Nem adhatok mást, csak mi lényegem

“Nem adhatok mást, csak mi lényegem” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Az a legnagyobb baj, hogy ha ez a sok pattanásos, izgalomra vágyó pubi és muci elveszti az uralmat e felett a csőcselék felett, akkor lesz igazán nagy baj. Akkor akár egy újabb 1919 is kialakulhat. Nem meglepő módon, hasonló szereplőkkel. Olyan sátán-féle ábrázattal. Nekem speciel az Olga TV extázisban égő műsorvezetője (nem tudom, mi a neve), aki az élő adás ideje alatt egész testében ejakulált, szintén emlékeztetett ezekre a sátáni, 1919-es pofákra.

  2. Már utaltam rá többször, hogy nagyon utálom a nemzeti mázzal leöntött, töketlen és impotens kormányunkat, de sajnos az elmúlt 24 esztendő bebizonyította, hogy nincs jobb. Sajnos ez a történet tragédiája és abban teljesen igaza van Orbánnak, hogy a volt szocialista országok bizony-bizony egyfajta műveleti területté lettek nyilvánítva az USA által. Aki egy kicsit is jártas a kül- és belpolitikában az látja és érzi, hogy mi húzódik meg a felszín alatt. Természetesen lehetséges, hogy egy nagy cirkusznak vagyunk a szemtanúi, ahol már minden lap le van zsírozva. Mondjuk attól nem félek, hogy a Szírek sorsára jutunk, mert közel sem vagyunk annyira végletesen harcias nemzet. Most lehetséges, hogy éppen birkaságra és jámborságra van szükség.
    A kulcsszó egyébként a felforgatás. Ezt nem lehet eleget hangsúlyozni.

  3. Kérdésem lenne … 🙂
    Ha minden a saját tudati világomban van ugye, akkor csak a saját tudati vonatkozásomban tudom elhelyezni a valóságom eseményeit, így a múlt és jelen felforgatásait is, akkor az események valódi okai is, ott a saját önmagamságom tudati tartományában kell hogy gyökerezzenek?
    Tehát, akkor lehet nem is igazán beszélhetek önmagamról leválasztott kinti kollektív széteső folyamatokról, csak végső önmagam „struktúrájának” átalakulásáról?
    Arra gondolok, talán jobban jár az ember, ha a széteső folyamtoknak pusztán a szimbolikáját vizsgálja önmaga vonatkozásában, mint pl. politikai, társadalmi válaszokat keresni, hiszen gyakorlatilag olyanok valójában, mint előidézők ,akkor nem is létezhetnek. 🙂

    1. Sajnos ezekre a fogas kérdésekre én nem adhatok megfelelő válaszokat, de a kérdés jogos.
      Mindenesetre biztos, hogy szoros összefüggés van a fent és a lent és a kint és a bent “eseményei” között.
      Tegnap pl. dörgött és villámlott. December 20-án! Globális felmelegedés? Közel sem. Ez valami más…

  4. Megfelelő válasz: 🙂 : “Mindenesetre biztos, hogy szoros összefüggés van a fent és a lent és a kint és a bent “eseményei” között.”

    Ha minden szimbolika, akkor „kell” a sötét közeg, kell a decemberi vihar, a dörgés, a villámlás és felforgatás is, mert minél nagyobb a vihar és a sötétség, annál nagyobb a „kényszerítő” nyomás, így az abban rejlő kitűnő lehetőség is a fény „hordozására” (ha már Napforduló van ma) ami nem más, mint a kinti sötétség és káosz benti meghaladása.

    1. Mindenesetre hölgy szájából ilyen gondolatot még sosem hallottam elhangozni és könnyen elképzelhető, hogy soha nem is fogok már.:-)
      Ildi, ha ez így megy tovább nézni fogunk Neked egy férfi keresztnevet. 🙂

        1. Íme az ajánlataim:
          Béla, Tamás, Sanyi, Péter, Gyuri, Benő (Béni),
          Nekem régóta gyengém a Béni. Szóval? 🙂

  5. Köszönöm a társasági megtiszteltetést és a felajánlott új identitás lehetőségét! 🙂 🙂 🙂
    Mindjárt válogatós is lettem: a Béni, az valahogy nem igazán, de különben bármelyik lehet, bár belegondolva itt minden kommentelőnek olyan szép hangzatos neve van, de hát ne legyek ugye telhetetlen, én puritánul megelégszem valami egyszerűvel is: Jóskapistával vagy Ferivel.
    🙂

Egy vélemény is számít és egy vélemény sem számít...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s