“Digitális középkor”

““Digitális középkor”” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nagyon igazad van, elkeserítően siralmas ez az egész értékvesztett valóság, ez az egész színjáték.
    Aki kezdi kellő rálátásból, már nem szereplőként, hanem nézőként szemlélni a dolgokat egyre inkább felfedezi a rossz darabban a dramaturgiai ellentmondásokat és egyre nehezebb nézni is, az ember szívesen felállna és otthagyná… 🙂
    Amit tehet az ember, hogy tudomásul veszi, hogy bizony itt a nagytöbbség a darabban ragadt lelkes önfeledt, amatőr színész, egyfajta massza, töltelék, akik már attól boldogok, ha irányítják a színpadon jobbról balra, csoportokba lehet őket rendezni, mindennel boldogan azonosulnak, csakhogy színpadon lehessenek. Sok agyi kapacitás, egyéniség, tehetség sem kell hozzá, mégis adja a fontosság hamis érzését, hogy vagyok valaki a darabban, aki számit. 🙂
    Talán az nem véletlen, hogy az embernek mégis épp ezt a közege és pont ezen a színpadon futó kaotikus színdarabot kell nézni, ez a valósága, és ennek a szubsztanciájából kell kinyerni a saját éltető esszenciáját.
    Nézővé válás… nézőpontváltás… perspektívaváltás… magasabb pontról való rálátás …
    🙂

    1. Ezt magam is így látom. Fény, kellő távolság, intellektualizmus, egy kis realizmus és önkritika. Ha ezek a dolgok együtt járnak már nagy baj nem lehet.

      1. Igen, remek felsorolás, ezekkel már tényleg ki lehet bírni…. valahogy… 🙂
        Ha szabadna még egy elemmel ezt kiegészíteni, az pedig a humor lenne.
        A humor, ha magasabb intellektushoz kapcsolódik, akkor lesz még egy segítség: az önirónia, ami gyakran „életmentő” tud lenni, hiszen nemcsak a darabot kell ugye kívülről tudni szemlélni, hanem önmagunkat is
        ( Az önirónia segít formálni a személyes, vér komoly, szánalmasan sajnálni való tragédiánkból, egy elviselhetőbb, szórakoztatóbb tragikomédiát … ha tudom más a műfaj, akkor tán könnyedebben esik aszerint nézni)
        🙂

  2. “Putyin állítólagos diktatórikus berendezkedése”…ez már nekem is feltűnt, a fél csorda orosz honfoglalásról beszél, meg hogy Orbán eladta nekik az országot. A kedvencem: Nemrég zavartuk (!) el őket, most meg visszajönnek (mármint a “szovjetek”)?? 😀

    1. Való igaz, hogy manapság nem könnyű a komp kormánykerekét forgatni, de azért nem hinném, hogy nekünk csak a nyugaton lemenő Nap sugarait kéne tátott szájjal bámulnunk. Az amit Te látsz a médiában az rettegés. Hisztéria. Pánik.
      Én sosem rajongtam az oroszokért, de azt mindenképpen ki kell emelni, hogy az orosz nép ugyanúgy elszenvedte a kommunizmust, mint mi.
      Az elmúlt hónapok történései pedig engem arról győztek meg, hogy Putyin a világ egyetlen politikusa, akiben még maradt egy csepp józan ész, logika és kurázsi. És ez a történetben a legnagyobb paradoxon. Hogy pont az oroszok kísérelnek most meg egy tradicionális restaurációt, aminek a megvalósíthatóságával kapcsolatosan nekem komoly kritikáim és kétségeim vannak.

  3. Csak azért, hogy az utókor számára megmaradjon:
    Most a tévében: “Nem hagyjuk, hogy újra beköszöntsön a sötét Ázsia.”
    Itt tényleg komoly bajok vannak a fejekben. 🙂

    1. Liberális elvtársaink! Előre! De merre is???? …. izé… mindegy, csak ne a sötét Ázsia, vagy a sötét középkor! Long live the Emancipation! Say loud: more Democracy!

  4. Nagyon jó meglátások, kiváló írás. Gratulálok én is. Az egyik legfőbb baj, hogy csak igen kevés ember képes önálló vélemény alkotásra. Mennek a tömeg után mind cselekedeteikben, mind észjárásukban. És sajnos csak igen kevés emberben van meg a bátorság ahhoz, hogy merjen kilógni a sorból, és ne legyen egy állandó megfelelési kényszer a magatartásában és gondolkodásában. Az örökösen a többséghez, a tömeghez alkalmazkodók serege pedig termékeny talaj bármiféle manipuláció számára. A média felelőssége itt megkerülhetetlen.
    A mai világban a tisztánlátás nagyon nehéz. Nehéz, hogy tudjuk magunkat függetleníteni mind az említett liberáldemokratáktól, mind pedig a szélsőséges konzervativizmustól, és megtalálni valahol a kettő között azt a szűk ösvényt, ahol felülemelkedve a tomboló eszmekavalkádon megtalálhatjuk az igazi értékeket.
    Sok magasan képzett értelmiségi is abszolút nyugatmániás: ami onnan jön, az csak jó lehet, ami Keletről, az pedig zsigerből elutasítandó.
    S hogy lehet itt fényt vinni a sötétségbe? Ha minden nap csak egy kicsi lángot gyújtunk például az ehhez hasonló írásokkal és a hozzászólásainkkal, akkor ez a láng talán hamarosan majd messzebbre is világít.

  5. Szerintem az ember konstans. Régen nem volt se jobb se rosszabb a helyzet. Árazd el a 100 évvel ezelőtt élt emberek agyát a mai információ halmazzal és megkapod a mai átlagembert. A kutyából nem lesz szalonna a kisemberből nem lesz önálló gondolatokkal rendelkező létforma akár most akár 100 vagy 1000 évvel ezelőtt élt.

  6. A Belső Ember és a Külső Egyéniség, a Hím és a Nő, Papság és a Királyság, Krisztus és Kajafás, Apollón és Héliosz, Hórusz és Széth…

    »Ha az eredetileg elkülönületlen egység két “felét” különválasztjuk, kiindulópontunktól függően különféle módon tudjuk megkülönböztetni őket. Politikai szempontból például a Papság és a Királyság formájában (brahmakşatrau); pszichológiai szempontból “Én” és “Nem-én”, a Belső Ember és a Külső Egyéniség, a Hím és a Nő formájában. Ezek a párok nem egyenrangúak. Még ha az alárendelt fél elvált is a magasabbtól, hogy együtt alkothassanak, mégis mindenekelőtt benne foglaltatik. A Papság például “egyszerre a Papság és a Királyság”, – ezt láthatjuk a pap-király Mitrávarunau vagy Indrágní mixta personá-jában* [ *„Kevert személy”] – a Királyság azonban mint elkülönült funkció nem több önmagánál, a Papsághoz képest női szerepet tölt be, és alá van vetve annak mint Vezetőjének (netŗ = hégemón). A feladatok nem szerinti megkülönböztetése meghatározza a hierarchiát. Istennel való viszonyában minden nőnemű. Ámde amiképpen Mitra férfiként viselkedik Varunával szemben, Varuna viszont férfiként viselkedik a Földdel szemben, ugyanígy a pap is férfiként viselkedik a királlyal szemben, a király pedig országával szemben. Hasonlóképpen a férfi alá van vetve az Egyház és az Állam egyesült uralmának, de hatalma van a felesége felett, aki viszont férje birtokát igazgatja. Végig az egész láncolaton a szellemi princípium hagyja jóvá vagy írja elő, hogy mit kell az érzéki princípiumnak betöltenie vagy elkerülnie; a zűrzavar csak akkor jelenik meg, ha ez utóbbit saját zsarnoki szenvedélyei eltérítik az ésszerű engedelmességtől, és ő ezt a behódolást a “szabadsággal” azonosítja.« (Ananda Kentish. Coomaraswamy: Hinduizmus és buddhizmus, Európa Könyvkiadó, Bp., 1989, 21 – 22. o.)

    Véleményünk szerint, mivel a vaskorszak-i modernista látásmód – ami Rama P. Coomaraswamy szerint “egyáltalán nem új, az ember bukása óta jelen van” (R.P. Coomaraswamy) – önnön hatalmi csúcspontja felé közeledvén (az Új Idő /New Age/ “aranykora”), bizonyos értelemben, mint a szakralitás “fordított árnyék módjára történő utánzása” jelentkezik – ami például abban is megnyilvánulhat, hogy teljes odaadással próbáljuk bizonyítani az ellenkezőjét annak, amit valójában képviselünk – ezért, ad abszurdum, a kortárs férfi jelleg egy olyan bohócnő formájába torkollhat, aki nem ismeri a tréfát, a női jelleg pedig egy tetszés szerint felcsatolható illetve levehető mű férfi nemi szerv lényegiségében megragadható jellegé torzulhat – mindkét részről, az uralom és az alárendelődés igénye közötti zavar kifejeződése gyanánt – ami egy roppant instabil és kaotikus energetikai felállást sugall (vö.: A Nagy Paródia, avagy a fordított spiritualitás. 39.fejezet. René Guénon: A mennyiség uralma és az idők jelei. Kvintesszencia Kiadó. Debrecen. 2006. Fordította: Buji Ferenc),
    (“Idők jelei:
    Természetesen a gondolatmenetet folytathatjuk, hiszen az elit hatalom is csupán eszköz a sokat emlegetett ősi kerub kezében, akit egyetlen cél vezérel: megszerezni magának a világ imádatát és ezzel megkísérelni, hogy Isten helyébe léphessen.” /Nemzeti Internet Figyelő/)
    de Isten jobban tudja…

    1. Sőt, minthogy, az ellentradíciót képviseli még kizárólag szimbolikus szemszögből is deformisnak kell lenni, mert az ellentradíció, mint azt korábban magyaráztuk, csupán karikatúrája lehet a tradíciónak, és a karikatúra szükségképpen implikálja a torzulást.”
      /39. fejezet./

  7. Az Új Idő /New Age/ színes és “vicces” ál-aranykora jellegzetességeiből fakadóan – melyben az ál-jóság, ál-béke, ál-önzetlenség és a bázikus lopakodó haszonszerzés elvárások okán bizonyos értelemben hiánycikk a jelenségvilágot igazából meghatározó ellentéteket nem letagadók önkorlátozó (a metafizikai egy-ség szilárd alapján álló) kultúrája – a fent taglalt nemi képlet benyomásunk szerint, már mintegy a fokozhatóság határát feszegeti, amiből következően ezt az amerópai hatalmi felállást, a közép-távlatokban, esetleg már pusztán egyfajta Ég nélküli földi Paradicsommal, a Falanszter túlszabályozott ál-rendjével lehet, ideig-óráig mesterségesen “életre-galvanizálni” – a bármikor “megmagyarázhatatlanul” bekövetkező összeomlás lehetőségének fenyegetése közepette – de Isten jobban tudja, mert minden Ő…

  8. Mindazonáltal a pillanatnyi helyzet a hazai jelenségvilágban az, hogy a “pusztító világerőnek” (Bogár László) kétszer sikerült komolyan ráuszítani a mindenkori “Jobbikot” a “Fideszre”. Az egyik a Dózsa-féle felkelés volt, ami után Mohács következett, a második pedig az “őszirózsás forradalom”, ami a Tanácsköztársaságba és Trianonba torkollott. Úgyhogy nagyon észnél kell-kellene lenni.

  9. Talán-esetleg ezt célozza, hogy az “örök SZDSZ” – a fordítottság elvének megfelelően – éppen jurtát emel a kormány elleni tiltakozás jegyében Kossuth-téren…

Egy vélemény is számít és egy vélemény sem számít...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s