2014.11.12.
“Azok a különösen veszélyes formák, melyek majdnem igazak.”
“Mindaz, ami van, illúzió. Egyedül az nem illúzió, aki/ami vagyok.”
László András (Solum Ipsum)
Azoknak a kedvéért, akik szeretik keverni a szezont a fazonnal: http://www.kislexikon.hu/arjak.html
atyafipeca.hu 
Számomra számtalan dolog mellett, ez az alábbi a kulcsmondat ebben a nagyszerű előadásban:
„Mindenféle értelemben rólam van szó mindig, az egész megvalósítás nem más, mint eljutni önmagamhoz, ahhoz az önmagamhoz, akit felismerek, és akihez, hű vagyok, csak akkor juthatok el önmagamhoz, ha hű vagyok ehhez a eszmeiséghez, ami önmagammal összefügg. Nem a momentánságommal, hanem azzal, akivé válnom kell, erre vonatkozólag van egy intuitív képem, ez nem valamiféle belső láthatóság, ehhez akarok eljutni, ehhez vagyok, hű. Mikor közelítek egyre magasabb és mélyebb képet kapok erről és ezt akarom elérni.”
Hát igen… itt kezdődik és végződik is egyben minden, amiről érdemes az életben egyáltalán beszélni…
A valóság minden eleme ebbe a saját önmagamságának az elérése felé mutat, minden efelé tolja az embert, valójában nincs semmi külső akadály önmagunk magasabb elérésében, csakis egyetlen nagy belső akadály állhat az utunkban, az pedig csakis korlátolt önmagunk…
Nagyon érdekes is belegondolva, hiszen ez a folyamat valahol a lehetetlen küldetés, amikor is az embernek saját haját megragadva kell kihúzni önmagát az árokból… a magasabban álló, igazabb, valóságosabb önmagához…
🙂