2015.01.02. Superior et inferior
Evola vonatkozásában sokat ízlelgettem mostanában ezeket a fogalmakat: “nemzetek feletti, politika feletti, művészetek feletti, jobboldal feletti, vallás feletti, ember feletti” és sorolhatnám tovább. Vajon miért van az, hogy manapság mindent lentről illik eredeztetni? Ismerd meg a tudatalattid csodálatos hatalmát és folytathatnám napestig a ma oly divatos népi és alulról jövő kezdeményezésektől (jaj, be szép!) kiindulva, a művészet a művészetért sekélyes horizontalizmusán (ha csak az volna) keresztül, egészen az evolucionizmusig. No, de kérem szépen, ha van valami lentebb, akkor kell, hogy legyen valami fentebb is! Miért van az, hogy manapság szinte mindenki kényelmetlenül érzi magát, ha előkerül véletlenül a fenség, vagy a fenséges, ne adj isten a felsőbbrendű jelző és zavarában elkezd egyik lábáról a másikra, majd kicsit később a másik lábáról az egyikre állani? Ha léteznek alsóbb vizek, pszichikus tudatalatti régiók, akkor kell, hogy legyen valami a tudat felett is! Ezt már csak a logika és a józan paraszti ész is így diktálja. Szóval, hová lett a modern világból a felettiség, a magas és miért kell mindig az embernek olyan eldugott kamrák ajtajait feltépnie, amelyek lentről erednek és lefelé is húznak? Több írótól hallottam már a következőt: “Nem én írtam, én csak “elszenvedtem” az írást.” Ezt a legtöbb ember mindig úgy könyveli el magában, hogy az író egyfajta közvetítőként funkcionált, tehát valami magasabb vezette a kezét, mikor sorait papírra vetette. Na, de a helyzet gyökeresen megváltozik akkor, amikor a művész nem a magasabb, hanem az alsóbbrendű szolgálatába szegődik és tudatosan, vagy öntudatlanul (tudat alatt) átadja magát a pszichikus (szubsztanciális) befolyásoknak, sugallatoknak. Én ezt úgy hívom, hogy “művészalattiság”. A művészalattiságban általában már nyoma sincs az ideáknak, hiányzik belőle a metsző, rideg, de kristálytiszta levegő és nincsenek meghódítandó mozdulatlan és havas csúcsok, csak nyirkos és sötét barlangok, ahová elég úgy becsúszni, hogy az ember csak a gravitációra bízza magát. Pont, mint egy élménycsúszda… A művészalattiságban a megrendítő meghökkentővé, míg a fennkölt egy rideg borzongássá válik. A szent átadja helyét a profánnak. “Az idea felemelő kép, az evestrum lehúzó és lerántó.” Szerencsére a művészfelettiség és művészalattiság közös jellemzője, hogy nem adhatnak mást csak mi lényegük és éppen ezért -az esetek többségében- könnyen elkülöníthetőek egymástól. A folytatásban majd megpróbálok pár kézzelfogható (vizuális) példával szolgálni, de mindenképpen fontos itt kiemelni, hogy a “művészalattiság” előszeretettel próbálja magát úgy feltüntetni, mintha valóban a valódi és a fentről eredeztethető művészet szolgálatában állna. Parodisztikus ál mivolta néha szembetűnő, néha csak intuíció útján ismerhető fel. Egyébként a pszichikus befolyások már csaknem mindent beborítottak. Legyen az tévéműsor, egy ártatlannak tűnő sikerkönyv, vagy csak Jolika a takarítónő, aki úgy döntött, hogy heti három alkalommal, egy gyorstalpaló tanfolyam keretei között (TM) behunyja szemeit és megpróbálja találkára invitálni mélyen lakó, szeretetteljes és “csodálatos” énjét, ami minden, csak nem csodálatos és szeretetteljes.
Konfuciusz szerint „a világot nem a jog és a törvények irányítják, hanem a szimbólumok.”
Ajánlott bejegyzés: Istenek kenyere (kritika)
x
“Az ösztönvilág a tudatalattinak felel meg, míg az intuíció világa a tudatfeletti szintnek a megfelelője. “Ez a költészet a valóság kevéssé ismert vonulatait kutatja; az értelem -alatti mélyvilágot és az értelem- feletti intuíciót; minden látszat ellenére, reális.” Weöres Sándor
“Az idea felemelő kép, az evestrum lehúzó és lerántó. Az idea tisztító és fényes, az evestrum sötét és szennyező. Aki az ideák világa felé él, nemesedik, fölemelkedik, egyre harmonikusabb, értelmesebb, mélyebb, gazdagabb lesz. Az idea a makropsziché legfontosabb tápláléka. Nélküle magas, nagy, teljes és szép élet nincs. Az idea képeivel emelik magukhoz a Hatalmak a feléjük megnyíló embert. Az evestrum az anyagban lakó sötét és romboló erők sugárzása, a mikropsziché tápláléka, amely elsüllyeszt és megbénít, megbutít és összemorzsol. Az anyag, ahogy Baader írja, “az özvegyen maradt természet”, mert szellemférje meghalt, és most elárvultán a világ gonosz, vad és tompa erői szállták meg. Ezek az erők azevestrumokkal húzzák magukhoz az embert, ha az anyag felé kinyílt. Az evestrumlényeges tulajdonsága, hogy obszcén és kapzsi. Ezek a legfőbb démonikus képek, amelyekkel a sötét Hatalmak az embert magukhoz ölelik.” Hamvas Béla
x
“Vitába szállva a pszichoanalízis és a pszichologizáló irodalomtudomány ismert elképzeléseivel a következőket jegyzi meg: “Pedig az én irracionalizmuson nem arra irányul, hogy az értelmet felváltsa a sötét összevisszaság, a vak ösztönök dühöngése; hanem, hogy helyezzük a tudatot a tudatfeletti uralma alá, mert különben a tudatalattiság horgára jut.” Weöres Sándor
“Az alvilág felkeltése, újabban tudatalattinak (!) hívják, szólt egyszer Mesterem, nem ajánlatos. Ami a sötétben van, maradjon a sötétben. Hatalmas kéz takarta le, büntetlenül hozzá senki sem nyúlhat. Mesterem elbeszélte, hogy alvilágát fel akarta számolni. De már pusztán a szándéktól olyan válságba került, hogy ép elméjét is alig sikerült megmentenie.” Hamvas Béla
Nagyszerű a két videó egymás alatt. Jól össze lehet vetni őket. Mindkét videón kidolgozott “élethű” szobrokat láthatunk. De valóban “élethűek”?
Előzetesen had meséljek el egy történetet. A múlt hónapban látogattam meg a “Fáraók Egyiptoma” című kiállítást Szegeden. Itt egy – nagyjából 30 cm-es – fekete macska szobor különösen megragadta figyelmemet. Hosszasan néztem ezt a Kr. e. IX századból származó alkotást. Teljesen lenyűgözött a szobor elképesztően finom felületi kidolgozása, a mesterien vezetett ívek, nem is értettem hogyan lehet kőből ilyen élethű alkotást készíteni.
Ekkor döbbentem rá, hogy ennek a “szobormacskának” köze sincs az élethűséghez. Nincs a világon macska, amely így nézne ki. Akkor mégis mit ábrázol ez a szobor a maga elragadó vonalaival? A macska transzcendens lényegét. A princípiumát. Kőbe zártan, formák és ívek táncával. A hétköznapi macska fizikai formáját úgy alakította át a szobrász, hogy az KAPUT NYITHASSON a szemlélőben az érzékfeletti lényeg irányába. Mestermunka, annyi bizonyos. Tehát ennek a művészetnek a lényege FELFELÉ MUTATÓ SZÁNDÉKOS ELRAJZOLTSÁG. A macska princípiumát ezáltal kiemeli, kimenti a lehatároltság, a merevség fogságából és megszenteli az anyagot. Ugyanígy az antik görög szobrok is. Csak nüanszokkal különböznek egy élő emberi formától, de ezek a nüanszok isteni lényeget hordoznak. Az élő ember arcformája is csak kissé különbözik egy halottétól, mégis micsoda különbség van a kettő között.
A modern “művészet” sem élethű. Itt is csak apró különbségek vannak. A modernista rögeszmék közé tartozik a “mutassuk meg a világot, ahogyan az van”, illetve “tartsunk görbe tükröt a világnak” jellegű ars poetica. Ezzel a “művész” tulajdonképpen azt deklarálja, hogy iktassunk ki minden alanyiságot az alkotásból, hiszen a világot “olyanságában” szeretnénk megmutatni. Azt hiszi, hogy ha kiiktatja saját korlátolt szubjektumát, akkor egy időtlen esszenciához jut el az alkotásban. Ennek azonban éppen az ellenkezője lesz a végeredmény. A szubsztancia. Az a szubsztancia, amely egykoron házasságban élt az eszenciával, azonban már magára maradt. A modern művész gyakorlatilag KIRAJZOLJA A FORMÁBÓL A TRANSZCENDENS lényeget, az eredmény pedig halott forma. Ronda és bűzlik. Minden ilyen “alkotás” lényegében rituális istengyilkosság.
Csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy az igazi művészetfilozófia valójában egy transzponált szolipszizmus. 🙂
Ezt remekül összefoglaltad. Dali képein sokat merengek mostanában. Az elvont sem feltétlen rossz, főleg akkor, ha a magasabb érdekében történik. A szürrealizmusban (is) vélem felfedezni azt, amiről írsz.


http://www.trastiendaurbana.com.ar/admin/Fotos/grande_122-Dali-Mariposa.jpg?TB_iframe=true
Nálam egyébként a blaszfémia, de még az istentagadás is megengedett, feltéve, ha Istenért tagadjuk meg istent.
Viszont az ilyen aljas, söpredék és szeméttelepre való excrementum hegyekkel nem tudok mit kezdeni. Nézd meg a két hölgy kimért, jóllakott és sznob “művészieskedését”. Ez az az attitűd és minőség, amitől az ember a Dunának tudna menni. Végy 200 kilónyi rozsdás kazánlemezt és hányd be egy steril és agyonvilágított kiállítóterembe, majd ragasz rá egy 15 000 fontos címkét. Az ember azt gondolná, hogy egy elcseszett Monty Python szkeccset néz, de nem… Egy antik szobor még egy minimál-stúdió fagyos légkörét is be tudja sugározni, de ezek a hitványságok csak tovább fokozzák az ürességet.
Mint mindig, nagyon jó felvetések és képi illusztrációk, a végső igazság kibogozásához! 🙂
A szépség megnyilvánulása az, amikor valami kifejezi Istent, ami által meglátjuk valamiben Istent, mondhatjuk az egyetlen szépség a világban maga Isten, az egységében a tökéletességében, a mai világban, ennek az Isteni szépségnek a kivonódását vagyunk kénytelenek épp szemlélni.
Az Isteni szépségről, a mai modern művészet, már semmit nem képes kifejezni, csakis egyet tud megmutatni, a művészetalattiságot, alsóbbrendűséget, vagyis az Isteninek a teljes hiányát.
Ha belegondolunk a kiválás, a hiány által, valójában egy fordított folyamat zajlik.
Amennyiben egy magasabb szemszögből próbáljuk értelmezni a folyamatokat, akkor az Isten tudat nézőpontja világot teremtett, és Isten tudata az, ami épp „felbomlik”, és lassan „kidobál” magából mindent, ami nem Ő.
Isten az, aki egyrészt most ugyan kivonódik a világból, de Önmagamságunk Isteni nézőpontjaként épp világot is teremt. A folyamat egyszerre a szellem táguló és szűkülő állapota.
A macska princípiumát tökéletesen megragadó szoborhoz képest, a mai valóság és művészet, egy bűzlő macskatetem, egy olyan állapota a macskának, és a világnak, ami, már nem lehet az, ami.
A szellem kinti beszűkülő állapotának bomló tetemén, pont a bomló szellemi nyomán, mégis megjelenhet az Isteni, pontosan a hiány „által” és az „fölött”.
Ahogyan a sötétség fölött is megmutatkozhat a világosság, az ideák nélkülisége felett megmutatkozhat az idea.
Így láthatjuk úgy is, hogy a lenti pusztulás, antiszépség, degradálás, a világból kivonódó Isten, annak a lehetősége, hogy az a bizonyos lenti hiány, a fölöttiben többletként kibontakozzon.
“…aminek az általános és tömeges emberi tompultság és butaság mint fő cinkos mellett a “haladó” rögeszmék “dögvész” jellegű arzenálja segédkezik – az elhitetett emberiséget olyan létrendi rabságba hajtja, ami valóban a lehetőségek eddigi legfélelmetesebbike lesz. Uralma totális lesz és – legalábbis az ép és normalitás-hordozó ember számára – rettenetes. Egyszersmind – nem emberi, hanem a ciklikus nagyságrendű időbeliség viszonylatában – nagyon rövid ideig tartó is, mert tradicionális törvény az, hogy valaminek a manifesztált létben való megnyilvánulási ideje fordítottan arányos létének úgyszólván “negatív” voltával, vagyis valami minél közelebb van a metafizikai semmihez (és a katexochen érték-nélküliséghez), annál közelebb van egyúttal a totális megsemmisüléshez és megsemmisültséghez is, beleértve természetesen azokat is, akik által hatalomra jut, mert mint mondják, a sátán szolgáinak jutalma: a sátán maga.”
Baranyi Tibor Imre
„az elhitetett emberiséget olyan létrendi rabságba hajtja, ami valóban a lehetőségek eddigi legfélelmetesebbike lesz. Uralma totális lesz és – legalábbis az ép és normalitás-hordozó ember számára – rettenetes. „
Ha feltételezzük, hogy nincs a Tudattól független objektív realitás, tehát az adott dolog, adott jelenség nincs önmagában, akkor az egyén tudatától független objektív realitás sincs.
Vagyis a jelenségek nem léteznek önmagukban, nagy kérdés a tapasztaló és a megtapasztalt jelenségek viszonya.
Ha elvonatkoztatnunk egy eddigi tapasztalási módtól és más tapasztalati szempontokat választunk, más rátekintést (szolipszizmus), más tudati szempontok által vajon az objektumok másféle módozatát éljük meg?
Ha igen, akkor remélhetőleg oly módon, hogy az esetleges totális megsemmisülésnek nem elszenvedői leszünk, hanem pusztán szemlélői, félelem és bármiféle rettegés nélkül.
(Bízhatunk, hogy közben bevillan majd, hogy aggodalomra semmi ok, nyugi van, hisz ez csak a végső Szubjektum szűkülő, „semmi” felé tartó állapota 🙂 🙂 :), amennyiben ez nem lesz megnyugtató, akkor a folyamat rövidségében még mindig lehet reménykedni 🙂 🙂 🙂 )
A remény hal meg utoljára. .-)
… na jó, de kik után is hal meg a remény ? 🙂
Úgy hallottam vannak olyan “elvetemülten” gondolkodok, akik már a halálban sem “reménykednek”. 🙂
😉
A modern világ válságát olvastam, de ezt a részt sötét homály fedi. Azt hiszem újra nekirugaszkodom.
Kétségbeesésre tényleg semmi ok, mert, ahogy embertelenedik a világ, úgy veszíti is el az ember az azonosságtudatát a „lenti”emberivel. Aki „ott marad”, az az ember, aki embertelenül képvisel valamit, egy „eltűnt” világban futó szoftverként süllyed alá. A két folyamat párhuzamosan és automatikusan zajlik, mert, ahogy süllyed a világ, a törekvő ember lénye úgy távolodik attól az énmeghatározástól is, ami az embert az embertelennel összeköthetné. Bármiféle veszteségről így valójában nem is lehet szó …
A “Kettő fentről, kettő lentről” írásban – egyéb erények mellett – különösen Weöres és Hamvas idézetek tetszettek a végén, nagyon komoly csapdákra hívják fel a keresők figyelmét, fontos, figyelemreméltó idézetek, amik sokakat érinthetnek…
https://atyafipeca.wordpress.com/2013/12/27/istenek-kenyere-2/
Ebben találsz még jobbakat is.
Köszönöm szépen.
Ezek nagyon fontos kulcskérdések, amikkel etetnek bennünket…
Inkább úgy fogalmaznék, hogy káros tévtanok, amikkel táplálnak bennünket, pl., pszichoanalízis, stb…
Nagyon szívesen. Én köszönöm a remek meglátásokat. Ez még idevág:
https://atyafipeca.wordpress.com/2014/01/10/rene-guenon-a-pszichoanalizis-vetkei/
“Mindennapi kenyerünk fölötti kenyerünket
add meg nekünk ma…” 🙂
helyett
Ez a mindennapi kenyerünk alatti kenyerünk 😦
TEJFALUSI LEHEL írta, de valamiért a WordPress egy keskeny oszlopba rendezte a hozzászólását. Fogalmam sincs, hogy hol lehet ezt megfelelően beállítani..
“Benyomásom szerint, mivel a nap-nyugat – “nem létező” – erőközpontja által kierőszakolt “közlekedési szabályok” a társadalom önmozgását a fordított hierarchia kialakulása felé tereli, ezért a közeljövőben várhatóan beteljesedik a Kettő hagyományának mesterséges, parodisztikus, egyben vérfagyasztó, ám ingatag egyeduralma…
Mindazonáltal a Kettő legvégül nem “győzhet”, Bábel tornyát építi, mivel lényegi természetéből fakadóan végül akkor is összezagyvál és megoszt ha jót akar, így a ciklus lezárul, a Kör bezárul, majd a Három révén középen átbújva, visszaemelődik az Egyhez, mint ahogy René Guénon írja fundamentális művében, “A modern világ válságában”:
“Kétségtelenül kevesen lesznek akik, az összes akadályon sikeresen túljutnak és felülkerekednek a minden spiritualitással szembeszegülő környezet ellenséges jellegén, de mondjuk ki még egyszer, nem is a számuk a fontos, itt ugyanis olyan területen vagyunk, amelynek törvényei teljesen mások, mint az anyag törvényei.
Nincs tehát ok a kétségbeesésre és ha nem is lenne remény valamiféle látható eredmény elérésére a modern világ katasztrofális megsemmisülése előtt, az sem lehet elégséges ok, hogy ne fogjunk bele a távlataiban a jelen korszakon messze túlterjedő műbe.
Azoknak pedig, akik hajlamosak a kétségbeesésre meg kellene fontolniuk, hogy az amit ezen a szinten végeznek el, sohasem veszthet el, a felfordulás, a tévedés, és a sötétség egy napon csakis látszólagos és pusztán átmeneti győzelmet arathat,
minden részleges és átmeneti egyensúlytalanságnak elkerülhetetlenül hozzá kell járulnia az egész nagy egyensúlyához, és az igazság erejének végül semmi sem állhat ellen, jelmondatul azt kellene választaniuk, amit hajdan bizonyos nyugati beavatási szervezetek: Vincit omnia Veritas (Az igazság mindent legyőz.).”