Úton. Itthon.

2014.10.20.

“Reggel tavasz van, délben nyár, este ősz, az akác virágzik, a cinke szól, az erdei pacsirtát egész éjjel hallom a völgyből, olyan ez az idő, mint az egész év összefoglalása, de kimondhatatlan békével és szelíden, mintha bölcs emlékezet képe lenne, s a bűbájos melankóliába feloldaná.”

“Aranynapoknak ezt az időt azért neveztem el, mert a szeptember színe az arany. A levegőben apró ragyogó szemecskék tündökölnek, és ha az ember a hegytetőről a síkságra néz, úgy látja, hogy a tájat fénylő aranypor vonja be.”

“A föld a nyárvégi esőktől újra nedves és puha. A levelekről a víz a port lemosta, s a lomb újra zöld. A hajnalok frissek, de a nap még meleg. S a hegyeken alkonyatkor langyos a nyugati szél.”

“Amikor délután a hegyoldalon hevertem, s lent a mezőn sarjút kaszáló parasztot néztem vagy két órája már, mialatt a könyv mellettem nyitottan és érintetlenül feküdt, akkor igen mélyről úgy éreztem, hogy jó, ha erről más is tudomást szerez.”

“Eltűnődtem a magányos élmények határtalan gazdagságán és megértettem azokat, akik inkább választották a kertet, vagy a könyvtárszobát, mint a szószéket és a csatatereket.”

“Azt hiszem, helyzetemet jól magyarázom, amikor azt mondom, hogy itt nem voltam otthon, mert nem voltam stílszerű, korszerű, népszerű; ott pedig, ahol mindez lehettem volna, ott egyszerűn nem voltam.”

“Egyáltalán nem ismerek olyan szellemileg jelentékeny embert, akinek véleménye valamiképpen ne jelentene csoportvéleményt. Az egyik szava mögött párt van, a másiké mögött baráti kör, a harmadiké mögött érdekszövetség, a negyediké mögött a tanítványok tömege.”

“A második: felismerni annak a kornak, amelyben élünk, veszélyes válságtermészetét, és az idő khiméra-lényével szembeszállni.”

“Aki nem akar elérni semmit kifelé, agonálisan, még nem jelenti, hogy nem akar elérni semmit egyáltalán. Az ilyen ítélet félreismerné az emberi becsvágyat.”

“Nem vagyok vallásos. De, különösképpen, teljesen csak a dolgoknak vallásos megértése tud kielégíteni.”

“A svihák a jellegzetes nemvalódi. Hazug és ál, de tüneményesen rejtegeti mindazt, ami becstelen és hitvány és piszkos, végeredményben komikus. Az önmagát elrejtő csibész hihetetlen apparátusát veszi igénybe, hogy megtévesszen.”

“Gyomrom nyugodt. Erőcsökkenést nem érzek. Lebegő kellemes állapot. Érzékenység, ahogy a szél az arcomba fúj, s ahogy a levelek zörgését hallom.” Hamvas Béla