Zarathustra

2014.10.09. “Számomra, hogyan is volna valami rajtam kívüli?”

“Ó, állataim, felelte Zarathustra, fecsegjetek csak így tovább, s én hadd hallgassalak! Fecsegéstek felüdít! Ha valahol fecsegnek, máris kertnek látom a világot. Milyen kedves, hogy vannak szavak és hangok: nem szivárvány-e és látszat-híd a szó s a hang az örökre szétváltak között? Minden lélek más világ, s minden léleknek minden más lélek: más világ. Épp a leghasonlóbbak között hazudik legszebben a látszat, mert a legkisebb szakadék hidalható a legnehezebben át.

Számomra, hogyan is volna valami rajtam kívüli? Nincs külső! De ezt a hangok hallatán elfeledjük, mily kedves, hogy elfeledjük. Nem azért ajándékoztuk-e meg a dolgokat névvel és hanggal, hogy az embert felüdítsék a dolgok? Szép bolondság a beszéd! Ezzel táncol az ember a dolgok fölött.”