tömeg materializmusának értelme az, hogy az embert az anyagban lakó sötét Hatalmak befogják és bezárják, és az anyagvilágban elsüllyesztik: az anyag világába, vagyis a szubsztanciátlan szemétgödörbe, ahol a természetről levált hulladék gyűlik és fortyog, és démonok dagasztják szüntelen ördögi vinnyogással. Ezért minden primitív tömegtulajdonság kétségtelen ismertetőjele az idiotizmus mellett a démonikus megszállottság.
A primitív chaotisches Unwesen – emberi rangjáról leköszönt és elveszett káoszlény, az anyaggá lett ember. A mai tömegnél látható primitivizálódás nem egyéb, mint
ahogy a természetről levált rész szubsztanciátlanná, anyaggá lesz, amit aztán a démoni hatalmak szállnak meg – az emberiségről letöredezett rész is szubsztanciátlan, kaotikus lénnyé válik, amely meghülyülten a sötét Hatalmak martaléka lesz.”
Hamvas Béla Vízöntő
Esküszöm, hogy én is a napokban, a Balaton felé menet röhögtem ki egy ilyen plakátot. Ilyen mélyen nem mentem be a dologba, mivel úgy 5 mp-ig foglalkoztatott, így lerendeztem egy “Ezek mekkora barmok!” mondattal.
Én a női epilálással (=mesterséges igény, álesztétikum, mélyben gerjesztett pedofília, nagy üzlet) szoktam utalni arra elsöprő változásra, amelyet a legtöbb ember még csak észre sem vett. Ez a változás két évtized alatt oly’ mértékben szabta át az esztétikai ízlését, hogy le kellet volna esnie egy tantusznak…
Nem esett. De ha már külső “igényesség”. Legalább azt a kérdést fel tehette volna, miért nem követte belső megtisztulás a külsőt? Sőt, azzal fordított irányú folyamatok indultak el a női lélekben…
Igen, de semmivel sem nagyobb mértékben, mint a férfi lélekben. 🙂 Bár, ha jobban meggondolom a férfiak nagyobb veszteségeket szenvedtek el.
Így van. A probléma gyökere közös, de az első lepést (ugrást) lefelé, valóban a masculinná sorvadt hérosz tette meg 🙂
A férfi csak azt akarta, amit tett, csak azt tette, amit akart.
A nő csak azt akarta, amit tett, csak azt tette, amit akart.
Cserébe kaptak egy nagy batyut a hátukra, ami most összetöri őket.
“Arra vagyunk kárhoztatva, hogy szabadok legyünk.” Az ember magáévá teszi az abszolút szabadságot; de ezt a szabadságot csak kárhozatként tudja megélni.” J.E.
A bilincsek, melyek egykor támasztékul szolgáltak lehulltak és a szabadságot felváltotta a szorongás. Az egzisztencializmus szorongása. A szabadságból így lett nyomorúság, mely rögtön magához rendelte a szentimentalizmus olcsó karmakesergőjét.
Valaki mondja meg! Már miért kéne valakinek megmondania? 🙂