Olvasók küldték

2015.02.18. 

A folytatásban néhány számomra igen kedves “Olvasói ajándékot” szeretnék közkinccsé tenni. Mindenképpen ide kívánkozik, hogy a “New Age” (Új Kor) sodorvonalába tartozó “művek”, továbbra sem képezik a blog szerves, de még szervetlen részét sem. Ezt csak azért tartom fontosnak megjegyezni, mert gyakran érkeznek olyan hozzászólások -valószínűleg időt és fáradtságot nem kímélve-, melyek közel sem illeszkednek az AtyafiPeca profiljába, ezért megjelenítésre sem kerülnek. Mert sokan hiszik mostanság, hogy az amit olvasnak az ez meg ez, meg az meg az, meg ide és oda flottul beilleszthető. Ez azonban behatóbb tanulmányozás után korántsem ez, meg nem is az, hanem valami más. Ilyenkor persze törik a porcelán és nagy a sértődés, de én ezen félreértésekről igazán nem tehetek. Aki a kevert sokszínűséget, a pozitív és szépen csengő gondolatokat, az önmegvalósítást és a tudatalattijának csodálatos hatalmát keresi az lehetséges, hogy benézte, avagy csak elnézte a házszámot.

“A kali-yuga végső fázisa az addig visszatartott mérgek kibocsátásának kora.” (László András)

“A szubtilis úgy viszonyul a durvához, mint a lélek  a testhez: az utóbbi az előbbinek a megalvadt változata, többek között egy mechanisztikus kauzalitásnak való alárendelődés révén.” Vukics András (Magyar Hüperión)

“A szimbolizmus a legtökéletesebben alkalmas módja a magasabb rendű valóságok tanításának, amely teljesen szemben áll azzal, ami a racionalizmusnak felel meg.” René Guénon

„A kevert sokszínűség, pozitív és szépen csengő gondolatok”, a „valami más” olyan, mint az édes koktélba kevert arzén, ami ugyan színtelen, íztelen és szagtalan, de mégis méreg.
„Az énségnek a felismerése, azon a felismerésen is alapul, hogy a törekvő megpróbálja kiküszöbölni mindazt, ami tudati méreg, megpróbálja ezektől távol tartani magát, Mi az, hogy tudati méreg? Tulajdonképpen minden tudati méreg, ami nem én vagyok, minden, ami önmagamtól eltávolít és minden tudati méreg, ami úgymond adott, minden, amit nem élek meg önmagamból következően. Ezen tudati mérgek azok, amelyek ebben a megközelítésben, az énségnek a tiszta, világos látását, a pontosságot, és egyáltalán azt a fajta éberséget, aminek a lecsapódása, lefokozott arculata az ébrenléti tudatosság, és aminek szintén lecsapódott, és lefokozott vonatkozása a diszkurzív racionalitás, de ez egy énátélésnek a megnyilvánulása. Tisztaság, világosság, ezt fenyegetik tudati mérgek, amelyek egyszerűen ennek az intenzitását, ebben a megközelítésben alámossák, azért mossák alá, mert az én, az énség azonosul ezekkel a mérgekkel és abban más lesz, és maga a folyamat az átélés szintjén elvész.” (Virág László)

„Ha fel tudom mérni, hogy milyen sötétségeket kell áthatni, hogy milyen sötétségeket kell magamhoz emelnem, akkor marad az elevenség keresése, a tudati éberség keresése. A sötétség tömör és áthatolatlan valóság, amelyhez első rátekintésben nincsen semmi közöm, az úgy adva van, valamiféle hordozó, amiben találom magam. Ez a valami, amiben találom magam többszintű, többrétű struktúra, többféle durvaságú és többféle finomságú struktúra.
Van egy transzcendentális, egy paradox kényszer ebben a korban, a legnehezebbet kell hogy válasszam, kénytelen vagyok ezen az úton járni, kénytelen vagyok a tudati mérgeket, tudati valósággént megragadni, kénytelen vagyok élni ezekkel úgy, hogy teoretikusan tudom, nem árthatnak nekem.” (Virág László)

“A modernitás konformizálódás – konformizálódás mindig a legalacsonyabb rendű irányában.” László András

“Az olyan intézményt, mint a mi Kasztáliánk, a szellemnek egy ilyen kis államát belső és külső bajok veszélyeztetik. […] Ha mármost a mi rendünket nemességnek tekintjük, s azt próbáljuk vizsgálni, mennyire igazolja viselkedésünket, különállásunkat a nép egészéhez és a világhoz viszonyítva, mennyire kapott el már és lett úrrá rajtunk a jellegzetes nemesi betegség, a hübrisz, az önhittség, a rendi gőg, a mindent-jobban-tudás, a hálátlan haszonélvezés, akkor jócskán támadhat aggályunk. A mai kasztáliaiból, úgy lehet, nem hiányzik az engedelmesség, a rend törvényeit megtartó szorgalom, a kulturált szellemiség; de vajon nem hiányzik-e belőle nagyon gyakran annak megértése, hogy ő is a nép szervezetébe, a világba, a világtörténelembe tartozik? Tudatában van-e létezése alapjának, tudja-e, hogy egy élő organizmushoz tartozik, annak a levele, virága, ága vagy gyökere? Van-e sejtelme, milyen áldozatokat hoz érte a nép, amikor táplálja, felruházza s lehetővé teszi iskoláztatását s sokrétű tanulmányait? És sokat törődik-e létünk és különállásunk értelmével, van-e igazi elképzelése rendünk és életünk céljáról? Akad kivétel, sok és dicséretes kivétel, de én hajlamos vagyok mindezekre a kérdésekre nemmel válaszolni. Az átlagos kasztáliai talán nem veti meg a világi és nem tudós embert, irigység és gyűlölet nélkül néz rá, de nem tekinti testvérének, nem látja benne kenyéradóját, s a legcsekélyebb mértékben sem érez felelősséget azért, ami odakint a világban történik. Élete céljának a tudományok önmagunkért való ápolását látja, vagy csak azt, hogy élvezettel sétálgasson egy olyan műveltség kertjében, amely szívesen tünteti fel magát egyetemesnek, noha mégsem egészen az.”

“mert a társadalom normatív céljának mindig egybe kell esnie az egyén normatív céljával; a kollektívum normatív céljának mindig azt kell szolgálnia, ami az individuum normatív célja.”
Máshogy fogalmazva (megjegyzem nyersfordításban lenne igazán érdekes elolvasni): „A régiek, akik tiszta erkölcsi összhangot akartak a világban, először nemzeti életüket rendezték el; akik el akarták rendezni nemzeti életüket, először otthoni életüket szabályozták; akik otthoni életüket akarták szabályozni, először egyéni életüket művelték; akik egyéni életüket akarták művelni, először a szívüket hozták rendbe; akik szívüket akarták rendbe hozni, először akaratukat tették őszintévé; akik akaratukat akarták őszintévé tenni, először eljutottak a megértéshez; a megértés a dolgok ismeretének felkutatásából származik. Ha a dolgok ismeretét elnyertük, akkor elértük a megértést; ha a megértést elértük, akkor az akarat őszinte; ha az akarat őszinte, akkor a szív rendben van; ha a szív rendben van, akkor műveljük egyéni életünket; ha egyéni életünket műveljük, akkor az otthoni élet szabályozva van; ha az otthoni élet szabályozva van, akkor a nemzeti élet művelése az alapja mindennek. Lehetetlenség, hogyha az alap rendetlen, fölötte rendes legyen az épület. Sohasem volt olyan fa a világon, amelynek törzse karcsú s felső ágai nehezek és erősek. A dolgoknak oka és következménye van, az emberi ügyeknek kezdete és vége. Ha az egymásrakövetkezés rendjét ismerjük: ez a bölcsesség kezdete.” (Lin Ju Tang: A bölcs mosoly)

Talán ez lenne az a bizonyos egyéni felelősségvállaláson alapuló hierarchia, minden szentimentális önsajnálat és önostorozás nélkül. “… mert az ember nem fantazmagórikus kollektívumban él, hanem társadalmi hierarchiában, és mindig is abban élt, és az ép közösség rendjének fenntartásában minden kasztnak részt kell venni.” (Hamvas Béla)

“Kezdetben (Aranykor) mindeni király. Ezzel szemben a végidőkben (Vaskor) senki sem király.” (Baranyi Tibor Imre)