Nyalókaadó.
“Mutassuk meg, hogy nem kérünk a digitális középkorból csak azért, mert a miniszterelnökünk egy emailt sem tud elküldeni.” Gulyás Balázs
Jelen bejegyzés nem igazán az internetadóról, hanem inkább arról a végtelen sötétségről szól, ami körüllengi azt, méghozzá nem is annyira kormányzati, hanem inkább “forradalmi” szinten. A tömeg szintjén. “Demokráciát, demokráciát!” -skandálta a tömeg- és előkerültek a Putyint és Orbánt ábrázoló transzparensek, nem is beszélve a kedvencemről; a sötét középkor felemlegetéséről. Utóbbi az igazi csemege. Napi szinten többször megüti a fülem.
Érdekesek az emberek. Ezek a mai “pragmatista liberáldemokraták”, az “egyenlőség és az előítéletmentesség bajnokai” valahogy sosem tudják elmulasztani, hogy a letűnt korok embereibe bele ne rúgjanak. És ha még csak ők tennék! Ami múlt, ami ősi, ami tradicionális, ami eredeti, ami emelkedett, ami rideg és acélos, ami vallás az mind rossz és nemkívánatos és sötét. Honnan ez az arrogancia és gőg? Honnan ez a pimaszság, hogy csak azért, mert a pillanatot birtoklom (bitorlom) rögtön feljogosítva érezzem önmagamat piedesztálra emelni? Hogy lehet valaki, vagy valakik annyira beképzelt, vagy beképzeltek és álszent és álszentek, hogy az éppen aktuális momentumot mindig éppen a progresszív történetírás legmagasabb és legkiteljesedettebb korának állítsák be? És azért van ám ebben egy jó adag aljasság és számítás is, ugyanis a letűnt idők embereinek már nincsen módjukban zsebkendőt dobni ezeknek a hitvány opportunista és konformista percembereknek a képébe. Ezek a figurák csak azt nézik, hogy 100 évvel ezelőtt még nem volt konnektor a nappaliban. “Ez borzasztó kérem! Ez tűrhetetlen kérem!” Ők eddig látnak. Azt már képtelenek felfogni, hogy ennek ellenére az emberek élhettek teljesebb, valódibb, boldogabb és kiegyensúlyozottabb életet. Generációk ezrei és tízezrei éltek villamosság, smart phone, közösségi oldalak, kaputelefon, elektromos roller és hangsebességgel szárnyaló repülőgépek nélkül. És akkor? Ebből az a józan és reális következtetés, hogy elmaradottak és sötétek voltak? Csak azért, mert nem árasztotta el őket nyakig ez a takonyszerű kényelem, amit a mai modern pernahajderek fejlődésnek és felvilágosodás hívnak? Ki tudná ma magát villamosság nélkül fenntartani? Milyen bizarr, hogy éppen napjainkban, a ledlámpák és az okostelefonok háttérvilágításának a bűvös és sejtelmes fényében honol éppen a legnagyobb sötétség, míg régen a mécsesek és gyertyák ezerszer nagyobb világosságot árasztottak. Nekem például húsz évvel ezelőtt még nem volt mobiltelefonom, mint ahogy internet hozzáférésem sem volt. Hogy milyen volt nélkülük az élet? Ugyanilyen jó, ha nem még jobb és szabadabb! Hogy rettentő praktikus eszközök lennének? Igen. Elismerem. Semmi kétség. De ezek csak eszközök és praktikák és funkciók és kényelem. A komfort és a nagybetűs kultúra közé pedig végzetes hiba volna egyenlőségjelet tenni, főleg akkor, ha a kényelem függéssel, nyomokban sem fellelhető alázattal, tömegpszichózissal és elbutulással párosul.
Az internet ma úgy van beállítva, mint merő pozitívum és az igazi tudás forrása, amihez mindenkinek joga van. Én erről egyáltalán nem vagyok meggyőződve. Aki nem rendelkezik olyan kvalitásokkal, melyek segítéségével tárgyilagosságát, szuverenitását, objektivitását meg tudja őrizni és aki nem képes a sorok között olvasni az a kebelén mérges kígyót melenget és “halálos” veszélyben van. Az internet számomra inkább egy bűvös és baljós kristálygömbnek tűnik, amit néha jobb lenne sötét lepellel lefedni és elzárni azon rétegek elől, mely rétegek csak összetörnének és még jobban megnyomorodnának, vagy csak eltévelyednének általa. A jól szórakozom és a kellemesen érzem magam nem lehet önmagában kielégítő indok. A drogos is rettentően jól érzi magát, mikor lelép a tizedik emeleti párkányról a mélybe, és a nikotinfüggő kézremegése is abbamarad, ha egy “áldott” slukkhoz juthat. Manapság a morfium már dróton érkezik. Precízen kimérve. A szórakozás, a jól érzem magamság, a buli; semmi több, mint olcsó komfort. Hogy miért? Elsősorban azért, mert önmagukból indulnak ki és önmagukba torkollanak bele. Szórakozás a szórakozásért, jól érzem magamság a jól érzem magamságért és buli a buliért. Ezeknek önmagukban semmi értelmük sincs. Valójában tényleges kiindulási pontjuk a feledés, legfőképp az önfeledés, annak az ontológiai béklyónak a feledése, hogy “a pácban mindenki benne van.”
A mai ember szó szerint az anyagba ragadt. René Guénon ezt szolidifikációnak nevezi. (Lsd. A Mennyiség uralma és az idők jelei, A világ szolidifikációja cím alatt.) Megszilárdulásnak. Az ég beboltozásának. Amikor is az ember saját tevékenysége révén szilárdítja meg maga körül az őt körülvevő teret, miközben utat nyit mindannak, ami alulról jön. Látott már a Kedves Olvasó gyantába (“borostyánba”) ragadt rovart? Merő szimbolizmus. Nem lehet nem párhuzamot vonni egy ilyen óvatlanul csapdába esett rovar és a mai modern emberek között. Szó szerint kibetonozták, agyonhatározták, katalogizálták, maguk körül a világot. Azt hitték, hogy a komfortfokozat oltárán, majd szentté avanzsálhatják a Létezést, miközben elfordultak a Léttől. Aki lát az tudja, hogy az affajta attitűdnek csakis egzisztenciális kedélybetegség és nyomorúság lehet a vége. Részben innen a “világba vetettség” magasztos életérzése és romantikus karmakesergője.
“Otthon bolondját járja a világ,
Majmos, zavaros, perces, hittelen,”
Már csak az maradt ezeknek a szerencsétleneknek, amit ízlelnek, amit tapintanak, amit látnak, amit hallanak és amit a kezükben markolnak. De abból is csak az, ami nagyon ízlelhető, ami nagyon tapintható, ami nagyon látható, ami nagyon hallható és ami nagyon markolható. Nagy csöcs, nagy farok, nagy proci, nagy kijelző, nagy napelem, nagy motor, nagy felbontás és nagy (sekély) élvezet. Húzd ki a dugót a konnektorból egy hónapra és tömegével fognak a modernek leugrani a háztetőkről a mélybe. Zsúfolásig megtelnek majd a zártosztályok és kifogynak a patikák az antidepresszánsokból. Oda lesz a virtuális közösségi maszturbáció. Arra fognak kényszerülni, hogy a saját hús és vér szobatársukkal beszélgessenek, aki valószínűleg kényszerzubbonyt fog viselni. Hogy miért? Mert meg fognak hasadni. Mert úgy fogják érezni, hogy kihúzták a szőnyeget a lábuk alól. Milyen mulatságos, hogy éppen a valódi és a nagybetűs élet beköszöntését fogják kataklizmaként és fogyatékosságként megélni! A tükörben majd hirtelen megpillantják saját magukat és a látvány maga lesz a borzalom. Nem lesz más és mindig más és fogódzkodó és kapaszkodó és úszógumi és légzsák és 16 pontos biztonsági öv, ami majd megmenti a kis szaros életedet, hogy még pár évig, vagy évtizedig istenként parodizáld saját szánalmas és öntelt mivoltodat ezen a megerőszakolt és borostyánná szilárdult planétán. Mi lesz veled te fejlettek között a legfejlettebb, ha majd nem jön ki a 220 a konnektorból? Akkor ki fogja megmondani neked, hogy ki vagy? Akkor is fejlett leszel, ha nem lesz a petyhüdt popód alatt a fűthető bőrfotel és a 100 kilométernyi kábel? Gulyás! Hallod ahogy nevetnek? Hallod, ahogy hasukat fogják a röhögéstől a letűnt idők emberei? Mondd, barátom, mi lesz a hozzád hasonlókkal egy hosszú-hosszú áramszünet esetén? Mi lesz a hozzád hasonlókkal egy esetleges keleti nyitás esetén? Elmész majd Moszkvába, hogy a lemerült és használhatatlan táblagépedet Putyin képébe vágd? Félek, hogy nem találnál oda, hiszen elektronikus információs sztráda nélkül még iránytűd sem lenne. Az Ursa Major talán még menne önerőből, de a Kis Göncölbe már valószínűleg beletörne a bicskád. A Polarisról nem is beszélve. De ha netalántán valami csoda folytán mégis Moszkváig fújna a szél, akkor azért vigyázz a viselkedésedre, mert arrafelé még nagylelkűen mérik a kijózanító pofonokat!
Nem lehet, hogy egy adott ember valódi fejlettségi foka, nagysága éppen nagy háborúk, kataklizmák és szélsőséges helyzetekben mutatkozik meg? Mi lenne veled Gulyás, ha vákuumban találnád magad? Kiállnád a próbát? El tudnád tartani a családodat nagy éhínség idején? Meg lenne rá a talpraesettséged, a kurázsid, a keménységed és a józan paraszti eszed? Tudnál fát vágni, menedéket építeni, halászni, vadászni és megvédeni szeretteidet azoktól, akik esetleg az életükre törnének? Megfordult már a fejedben, hogy a csúcstechnológiára alapozott virtuális világod egy ezredmásodperc alatt bármikor megszüntethető? Elgondolkoztál már azon, hogy minél fejlettebb egy adott organizmus, annál sebezhetőbb is? Mondd, mi lesz a hozzád hasonlókkal, ha majd fordul a világ kereke?
(Építészeti maximum abból az időből, amikor még nem volt teljes mértékben befalazva az ég. Templom 220 V és Wi-Fi nélkül… Borzasztó még belegondolni is! Milyen jó nekünk, hogy most élhetünk a legújabb kornak a legfrissebb pillanatában! Éljen az építészeti minimum és a posztmodern!)
Bizonyos körök ma Magyarországon rettegnek és menten vicsorgó fogakat mutatnak, ha bármily csekély mértékben is megemlítésre kerül a Kelet és a Hagyomány. Akkor rögtön előrántják a zsákból a hátrafelé nyilazó, bőgatyás vér-magyarokat, majd előkerül a Szentkorona, mint bézbólsapka és meg sem állnak Hitlerig, hogy utána tovább fűzzék az eszelős és beteges gondolatmenetüket Putyin állítólagos diktatórikus berendezkedésén át Orbán rémuralmáig és az internetadóig. Miért van az, hogy szinte mindig a “befogadó és elfogadó” liberálisok a legvégletesebben intoleránsak mindennel szemben, amiben maradt még egy csepp érték és normalitás? Ebben az országban történtek már ezerszer vérlázítóbb dolgok az elmúlt 25 év során, mint az internetadó. Akkor hol voltatok kedves liberális és rettenetesen demokrata barátaim!? 2006. 10. 23? 2004. 12. 05? Fogadjunk, hogy okosteló nélkül már lövésetek sincs arról, hogy mi történt akkor, ti modernek között a legmodernebbek. Vajon mennyire nevezhető fejlettnek egy olyan ember, aki a hátsó zsebében hordja az agyát? Egy lapos és dizájnos lexikális agy, mely nagy részben manipulált információval van feltöltve.
Szóval részemről inkább az “analóg” és mechanikus középkor, mint az effajta szélsőséges digitális elsötétülés. Hogy akkor majd nem tudok bejegyzést írni? Annyi baj legyen! Hát majd megírom papírosra, a magam kedvéért, magamnak, ceruzával, pár rövidre égett gyertya fényénél. Mindenesetre figyelemre méltó hogy mire képes a tömeg, ha megneszeli, hogy veszélybe került a tükre, vagyis a cuncija, cumija. “Tükröm, tükröm mondd meg nékem ki a legszebb a vidéken.” Hamvastól pedig már tudjuk, hogy a tükör hazudik, a nyalókába pedig mesterséges ízfokozót csempésztek. Nyalókaadó. Hidegen hagy, mint ahogy hidegen hagynak a Gulyáshoz hasonló, “láncukról elszabadult” figurák.
Ajánlott olvasmány: a-reneszansz-humanizmusa és pár gondolat az egyenlőségről
Ajánlott “hallgatmány”: Hamvas Béla: A Vízöntő (esszenciális)
atyafipeca.hu 
Nagyon igazad van, elkeserítően siralmas ez az egész értékvesztett valóság, ez az egész színjáték.
Aki kezdi kellő rálátásból, már nem szereplőként, hanem nézőként szemlélni a dolgokat egyre inkább felfedezi a rossz darabban a dramaturgiai ellentmondásokat és egyre nehezebb nézni is, az ember szívesen felállna és otthagyná… 🙂
Amit tehet az ember, hogy tudomásul veszi, hogy bizony itt a nagytöbbség a darabban ragadt lelkes önfeledt, amatőr színész, egyfajta massza, töltelék, akik már attól boldogok, ha irányítják a színpadon jobbról balra, csoportokba lehet őket rendezni, mindennel boldogan azonosulnak, csakhogy színpadon lehessenek. Sok agyi kapacitás, egyéniség, tehetség sem kell hozzá, mégis adja a fontosság hamis érzését, hogy vagyok valaki a darabban, aki számit. 🙂
Talán az nem véletlen, hogy az embernek mégis épp ezt a közege és pont ezen a színpadon futó kaotikus színdarabot kell nézni, ez a valósága, és ennek a szubsztanciájából kell kinyerni a saját éltető esszenciáját.
Nézővé válás… nézőpontváltás… perspektívaváltás… magasabb pontról való rálátás …
🙂
Ezt magam is így látom. Fény, kellő távolság, intellektualizmus, egy kis realizmus és önkritika. Ha ezek a dolgok együtt járnak már nagy baj nem lehet.
Igen, remek felsorolás, ezekkel már tényleg ki lehet bírni…. valahogy… 🙂
Ha szabadna még egy elemmel ezt kiegészíteni, az pedig a humor lenne.
A humor, ha magasabb intellektushoz kapcsolódik, akkor lesz még egy segítség: az önirónia, ami gyakran „életmentő” tud lenni, hiszen nemcsak a darabot kell ugye kívülről tudni szemlélni, hanem önmagunkat is
( Az önirónia segít formálni a személyes, vér komoly, szánalmasan sajnálni való tragédiánkból, egy elviselhetőbb, szórakoztatóbb tragikomédiát … ha tudom más a műfaj, akkor tán könnyedebben esik aszerint nézni)
🙂
Az önirónia ezen a blogon már nagyon sokszor elhangzott. 🙂
Méghozzá pozitív környezetben.
Csillagos ötös! 🙂
Szuper bejegyzés! Csillagos gyertyás ötös! 🙂
Köszönöm!
“Putyin állítólagos diktatórikus berendezkedése”…ez már nekem is feltűnt, a fél csorda orosz honfoglalásról beszél, meg hogy Orbán eladta nekik az országot. A kedvencem: Nemrég zavartuk (!) el őket, most meg visszajönnek (mármint a “szovjetek”)?? 😀
Való igaz, hogy manapság nem könnyű a komp kormánykerekét forgatni, de azért nem hinném, hogy nekünk csak a nyugaton lemenő Nap sugarait kéne tátott szájjal bámulnunk. Az amit Te látsz a médiában az rettegés. Hisztéria. Pánik.
Én sosem rajongtam az oroszokért, de azt mindenképpen ki kell emelni, hogy az orosz nép ugyanúgy elszenvedte a kommunizmust, mint mi.
Az elmúlt hónapok történései pedig engem arról győztek meg, hogy Putyin a világ egyetlen politikusa, akiben még maradt egy csepp józan ész, logika és kurázsi. És ez a történetben a legnagyobb paradoxon. Hogy pont az oroszok kísérelnek most meg egy tradicionális restaurációt, aminek a megvalósíthatóságával kapcsolatosan nekem komoly kritikáim és kétségeim vannak.
Csak azért, hogy az utókor számára megmaradjon:
Most a tévében: “Nem hagyjuk, hogy újra beköszöntsön a sötét Ázsia.”
Itt tényleg komoly bajok vannak a fejekben. 🙂
Liberális elvtársaink! Előre! De merre is???? …. izé… mindegy, csak ne a sötét Ázsia, vagy a sötét középkor! Long live the Emancipation! Say loud: more Democracy!
DEMOKRÁCIÁT, DEMOKRÁCIÁT, DEMOKRÁCIÁT! 🙂
Ezek ebben tényleg hisznek? 🙂
Demokráciát!!! 😀
https://scontent-b-vie.xx.fbcdn.net/hphotos-xpf1/v/t1.0-9/10701988_762160273844399_313550464527985003_n.jpg?oh=961b476e0c050836c197c1a7e413cd8e&oe=54E75ADF
(A kép forrása: https://www.facebook.com/metafizikaifenyessegplatform)
Remek!
Köszönöm!
https://atyafipeca.wordpress.com/2014/09/20/othmar-spann-a-tarsadalmi-igazsagossagrol/
Nagyszerű írás, gratulálok!
Köszönöm.
Nagyon jó meglátások, kiváló írás. Gratulálok én is. Az egyik legfőbb baj, hogy csak igen kevés ember képes önálló vélemény alkotásra. Mennek a tömeg után mind cselekedeteikben, mind észjárásukban. És sajnos csak igen kevés emberben van meg a bátorság ahhoz, hogy merjen kilógni a sorból, és ne legyen egy állandó megfelelési kényszer a magatartásában és gondolkodásában. Az örökösen a többséghez, a tömeghez alkalmazkodók serege pedig termékeny talaj bármiféle manipuláció számára. A média felelőssége itt megkerülhetetlen.
A mai világban a tisztánlátás nagyon nehéz. Nehéz, hogy tudjuk magunkat függetleníteni mind az említett liberáldemokratáktól, mind pedig a szélsőséges konzervativizmustól, és megtalálni valahol a kettő között azt a szűk ösvényt, ahol felülemelkedve a tomboló eszmekavalkádon megtalálhatjuk az igazi értékeket.
Sok magasan képzett értelmiségi is abszolút nyugatmániás: ami onnan jön, az csak jó lehet, ami Keletről, az pedig zsigerből elutasítandó.
S hogy lehet itt fényt vinni a sötétségbe? Ha minden nap csak egy kicsi lángot gyújtunk például az ehhez hasonló írásokkal és a hozzászólásainkkal, akkor ez a láng talán hamarosan majd messzebbre is világít.
Köszönöm.
Talán.
Szerintem az ember konstans. Régen nem volt se jobb se rosszabb a helyzet. Árazd el a 100 évvel ezelőtt élt emberek agyát a mai információ halmazzal és megkapod a mai átlagembert. A kutyából nem lesz szalonna a kisemberből nem lesz önálló gondolatokkal rendelkező létforma akár most akár 100 vagy 1000 évvel ezelőtt élt.
A Belső Ember és a Külső Egyéniség, a Hím és a Nő, Papság és a Királyság, Krisztus és Kajafás, Apollón és Héliosz, Hórusz és Széth…
»Ha az eredetileg elkülönületlen egység két “felét” különválasztjuk, kiindulópontunktól függően különféle módon tudjuk megkülönböztetni őket. Politikai szempontból például a Papság és a Királyság formájában (brahmakşatrau); pszichológiai szempontból “Én” és “Nem-én”, a Belső Ember és a Külső Egyéniség, a Hím és a Nő formájában. Ezek a párok nem egyenrangúak. Még ha az alárendelt fél elvált is a magasabbtól, hogy együtt alkothassanak, mégis mindenekelőtt benne foglaltatik. A Papság például “egyszerre a Papság és a Királyság”, – ezt láthatjuk a pap-király Mitrávarunau vagy Indrágní mixta personá-jában* [ *„Kevert személy”] – a Királyság azonban mint elkülönült funkció nem több önmagánál, a Papsághoz képest női szerepet tölt be, és alá van vetve annak mint Vezetőjének (netŗ = hégemón). A feladatok nem szerinti megkülönböztetése meghatározza a hierarchiát. Istennel való viszonyában minden nőnemű. Ámde amiképpen Mitra férfiként viselkedik Varunával szemben, Varuna viszont férfiként viselkedik a Földdel szemben, ugyanígy a pap is férfiként viselkedik a királlyal szemben, a király pedig országával szemben. Hasonlóképpen a férfi alá van vetve az Egyház és az Állam egyesült uralmának, de hatalma van a felesége felett, aki viszont férje birtokát igazgatja. Végig az egész láncolaton a szellemi princípium hagyja jóvá vagy írja elő, hogy mit kell az érzéki princípiumnak betöltenie vagy elkerülnie; a zűrzavar csak akkor jelenik meg, ha ez utóbbit saját zsarnoki szenvedélyei eltérítik az ésszerű engedelmességtől, és ő ezt a behódolást a “szabadsággal” azonosítja.« (Ananda Kentish. Coomaraswamy: Hinduizmus és buddhizmus, Európa Könyvkiadó, Bp., 1989, 21 – 22. o.)
Véleményünk szerint, mivel a vaskorszak-i modernista látásmód – ami Rama P. Coomaraswamy szerint “egyáltalán nem új, az ember bukása óta jelen van” (R.P. Coomaraswamy) – önnön hatalmi csúcspontja felé közeledvén (az Új Idő /New Age/ “aranykora”), bizonyos értelemben, mint a szakralitás “fordított árnyék módjára történő utánzása” jelentkezik – ami például abban is megnyilvánulhat, hogy teljes odaadással próbáljuk bizonyítani az ellenkezőjét annak, amit valójában képviselünk – ezért, ad abszurdum, a kortárs férfi jelleg egy olyan bohócnő formájába torkollhat, aki nem ismeri a tréfát, a női jelleg pedig egy tetszés szerint felcsatolható illetve levehető mű férfi nemi szerv lényegiségében megragadható jellegé torzulhat – mindkét részről, az uralom és az alárendelődés igénye közötti zavar kifejeződése gyanánt – ami egy roppant instabil és kaotikus energetikai felállást sugall (vö.: A Nagy Paródia, avagy a fordított spiritualitás. 39.fejezet. René Guénon: A mennyiség uralma és az idők jelei. Kvintesszencia Kiadó. Debrecen. 2006. Fordította: Buji Ferenc),
(“Idők jelei:
Természetesen a gondolatmenetet folytathatjuk, hiszen az elit hatalom is csupán eszköz a sokat emlegetett ősi kerub kezében, akit egyetlen cél vezérel: megszerezni magának a világ imádatát és ezzel megkísérelni, hogy Isten helyébe léphessen.” /Nemzeti Internet Figyelő/)
de Isten jobban tudja…
Sőt, minthogy, az ellentradíciót képviseli még kizárólag szimbolikus szemszögből is deformisnak kell lenni, mert az ellentradíció, mint azt korábban magyaráztuk, csupán karikatúrája lehet a tradíciónak, és a karikatúra szükségképpen implikálja a torzulást.”
/39. fejezet./
Az Új Idő /New Age/ színes és “vicces” ál-aranykora jellegzetességeiből fakadóan – melyben az ál-jóság, ál-béke, ál-önzetlenség és a bázikus lopakodó haszonszerzés elvárások okán bizonyos értelemben hiánycikk a jelenségvilágot igazából meghatározó ellentéteket nem letagadók önkorlátozó (a metafizikai egy-ség szilárd alapján álló) kultúrája – a fent taglalt nemi képlet benyomásunk szerint, már mintegy a fokozhatóság határát feszegeti, amiből következően ezt az amerópai hatalmi felállást, a közép-távlatokban, esetleg már pusztán egyfajta Ég nélküli földi Paradicsommal, a Falanszter túlszabályozott ál-rendjével lehet, ideig-óráig mesterségesen “életre-galvanizálni” – a bármikor “megmagyarázhatatlanul” bekövetkező összeomlás lehetőségének fenyegetése közepette – de Isten jobban tudja, mert minden Ő…
Mindazonáltal a pillanatnyi helyzet a hazai jelenségvilágban az, hogy a “pusztító világerőnek” (Bogár László) kétszer sikerült komolyan ráuszítani a mindenkori “Jobbikot” a “Fideszre”. Az egyik a Dózsa-féle felkelés volt, ami után Mohács következett, a második pedig az “őszirózsás forradalom”, ami a Tanácsköztársaságba és Trianonba torkollott. Úgyhogy nagyon észnél kell-kellene lenni.
Talán-esetleg ezt célozza, hogy az “örök SZDSZ” – a fordítottság elvének megfelelően – éppen jurtát emel a kormány elleni tiltakozás jegyében Kossuth-téren…
Pont tegnap erre gondoltam ugyanerre. 🙂
“Örök SZDSZ”. Jaj, de találó!