2014.11.23. Kicsit másképp…
“Az erőszakmentes kommunikáció vagy együttműködő kommunikáció[1] (EMK) Marshall Rosenberg amerikai pszichiáter–pszichológus által kifejlesztett módszer, amelynek célja, hogy az emberek nagyobb együttérzéssel és világosabban (kevesebb félreértéssel) tudjanak kommunikálni egymással. Az asszertív kifejezés egy olyan viselkedésformát ír le, melynek során egy adott érzelmi konfliktusban az egyén úgy képes érvényesíteni a szükségleteit, hogy közben a másik fél szükségleteit is tiszteletben tartja.” Van ám folytatás is…
(Milyen kár, hogy nem volt a közelben egy asszertív kommunikációs tréner. Egyébként erőszakmentes mentálhigiénés szaktanácsadás esetén már a dráma műfaja sem létezhetne. Sőt még népmeséink pozitív főhőseinek is kebelükre kéne ölelniük a rosszat. A királyfi megbeszélné a nézeteltérését a sárkánnyal. Csak love story lenne, semmi más.)
„A fiatalemberek napjainkban hajlamosak a nőies viselkedésre. Manapság gyakran beszélnek a jó természetű, barátságos, előzékeny és kedves emberekről, akiket kiválóaknak tartanak. Ez mindenkit visszatart attól, hogy erőszakos és kellőképpen merész legyen vállalkozásaiban.” (Hagakure, Jamamoto Cunetomo)
A tiszta és egyenes beszéd nem tanítható. A sziklaszilárd álláspont nem ismer közös nevezőt, engedményt, közös platformot és megalkuvást. A közös nevező mindig a magasabb aspektus lealacsonyításával és az alacsonyabb felemelésével jár együtt. A szent profanizálódik, míg az abszolút relativizálódik. Itt nagyon markánsan érezhető az inkább élni és a több, mint élet kibékíthetetlen szembenállása. Természetesen ezek most nagyon nyers és vulgáris példák, de azért talán felcsillan valami mögöttük az igazságból. Bár, mint az köztudott: az igazság csak nézőpont kérdése és igen viszonylagos. Valóban? Kinek? Akinek általában nincsen igaza?
atyafipeca.hu 
Olyan ez, mint mikor levágják a csibék csőrhegyét a csirkefarmon, hogy ne tegyenek kárt egymásban az összezsúfoltságtól megzavarodó szárnyasok. Ugyanez az (ellen)princípium nyilvánul meg jelenleg az emberi társadalomban is.
Ez valahol igaz, de az a bizonyos csőrlevágás egy fizikai beavatkozás és semmi több. Jelen esetben nem fizikai, hanem szellemi, lelki síkon avatkoznak be és ez szerintem lényegesen rosszabb és károsabb, mint az előbbi.
(Természetesen nem azzal akarok előrukkolni, hogy szamurájkarddal járjunk iskolába.)
Nagyon jónak-lényeginek tűnnek a blog felvetései:
Először talán a modernista hagyomány szómágiai agressziójára utalnék, amire további példa lehet az “egyenjogúság” kifejezés, mely – valószínűleg agytrösztök által (mint a “mindenkori” divat) kiötlött – forma kitűnően alkalmasnak tűnik arra, hogy gúzsba kösse (éppen a jóindulatuk által megvezetve) az embereket, melynek következményeit abban is láthatjuk, hogy Liber-Bacchus jelenségvilág-központú, függőlegesen fordított Birodalmában lassan több pelenkát adnak el az idősek, mint a gyermekek számára. Ha esetleg nyilvánvalóvá válhatna, hogy a csábító kifejezés voltaképp “egyformásítás”-t fed – ami a férfi-nő viszonyra nézvést már pusztán biológiailag is abszurdum, pontosan jelezve ezen uralom mesterségesen előállított, természetellenes (kimódolt) jellegét (vö.: R. Guénon: A tradícióellenességtől az ellentradícionalitásig. In.: A mennyiség uralma és az idők jelei. 38. fejezet) – talán borítékolhatóan több híve lehetne például “a különbségek egyenrangúsága” elvének.
A másik kardinálisnak tűnő felvetés eszünkbe juttatja a szintén agressziómenetesen-agresszív “én mindent tolerálok” féle hiper-barátságos jelenség, mely mögött tulajdonképpen mintha a Legfelsőbb Megkülönböztetés elve tornyosulna és így egyfajta papinak láttatott, skorpió típusú felhozatalnak tűnik, mely mögött az a hatalomtechnikai elv sejlik fel, hogyha az egyik fél együttműködik, a másik pedig verseng, akkor a versengő maximalizálja a hasznot, ergo: ha esetleg példának okáért, egy nálamnál sokkal számosabb, erősebb társaságot szeretnék legyőzni, akkor valahogy arra kellene rávennem, hogy együttműködjön, amit azzal érhetek el, ha mindent elkövetek, hogy azt higgye, hogy én is együttműködöm…
A harmadik a pszichológus, mint modernista papság jelenséggel függ össze, amivel kapcsolatban az jut eszünkbe, hogy ha képes Isten szolgájaként működni, akkor esetleg lehet áldásos, de önjelölt Istenként, tevékenysége értékellenessé, rombolóvá is válhat, a jó nevében, ami azért elég problémás (vö.: Kommunikációs tanfolyam és a büszke hazudni tanulás összefüggései…Például sokszor az az érzésem, hogy azért beszél úgy, mint egy dobos torta, mert szeret engem vagy mégsem szeret? Ki érti ezt? :))…Szerintünk összehasonlíthatatlanul jobb és magasabb-rendűbb volt a papi szisztéma, hiszen – a mindennapi gondok mellett – a mulandósággal kapcsolatos dolgokra is választ tudott adni, például: Ne Te akard jól érezni magad, hanem Isten érezze jól magát ha rád néz..
A negyedik, az elnőiesítés zavaró jelensége, ami kapcsán úgy érezzük, hogy a kor-társ jang-jin ábra mintha úgy alakulna, hogy a kirakatban mindenki férfi (például mintegy versengésre kényszerített), a háttérben azonban-igazából mindenki nő, ami jelképesen egy fehér korong elől és egy fekete mögötte, ami által egy nagyon törékeny, kaotizáló energetikai képletet rémlik fel. Liber-Bacchus önigazoló uralma (“az én Önmagamság előtti háttérbe szorítottságának a fordítottja” Guénon) érzésünk szerint leginkább, mint fellázadt lunaritás írható le, ami óhatatlanul a középponttalanítás, az elmocsarasodáshoz vezethet, mert hiánycikké válik az, ami esetleg felfelé mutató önátlépésre késztethetné és az Ég nélküli földi Paradicsomot tulajdonképpen Pokolnak hívják, ahol “A szent profanizálódik, míg az abszolút relativizálódik”…
Még eszembe jutott az “agressziómentes” iskoláról, hogy a hosszútávú vizsgálatok szerint a gyerekek ugyanúgy mutattak agressziót, csak akkor amikor a tanár nem látta, tehát voltaképp sunyiságra tanít a módszer.
Más baj is van vele, amennyiben, mivel a gyerek nem ismerhette meg természetes formában indulatait, mivel letiltották és tabusították ezt a lehetőséget (a “szabadság és a szeretet” nevében), ezért gyakorlatilag nagyon megnehezítették, hogy megtanuljon felette uralkodni, ezért valójában az agressziómenetes oktatás által éppen az artikulátlan, torz indulat bűvkörébe kerülésének veszélyét fokozták, a fordítottság elvének megfelelően, az önismereti folyamatra gyakorolt kártékony hatásokról nem is beszélve. Ezt a baromságot is a skandináv liberálisok kezdték erőltetni, ugyanott ahol a férfiak ülve pisilésének ötlete is szárba szökkent, a már tárgyalt “egyenjogúság” nevében…
Valójában az alternatív iskolába járó gyerekek általában remekül tévesztik meg az embert kedves, rokonszenves és természetes “kommunikációjukkal”, de viselkedésük az alaposabb megszemlélés alapján, inkább nyegleséget, szétszórtságot és irreális boldogság sóvárgást mutat, ami szintén a nyugati szellemi primitivizálódás jele, mondanunk sem kell, a “fejlődés” nevében…Az a véleményem, hogy ez a fajta lopakodó haszonszerzésre épülő élet-, győzelem-központúság illetve “kreatív önzés” elv megtanulása kifejezetten kártékony a gyermekek számára. A magam részéről az egész szellemhiányos-liberális “alternatív oktatást”, úgy ahogy van, beszüntetném, de Isten jobban tudja, ezért a neve: Mindenség…
Mindemellett esetleg egy természetellenes, globális “háziasítási” prekoncepció sem elképzelhetetlen, melynek eredményeként manapság mi nyugati emberek nem merünk levágni egy csirkét ebédre, mert az már vérengzésnek számít. A háttérhatalmi ambíció, szemléleti hozzáállásának valószínű valós jellegére a bevásárló központok etológiai szintű manipulációja is utalhat (vö.:például karám-, jutalomfalat- illetve zeneszó-rendszer, hogy jobban “tejeljünk”…) vagy a autó parkolók óvodás szintű jelei, hangya-tücsök-ló-stb…gyere be – zabálj és tűnj a francba…
De itt, írás közben felmerült még az az érdekesség, hogy Dionüszosz fellázadása az isteni rend ellen (Apollón uralma ellen), “bacchanáliája” (Bacchus másik neve Liber) érdekes módon egy lunáris-nőies energia átmeneti hatalomra kerülését jelzi, mely paradoxonra az ókorból is érzünk példát, méghozzá Ehnaton modernista szemléleti forradalmát, melynek megértése, szerintünk kitüntetett fontosságú:
“(…) a hozzávetőlegesen 5000 (vagy jóval több) éven át tartó ősegységelvű, szakrális Amon hagyomány uralma is már valószínűleg egy korábbi – mezopotámiai – szellemi mélyrepülést helyreállító re-szakralizálás hatalmas teljesítményét hordozza magában, hiszen itt sincs szó “több-isten-hitről”, érvényesnek tűnik rá is, amit René Guénon idéz Ananda Kentish Coomaraswamy-tól a hindu illetve az ó-görög állítólagos „politeizmus” kapcsán: “Szükségtelen szólni arról, hogy az Isten ilyesfajta multiplicitása nem politeizmus, mivel mindegyik a Szupremális Istenség angyali természetű alávetettje, annak a Szupremális Istenségnek, amelyből eredetüket is merítik, és amelyben, mint azt oly gyakran említik, ismét eggyé lesznek.” (René Guénon: “Monotheizmus és Angelológia.”), amiből az is adódni látszik, hogy a későbbi Aton Nap-eszmény (vö.: Héliosz) Kr.e. 1350 körüli forradalmában valójában kevésbé az első “egy-isten-hit”-et (“monoteizmust”) ismerhetjük fel, hanem sokkal inkább egy a lélektanból is ismert “én/nem én” megkülönböztetés (vö.: pszichológiai ego) látásmódjára hajazó modernista Fény-Sötét dualizmus (vö.: Sigmund Freud “életösztön-halálösztön” eszméjével), egyfajta “New Age” jellegű Élet-kultusz erőteljes hatalmi fellépésének vélhető talán leginkább, az ősegységelvű (primordiális) Amon Nap-hit (vö.: Apollón), “Fény-Sötét fölötti Világosság” Lét-kultuszának szakrális felfogásával szemben.
Ezt a véleményt alátámasztani látszik, hogy Ehnaton-t gyakran ábrázolják, láttatják – emberisten jelképként – hím-nős, mintegy “hermafroditisztikus” jellegűen, sokakban az angyali nemek-fölöttiség, “androgünitás” lefelé tükröződésének, “hiperprofanizációjának” hangulatát keltve (vö.: Federico Fellini: “Satyricon”) valamint, hogy uralmakor a korábbi meditatív – a halhatatlan-változatlan Teremtőre utaló – mozdulatlanságot megidéző, “merev” művészeti felfogást felváltotta egy “élettel telítettebb”, a mulandó-változó Teremtett-Világ (TV) istenítése felé mutató, tehát fordított irányultságú ábrázolási hajlandóság-elvárás, mely jelenség halálosan megrémítette a korabeli amonita papságot: a Fáraónak (a Világkirálynak, az istenembernek) “leesett a harmadik szeme”, a szobrok “megmozdultak”, “itt a világvége”…”
http://new-age-kritika.blogspot.hu/2014/11/az-aranykor-turani-aldas-kora-majd.html
Elnézést, ha túltengtem volna.
Köszönöm. A hétvégén mindenképpen átolvasom őket!
Részlet, Illyés Gyula “Egy mondat a zsarnokságról” című verséből:
“…töprengenél, de eszmét
tőle fogan csak elméd,
néznél, de csak azt látod,
amit ő eléd varázsolt…”
Érzésem szerint a modernista eszmeiség Szent Iván éji varázslatának ereje éppen napjainkban kezd ténylegesen oszlani, aminek ezen fórum létezése is az egyik jele: Üdv Néked Atyafi barátom, aki a magad részéről elhelyezed a Rád bízott szellemi csapásokat a kuruksétrai síkon…valamint, ahogy a modernista univerzumon kívüli arkhimédészi pont létezésének egyre nyilvánvalóbbá váló következményeiről Enzo Erra írja:
„Egyedül annak az elfogadása, hogy valami leválhat és más irányt vehet, összeomlaszthatja az egész építményt, mert magában hordozza az alternatíva lehetőségét, márpedig a modern világ nem ismerhet el semmiféle alternatívát, még hipotézisként sem, az önmagáról mint az emberi fejlődés végső céljáról önmagának alkotott kép megsemmisítése nélkül.”
Benyomásom szerint a modernista eszmei kifejeződés évszázados, mintegy egyeduralma, általában egy rendkívül árnyalt és kimunkált – horizontalizálónak, tehát elerőtlenítőnek, ám valójában inkább “lefelé tükrözőnek” tűnő -, pontos-tendenciózus eszmetörténeti átértelmezés sorozaton alapszik, amit egy a bűnbeesés és a kiűzetés környékén szárba szökkent látásmód táplál, de legmarkánsabb formáiban Kr.e. 3000 táján a kuruksétrai csatával, Kr.e. 1350 táján Ehnatonnal, a szofisták-demagógok és az arisztokraták küzdelmeiben és legerőteljesebb, máig ható erővel Kr.e 500 táján Mezopotámiában jelentkezett…. Véleményem szerint ennek a tudatos értelmezési átkeretezésnek kulcspontjai – a teljesség igénye nélkül – a Paradicsom rege fordított értelmezése, a Káin és Ábel problematika eltorzítása, a fogalom-fölötti turáni műveltség szinte teljes negligálása, a “termékeny félhold, az írásbeliség és a városiasodás” téves felmagasztalása, Nimród, a sívaizmus, a szakrális Amon és a modernista Aton látásmód illetve a szakrális és a modernista Babilon ellenkezőjébe fordítása, a monoteizmus és a politeizmus – amúgy kitüntetett jelentőségű – értelmezési zűrzavara…
A Mindenható Isten adja, hogy egész életünk törekvése áldott legyen, a feltámadásunk pedig fenséges ünnepnap reggele.
Ámon-Ámen-Amin.