Buji Ferenc: Az ember Evolúciós Önértelmezése

“Buji Ferenc: Az ember Evolúciós Önértelmezése” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Ha nincs halál, nincs evolúció.
    Ha tehát az abszolút az Örökkévaló, akkor az evolúció, ha igaz, csak relatíve lehet az, ott ahol van születés és van halál…
    Az evolucionisták tehát a jelenségvilágot Istenítik,
    abszolutizálják.
    Az elsőt nevesítenénk Teremtő-központú látásmódnak (szakrális),
    a másodikat Teremtés-központú látásmódnak (modernista).
    Fontos, hogy az “Új Kor”-os, körmönfont “is-is” is modernizmus, mert Kettő nem lehet a középpontban.

    (vö.: A Blavatsky-Rudolf Steiner teozófiájának alapjain Abaraham Maslow pszichológus és csapata által, az Easelan Intézetben mesterségesen létrehozott, az Örök Nirvána Falanszter “helótáinak” előregyártott Új Kor-os “béke-béke-béke” valláspótlékát, míg a “spártaiak” maradhatnának a versengésnél, hiszen ha az egyik verseng, a másik együttműködik, akkor a versengő maximalizálja a hasznot. vö.: 300 illetve a vészjósló: Egy Birodalom születik című propaganda filmekkel. Persze ez is a szokásos hamis keretezés, hiszen köztudott, hogy az athéni szofisták és demagógok voltak a korabeli modernisták, míg a spártaiak sokkal inkább arisztokratikusak…)

Hozzászólás a(z) Atyafi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s