2014.11.10. Antinemzeti, álnemzeti.
Nem volt szándékomban újra az M1 híradójával foglalkozni, de egyszerűen nem tudom megállni, hogy pár szó erejéig ne utaljak azokra az elképesztő és minden elképzelhető határon túlmenő, szemérmetlen és gátlástalan szellemmérgező tendenciákra, melyek jelenleg a nemzeti trikolórra átmázolt köztelevízió hírgyártását körüllengik. Most erre mondhatja a Kedves Olvasó, hogy a “királyi tévé” (még kimondani is fáj) mindig is a mindenkori hatalom szócsöve volt, de én megkockáztatom, hogy utoljára Rákosi Mátyás idejében láthattunk ennyire aljas és hitvány híradókat, ahol szó szerint hülyére vették az embereket…
Tulajdonképpen minden túlzás nélkül elmondható, hogy az M1-en, este fél nyolcas időpontban, hétfőtől péntekig a Monty Python Repülő Cikusza veszi kezdetét. Ezek már a vegytiszta angol abszurd humor territóriumai, igaz az önfeledt nevetés már a mi kontónkra megy. A rendszerváltás (?) óta már igen sok garnitúra próbálta meg az emberek fejébe betolni a lomposát, de még senki sem merészelte ennyire pofátlanul és kendőzetlenül mélyre dugni azt. Példának okáért a tegnapi és a mai híradóból egyöntetűen megtudhattam, hogy a hónapok óta fennhangon és büszkeséggel hirdetett nemzeti szabadságharc a bankok ellen és az adósmentés nem volt több, mint merő gázzal töltött és piros, fehér, zöldre festett, de mára már kidurrant lufi. Igazából véve nem voltam meglepve a tegnapi bejelentés hallatán, hiszen kezdetektől fogva éreztem a cinkos és átlátszó összekacsingatást a pénzügyi hatalmak és a kormány között, de azért álmomban sem gondoltam volna, hogy mindezt az olcsó és alantas átverést majd magyaros ínyenc fogásként fogják nekünk felszolgálni az esti híradóban. Ha egy hasonlattal szeretnék élni, akkor egy kicsit olyan ez az egész, mint amikor valakit akasztani visznek és a hóhér még a kivégzés előtt megpróbálná arról meggyőzni az elítéltet, hogy tulajdonképpen lógni jó és sikeres, sőt felemelő dolog, főleg akkor, ha a bitófa nemzeti színekben pompázik. De összefoglalhatjuk úgy is a dolgot, hogy az elmúlt huszonnégy esztendőben szinte az összes politikai párt végérvényesen lejáratta és leleplezte magát, míg a mostani, álca gyanánt ügyesen magára öltötte az álnemzeti köntöst, hogy abban tetszelegve tévessze meg azokat a szerencsétlen, de többre érdemes tömegeket, melyek nem képesek a király mögött megpillantani az álkirályt. Nemzeti mögött: álnemzeti, hagyomány mögött: álhagyomány, jobboldal mögött: áljobboldal, érték mögött: álérték. Vagyis álnemzeti mögött: antinemzeti, álhagyomány mögött: antihagyomány, áljobboldal mögött: antijobboldal, vagyis mondjuk ki bátran: baloldal. Igen. Baloldaliság. Mert jelenlegi kormányunk a nemzeti renomé alatt, tulajdonképpen vegytiszta baloldaliságot mutat. Ezért az álnemzeti köntös, ezért az (ál)nemzeti dohánybolt, az (ál)nemzeti életpálya modell, az (ál)nemzeti konzultációs program, az (ál)nemzeti gazdasági fejlődés, az (ál)nemzeti életminőség javítás és minden olyan (ál)magasztos dolog, amire ráöntötték az álnemzeti kocsonyás géljét.
A nemzeti tébolyda itt található.
Szóval kedves Olvasó, ma este fél nyolcas kezdettel ismét vár az (ál)nemzeti pozitívumok panoptikuma az (ál)királyi tévében. Egy esetleges megtekintés esetén garantált lesz a parádés és önfeledt nemzeti jókedv.
Hogy mondja a kedves Olvasó? El kell végre zavarni őket? Tényleg? Na és hogyan? Egy (ál)forradalom segítéségével, ahol (ál)szónokok fűtenék az arctalan tömeg kedélyeit? És ki lenne az eljövendő miniszterelnök? Egy fogatlan prolinak álcázott ügynök, netán egy titkosszolgálatok által, ejtőernyővel ledobott (ál)demokrata, esetleg egy Porosenko hasonmás, vagy egy leszerepelt pornósztár hatodik unokatestvérének a repedtsarkú nővére? Egy feltámasztott és bomladozó tettem, akit majd a démosz megkoronáz? És a képletet még az is nehezíti, hogy az elmúlt hónapok folyamán Magyarország nagyhatalmi buldózerek gigantikus tolólapjai közé került. Szóval, nem úgy van az kedves Olvasó. Nagyon nem. Magas kvalitásokkal bíró, rendíthetetlen szellemi tekintély hiányában minden nemes kezdeményezés bukásra van ítélve. Hogy is mondta Hamvas Béla? “A pácban mindenki benne van.”
(Jelen bejegyzés erősen szubjektív jellegű és magában foglalhatja egy esetleges tévedés lehetőségét. Írója élt a szándékos túlzás eszközével, hogy általa jobban megragadhatóbb, kidomboríthatóbb legyen a sorok között megbúvó lényeg és igazság.)
“A pácban mindenki benne van.” Hogyan reagálnának erre a megállapításra a jelenlegi pártok?
– baloldali ellenzék (nem igazán tudom követni, ki kivel van jelenleg…):
“Valóban mindenki pácban van. És leginkább azért, mert eltüntek a baloldali értékek a társadalmunkból. Ordas eszmék vették át a helyüket. De vajon a kis emberek gondjaival ki törődik? Persze, hogy pácban vannak. A Szent Korona, nemzetújraegyesítés, a kötelező hittan, vagy micsoda, az bizony nem fogja megtömni a korgó gyomrokat. Egyetlen megoldás maradt. Kiáltsuk, sőt üvöltsük együtt, hangosan: Demokráciát!!!”
– liberálisok:
“Azért van a társadalom pácban, mert az egyén is pácban van. A magyarok még nem nőttek fel a korszellemhez. A huszonegyedik században vagyunk és mégis oly’ messze Európától. Hiába a Nobel-díjasaink, világra szóló műszaki találmányaink. Hiába Kossuth, Petőfi, Táncsics halhatatlan szelleme. Hiába a rendszerváltás nagyszerű lehetősége. Nem tudtunk élni vele. Drága újkori demokráciánk sérülékeny hajója a sötét középkor, a babonák és a klerikális hegemónia sötét vizeire kormányoztatott.”
– Fidesz:
“A pácba a balliberális, nemzetellenes politika jutatott minket. Kétharmados felhatalmazással a háttérben azonban, még az idén 3750 “pácellenes” törvényjavaslatot fogunk benyújtani a Parlamentben. Ezenkívül a hiányt további 5%-al csökkentjük, így várhatóan a jövő év második felében a társadalom nagyobbik fele ki fog kerülni a pácból.”
A fenti hozzászólás szintén erősen szubjektív, sőt tekinthető akár szatírikusnak is… 🙂