Felforgatás

“Felforgatás” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Valóban. Ma már a kulcsfogalom az “elszabadult folyamat” Az igazi titok pedig az, hogy a világot nem egy háttréhatalom, hanem a “Hatalom” hiánya kormányozza: az EMANCIPÁCIÓ. A háttérfigurák pedig csak egyfajta szörfösként lovagolják meg az “felszabadított” halálerők által keltett hullámokat.

    1. Ezek a dolgok már saját magukat gerjesztik. Nincs mögöttük tudatos tevékenység. Elszenvedjük hatásukat, bár vannak, akik kimondottan élvezik. 🙂

  2. Nyilván létezik a világban mint eszköz a felforgatás, célja is meghatározható, kiindulópontja tulajdonítható akár a KGB-nek is. Egyenlő jogok, demoralizáció, destabilizáció stb. általi befolyásolás létezik, simán lehet az embereket az orruknál fogva vezetni, sugallni bármilyen irányokat, és bizonyára az ügynökök is tették a dolgukat ebben.
    Teljesen biztos az, hogy valamiféle hatalmi törekvés által kihelyezett rákos sejtek azok, amik képesek ennyire beteggé tenni a társadalom egész testét, csak ez lehet az egyedüli oka, annak, ami a világban zajlik?
    Én úgy vagyok ezzel, mint a vegyi csíkozással az égen, lehet, hogy ilyennel kísérletezgetnek, de nem tud globálisan működni. Lehet nevesíteni azt a szervezetet, aki hülyíthet, mérgezhet, de ahogy nem kell különösebb méreg a levegőből, így a KGB befolyása sem, mert egy sokkal nagyobb „önjáró” folyamat zajlik, és bizony a nép magától hülyül el, a társadalmi struktúrák maguktól szétesnek.
    A szétesés nem biztos, hogy megállítható azzal, hogy pár ember kevesebbet fogyaszt, a társadalom mint egység nem fog eljutni az önmegtartóztatáshoz, sem visszatérni a vallásos elvekhez… vagyis paradox módon igen, egyszer majd talán és pont a szétesés által.
    Magasabb rendű dolgok sugallásához, magasabb rendű vezetőkre lenne szükség, akik nincsenek, ha lennének is, azokat a tömeg megfeszítené.

    A hamis tömegtudatnak, nagyon nagy jelentősége van, mert pont ez az, ami segít önmagunkra találni, azáltal, hogy kitaszít a tömegből, hiszen csakis egyéni tudással vagyunk képesek bármin felülemelkedni.
    Az egyén valójában nem egy közösség tagja, így nincs is számára közösségi út, csakis a kiválás és önállósodás útja, ami azzal jár, hogy elhagyja a többség által járt utakat.
    Addig, amíg nincs saját tudása önmagáról az egyénnek, addig mindig is szüksége van a tömegtudatra, mert az tartja meg, de ez a tömegtudat bizonyos szempontból, mindig is hamis volt, nem csak most ebben a korban.
    Saját nézőpont kell és nem a tömegé. A hamis tömegtudatnak abszolút létjogosultsága van, ami ellen nem lehet menni, sem megváltoztatni, csak egyszerűen nem kérni belőle.
    A becsapott, megvezetett kollektíva az, ami kitaszít a többségből és teszi számunkra lehetővé, hogy egyének legyünk, mert csakis az önállóság útja fogja megmutatni, ki az ember valójában, és ez bizony igen messzire fog vezetni. 🙂

    1. “Magasabb rendű dolgok sugallásához, magasabb rendű vezetőkre lenne szükség, akik nincsenek, ha lennének is, azokat a tömeg megfeszítené.”
      Ezzel egyetértek. Mondjuk a többivel is.

      ui: a magasrendűt még le lehet írni, vagy már börtönbüntetés jár a felemlegetéséért?

Egy vélemény is számít és egy vélemény sem számít...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s