2014.12.20.
“A minőséget és a mennyiséget gyakran egymást kiegészítőnek tekintik, noha kiegészítő jellegük mélyebb értelmét -amely a jelen könyv Bevezetése végén jelzett poláris korrespondencián nyugszik- legtöbbször közel sem értik meg. Ez minden kozmikus kettősség elseje, a kiindulópont, ugyanis ez fekszik a létezés, vagyis az univerzális megnyilvánulás tulajdonképpeni gyökerénél és e nélkül semmiféle megnyilvánulás egyáltalán el sem képzelhető. A hindu doktrína szerint ez a “purusa” és a “prakrti” kettőssége, más terminológiát alkalmazva pedig az “esszenciáé” és a “szubsztanciáé”…” (Részlet a Mennyiség uralma és az idők jeleiből)
A folytatásban egy sokatmondó részlet fog következni a Magyar Hüperión II. évfolyam 3. számából, melynek címe: A Grimm-mesék spirituális szimbolikája. Az eredeti, 17 oldalas tanulmány egyébként Samuel Fohr tollából származik (fordította Erdélyi Adél) és rendkívül lényeglátásról tanúskodik. Kár lenne elmenni mellette.
“A tradicionális szemlélet szerint világegyetemünk forrása a Legvégső Valóság, vagy a Legfelsőbb Princípium -Isten maga. Istenen kívül semmi sem létezhet, így a világegyetem Isten manifesztációja, nekünk azonban meg kell tennünk néhány lépést a Hozzá vezető úton. Isten először úgy mutatkozik vagy nyilvánul meg, mint Istenség, vagy Lét. (Nem létezés, létesülés és nem élet! -én) Amíg a Lét Egy, általánosan értelmezve hármasság, vagy három az Egyben. Ily módon a hinduizmusban Isten első megnyilvánulása Szat Csit Ánandának, vagyis Lét-Tudat-Boldogságnak hívják. Ezt a világban lakozó Univerzális Önvalóként kell értenünk, mely saját Önvalókant képezi.
A Lét érdekében, három aspektusával, ami Egy, a sokféleség kinyilvánítására, ami a világ, a Létnek ketté kell válnia vagy polarizálódnia kell, ekképpen egy látszólagos dualitást létrehozva. Az Egy kettő lesz -a létezés Aktív Pólusa és Passzív Pólusa. A Passzív Pólus a teremtés anyaga, avagy szubsztanciája. Ez az arisztotelészi “hülé” vagy matera prima. A teremtés előtt ez a Szubsztanciális Pólus teljesen kaotikus és forma nélküli. Ám az Aktív Pólus hatása alatt, amely saját maga mozdulatlan (és amely, ahogy volt, teljesebben tükrözi vissza a Lét attribútumait) a Passzív Pólus különféle formákat vesz fel és kozmosszá válik. A kínai spirituális hagyományban az Aktív Pólust Mennyeknek és a Passzív Pólust Földnek hívják. A zsidó-keresztény tradícióban szélnek vagy szellemnek és vizeknek nevezik. De a folyamat megindulásához kellett egy, a Léten belüli Isteni Impulzus, a Spirituális Nap. A Bibliában ez az Impulzus az Ige: “Legyen világosság.” Ebből az Impulzusból származik a Mennyei Sugár, mely beragyogja a vizeket és formába önti a formanélkülit.
A Passzív Pólus először a Világszellemet, vagy Isteni Szellemet hozza létre (Kozmikus Intellektusnak is nevezik, formanélküli birodalomnak), melyet általában Világtengelyként ábrázolnak, ami áthatol a kozmosz centrumán, amely körülötte forog. A Világszellem a vizek feletti Lét, mely vizek a Spirituális Nap tükröződéseként, vagyis a létezés Szubsztanciális Pólusaként is értelmezhetők…”
“A nyugati vallásos doktrínák hajlamosak a világot inkább Isten teremtményeként, semmint az ő manifesztációjaként (megnyilvánulásaként)** kezelni. Emiatt a világra és minden benne létezőre úgy tekintenek, mint Istentől különállóra.”
** Isten arca árnyékot vet
“…minden cselekvés a Prakritire -a teremtés szubsztanciájára- szorítkozik, mely különbözik igazi önmagunktól. Az általunk vizsgált népmesék részletezik, hogyan munkálkodik a Prakriti azon, hogy elrejtse előlünk ezt az igazságot. A hindu tradíció szerint a teremtés Aktív Pólusa, a Purusa az, amely a Prakriti három gunájának (radzsasz, tamasz és szattva) gyensúlyát megtöri. Purusa akciójának következményeként a káosz kozmosszá lesz, és megszületik a világ. Skolasztikus kifejezéssel a natura naturans (a természet a maga természetes vagy formanélküli állapotában) natura naturatává válik (természet természetűvé, vagyis a természet a világba formálódik), és a népmesék ezt a változást szimbolizálják úgy, hogy elpusztítják a természetes anyát, utat engedve ezzel a mostohának -mint a Hamupipőkében-, vagy pedig úgy, hogy megváltoztatják a természetes anya karakterét, ahogy azt a Hófehérkében vagy a Jancsi és Juliskában láthatjuk. Metaforikusan a megformált világ születése a Prakriti halála. A valóságban a megformált világ azonban megegyezik a karakterében teljesen megváltozott Prakritivel. Talán ez a felcserélhetőség szolgál magyarázatul a Nagy Istennő, vagy Nagy Anya félreérthető természetére, amit az ókori világ sok kultúrájában megtalálhatunk. Jellemzése során gyakran úgy tűnik, hogy a kozmosz megformálatlan szubsztanciája és maga a kozmosz között helyezkedik el, vagy az éppen kozmosszá alakuló káoszban. A görög istennő, Gaia akit korábban már említettünk, jól példázza ezt a tendenciát. Gaia néha megkülönböztethetetlen attól a káosztól, amiből kiemelkedett…”
(Átvéve innen: Viator)
“…még egyszer: a Világszellem az Önvaló kifejeződésének is nevezhető a világban, így mindennek valós énjeként, avagy Isten és a manifesztáció határvonalának. A Világszellemtől ered a Világlélek (a szubtilis birodalom), a Világlélekből pedig a Világtest, vagy fizikai birodalom. Így a Világszellem nemcsak az isteni hatás centruma a világban, ahogy az emberek gyanították, hanem a kozmosz többi részének a forrása is egyben. A három birodalom teremtését, amely a kozmoszt létrehozta, néha úgy ábrázolják, mint a Passzív, vagyis a Szubsztanciális Pólus szétszakadását annak érdekében, hogy létrejöjjön az ég (forma nélküli birodalom), a föld (fizikai birodalom), és a levegő (szubtilis birodalom). Bizonyos módon a kozmosz születése a létezés Passzív, vagyis Szubsztanciális Pólusának “halálaként” értelmezhető, mivel az utóbbi az előbbibe fordul át. Minden átalakulásban benne van egy dolog halála és egy másik születése, s ez világosan mutatja az általános szabályt. Észben tartva ezt, mondhatjuk az Aktív Pólusnak el kell pusztítania a Passzív Pólust, hogy létrehozhassa a kozmoszt. Ennek fontosságát számos történet teszi szemléletessé, melyekben a hős legyőzi a világot fenyegető hatalmas kígyót vagy sárkányt. Az úgynevezett szoláris hős valójában az Aktív Pólus megtestesítője, aki megkísérli elhozni a teremtés fényét a Passzív Pólus kaotikus sötétjébe. Így tekintve, Szent György és a sárkány története szimbolikusan a teremtés folyamata.”
Magyar Hüperión II. évfolyam 3. szám, A Grimm-mesék spirituális szimbolikája
https://atyafipeca.baranyi-tibor-imre-a-metafizikai-kettos/
atyafipeca.hu 
Mondják, a Karácsony a felülemelkedés ünnepe, azonban csak a lefelé húzó erők ellenében lehet felemelkedni a felülemelkedéshez, talán ezért is fontos az adventi belső-külső tisztázás…hiszen csak az Igazság teremthet megalapozott Békét…
Benyomásunk szerint a dualitás a születéssel és halállal (Idővel és Térrel) összefüggő antropomorf illúzió, tehát semmilyen formában nem vonatkoztatható a metafizika területére, mivel ezen utóbbi területe teljesen kívül van a jelenségvilágon: “(…) a tiszta metafizika lényegénél fogva valójában minden formán és minden esetlegességen kívül és túl van (…)” (René Guénon)
A jelenségvilágon belüli vonatkoztatási rendszerben viszont nem létezik nem dualitás…
ezért a “nincs is kis-én”…vagy egy nagyon jó vagy egy nagyon rossz megjegyzés is lehet…
A két vonatkoztatási rendszer összekeverése szellemi (spirituális) értelmében alighanem súlyos hibának minősül. Például az a gyanúnk, hogy a Blavatsky-féle szuper-tudat felfogás éppen ezt teszi, ami által a legnagyobb fokú önzetlenség helyett, a legnagyobb fokú önzést helyezi a középpontba (a kis-ént felcseréli egy még nagyobb kis-énnel, amit nagy -énnek nevez el /hisz/ vö.: “Új Kor” “New Age”)
(Vö.: Guénon: ” (…) s ez pontosan az “ego” “Önmagam” előtti háttérbe szorításának fordítottja, más szavakkal a principiális Egységben való fúziót helyettesítő és parodizáló “káoszban” való konfúzió (,,,)” In.: A Nagy Paródia és a fordított spiritualitás.)
így a hérakleitoszi “tűz” könnyen és észrevétlenül felcserélődhet a prométeuszi “tűzzel”, az örökkévaló Nap, a mulandó Nap-al, a felfelé irányító fény, a luciferi fénnyel…
“A teljes egyéniségnek ezt a megvalósítását minden hagyomány az “alapállás” helyreállításának nevezi; ezt a valódi ember állapotának tekintik, aki a közönséges állapot néhány jellegzetes korlátjától, nevezetesen azoktól, amelyek az időbeli állapotot okozzák, már megszabadult.
Ezt az “alapállást” elérő lény még csak emberi egyén, aki még nincs birtokában semmilyen egyénfeletti állapotnak; de ennek révén az időtől mégis megszabadult, számára a dolgok látszólagos egymásutánisága egyidejűséggé alakul át; tudatosan rendelkezik a közönséges ember előtt ismeretlen olyan tulajdonsággal, amit az “örökkévalóság megérzésé”-nek nevezhetünk.
Ez rendkívül fontos, mert aki képtelen megszabadulni az időbeli egymásutániság nézőpontjától és minden dolgot egyidejűségben szemlélni, az a metafizikai rend felfogására sem képes. Aki igazi metafizikai megismeréshez akar jutni, annak legelőször az idő fölé kell helyezkednie, legszívesebben azt mondanók, hogy a “nem-idő”-be, ha egy ilyen kifejezés nem tűnne túlságosan furcsának és szokatlannak.
Egyébként kétségtelen, hogy az időnkívülinek ez a tudata nagyon tökéletlenül ugyan, de mégis már valóságosan elérhető, jóval azelőtt, hogy teljesen elérnők az imént említett “alapállást”.”
(René Guénon: A keleti metafizika.)
Guénon ABC. :-9
Az éleslátás szuperlatívusza…