2014.11.06. (részlet)
“Az ateisták a mi lelki szegényeink. E kor leginkább segítségre szoruló gyermekei. Lelki szegények, azzal a különbséggel, hogy a mennyek országára alig van reményük. A múltban sokan haragudtak reájuk és harcoltak ellenük. Ezt a módszert én teljes egészében elvetendőnek tartom. Csatázni? Egészséges ember sántákkal és vakokkal verekedjék? Mert nyomorékok, jóindulattal kell közeledni hozzájuk. Nemcsak hogy nem szabad őket rábeszélni, észre se szabad venniük, mi történik velük. Fejlődésben visszamaradt, még értelemben is gyenge gyermekeknek kell őket tekinteni, bár értelmükről különösen sokat tartanak, és azt hiszik, az ateizmus valami tökéletes tudás. Miért harcoltak velük a múltban? Elsősorban azt hiszem azért, mert az ateizmus, mint fogyatékos értelem és korcs kedély, az élet egész vonalán hoppon maradna, ha valahol nem szerezne kárpótlást…”
atyafipeca.hu 
Ignoramus et ignoramibus…
Homo unius libri.
Hamvas gyönyörűen kifejti, inkább sajnálnivaló, a legszánalmasabb helyzet az ateizmus, igazi lelki nyomorultság, amit a többség büszkén hordoz.
Belegondolva lehetséges, hogy a tömegtudat különböző rétegei birtokolják az összes nagyobb téves hiedelemrendszert, így az ateizmust is.
A téves hiedelemrendszerek, hamis tömegtudat határozzák meg a társadalom és az egyén mozgását, vagyis ebben az esetben éppen valójában a korlátozott mozgását, azt a zűrzavart, elég elszomorító, amit tapasztalunk : a szétesett társadalmakat és az abba „beszorult” egyéneket látva.
Kulcsfontosságú és legfontosabb lépés az lenne a szabaduláshoz, hogy az egyén képes legyen leválni, az összes hamis tömegtudattól, az összes hamis emberi közösségtől, hiszen ez az összes lelki nyomorúságának a forrása.
Leválni a kinti nyomorúságoktól és megtalálni azt a legbelsőbb egyéni igazságpontját, amit elérve, az felülír minden valaha feltételezett hazugságát.
Nagyon kevesek útja ez, és csakis az egyén útja, az ateistákat, materialistákat, pietistákat nem lehet megmenteni, azt csakis az egyén teheti meg majd önmagával.
Az életben valójában ez az egyetlen dolog, amit szabadon bárki meg is tehet, a többi minden, amit megél valójában csakis korlát állítás, a szabadság hamis illúziójában.
🙂
http://viooz.ac/movies/1738-blow-up-1966.html
Kérdés: az ateizmus nem a hit egy bizonyos fajtája? Már ha a triviális meghatározását nézzük a fogalomnak. Az, hogy “nem hiszek” felsőbb erőkben, nem azt jelenti, hogy hiszek valamiben? Hogy azt hiszem, Isten és a többi maszlag kitaláció, és nem engedem befolyásolni magam általa?
Tisztelem Hamvast, de a fenti idézetét – annak ellenére, hogy nyilván toronymagasan nagyobb gondolkodó nálam – egyszerűen ökörségnek tartom. Bocs. 🙂 (A felettem található hosszabb hozzászólást pedig inkább nem is kommentálom).
Az ateisták rendszerint beleesnek egy theisztikus Isten csapdájába, amiből életük végéig sem tudnak kilábalni. Nietzsche tétele azonban olyan, mint egy hangos vekkeróra. Ha az nem ébreszti fel az embert, akkor semmi.
“Ez a világrendben levő irtózatos irónia: hagyja, hogy a dolgok és az emberek azok legyenek, amik, és mindenki azt a sorsot élje, amit választ. Nem figyelmeztet és nem javít. Súlyosabbat tesz: meghagy mindenkit abban a helyzetben, amelyben nem veszi észre, mikor tűnik el lába alól a talaj. Az ember nem a hiúságban bukik meg, hanem a maga iránt elfoglalt álláspont valódiságában.”
Hamvas fenti mondatai számomra nagyon eredetiek és “szórakoztatóak” is egyben.
“A vita a hit esetében reménytelen, már csak ezért is:
Mindezekből most már világosan látni, hogy az ateistákat erőszakosan meggyőzni nemcsak hogy nem lehet, de nem is szabad. “ 🙂 🙂
🙂 Számomra bizony egy kalap alatt létezik, vagyis tömegtudat kategória minden olyan kollektív elképzelés, amivel mások sugalmára azonosul az ember, legyen az egy Avon reklám, evolució , ateizmus vagy korlátolt vallásosság eszményei. Az ember ahogy csak úgy magától nem fogja hinni, hogy a ráncok hipp-hopp eltűnnek, ahogyan azt sem, hogy önmaga ősrobbanás hosszú folyamatának az eredménye vagy, hogy a majom lejött a fáról stb.
A kollektív elképzelés állít valamit, amivel az emberek egy része aztán adott módon azonosul. Valójában nem rossz dolog ez, egy „nagyszerű” összetartó erő, aminek hatására a egy adott csoport egy iránnyal képes azonosulni. (Érdemes elgondolkodni azon, ha kiragadnának egy embert egy szál magában, és tömegtudat hatásai nélkül állna egy darabig a világban, vajon mivel tudna azonosulni hirtelen a létével kapcsolatban? )
Fontos a tömegtudat, ha nem lenne, nem is beszélhetnénk egyéni tudásról, a tömegtudat szolgálja azt, hogy annak ellentételeként létrejöjjön az egyéni józan gondolat a valóság igazságáról.
Tömegtudat legnagyobb ellensége maga az önálló gondolat, a saját önálló tudás, ami a mindenféle kollektív hiteket képes felülírni pl. az ateizmust is.
… csak …. mert,… igazán remek móka a végletekig fokozni (lebontani) a dolgokat…..
Az, hogy a különböző hamis tömegtudatok bűvöletében (nemcsak az ateizmus) létezgetünk, ez nem kétséges. Természetesen magunkra nézve ez nem túlhízelgő megállapítás, sőt kifejezetten sértő lehet, az épp vélt eszméink megkérdőjelezése.
Álljon itt Victor Pelevin (minden idők legzseniálisabb orosz írója) sorai, ami kitűnően szemléltetik a helyzetünket.
„Képzelje el, mondta, a mocskos, összeszart budit. Van-e benne bármi, ami tiszta? Van. Ez a lyuk a közepén. Azt semmi sem tudja bemocskolni. Minden egyszerűen csak lehull a mélybe rajta át. A lyuknak nincs se széle, se határa, se formája, – mindez csak a széknek van. És ugyanakkor a tisztátalanságnak ez az egész temploma kizárólag ennek a lyuknak köszönhetően létezik. Ez a lyuk a legfontosabb az árnyékszékben, s ugyanakkor olyan dolog, aminek nincs semmi köze hozzá. Mi több, a lyukat nem tulajdon természete teszi lyukká, hanem az, amit az emberek köré építenek: a budi.” ( Victor Pelevin:T)
összesz@rt budi = az emberek által felépített és fenntartott tudati fogódzók, az ateizmuson kívül, nagyon sok mindenféle lehet ez: hitek, eszmék, vallások, meggyőződések, politikai irányok (amikkel lehet, vagy épp nem lehet azonosulni) Ez a budi adja meg a keretet a létezésünknek, kérdés ki meddig akarja ezeket a kereteket valósnak látni és azonosulni vele.
🙂 🙂 🙂
„Maga legalább tudja az igazságot. A többiek viszont semmit sem fognak fel. Hidakról ugranak le, lovon száguldanak, bűncselekményeket nyomoznak ki, páncélszekrényeket törnek fel, gyönyörű, ismeretlen férfiaknak adják oda magukat, királyokat döntenek meg, harcolnak a jó és a rossz ellen – és közben az öntudat szikrája sem villan meg bennük. Na, azt mondják például, hogy Dosztojevszkijnek micsoda alakjai vannak, milyen mélyen ábrázolja őket. Miféle alakok, az ördögbe is? Hát lehet pszichológiai mélysége egy olyan karakternek, amelyik még csak nem is sejti, hogy ő egy bűnügyi regény főhőse? Ha nem képes felfogni egy ilyen egyszerű dolgot önmagával kapcsolatban, akkor ugyan kinek kellenek a gondolatai az erkölcsről, az etikáról, az isteni ítélőszékről és az emberi történelemről?” (Victor Pelevin: T)
🙂 🙂 🙂
Már hallottam a fent említett műről, de szinte beszerezhetetlen antikváriumban.
Már csak a szol…….. létszemlélete miatt is érdekes lehet.
Az összecsinált budi miatt természetesen elhatárolódom. Leírni tilos, ellenben imádni szabad! 🙂
Ne hagyd ki…
A mű az mellett, hogy zseniális, az ember simán szétröhögi magát rajta. 🙂
Mikor olvastam fogalmam sem volt arról, hogy ez tömény szo…….us, lévén nem ismertem ezt a kifejezést, sem azt, hogy mit is takar, csak azt éreztem, hogy ez bizony a valóság tökéletes leírása abszurd, de nagyon igaz módon.
„Elárulok magának egy szörnyű titkot, még a világkormány leghatalmasabb bankárai és szabadkőművesei is pontosan ugyanilyen gépnarancsok. Az emberiség vezéreit kivétel nélkül az a homokkal teli szél irányítja, amely a mi halott, lakatlan bolygónk felett fúj.
– De…
– Ne vitatkozzon! – vágott a szavába Ariel szomorúan. – Fölösleges, ezen nincs mit vitatkozni.
– Hogyhogy fölösleges? – mondta T. izgatottan. – Hiszen maga kihagyja a legfontosabbat. Hiszen én kétségtelenül és nyilvánvalóan érzem, hogy létezem. Énlétezem! Hallja? Amikor beszívom a levegőt, és érzem a maga rántottájának szagát, minden egyes sejtem azt kiáltja: én! Én érzek! Hát nem így van?
Ariel a reggelijére nézett – már kezdett kihűlni.
– Nem – mondta.
– Vagyis azt akarja mondani, hogy ez a legtisztább és legkétségtelenebb minden érzések közül – a saját létezésünk érzése – szintén csalás? Illúzió?
– Természetesen. És tudja, miért?
– Miért? – kérdezte T.
– Hát azért – felelte Ariel lassan, mintha pontosan kiszámított ütést mérne rá egy ostorral –, mert éppenséggel maga feledkezett meg a legfontosabbról. Hiszen ez a kétségtelen és tévedhetetlen érzés a saját létezéséről nem önben jelenik meg, gróf úr. Hanem bennem. Hahaha!”
„Olvasó a Világegyetemben csak egy van – folytatta Szolovjov. – de az orrán akárhány különböző színű szemüveg lehet. Egymásban tükröződve, az ördög tudja, miféle visszfényeket szülnek – világháborúkat, pénzügyi válságokat, világkatasztrófákat és egyéb attrakciókat. Ám mindezen egyetlen tekintet megy keresztül, a világos, megismerő fény egyetlen sugara – ugyanaz a sugár, mely ebben a pillanatban áthalad magán, rajtam és bárkin, aki látja magát és engem. Mert ilyen sugár egyetlen egy van az egész világegyetemben, és, hogy úgy mondjam, azonos önmagával az összes megszámlálhatatlan megnyilvánulásában. Különben sugárnak nevezni is nagy hiba. De nem nagyobb, természetesen, mit az árnyékszéken való lyuknak elgondolni.
– De ki teremti meg azt, amit ez a tekintet lát?
– Azt, amit ő lát, nem teremti senki más. Ő maga teremti.
– De hogyan?
– Azzal, hogy látja.
– Jól van – mondta T. –, akkor máshogy kérdezem. Ki néz ezzel a tekintettel?
– Maga.
– Én?
– Természetesen. Ez a tekintet maga, gróf. Ez a megismerhetetlenség maga.
– Vagyis azt akarja mondani, hogy én vagyok a világ teremtője?
Szolovjov széttárta a karját, mintha nem értené, hogyan lehet ebben kételkedni.
– De ha én vagyok a világ teremtője, akkor miért érezem magam olyan kényelmetlenül benne?
Szolovjov elnevette magát.
– Ez olyan, mintha azt kérdezné, ha én vagyok a rémálom teremtője, akkor miért olyan félelmetes számomra?
– Értem – mondta T –, de miért éppen én? Miért vagyok én olyan különleges?
– Ugyanilyen különleges vagyok én is, meg az a légy a mennyezeten, és bármely más optikai elem. Maga is, én is, bárki más is – minden ugyanaz a jelenlét, csak éppen, ahogy a műszaki szakértők mondják, különböző fázisokban. Ugyanaz a végső megfigyelő, aki soha senki elől nem rejtőzik, mert nincs ki elől rejtőznie. Rajta kívül senki sincsen. És maga jól tudja, hogy milyen ő, mert maga nem más, mint ő. A világ legfőbb titka tökéletesen nyitott, és semmiben sem különbözik magától. Ha megértette, hogy miről beszéltem, akkor épp meglátta az egész Világegyetem legnagyobb titkának visszfényét… Ezt megérteni egyet jelent azzal, hogy meglátja az Olvasót.”
🙂