2014.10.04.
Lehetséges napjainkban bármiféle konkrét iránymutatás és önmegvalósítás, mikor minden “magasabbra vezető kapu” becsapódott (hisz becsapták) az ember háta mögött? Gyanítom: NEM és éppen ezért kerülendő minden mai népszerű, olcsó és meghamisított önmegvalósítási vonal, hazudják azt spirituálisnak, vagy éppen öltöztessék azt a tudatalattid csodálatos és szeretetteljes hatalmába.)
Többé már nincsenek meg a segítő rendszabályok és intézmények, hogy az ember:
- önmagát teljesen megvalósítsa,
- hogy saját létezését világosan és egyértelműen megszervezze,
- hogy az általa bensőleg felismert legfőbb értéket megvédje,
- és saját környezetében kreatívan alkalmazza.
„Nem javasolhatóak ezért a cselekvés azon vonalai, amelyek a tradicionális társadalmakban normatívak, mivel immár nem megfelelőek egy abnormális, egy teljesen más pszichikai, társadalmi, intellektuális és anyagi környezetben, az általános felbomlás légkörében, a minden magasabb legitimitást nélkülöző rendezetlenség formáinak uralma alatt álló rendszerben.”
“…Az embereket vissza kell vezetni önmagukhoz. Rá kell venni őket, hogy céljukat és értéküket önmagukban keressék. Ezáltal újra meg kell tanulniuk, hogy egyedül érezzék magukat. Segítség nélkül és törvény nélkül, amíg fel nem ébrednek arra a cselekvésre, amely az abszolút parancsolás, vagy az abszolút engedelmesség. Ugyanígy kell fokozatosan megnyugodnia a modern ember lelkének, amely már nem ismeri sem a nyugalmat, sem a pihenést, sem a csendet… Ezáltal szenvtelenül körbepillantva maguk körül fel kell ismerniük, hogy nincs hová, hogy nincs mit szorgalmazniuk, nincs mit remélniük, nincs mitől félniük. Ezáltal ismét felegyenesedhetnek, mint egyszerű, tiszta és ennek ellenére többé nem emberi lények…”
Julius Evola