A választások rabságában

2015.02.14.

“A pártunknak, annak a pártba amelybe én tartozom, a Keresztény Demokrata Uniónak három gyökere van. Keresztény szociális, liberális és konzervatív. Ez az amiért néppárt vagyunk. Az illiberális szóval személyesen a demokráciával összefüggésben őszintén szólva nem tudok mit kezdeni. ” Angela Merkel

“Mi úgy gondoljuk, hogy nem minden demokrácia szükségszerűen liberális. És ha valaki azt akarja mondani, hogy a demokrácia szükségszerűen liberális az privilégiumot követel egy eszmerendszernek, amit nem adhatunk meg neki.” Orbán Viktor

**(Igazából véve van olyan is, aki öltöny helyett beéri a csíkos zoknival, egy pár papucs kíséretében. Dörner Györgynek pedig csak ennyi: “Nem rád, de érted haragszom!” Mert manapság a legjobb hangtompító a jutalomfalatkákban rejlik. Nincs jövedelmezőbb elfoglaltság ma, mint amikor a “középutas szalon-értelmiségi” kenyérre próbálja kenni a sz@rt a mérsékletesség és a lagymatagság oltárán. Nem tudok nagyobb önárulást és svihákságot elképzelni, mint amikor valaki rálép a manapság oly divatos “arany közép” sugárútjára. Talán erre mondja Evola, hogy “jobb bűnözőnek, mintsem polgárnak lenni”.)

Két rövidke idézet, ami már napok óta meghatározza és megosztja a közvéleményt. Ilyenkor szép számmal megtelnek drága és vasalt öltönyös politológus és elemző urakkal a különböző tévécsatornák dizájnos stúdiói** és elkezdődik a cseppet sem elragadtatásoktól mentes “én úgy gondolom, hogy” körmondatok végeláthatatlan sorozata, melyeknek egyetlen célja és “létjogosultsága”, hogy olyan dolgok kerüljenek tematizálásra, melyekre minden normális korban kapásból sütötték volna rá az “elmezavarodottnak” nyilvánítva bélyegét. A “polgár” csak ül otthon a süppedős foteljében és úgy forog a feje, mintha egy wimbledoni teniszmérkőzést nézne.

Hogy mi ezzel az egésszel a bajom? Hát csak annyi, hogy képtelen vagyok nem észrevenni, hogy a parázs vita olyan “üres dolgokról” szól, melyek hasonlatosak egy fafogú rézfűrész mibenlétéhez. Nem értem, hogy olyan logikai képtelenséget, hogyan lehet komoly ábrázattal felvetni, mint példának okáért a demokrácia és az sem fér a fejembe, hogy miként lehetne azt ötvözni a kereszténységgel, a liberalizmussal, a konzervativizmussal és a szociálissal… Kicsit olyan KDNP-s íze van az egésznek. Egyáltalán vajon minőséget képviselhet egy olyan párt (néppárt, gyűjtőpárt), amiben a gyomor kezd el gondolkozni az agy helyett? Kétségtelenül ezek rettentően jól csengő önmeghatározások, de akinek szeme van hozzá az pontosan láthatja, hogy az angyalruha alól bizony ki-kivillan az a bizonyos pata.

Mert olyan dolgok lettek az ingoványra, de inkább a levegőre felhúzva, melyek nem léteznek és nem is létezhetnek. Sem a múltban nem létezhettek, sem a jelenben nem létezhetnek, sem a jövőben nem létezhetnek. Fellegvár. Nincsvár és mert Nincsvár beszélni kell róla és elemezni kell és tematizálni kell és boncolgatni kell és diagnosztizálni kell és analizálni kell. Hogy miért? Hogy legyen. Mert minél többet vitatkozunk róla, annál inkább megfoghatóvá válik. Hogy mi? Hát a megfoghatatlan, a semmi. Mert minél többet hallgatjuk és olvassuk és vitatjuk, annál inkább testet ölt és megszilárdul. Igen, szándékosan fogalmazok így. Testet ölt. Megfoghatóvá válik. Piedesztálra emelődik az ál és hiteles lesz a hiteltelen. Ez is egyfajta megszilárdítás. A szuggesztiók szolidifikációja. Hogy miért nem lehet velük hatékonyan felvenni a harcot? Hát, hogy lehetne legyőzni egy olyan ellenséget, aki annál jobban van, minél jobban nincs? Hogy lehet elpusztítani azt, aki és ami nincs? Hogy lehetne megragadni a megragadhatatlant? Hogy lehet egyáltalán összebékíteni olyan kifejezéseket, mint pl. a kereszténység és a demokrácia? Már önmagában véve a demokrácia is egy keresztülvihetetlen nonszensz. Légvár. Fafogú rézfűrész. Műanyag acél. Illúzió. Tünemény. Látomás. Fantazmagória. De kétségtelenül olyan, amibe beletörik az embernek mind a tíz körme. Hogy miért? Mert nincs. De mi húzódhat meg a semmi mögött, ami hangzatos valaminek van kikiáltva és feltüntetve? Kétségeink ne legyenek. Ezek mind a szubverzió és a szétesés territóriumai.

Egyébként Orbán Viktor megjegyzése (műanyag  acélja) kétségtelenül közelebb van az igazsághoz, mint Angela Merkel német kancellár fából vaskarikája, már ha ebben az esetben beszélhetünk egyáltalán igazságról. Bizonyos alacsonyabb aspektusból szemlélve Orbán kétségtelenül szépen bevitt egy gólt Merkel kapujába azzal, hogy szóvá tette azt “a mindet elfogadó és toleráló” liberális hozzáállás álságos magatartását, ami önkényesen próbál meg különböző és neki tetsző eszmerendszereket piedesztálra (megkérdőjelezhetetlenség) emelni, miközben kirekesztő és képmutató módon leköpdös mindent, ami ettől eltér. Magasabb nézőpontból szemlélve azonban mindkettejük egy olyan “párbeszédnek” (világnak) az áldozatai, amely semmiféle esszenciával, vagy mélyebb (magasabb) lényegiséggel nem rendelkezik és nem is rendelkezhet. Az ember csak ül a képernyő előtt abban a bizonyos kényelmes fotelben és Evola szavai jutnak az eszébe. “Ember a romok között.” Karinthyt idézve: „Új Bábelt élünk, a fogalmak pokoli zűrzavarát. Gyalázatos hazugok megrontották a szavak becsületét.”

Nem, ebben a romokká lett világban nem kell részt vennie a Kedves Olvasónak. Nem kell ide, vagy oda lerakni a voksot, mert, ami itt most van az rom és zűrzavar és métely. Ezzel nem szabad együtt mozogni és általa elragadtatottá, vagy éppen mozgatottá válni. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy teljes mértékben hátat kellene fordítani a mindennapi politikának, hanem csak azt, hogy ne engedjük magunkat befolyásolni, olyan sötét tendenciáknak, mely tendenciák általunk egyáltalán nem befolyásolhatóak. Mindezek ellenére lényeges kihangsúlyozni, hogy nincs szánalmasabb és nevetségesebb az apolitikus ember hozzáállásánál, aki mindenre rásüti a “mocskos politika, engem nem érdekel” bélyegét, hogy e mögé bújva kendőzze saját szellemi színvonalát, mely többek a funkcionális analfabetizmusból és a csekély ellenállás felé való elmozdulásból (szellemi linkség) eredeztethető. Természetesen az ilyen ember merő és vegytiszta politikából már hajnalban sorban áll a Lidl bejárata előtt, hogy övé legyen a 3999 forintos vízforraló, ami csipogva jelzi, ha felforrt a víz. A vasárnapi zárva tartás hallatán pedig képes lenne hősi halált halni. “Nem adhatok mást, csak mi lényegem.” Ez már a politika alattiság síkja.

Hadd ajánljak egy érdekes és bizarr játékot a Kedves Olvasónak. Üljön le valamelyik este egy politológia “beszéljük meg gyerekek” műsor képernyője elé és vegye le a hangot a készülékről, majd figyelmesen merüljön el a kimért és polgári aranyközéputas, vagy éppen balos, de ha jobban tetszik nemzeti kurucos megmondóemberek arckifejezéseiben és gesztusaiban. Ilyenkor a fentiekben felvázolt abszurditás és illúzió még jobban felfokozható, mely közelebb viszi az embert ahhoz, hogy teljes mértékben “kívülállónak” érezze magát “a világ nagy és magasztos dolgaitól”.

Most a Kedves Olvasót talán elönti egyfajta jóllakottság és elégedettség érzése, hogy milyen frappánsan kifejtettem azt, ami már a Kedves Olvasóban is többször felmerült, vagy amit már a Kedves Olvasó is magáénak vall. Be kell vallanom, csak vicceltem és játszottam a Kedves Olvasó érzelmeivel és elméjével és körmönfont módon az orránál fogva vezettem, éppen, úgy, ahogy azt a korszellemet meghatározó és tematizáló barátaink szokták. Hát bolond tán, a Kedves Olvasó? Azt gondolja tán, hogy csak egy könnyed mozdulattal kidobhatja magából azt, ami Más? Tényleg azt gondolta a Kedves Olvasó, hogy vannak ők az örök hazugok és mi az örök igazak? Vagy nem tetszik, amit feszegetek és most talán az AtyafiPeca is lapátra kerül egy könnyed leiratkozás keretein belül? Kétségtelenül komoly kvalitásokat követel az ördögi tendenciák felismerése és az azokkal való passzív harc felvétele. Ezt leírni végtelenül könnyű, megcsinálni azonban mérhetetlenül nehéz. Mert ki kell és ki lehet dobni Orbánt és Merkelt és az AtyafiPecát és az összes politológust az ablakon, azonban félő, hogy velük együtt a Kedves Olvasó is kidobja magát. Alacsonyabb aspektusból szemlélve talán igaz az, amit fentebb írtam, azonban kicsit magasabbra emelkedvén (inkább jóval magasabbról) jól körvonalazható, hogy Orbán és Merkel és jobb, vagy bal, vagy jó és rossz, vagy éppen fent és lent és itt, vagy ott mind, de mind belőlem fakad. Talán valahol ez lenne a “politika felettiség” adekvát nézőpontja.

„A szem, amellyel Istent látom, ugyanaz a szem, amellyel Isten lát bennem. Mit gondoljunk ezek után egy Havas Henrikről, vagy egy Bayer Zsoltról, vagy akár egy liberál-konzervatív-demokrata-keresztény néppártról? Tükör és tükör és tükör és tükör. Töröd és töröd és töröd és mikor azt hiszed, hogy már a végsőt látod, még mindig lesz mögötte ezer és ezer és ezer. Ez az önmagából kizuhant ember sorstragédiája. No nem az, hogy töri és töri és töri, hanem az, hogy rögtön az első elvarázsolja. Természetesen a dolgok elől be lehet futni egy idegklinika zárt osztályára, vagy éppen ki lehet menekülni megnyugvást lelve a természet rousseau-i lágy ölére, de aki ezekben látja a megoldás kulcsát, az a dolgok lényegét még csak nem is érintette. Hogy miért? Mert a természet is csak reflektál. Reflexió. Varázslat. Mondják a világ úgy keletkezett, hogy felrobbant a semmi. Szerintem közelebb vagyunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy a világ egy elszakadás aktusában született. Az individuum akkor született meg, mikor kizuhant a létből. Kizuhanás nélkül pedig nem csak nyomorult, svihák politikus, de még idő és tér sem lenne elképzelhető. Ezt éppen 10 perce olvastam Evolától. Bárhol felüthetem a könyveit. Mindig pontosan ott nyílik ki, ahol ki kell nyílnia. Még egy próbálkozás? Lássuk!

“Ebből a rémületből és ebből a bukásból vezettem le azon fő formákat, amelyekben a világnak az individuum számára meg kell jelennie. A rémület és a bűnbeesés hozzák létre a teret, a látható külső világot, a dolgok, a térbeli valóság objektív határát, végül pedig az eme valóságtól való függést.” Julius Evola

“…egy “világ vége” soha nem volt és soha nem is lesz más, mint egy illúzió vége.”

“This year our members have put more things on top of other things than ever before. But, I should warn you, this is no time for complacency. No, there are still many things, and I cannot emphasize this too strongly, not on top of other things. I myself, on my way here this evening, saw a thing that was not on top of another thing in any way.”