Egyperces

“Egyperces” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Deja-vu érzésem van, ilyen párbeszédet már én is többször folytattam különböző létezőkkel, még ha a végjáték nem is mérgesedett el ennyire. Ha verbaliter nem is mérgesedett el ennyire, kellően “mérges”, vagyis inkább mérgező volt a légkör, olyan értelemben, hogy a megértéshez, a lényeg megértéséhez semmivel sem került közelebb az illető – nyilván nem úgy értendő, hogy “egycsapásra”, de legalább egy pozitív “odafordulásra”.
    Természetesen nem arról van szó, hogy Siva hegyének tetejéről szeretnék papolni, azonban amikor nem a közvetlen eszmetársaimmal/barátaimmal értekezem, hanem olyan emberekkel, akikhez ennél jóval felületesebb ismeretség köt (néha jó, sőt hasznos kimozdulni a “komfortzónából”), és szóba kerülnek komolyabb témák, rendre ugyanaz az érzés fog el. Hiába kerülnek szóba más és más emberrel bizonyos lényegi kérdések, mintha minden alkalommal ugyanazzal a megmászhatatlan fallal kerülnék szembe. Ugyanazokat a sztereotip beidegződéseket (ezt a bizonyos falat) kellene lebontani, fokozatosan cáfolni, és mindig látom a döbbenetet aktuális beszélgetőpartnerem arcán, amikor számára megdönthetetlennek tekintett dogmákat döntök romba: evolúciós és fejlődésmítoszok, a szcientizmusba (tudományba) vetett vakhit, Isten létének bizonyíthatatlansága, ezáltal nemlétének bizonyítottnak vétele, egalitarizmus mint szentség stb. Ismerjük ezeket.
    Egy ideje már letettem arról, hogy bárkit meggyőzzek. Volt, akiben láttam a “szikrát”, de miután egy könyvet (Julius Evola: Emberek és romok) nagy reményekkel telve kölcsönadtam az illetőnek, és hetek múlva sem jött reakció, majd némi unszolásra kiderült, hogy nagyon “nehéznek” találta a művet, nagyon ritkán “próbálkozom” bárkivel is. Az utóbbi időben inkább engem találnak meg, s mindig örülök, ha valakinél azt tapasztalom, hogy látja a fénynek legalább egy kis pászmáját az áthatolhatatlannak tűnő ködön át.
    Sokszor gondolkozom azon, van-e értelme az emberekkel foglalkozni. Legalábbis az iméntiek értelmében. Már egy ideje megfogalmaztam magamban, hogy nem kell, nem érdemes, sőt tilos velük foglalkozni, ugyanis ez az esetek többségében reménytelen vállalkozás. Ugyanakkor talán nem lenne helyes egy ennyire cinikus alapállapotot felvenni és a gőg sem jó tanácsadó. Nem is beszélve arról a fontos ideáról, hogy “spirituális apaság”, amire Evola is kitér.
    Érdekelne a véleményed.

    Tisztelettel,

    Petros

  2. Szia!

    Az Emberek és romok kiváló munka és tulajdonképpen az egyik legolvashatóbb Evola mű. Szerintem jó, ha az ember megpróbál bogarat rakni mások fülébe, de az érvelés általi meggyőzés mondhatni teljességgel lehetetlen. Akiben meg van a mágnesezhető mag az úgyis fel fogja ismerni, ha valami eredetibe botlik, míg a megrögzött profánok észre sem fogják venni. A világ felgyorsult. Az emberek impulzusok, ingerek tízezreivel találkoznak nap, mint nap. A fészbuk és az internet tele van a New Age köréhez tartozó önjelölt mesterekkel, akik azért “áldásos tevékenységük folytán” adtak a renoménak rendesen. Igazából véve az emberek bizonytalanok lettek, de helyesebb ha úgy fogalmazok, hogy el lettek bizonytalanítva. Minden, ami fogható, tapintható biztos -de csak akkor, ha már markolom- és minden, ami ezen kívül esik bizonytalan. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy rengeteg a funkcionális analfabéta kicsiny hazánkban, akik nem képesek megfelelően szöveget értelmezni, pláne nem, ha többszörösen összetett mondatokról van szó, ami ráadásul még hemzseg is az idegen kifejezésektől. Az emberek elfáradnak a munkától, az agyf@szolástól és mikor nap végén hazatántorognak a családhoz, akkor éppen a család lesz az, ami meggátolja őket abban, hogy kellő mértékben elmélyedjen mondjuk egy könyvben.
    Én a minap ültettem le az egyik munkatársamat a monitor elé és megnézettem vele egy pár perces filmecskét. Egy perc után vakarózott, a harmadik perc után már ásított és még mielőtt a végére ért volna már azt vettem észre, hogy nagy dudájú csajokat nézeget. Mikor megkérdeztem tőle, hogy “na milyen volt a film” rögtön rávágta, hogy nagyon jó. 🙂
    A másik munkatársam Hamvast kapott. Egy rövid értekezést, semmi többet. Egy szót sem értett belőle. Semmit az ég világon. 🙂 Ezen lehet mérgelődni, de nem érdemes. Nem tudod őket megmenteni saját maguktól, de nem is kell. Ebből is az látszik tisztán, hogy a világ berendezkedése hierarchikus és hogy nincs mindenkinek keresnivalója fent, ahogy nem való mindenki kezébe a könyv sem. Egy tudatlan ember pl. egy komoly könyvből a legjobb esetben semmit sem ért, de a legrosszabb esetben, merő félreértésből a nyakát szegheti. Ezt nem valami felsőbbrendűség mondatja velem, hanem csak a tények, arról nem is beszélve, hogy jelen sorok írója is szolgának született, ami nem kitüntetés, de nem is megvetendő dolog egy organikus államban.
    “Az az ember, aki nem tud parancsolni önmagának, legalább tudjon engedelmeskedni másnak.” Evola
    Szóval nekem még csak nem is engedelmeskedtek a munkatársaim. 🙂
    Bezzeg egy bögyös Heteronnak!
    Üdvözlettel:
    G

  3. Valaki bögyös heteronokat emlegetett :D…
    Egyértelműen első híd, de a másodikon is önmagam vagyok önmagamban. 🙂 Na hiszen… Könnyű azt mondani, amikor épp egy heteronban száguld az ember az anyósülésen egy bögyös heteronnal.

  4. Nagyon jó válaszok Atyafi és az illetőben is biztos hagyott némi mély nyomot 🙂 🙂 🙂
    A két képi szimbólum, amit választottál nagyon szemléletes.
    Valahogy az emberben van kétfajta ösztönzés, hogy megértsék, és hogy megértessen dolgokat másokkal, bár kissé reménytelen küldetés mindkettő, és egy idő után ez erre való ösztönzés is biztos alábbhagy.
    Miért is nehéz megértetni másokkal, azt hogy valójában milyen helyzetben vannak?
    Amennyiben az egyén, nem önállóan, hanem csak az általános emberi közösség kereteiben képes meghatározza a létét, akkor ennek a közegnek a struktúrája szilárd határokat is emel számára, egy korlátolt és lefokozott helyzetben is tartja.
    Amíg valaki csak a többség vágyaival, „céljaival” képes azonosulni „jövés-menés” és „autócsere”, gyakorlatilag önmaga áll, önmaga önállósodási útjában.
    A tömegtudat, a masszasági lét, egy kollektív állapot, amit folyamatosan azok éltetnek és tartanak fenn, akik ez alapján cselekszenek.
    Tulajdonképpen az egyénnek az a tömegtudat, mint a tégla számára a falban létezés, megtartja ugyan, de csak azáltal, hogy fogva tartja őt.
    Vicces módon mozgásnak érzékeli a jövés-menést, pörgést, „fejlődést” holott maga és az egész közege épp leomlásban van.:)
    Az embereknek ott a „falban” is elvileg lenne választásuk, hisz nincsenek ennek a lehetőségétől elzárva, de gyakorlatilag még sincs választásuk, mert ahhoz a saját önazonosságukat kellene felismerni, ami önmaguk leválasztás attól a közegtől, a faltól, amivel jelenleg másokkal közös azonosságukat hordozza.
    Elkezdeni a saját önazonosságának felismerését, nagyon nehéz és csak saját maga tehetné meg, ugyan külső szellemi segítség hatására sugallatokat kaphat erre, de ez más által soha nem tud végbemenni.
    Épp ezért a tömegben létező, önazonosságát még onnan merítő egyént nem lehet felvilágosítani, sem megmenteni … 🙂

    1. “A tömegtudat, a masszasági lét, egy kollektív állapot, amit folyamatosan azok éltetnek és tartanak fenn, akik ez alapján cselekszenek.
      Tulajdonképpen az egyénnek az a tömegtudat, mint a tégla számára a falban létezés, megtartja ugyan, de csak azáltal, hogy fogva tartja őt.
      Jó ez a hasonlat!
      Régen is voltak bilincsek, melyek fogva tartottak, de közben meg is támasztottak. Ma virágból fonják őket és mégis: ezerszer keményebbek, mint a vas.

      1. Igen, a mai bilincsek nagyon kemények. A „szabadság” reményében sokan felveszik önként ezeket a virágból font bilincseket, kötnek egy szerződést a világgal, hogy alávetik annak magukat, amiért a világ cserébe a szabadság helyett, valójában csupán életben tartja őket … és képtelenek értelmezni, miért nem kéred Te azt az „életet” és azt a „szabadságot”…

  5. “Nem tudod őket megmenteni saját maguktól, de nem is kell, Ebből is az látszik tisztán, hogy a világ berendezkedése hierarchikus és hogy nincs mindenkinek keresnivalója fent, ahogy nem való mindenkinek kezébe a könyv sem.” Pontosan így van. Ami igazán elképesztő: a Paradicsomból kizuhant ember, miközben végigjárta az involúciós folyamat lefelé vivő lépcsőit – melynek ugyan mindig épp az a legmélyebb fázisa, ahol éppen vagyunk, de jelenleg már nehezen tűnik elképzelhetőnek, hogy még van lejjebb, noha a perspektíva lefelé végtelen – a szellemet fokozatosan elhagyta, eltávolodott Istentől/önmagától/a centrumtól, ezzel párhuzamosan az egója hegynyi méretűvé nőtt. Nem ritka tapasztalat, hogy az az ember, akire Te is utalsz, aki ugyan nem ért semmit egy könyvből, hatalmas egóval, gőggel, fennhéjázással, nem ritkán dühvel reagál arra, ha pusztán meglát egy olyan művet, ami túl mer lépni a mindennapok lapos, banális, sekélyes, prakticista horizontján. Egy barátom kollégája egyszer meglátott barátom asztalán egy tradicionális művet, belelapozott, majd megvetően megjegyezte, hogy nem azért nem olvas ilyesmit, mert nem értené, hanem azért, mert ezeknek semmi értelmük nincs. Legjobb esetben is olyan reakciók érkeznek, hogy “a világ már túllépett ezeken a dolgokon” (legfrissebb személyes tapasztalat), de a másik véglet, a nyílt ellenségeskedés sem ritka.
    Valóban nem lehet senkit megmenteni saját magától, ahogyan mindenki csak a saját lelki üdvéért tehet. Ugyanakkor azt tapasztalom hogy egyesekben még mozog valamilyen válságtudat, és amennyiben ez fennáll, úgy az illető nem teljesen reménytelen (persze, ha ez a “válságtudat” több az aktuális kormány bírálatán, amelyek persze minden megvetést megérdemelnek). Nekem sikerült már néhány emberben felébresztenem valamit, azonban a többség képtelen egy szintáttörést végrehajtani. A meddő gazdasági “megoldásokon”, pénzügyi csomagokon, vagyis a materiális természetű elgondolásokon nem képesek túljutni.
    Az egyik legnehezebb művelet az, hogy valaki elengedje/ledobja azt a teherrel teli csomagot, láthatatlan szuggesztiókkal teli “bőröndöt”, amelyet már születése pillanatában ráaggatnak. Lehet segíteni abban, hogy esetleg próbálja meg letenni, legalább a legfölöslegesebb kacatokat hajigálja ki belőle, de a végső lépést mindig saját magának kell megtennie.

    Üdvözlettel,

    Petros

    1. Én egy szokatlan módszert javasolnék. Nálam már bevált. Csak annyit kell mondani egy szientistának, progresszionistának, darwinistának, stb., hogy “Öregem, vedd nagyon komolyan a választott szempontjaidat! De tényleg. Ne lazulj el. Keresd a válaszokat. Folyamatosan keresd saját eszközeiddel a létezés nagy kérdéseire a magyarázatokat! Tovább, tovább! Ne lankadj el!”

      Rövid időn belül el kell jutnia arra a belátásra, hogy a modern tudományok gyakorlatilag semmire sem képesek választ adni. Ha nem fogy el a lendület (és a tudásszomj is kellő intenzitású) akkor esélye van arra, hogy belássa, innen csak felfelé (befelé) vezet az út.

      Egy szcientista sosem fogja felülvizsgálni az álláspontját, ha kezébe adunk egy Hamvast vagy Evolát. Meghaladni hozzáállását csak egy végletekig fokozott tudományos aszkézissel képes. Saját magának kell megtapasztalni a tudományosság korlátait. A mai ember azér ragadt bele a szcientizmus mocsarába, mert NEM ÉRDEKLI KELLŐKÉPPEN A VILÁG. És ezáltal önmaga sem.

      1. Tökéletesen egyetértek.
        Én a darwinistáknak mindig készségesen elhiszem, hogy ők a fáról származnak, de rögtön el is határolódom tőlük a magam nevében. 🙂 🙂
        Engem egyáltalán nem zavar, ha valaki az ősóceánból csúszott ki a partra. 🙂
        Én elfogadó vagyok! 🙂 Végtelenül toleráns és elfogadó. 🙂

  6. “A leszármazási elméletek nemcsak azt mondják ki, hogy az ember az állatoktól származik, hanem azt is, hogy az ember – állat. (Kiválóan példázza ezt a neves evolucionista, Desmond Morris két könyvének címe: A csupasz majom, illetve Az emberállat. A magunk részéről e két >megtisztelő< titulust visszautasítjuk, ám Desmond Morris vonatkozásában nem emelünk ellene kifogást."

    László András: Solum Ipsum

  7. A GreenR-ről találtam ide és megakadt a szemem az első videón, mert azt a hidat mi anno láttuk Pakisztánban. Át nem mentünk rajta, mert biciklivel voltunk, de kirándultunk a környéken, ropogó gleccsereken és csodaszép falvakban, a Hunzák földjén, ahová azóta is visszavágyunk. Onnan csak egy-két hétezressel és egy országhatárral odébb van Ladak, amelyről most elérhetővé vált magyarul is egy nagyon jó könyv, http://lib.botanika.hu/sites/lib.botanika.hu/files/Helena_Norberg-Hodge_-_Osi_jovendok.pdf amit nagy szeretettel ajánlok Nektek, mert abszolút kapcsolódik a témához. Ha előbb hallunk a ladakiakról, oda is elkanyarodtunk volna, mikor Indiában járunk, na de sebaj, majd legközelebb. 🙂 Utazni érdemes, de nem a Kanári-szigetekre, hanem olyan népekhez, mint a Hunzák vagy Ladak népe. Kendőzetlen szemmel, nyitott szívvel. 😉

  8. Egy ismerősöm – a pörgősök közül – Buddha képét és lótuszt akar tetováltatni magára. Javasoltam – mivel lebeszélni róla lehetetlen -, hogy ha már a bőrébe varratja, akkor talán ismerje is meg, és próbáljon a tanai szerint élni…
    Azóta már “utánanézett”, mit ír a wikipédia a lótuszról…
    Lehet, hogy érdemes tovább egyengetni az útját?

Egy vélemény is számít és egy vélemény sem számít...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s