Tudatökológia kontra Zöldségeskedés

“Tudatökológia kontra Zöldségeskedés” bejegyzéshez ozzászólás

  1. A mélyökológusok is maximum a tudati sötétségükben mélyek 🙂

    Eszembe jutott a tudatos táplálkozásról Besenyő Pista Bácsi, mikor mondja, hogy ő mindig tudatosan táplálkozik. Mindig tudja, ha eszik, egyszer se harapott mellé :)…
    Én pedig tudatosan vásárolok, kérem, mindig tudom, ha vásárolok, mindig betalálok a kellő boltba, piacra, céhbe, egyszer se megyek mellé 😀

    1. A természetvédelem nem létezhetne, ha az ember nem zuhant volna ki önmagából. Mint minden modern folyamat és jelenség ez is ebből a bukásból eredeztethető. A mai szinten értelmezett természetvédő ember tulajdonképpen materialista ember.
      Munkahelyemen dívik a szelektív hulladékgyűjtés. Tudatosan nem veszek részt benne. Tudatosan környezetpusztító lennék? Nem hiszem. Egyszerűen csak szánalmasnak és megmosolyogni valónak tartom ezt a fajta “nyugtassuk meg a lelkiismeretünket” címszó alatti pótcselekvést. Ha valamit utálok az emberekben, akkor az a tudatlanságból eredeztethető képmutatás. A planétává degradált világ majd akkor lesz kihúzva a szarból, ha először is saját magamat fogom a hajamnál fogva kihúzni a szarból. Ugyanis a “külvilág” nincsen válságban. Válságban én vagyok.

  2. Nagyon nagyon jó írás és gondolatok…. 🙂
    „A természet és a körülöttem lévő világ egyáltalán nincs meg nélkülem. Ha Eckhart Mester mondhatta azt, hogy nélkülem még Isten sem létezhetne, akkor miért lenne ez alól éppen a külvilág a kivétel? A természet, a külvilág és az egész végtelenné szolidifikálódott Univerzum az én tudatomból eredeztethető. Ha én nem lennék, még csillagok sem lennének és még fent és lent sem lenne.”

    A szolipszizmus annyira nyilvánvaló, hogy minden a saját tudatból eredeztethető, hogy a dolgok valósága, így a külvilág is másképp létezik, ennek bizonyítására, az idő és a tér megfigyelése is tud a segítségünkre lenni.
    Lényemhez képest különálló fizikai tér valójában nincs kívül, tehát nem benne vagyok, hanem mindez bennem van. A térelemek első rátekintésre egyfajta domború jelleggel bírnak: horizont, föld, tárgyak perspektívája, de amit külső domború képként érzékünk, az valójában tudatunk belső képén megjelenő homorú kép.
    Jobban megfigyelve a teret, az egész olyan mint egy homorú, befele mélyülő háromdimenziós vászon, aminek kifele valójában lehet nincs is terjedése, mert „zárt” fala van.
    A látszólagos kiterjedése, csakis a tudat rátekintésétől függ, a gondolattal és a bizonyos gondolatra fókuszálva, annak a terét megalkotva, határait szűkítve-tágítva.
    A másik az idő kérdése, ami belegondolva, szintén csakis egy belső érzékelés, ami a tudatban tagolódik a linearitás mentén, három idősíkra. Bizonyítja például az is, hogy mindenki másképp, saját megéléseként egyedien érzékeli az idő hosszát. Az idő csakis a múlt, jelen, jövő, összekötött hármas egységében létezhet, ha innen kiemeljük a jelent (a pillanatot) akkor egyszerűen nem tudunk már időről beszélni, múlt és jövő nélkül. A jelenben, a pillanatban, egyszerűen nincs idő, az egy időn kívüli jelenlét, ahol csakis önmagunk vagyunk egy állandóságban.

    A valóság, az illúzió nagyon megtévesztő, mint az a bizonyos fekete-fehér kép játéka, ha képesek vagyunk látásunk berögzült, szokásos fókuszát. a fehér képről egyszerűen a fekete háttérre áthelyezni, akkor a kancsó fehér pozitívja helyett, a háttér negatívjából az arcot láthatjuk kiemelkedni, stílusosan a szolipszizmushoz kapcsolódva: saját arcunkat. 🙂 🙂 🙂

    1. “Mozdulsz, de mindig csak a falig.”
      Ezt a falat kutatja az ember több évezrede és minél jobban nyüzsög és vizsgálódik rajta, annál áttörhetetlenebbé válik. A tudós kezében végül mindig semmivé válik a valami. “Pedig már majdnem meg volt”, kiállt fel ilyenkor. Hát sosem lesz meg! 🙂

  3. …Az elsősorban belső “Sátán”, akármit is jelentsen, elsősorban nem azt kívánja, hogy legyünk ördögiek, hiszen akkor nagyságrendekkel kevesebb követője lenne, hanem azt, hogy legyünk vízszintesek, világiasodjunk el (profanizálódjunk-liberalizálódjunk), nyomódjunk bele minél jobban a jelenségvilágba, hiszen ez szellemileg egy elerőtlenedési folyamat is egyben, ami által – mivel eltávolodunk a felfelé húzó erőtől – érett gyümölcsként, a lefelé húzó erő ölébe pottyanunk…és tulajdonképpen ez az a folyamat, amit a modernista látásmód jobbára fejlődésnek illetve haladásnak érzékel…és így – az elvilágiasodás előrehaladtával – az önzetlenség rangsora fokozatosan az önzés rangsorának (fordított hierarchiájának) adja át a helyét…

    1. “A modernség ugyanis a par excellence földhözkötött “metanarratíva”: horizontálisan bontakozik ki, s teljes mértékben idegen tőle a régi ember vertikális világképe. A modernség hatalmas távlatokat nyit – főként tudománya és technikája révén –, ámde vaknak kell lennie annak, aki nem látja, hogy ezek a távlatok kizárólagosan horizontálisak: egy Mars-utazás esszenciálisan nem jelent többet, mint ökrösszekérrel átmenni Bágyogszovátból Rábapordányba, ellenkezőleg, inkább kevesebbet, mert hiszen a Mars nincs “feljebb”, vagyis nem rendelkezik magasabb “ontológiai ranggal”, mint Rábapordány, s nincs épeszű ember, aki szívesebben költözne a Marsra, mint Rábapordányba. Míg a mai ember világképét egy olyan háromszög fejezné ki, amelynek alapja végtelen hosszúságú, magassága azonban csaknem elhanyagolható, addig a régi ember világképe egy olyannal volna ábrázolható, amelynek alapja ugyan nem nagy, viszont magassága végtelen. A mai ember világa fölfelé zárt, oldalfalai azonban nincsenek; a régi ember világát oldalfalak határolták, fölfelé azonban nyitott volt, akárcsak a régi, fallal körülvett városok.”

  4. Az igazi környezettudatosság alapja annak tételezése, hogy a külvilág egyáltalán nem létezik tőlem függetlenül. Az igazi környezetfilozófia célja pedig az, hogy ennek a viszonynak a MIKÉNTJÉRE rámutasson. Ha az emberben belül nincs REND, akkor a modern élet hulladékainak ide-oda pakolgatásával semmit sem rak helyre, csak saját alávetett helyzetét mélyíti el.

    Ha a környeztem szeméthalmazként nehezedik rám, akkor belül uralomvesztésben vagyok. A külvilág díszes hulladékhegyei híven mutatják a posztmodern ember “világszemléletének” értékét és érvényét.

Egy vélemény is számít és egy vélemény sem számít...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s