Ny(gy)omor és szabadság

“Ny(gy)omor és szabadság” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Sanyi már a középiskolában sem tartozott a kedvenceim közé. Volt is belőle bajom bőven. 🙂

    1. Általánosban szerettem, de már akkor is nagyon feltűnő volt, hogy a komcsik szinte rajongtak érte (egyenlőség, szabadság, testvériség), annak ellenére, hogy a március tizenötödikéktől azért tartottak. Ha az ember veszi a fáradtságot ahhoz, hogy körbejárja ezt a nagyon kényes és érzékeny kérdést, akkor nem lehet nem észrevenni azokat a bizonyos összefüggéseket és tendenciákat, melyekről már beszéltünk. Néha nem árt felállni a hazafiság és az elvakult nacionalizmus kényelmes bőrfoteljéből, mert távolabbról szemlélve egészen másképpen festenek a dolgok. Nem folytatom.
      Valamelyik nap a Petőfi Moziról láttam egy dokumentumfilmet. Szerinted mi volt az első film, amit akkoriban levetítettek? Nos? A Lúdas Matyi! Petőfi és Lúdas Matyi… Hát nem tökéletes párosítás? Gyengeelméjűnek kell lenni ahhoz, hogy az ember ne fedezze fel benne a felfedezendőt! 🙂
      Ha ma lenne Petőfi Mozi, akkor a Shrek-et vetítenék benne. 🙂 A korszellem igényéhez mérten. Igaz a Shrek már a proletár alatti (infraproletár) minőség. Ne felejtsük el, hogy minden dolog szimbólum is egyben!

      “Azt mondod szabad vagy? Meg akarom ismerni a benned uralkodó gondolatokat. Számomra nem az fontos, hogy megmenekültél-e egy igától, hanem az, vajon azok egyike vagy-e, akiknek joga van lerázni az igát?”

  2. Véleményem szerint fontos figyelembe venni az alábbiakat: “A papság a vallást elárulta a totalitárius hatalomnak, a lovagi kaszt a hatalmat elárulta a pénznek, a polgárság a földi javak bőségét elárulta a hitvány és silány életcéloknak; a proletariátus, amely sajátos életrend megteremtésében improduktívnak bizonyult, nem volt képes másra, mint a polgári életeszményeket még alacsonyabb színvonalon megvalósítani, …”(Hamvas Béla: Kiengesztelődés)
    Az emberi “történet” árulások sorozata, amely árulásban minden kaszt, minden ember részt vesz. Vajon megtörtént volna ’48, vagy ’56 – a két esemény között nincs lényegi különbség: alulról jövő kezdeményezések, nem a valódi restaurációt célozták – ha mindenki a helyén van?
    A “történet” eseményei kortünetek/kórtünetek, az árulások helyreállításának kísérletei, amik kisiklottak, mivel talán pont a lényegnek vannak híján: “Ez még csak szituácionizmus.”(Hamvas Béla). Hiányzott belőlük az “egyetemes emberi mérték”.
    Jelen vélemény teljesen szubjektív és talán nem is helyénvaló. Továbbá minden tiszteletem és hálám azoké a forradalmár hősöké akik mertek életáldozatot vállalni egy olyan célért, amit többnek véltek, mint az élet.

    1. De, ez teljesen helyénvaló vélemény és ezt részben magam is így gondolom. Nyugodtam megállapíthatjuk, hogy itt nem csak arról van szó, hogy az alsóbb rétegek fellázadtak a “mindenkori hatalommal” szemben, hanem arról is, hogy a felsőbb rétegek is “árulást” követtek el. Valahol mindenki azt kapta, amit “akart” és amit kiérdemelt.
      Talán túlságosan sokat foglalkozom az “alsók” bűnével, de ezt csak és kizárólag azért teszem, hogy láthatóvá váljanak azon tendenciák, melyek 1789-ből eredeztethetőek.
      A minden hálával és tisztelettel azonban csak részben tudok egyetérteni. “A pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve.” Az senkit nem mentesít, hogy egy elhibázott célt többnek vélte, mint az életét, főleg akkor ha a cél a szubverzió szolgálatában állt. Ebben hősiességet nem vélek felfedezni, inkább csak tragédiát, mert ennél rosszabb dolog nemigen történhet meg egy emberrel. Éppen ezért a tiszteletemet ők sosem fogják kiérdemelni. A szánalmamat és a sajnálatomat talán igen, de semmi többet. Szóval csak azt akarom ezzel mondani, hogy az a tény, miszerint a világ elsötétedésében minden kaszt akarva, vagy akaratlanul aktív vagy éppen passzív szerepet játszott, még véletlenül sem jelenti azt, hogy a feloldozás magától értetődik mindenki esetében. Az, hogy “ez vagyon megírva” még véletlenül sem jelent mentességet a felelősség alól, mondván engem megírtak… Egyébként tényleg megírták őket. A passzív igeragozás itt helyénvaló. Őket mozgatták, őket uralták. Legtöbb esetben maga az ördög. Hogy nem tetszett meglátni a patákat az angyalszoknya alatt? Ez tragédiának még elmegy, a hősiességhez azonban kevés. Nagyon kevés. És ugye azt is tudjuk, hogy mi lesz annak a jutalma, aki az ördög szolgálatába áll. Maga az ördög. Az én “azt hittem hogy…” ilyenkor vajmi kevés.
      Ennek ellenére köszönöm a lényeglátó hozzászólást!

      1. “Ez tragédiának még elmegy, a hősiességhez azonban kevés. Nagyon kevés. És ugye azt is tudjuk, hogy mi lesz annak a jutalma, aki az ördög szolgálatába áll. Maga az ördög. Az én “azt hittem hogy…” ilyenkor vajmi kevés.”

        Ssssz. Súlyos mondatok. És egyet is értek vele.
        Ugyanakkor mégis csak van egy orbitálisan átvágó réteg és egy orbitálisan átvágott réteg. Talán egyetérthetünk abban, hogy az átvágottak áldozatok. Elég nehéz azt mondani nekik, hogy teccettek volna olyanra gyanakodni, amire elképzelhetetlenség lett volna gyanakodni….

  3. Általános iskolában egyik irodalom órán rosszalkodott az osztály. Kedves volt a tanárnő, büntiből mindenkinek meg kellett tanulni 15 szabadon választott Petőfi verset. Egy hét volt az ultimátum. Délutánonként kérdezte ki. Utána mi se szerettük. Ez még abban az időben volt, mikor az orosz tanárom egy akkora büdös nagy pofont kiosztott az egyik diáknak, hogy felrepedt a szája. Mikor a diák ezt szóvá tette, a reakció szó szerint ez volt: “Küld be apádat, őt is megverem.” Az oroszt se szerettük, de az orosz órán mindenki kussba volt.

  4. “Gyengeelméjűnek kell lenni ahhoz, hogy az ember ne fedezze fel benne a felfedezendőt!” – mintha László Andrást hallanám 🙂

    Az SZDSZ kapcsán már 1989-90-ben le kellett volna esnie annak a bizonyos tantusznak. Akkor többen úgy véltük, hogy Petőfi és Kossuth piedesztálra emelése a szabad madarak nemzeti elkötelezettségét jelzi. Már a nyolcvanas években (mikor az Európai Utast, Beszélőt és társait csempésztük haza Pestről a Zsiga csomagtartójában elrejtve) feltűnő volt a “belvárosi” progresszionista értelmiségnek a fentebb említett történelmi személyiségekhez való intenzív vonzalma. És figyeljük meg az SZDSZ-hez köthető két jelképes helyszínt is: Petőfi szobor és a Batthyány örökmécses…

    Nagyon kevesen vették akkor észre, hogy egy – legalább – 200 éve tartó, mesterien előkészített, többlépcsős átvágás végső fázisába léptünk a “rendszerváltás” nevű demonomágikus aktussal…

    Persze az ominózus “Csurka-tanulmány” igen kijózanítóan hatott néhány évvel később.

  5. Vajon, ha ma élne Petőfi, akkor melyik pártban tevékenykedne?
    A netadó elleni tüntetésre kiment volna? Esetleg felvette volna a kesztyűt a belvárosi liberál-aszfalt értelmiségiekkel szemben? Én az utóbbit kizárnám, de ez csak az én “szubjektív”** véleményem…
    **(jaj, de korrekten hangzik! Tiszta civil kaszinó minőség!)

  6. Szerintem a DK-ban.

    A “haladás erői” egy súlyos és gyógyíthatatlan, ontológiai szintű félreértés áldozatai. Alapvető igazság: ártatlan ostobaság pedig nincs. Ebben a félreértésben már a kimondott szó is méreg.

    1. Ha már a haladást szóba hoztad:
      „Jelszavaink valának: haza és haladás. Azok, kik a haladás helyett maradást akarnak, gondolják meg: miképpen a maradás szónak több jelentése van. Korszerinti haladás épen maradást hoz magával; veszteg maradás következése pedig senyvedés.”
      Ez már szinte a modernizmus előszele lehetett.
      Az elmúlt pár száz esztendőben volt már testvériség, egyenlőség, szabadság, majd nemzetköziség és haladás. Haladás lefelé…

  7. Fazekas Mihály Lúdas Matyijáról pedig csak annyit, hogy felér egy premodern hollywoodi forgatókönyvvel: A hierarchia aljas kikarikírozása, az alávetettség bosszúvágyával fűszerezve. (feje tetejére állított piramis, ellenhierarchia).

    Ebben a mesében (és minden (!) hollywoodi filmben) megfigyelhető, hogy a létrendileg felül állóra mintegy rávetítik az alul lévő mentalitását, az alul lévő pedig igyekszik egyfajta “ontológiai többletet” rabolni a feljebb lévőtől és azt magáévá tenni. Emiatt láttatja a modernista mese lustának, hedonistának, műveletlennek az arisztokratát vagy a királyt, és fifikásnak, “szofisztikáltnak” “f@szagyereknek” bemutatni az alul lévőt.

    Ha azonban jobban megfigyeljük ezt a kifordult relációt, akkor éppen a gyomor módjára gondolkodó agyra, és az okoskodó gyomorra fogunk ráismerni. Tudom, hogy ez botrányos, de sajnos ez a helyzet…

    1. A Shrekről kéne végre valakinek egy kimerítő kritikát írnia, szigorúan tradicionalista szemszögből. Az a “mese” messze túlmutat önmagán, igaz lefelé. Hemzseg a bújtatott sugallatokban és a kifordított szimbolizmusban. Remélem egyszer sor kerül rá! 🙂
      Tulajdonképpen szinte az összes mai film a nivellációra és a szubverzióra van kihegyezve. Körítésnek egy kis szentimentalizmus vagy bárgyú humor?
      Nekem nagy “kedvencem” a Tenkes kapitánya. 🙂 A bugyuta osztrák és az élelmes kuruc története… Ráadásul humorba foglalva. Az valami siralmas alkotás. Majdnem olyan, mint egy Sas Kabaré, de igazából véve ugyanaz a történet, mint a Lúdas Matyi esetében.

      1. A fentebb említett (fordított) hierarchiára épített filmek:

        – Star Wars (itt többszörös kifordítottság)
        – Gladiátor (sokszoros, és nem jóhiszemű történelmi csúsztatás)
        – 10,000 B.C. (alpári)
        – Csillagkapu (nagyon jó alapötlet, idióta kivitelezés)
        – Shrek (mindennek az alja)
        – Skorpiókirály (vizuális szentségtörés)
        – Gyűrűk ura (bájos, szentimentális ellenmítosz)
        – Harry Potter (no comment…)

        Ennyi hirtelen. Tud még valaki példákat?

        1. Spartacus.
          300.
          Legyek Ura.
          Az utolsó szamuráj.
          Valkűr.
          Tolvajok fejedelme.
          Kelly hősei.
          Piszkos 12.
          Hannibál tanár úr, (Nyúl Béla)

          1. Nem film, de eszembe jutott a Mátyás király köré épített mondakör. Itt nem ilyen vésze a helyzet, sőt Gyöngyösi Gergely írásából kiviláglik, hogy ezeknek a történeteknek igen magas a valóságtartalma. A baj ott kezdődik, mikor a “hálás” utókor ezekben a történetekben a nemzeti király (horribile dictu), vagy a “nép gyermeke” alakját véli felfedezni. NEM! A király az ég küldötte, nem pedig a nép gyermeke.

            Éppen a nép érdekében kell, hogy ez így legyen!

            Néhány éve felröppent a hír, hogy az amcsik egy monumentális filmet fognak forgatni Hunyadi János hadjáratairól. Szerencse, hogy ebből nem lett semmi… 🙂

  8. “Spartacus.
    300.
    Legyek Ura.
    A nemzet aranya.
    Az utolsó szamuráj.
    Valkűr.
    Tolvajok fejedelme.
    Kelly hősei.
    Piszkos 12.
    Trója?
    Huhogók.”

    Tökéletes. Ezek legtöbbje külön tanulmányt is megérdemelne.
    A Piszkos tizenkettő a legérdekesebb, mert szakmai szempontból nagyon jó film, de a rejtett mondanivaló alapján….

  9. Zárjuk ezzel az estét! Legyen itt a vége. Túl messzire mentünk Petőfitől…
    Érteni fogod! Nálam ez minden idők legal…… jelenete. Pedig vagy 12-szer láttam gyerekkoromban. Emlékszünk még Hamvasra és az Ő arany hasonlatára a kasztok alászállásával kapcsolatban?
    Jó éjt!

  10. István a királyról néhány szót. Igen elterjedt vélemény, hogy az alkotók nem is túl rejtett szándéka volt, hogy István és Koppány alakját egyértelmű fedésbe hozzák Kádár és Nagy Imre figurájával. Ez valószínűleg igaz lehet, még akkor is ha a két történelmi korszak szereplői között van néhány fényévnyi távolság.

    Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámáját tulajdonképpen a rockopera tette “naggyá”. Aligha volt kérdéses, hogy Bródyra (és Szörényire) fog hárulni a színpadi adaptáció, hiszen Bródy ekkortájt márt állandó szövegírója volt Koncz Zsuzsának, Boldizsár Miklós akkori férjének. Boldizsár Iván (B.M. apja) irányából egy hozott “plebejusi érzékenység”, Bródy részéről a progresszionizmus szálai fonódtak bele ebbe a rockoperába. Ezek a befolyások tisztán észrevehetők a műben.

    A rockopera zeneileg a helyén van. Szörényi nagyon ráérzett a kor néhány rejtett motívumára és sikeresen meg is jelenítette azokat a zenében.

    A történettel, a karakterekkel, és a végső konklúzióval viszont merőben más a helyzet. Koppány alakja például oly’ mértékben félrerajzolt, hogy nem tudok nem feltételezni rosszindulatóságot mögötte. Az egész történetben szokatlanul intenzíven vonul végig a szakrális fonal, amelynek azonban van egy “mindenáron felzárkózni akaró magyarság” íze is (plebejusi attitűd). Ez az olvasat azonban egy olyan szakrális lovagi, ksátrja dinasztia esetében, mint a Turuloké gyakorlatilag kizárható (miért “vettük fel” a kereszténységet?). Kizárható az is, hogy Koppány ilyen vulgáris soviniszta alapról közelítette volna meg a “magyar megmaradás” kérdését.

    A legnagyobb “cunci” azonban az egész zenemű mottója: Ó, mondd, te kit választanál? Ne feledjük, hogy itt egy transznacionális dinasztia királyi ágensei közötti “hatalmi harcról” van szó. Ebben az esetben a választás nem egy hétköznapi dilemma. Nem arról van szó, hogy holnap csíkos, vagy kockás alsógatyát vegyek-e fel. Ó, melyiket válasszam? Itt emberi és emberfeletti valóságok olyan mértékű ismeretére és birtokba vételére van szükség, amelyet egy alattvaló plebejus egyszerűen nem tudhat magáénak. Tetszik, vagy nem, de a hierarchiának ez a jellemzője.

    Ezt sajnos Alföldi sem értette meg. Nem a színpadra beguruló, kecskeméti Mercivel, vagy Nagy Feróék Trabijával volt gond, mégcsak nem is Koppány híveinek legéppisztolyozásával, hanem éppen azzal a kripto-demokratikus koncepcióval, amit Alföldi is intenzíven magáévá tett. Ja, és a “mindenáron felzárkózni” progresszionista parancsával.

    Hiába fanyalgott utólag Szörényi, a legutóbbi interpretáció is csak azt hozta felszínre, ami amúgy is rejtve benne van ebben a műben.

  11. A vélt szabadság megvalósítása a véres szabadságharcoktól, tüntetésektől, az egyszerű dühös randalírozásig, sajnos gyakran nem több mint csak egyfajta sors elleni lázadás. A többség szabadságvágya kimerül abban, hogy pusztán a külső körülmények urai szeretnének lenni, ahelyett, hogy önmaguk létének urává válnának.
    Igazi szabadságot csakis tudati emelkedéssel lehet elérni, hiszen ez az ami felülről vezérelt.
    Az embert a szabadságában nem külső korlátozottságok akadályozzák, hanem csakis önmaga lelki helyzetének a rabsága.
    „amikor önmagamat állítom helyre, a világot állítom helyre” (L. A.)

Egy vélemény is számít és egy vélemény sem számít...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s