Aranynapok

2014.10.08. Nem lehet elégszer meghallgatni…

Már volt a blogon vagy egy tucatszor. Nem tudok betelni vele. Ez a 25 perc, vagy pár oldalnyi betű rendkívül nagy hatással volt és van rám. Igazából véve nem mondott semmi eget rengető “újdonságot”, amit ne éreztem volna mélyen belül, mégis, ennek ellenére segített tudatosítani magamban, hogy hol az a pont, ahonnan még van visszaút és hol az a pont, ahonnét már nincs. Hamvas azt írja valahol:

“Ez a világrendben levő irtózatos irónia: hagyja, hogy a dolgok és az emberek azok legyenek, amik, és mindenki azt a sorsot élje, amit választ. Nem figyelmeztet és nem javít. Súlyosabbat tesz: meghagy mindenkit abban a helyzetben, amelyben nem veszi észre, mikor tűnik el lába alól a talaj. Az ember nem a hiúságban bukik meg, hanem a maga iránt elfoglalt álláspont valódiságában.”

Pedig már majdnem. Majdnem eltűnt. Hamvas, aki már nincs, mégis van, hiszen; majdnem. Ha nem olvastam volna, akkor meg; teljesen. Azért jó, hogy néha nem sikerülnek a dolgok. Mert az ember lefelé is meg tudja valósítani, haladni önmagát, méghozzá úgy, hogy zuhanását szárnyalásként éli meg. Teljesen és majdnem. Ahol a teljesen a semmi és ahol a majdnem a minden. Hát nem szép? Szóval felettébb ajánlom az “Aranynapokat”, vagy más nevén az “Agónt” azon Olvasóimnak, akikkel már elment a bringa a “siker”* ás a “reflektorfény”** irányába és azoknak, akikkel még csak készül elmenni.

Ősszel, mikor végre elhalkul a világ csörömpölése és úgy sütkérezhet az ember a lágy napsugárban, mint tavasszal a legyek a házak falán, nem létezhet ennél szebb, hasznosabb és igazabb olvasmány.

*tulajdonképpen bukás,

**kerti, UV fénycsapda

http://www.hamvasbela.org