2014.12.02.
A folytatásban következzék egy kis “diavetítés”. Érdekelnének az egyéni vélemények arról, hogy ki mire jutott velük kapcsolatban. A kiindulási tétel legyen ez: “Minden megnyilvánult dolog valaminek a szimbóluma is egyben.” És most közel sem arra szeretném ezt a bejegyzést kihegyezni, hogy valakinek esetleg megsértette-e Hirst úr a vallási érzékenységét, vagy sem. Ez jelen esetben elhanyagolható. Ennél többre vagyok kíváncsi. Szóval?
(Fent: Damier Hirst)
http://www.dailymail.co.uk/news/article-2622344/Art-collector
atyafipeca.hu 
Hosszan írtam az imént de kitöröltem, mert felesleges ide a szófosás. 🙂
Csak a szemeket kell nézni. Semmi egyebet.
Igazából véve az én bevezetőm is hosszúra sikeredett, de kitöröltem, mert szerettem volna nyitva hagyni ezeket a kérdéseket.
“Csak a szemeket kell nézni, semmi egyebet.”
Többek között ez is szerepelt az eredeti szövegben, ezzel a megjegyzéssel: “Nem adhatok mást, csak mi lényegem.”
A modern művészeti megközelítés tényleg nagyon beszédes …
Provokatív, disszonáns formában látjuk azt a Máriát, Aki a teremtett világ bölcsője, Ő az anyaöl, a női princípium, ahol minden létező keletkezik, szimbóluma annak a minőségnek, ami meghatározza a teremtett világot.
Az Egyetemes Tudat (Szentlélek ) által már látjuk méhében Jézust, aki maga a megtestesült igazság, vagyis mindannyiunk igazsága.
A terhesség előrehaladott fázisa látható, a születni készülő igazsággal, ami válasz tudna adni a világ összes hazugságára.
Másképp fogalmazva az Egység hírnöke készülne megszületni, aki arra hivatott, hogy megmutassa nekünk, hogyan tudjuk az Egység megélése által legyőzni a halált.
A szobor szimbolikája számomra azt üzeni, az Isteni Egység megélése nem fog megtörténni az emberiség többsége számára, ennek a lehetőségnek az elvesztése látható, egy degradálási folyamat: a felboncolt, preparált test, lenyúzott bőr, csupasz koponya.
Mária ebben a lealacsonyított, kiforgatott, rosszul értelmezett „állapotában” nem fogja tudni megszülni a világ számára Jézust, tehát az Isteni igazság nem fog már mindenki számára megnyilvánulni.
Mária, aki nem az Egységtudat aranyába van felmutatva, hanem anyagszerű testi állapotban felboncolva, csakis azt szimbolizálja, hogy az emberek többsége nem lesz képes uralni önmagát, így a halált sem.
Ezek a feketés szobrok még szimbolikájukban utalhatnak a nőiesség, női princípium Parvati formájának a mai korban zajló az átváltozására is Káli Istennővé (koponya, fekete szín, kard stb.) ami a világ pusztulását okozhatja (és fogja is valószínűleg)
🙂 🙂 🙂
Ezt nagyjából magam is így látom. Érdemes egyébként górcső alá venni a modern művészek megjelenését is. A többségük önmagából kifordult, szétesett ember, akiket valószínűleg a más ural. Ők a lentből dolgoznak.
A nem adhatok mást csak mi lényegem pontosan fedi a valóságot, csakúgy, mint a stílus maga az ember.
A Szűz Mária maga a megszilárdult és bronzba öntött Gép Anya. A rideg “valóság” megtestesülése. Íme az ember: izom, csont, ideg, mechanika, lenkerék és csókolom.
Egyébként az utolsó felvételen valóban szinte égbekiáltó szimbólummal bír a magasba emelt kard. Ott már más létrontó elemek is bekerülnek a képbe…
Hamvasnak van erről egy kitűnő értekezése. Ne menjünk el mellette! Mindössze 7 perc. Pontosan idevág.
“Ezért a művészek mesteri tevékenysége nem annak megalkotása, ami az ember, hanem ami az ember fölött van, és nem annak, ami élet, hanem ami az életnél magasabb, és nem annak, ami a természet, hanem ami a természetnél több. Ami művészet, az nem csupán mesteri alkotás, hanem mesteri megalkotása annak, amiben léttöbblet nyilatkozik meg, ahogy Nietzsche mondja, nem Schöpfung, hanem Überschöpfung (nem alkotás, hanem alkotás önmagam fölé), vagyis nem poiézisz, hanem metapoiézisz.”
“Az emberi tevékenységet nem a létért való küzdelemben a hasznos célszerűség jellemzi, hanem az értelem. Értelem pedig annyi, hogy az ember tevékenységében valamely egyetemlegesen emberi rendet követ, amely rend itt nincs, hanem megvalósításra vár.”
A képzőművészek világa egyike a legkiábrándítóbb és legszánalmasabb közeg.
Diákként ebben a közegben tanultam, az emberi színvonal legalja volt, szemléletben, életvitelben, felfogásban.
Korán rájött az ember arra, hogy manuális készség, bizony ritkán párosul a magasabb eszmékkel, a valódi minőséggel.
Tökéletes összefoglalás:
„A nem adhatok, mást csak mi lényegem pontosan fedi a valóságot, csakúgy, mint a stílus maga az ember.”
Képzőművészek többsége semmi egyéb, mint a kor szimptómái, ezen kívül több figyelmet nem érdemelnek.
🙂
Lsd. Dúl Antal Pünkösdi videójában a művész csürhe megnyilvánulását… Ugyanaz.
“Nem adhatok mást, csak mi lényegem.”
Menyust meg a Heteron fogja széttépni…
Igen, ez egy “remek” bemutatkozás, ilyen a művészvilág, gyakorlatilag ez a legalja, amikor már a sötétségnek a ténylegesen pusztító, káros árnyalata nyilvánul meg.
Dúl Antal ahol előadott, ott azok az emberek a sötétség másik árnyalatát mutatják be, az a megrekedt , tömény tompaság és tudatlanság.
Mindkettő nagyon tanulságos köszi! 🙂
A Dúl Antal felvétel egyszerűen gyönyörűséges. Abba tényleg minden látlelet benne foglaltatik. Én csak napkeleti bölcseknek hívom az ott felszólalókat. 🙂
Valószínűleg blogon is megtalálható lesz hamarosan.
Ez egy ilyen szánalmas világ 🙂 🙂 🙂 nagyon jó, ha felrakod!
Nekem képzőművészeti szakmáim vannak, ebből élek, és büszke vagyok arra, hogy „ezekkel” soha nem vegyültem, semmilyen személyes kapcsolatot nem is tartok fenn. 🙂
Azért a “képzőművész” kifejezés sem semmi. 🙂
A MŰvész, aki képez valamit. Csinál valamit.
Bár a “művész” is elég mű… 🙂
Főleg napjainkban, mikor már mindenkinek joga van MŰvésznek lennie.
Kezd bennem felértékelődni az avantgárd. Egy fehér papíron egy fekete pötty… Mennyivel jobb, mint egy 3 tonnás, bronz GÉPANYA. Ha jól emlékszem Evola is közel állt a dadaizmushoz.
http://www.artericerca.com/artisti_italiani_novecento/Julius%20Evola.htm
“Tekintsd az életet álomnak. Ha rémálmot látsz és felébredsz, rájössz, hogy csak álom volt és megnyugszol. Azt mondják, a világ, melyben élünk, nem nagyon különbözik ettől.” (Jamamoto Cunetomo: Hagakure)
“Tekintsd az életet álomnak.”
Miért, nem az? 🙂
Ha belegondolunk, tulajdonképpen az egyénnek az össze megnyilvánulása azt fejezi ki, hogy kinek gondolja magát, így a mindenféle „művészeti” megnyilvánulások is gyakorlatilag csakis ezt fejezhetik ki, hogy az egyén hogyan tekint magára.
Minél inkább az egyén magát és a világot, a valóságát, már nem választja szét, annál egységesebb, széleskörű bármiféle, megnyilvánulása, önkifejezése, annál inkább halad az Isteni Egység felé.
Fordítva is igaz, minél inkább az egyén leválasztva, különállóan érzékeli magát a világtól, a valóságától, annál kaotikusabb és zilált bármiféle megnyilvánulása, így a „művészeti” kifejezése és önmaga is annál inkább halad a szétesés felé.
(Nem is tudtam, hogy Evola festett is 🙂 , a dadaizmus célja a berögzült társadalmi konvenciók tagadása és az nagyon jó dolog)
Kulcsfontosságúnak és nagyon izgalmasnak érzem Ildikó felvetését, sokat fogalakoztat ez a kérdés, mert érzésem szerint itt nagyon el lehet csúszni.
Eckhart mester írja:
“Isten országa csak a mindenestül halottak számára áll nyitva.”
Az ordodox (nem krisnás, nem modernista stb..) hinduizmus szerint (vö.: Bhagavad Gítá. Vekerdi József prózafordítása. Terebess Kiadó), háromféle lélekről van szó:
A mulandó lélek (emberisten, pszichológiai ego, kis-én), a halhatatlan lélek (istenember, nagy-én) és a Legfelsőbb Lélek.
Szerintem kulcsfontosságú eltűnődni azon, hogy szakrális nézőpont szerint az első kettő, mely egymás tükörképe, a harmadikon belül van, mivel az a benyomásunk, hogy a legtöbb felesleges vita és félreértés a vonatkoztatási rendszerek tisztázatlanságából, keveréséből származik, amikor is fenn állhat annak a veszélye, hogy a kis-én-t felcseréljük egy még nagyobb kis-énre és azt nagy-énnek nevezzük el…és ebben a vonatkozásban a fiatalkori Evola, a kérdés kimunkálatlansága okán, tulajdonképpen ellentétben áll az idősebb kori Evolával (vö.: “nincs is kis-én” problematika, ami vagy nagyon jó megjegyzés vagy nagyon rossz… 🙂
http://new-age-kritika.blogspot.hu/2014/10/a-haromfele-lelek.html
http://new-age-kritika.blogspot.hu/2013/03/a-tanitas-ellenkezojebe-forditasanak.html
Van olyan köztünk, aki nem áll ellentétben fiatalkori önmagával? 🙂
Egyébként Evola a Cinóberösvényben visszatekint a munkásságára és néhány pontban igen kritikusan személi azt. Úgy emlékszem, hogy még a dadaizmusra is kitér benne.
Kapcsolódó írás:
https://atyafipeca.wordpress.com/2013/01/30/julius-evola/
http://moly.hu/konyvek/julius-evola-a-cinoberosveny
Nincs és az vesse Reá az első követ, akinek nincsenek nagyobb “bűnei”, pláne ha erre – mint ahogy idézed is a megjelölt citátumokban https://atyafipeca.wordpress.com/2013/01/30/julius-evola/ – rá is mutat és tovább munkálkodik rajta…természetesen nagyra értékelem a Mester-t és igyekszem tanulni vitán felül álló, mérhetetlenül magasrendű tanításából, mindazonáltal itt szerintem van egy nagy szemléleti csapda lehetőség – számunkra, törekvők-tanulók számára – amire nagyon oda kell figyelni…amit más formában talán úgy ragadnék meg, hogy a jelenségvilágon vonatkoztatási rendszerén belül az antikrisztusi pillanat-lefelé vonó erő önmagunkban és kívül, mint Szirén hang, mint önjelölt Isten jelszava lehetne az: “Én hogyan érzem magam?”, míg talán a felemelő, krisztusi hozzáállást az “Isten , hogyan érzi magát, ha rám néz?”-ben lehetne megjeleníteni…
Szintén Platon írja: “Amikor az emberek isteni természete lassanként kimerült, amennyiben lassanként keveredett az emberi természettel, és az emberi természet túlsúlyra vergődött az isteni felett, akkor az emberek megromlottak. A bölcsek látták, hogy rosszak lettek, de a nem bölcseknek úgy tetszett, hogy elérték az erény és a bölcsesség csúcspontját, holott csak a gazdagság és a hatalom utáni esztelen vágyakozással voltak eltelve.”
Meggyőződésem, hogy a Paradicsomból való kiűzetés óta a modernista és a szakrális látásmód küzd egymással a jelenésvilág vonatkoztatási rendszerében…és benyomásom szerint Amerópa Falanszter közelgő züllesztő rémuralma az önreflexióra láthatóan képtelen modernista szemlélet kaotizáló végjátéka, de Isten jobban tudja, mert Ő a Mindenség…
Pontosabban: “a modernista szemlélet kaotizáló, hatalmi végjátéka is egyben”,
mert – mint Guénontól tudjuk – maradéktalanul egyik erő sem tűnhet el földi létünkből, hiszen akkor vége lenne a dalnak, ami persze nem kizárt… sohasem értettem, hogy miért gondoljuk, hogy a Világegyetemnek feltétlenül szüksége van ránk, hogy bármit megtehetünk büntetlenül?…
“Én hogyan érzem magam?”, míg talán a felemelő, krisztusi hozzáállást az “Isten , hogyan érzi magát, ha rám néz?”-ben lehetne megjeleníteni…
Ez valóban nagyon jó megragadása a dolognak.
Ami részben erről szól:
Hamvas: Interview
Nagyon is egyetértek Lehel a felvetéseddel, a kijelentés, elgondolás valóban a csapda lehetőségét rejti.
Igen, a kis én, bizony könnyen abba a szép nagy illúzióba eshet, hogy ő maga pár lépésbeli tudati integrálással, hipp-hopp, maga a legfelsőbb Abszolútum lehet.
A folyamat valószínűleg jóval részletezettebb, árnyaltabb, magam is sokat gondolkozom rajta.
Még nagyon keveset olvastam Evolától és más nagy gondolkodóktól, nem tudok igazából senkire hivatkozni, csak egyszerű logikai feltételezésre a valóságról… elnézést érte. 🙂
A lélek végső valódi Isteni önmagaságának kiterjesztése egy hosszú folyamat, a lélek egy önmegismerési úton halad, mindig vannak alatta elhelyezkedő részek, amikre önmaga részeiként tekinthet és felette is vannak részek, amikben önmaga elhelyezkedik.
Így mondhatom, az aki jelenleg vagyok, egy nálamnál nagyobb tudat, az önmagam feletti felettes énnek, egyetlen kis tudati kivetülése, nézőpontja, egy részleges szempontja vagyok csupán, aki a valóságra az én szememmel is rátekint.
Tehát a jelen, mostani állapotban sikeresen kiterjesztett önvalóságunk, is csak részleges marad, mert az csupán mindig a jelenleg felettünk feltételezett önmagunk legmagasabb integrálási színjére juttathat el minket.
Ráadásul ez az érzékelt ént, ami jelenleg a kis énem, semmiképpen nem fogom sem most, sem később az abszolút nagy énnek érzékelni, bármennyire is igyekszem ezt elhitetni magammal. 🙂 🙂 🙂
Feltételezésem szerint, ez a kis én mindenképpen feloldódik, megszűnik egy magasabb részletezettségű teljesebb énben.
Így a jelen valóságomra joggal mondhatom, hogy ez bizony illúzió és az abban botorkáló lényemről megállapíthatom azt a nonsenst is, hogy valójában nem létezik, hisz csupán egy ideiglenes nézőpont, egy ideiglenes valóságban, a magasabb valóságban elhelyezkedő teljesebb énhez képest. 🙂 🙂 🙂
Kulcs lehet így, a magasabb önvalóhoz vezető ajtóhoz, ha valóban képesek vagyunk magunkra halottként, nem létezőként tekinteni.
„Isten országa csak a mindenestül halottak számára áll nyitva”
Amennyiben ez az elgondolás önérzetünket bántaná, akkor emészthetőbb, egy álmodó álmának kicsiny figurájaként gondolni önmagunkra. Tudván azt, hogy az egész álomtörténet, benne az egész álom mindenséggel, maga az álmodó. Magában az álmodóban majd, egy új magasabb egységként tapasztaljuk meg önmagunkat, aki feltehetően szintén egy magasabb énnek csupán részletezettsége.
🙂 🙂 🙂 … szóval a jelenlegi kis ént, nem terjeszthetjük ki olyan könnyen pár lépésben arra a Nagy Énre, csak egy nagyobb illúzióra az illúzióban.
Szerintem nem lehet meghatározni és leírni azt, amit nem lehet meghatározni és nem lehet leírni. 🙂
Éppen ezért nem lehet elég óvatos az ember.
Sátáni pszeudoművészet versus Deifikációs művészet. Az első képek a gyönyörű, harmonikus formákkal, színekkel az Ég felé nyitnak utat. Ami utána következik, az maga az emberalatti démoni sötétség.
“Ha majd nem az ábrák s a számok
kulcsára nyitnák a világot;
ha csókolva-dalolva többet
tudnak a lények, mint a bölcsek;
szabad élete lesz a világnak,
és visszaadják önmagának;
ha fény meg árny újra valódi
világossággá fog fonódni;
s versben, mesében írva látják
a lét örök históriáját: –
fölzeng egy titkos ige, és
az egész fonák lét semmibe vész.”
Novalis
Ez igen eredeti!