2015.02.25.
Érdemes tekintettünket néha az “orosz restaurációs törekvésekre” emelnünk, melyeket én személy szerint kissé fanyalogva és kétkedve fogadok, ennek ellenére úgy érzem, hogy nem mehetünk el a Dugin féle vonal mellett, annak ellenére, hogy az a bizonyos szennyes nem, hogy nem lett tisztára mosva, de némelyek még abban próbálnak parolázni is. A Negyedik Politikai Elmélet sajnos még nem lett magyarra fordítva, de a Magyar Hüperión valamelyik számában egy hosszú és lényeglátó értekezés keretein belül -A Negyedik politikai Elmélet Kritikája- több szerző tollából olvashatunk egy igen éles bírálatot róla. Talán, ha majd engedélyezik a számomra, akkor itt a blogon is elérhető lesz, addig is egy rövidke értekezés a liberalizmusról, Dugin tollából.
(Egy korszak vége. 1918. július 16-áról július 17-ére virradóra a bolsevikok által házi őrizetben tartott II. Nyikolaj cárt és feleségét, Alekszandra Fjodorovna cárnét, valamint öt gyermeküket, Olgát, Tatyjanát, Mariját, Anasztasziját és Alekszejt az őrök Jakov Mihajlovics Jurovszkij vezetésével agyonlőtték a jekatyerinburgi Ipatyev-házban. A bestiális gyilkosság valódi indítékait és kitervelőit a mai napig homály fedi. A fenti felvételt érdemes nagyban megtekinteni, már csak azért is, mert a tekintet maga az ember. Próbáljuk meg felfedezni bennük azt a fajta arisztokratikus gőgöt, arroganciát, kegyetlenséget, embertelenséget, melyet emberöltőkön keresztül próbáltak meg elhitetni velünk a progresszív és írott (megírt) történelem kiagyalói. Nem lehetséges, hogy a gőg, az arrogancia és a kegyetlenség éppen a nép attribútuma?)
“Az nem kérdés, hogy miért alakult ki a válság a világban kezdetben kialakult egy ideológia, ami a szabadságról szólt, aztán szépen lassan átalakult az elnyomás ideológiájává. Ennek (az ideológiának) a történetében az orosz liberalizmusé talán a legrövidebb a világon. Az orosz nép ugyanis antiliberális. Mindig is az volt, és az is marad. Ez a néplélekből fakad.
1917 előtt a cári világ alapvetően a konzervatív monarchia világa volt. 1917 után a kommunizmus szintén ellenezte a liberális eszméket. A kommunizmus bukása után jó 10 évig ízelítőt kaptunk a liberalizmusból, és a néplélek nem tudta azt befogadni. Mint egy influenza – elkaptuk, és kigyógyultunk belőle – ez a nép immunrendszerének működésétől függ. A liberálisok csak hazudtak, a programjaik pedig csak károkat okoztak az országnak. A nép végül megismerte a liberálisokat, és elutasítja őket. Ez az oka, hogy Oroszországban egyetlen liberális párt sincs a parlamentben.
“Mivel szabják az egyenlőség mércéjét? Guillotine-nal.” (én)
A régebbi korok, például a XIX század liberálisai között volt nagyon sok jó ember. Harcoltak az elnyomás ellen, persze mindezt csak azért, mert meg kellett szerezni az emberek szimpátiáját, ezért megszereztek maguknak sok jó embert. De a liberalizmus valódi arcát már jól látták azok, akik ismerték az embereket. Sokszor éppen olyanok, akik tanították, látták, “művelték” az embereket, papok, művészek, tanárok. Ők sokkal előbb látták meg a liberalizmus igazi arcát. Mert a liberalizmus azt hirdeti, hogy egyenlőek az emberek. Hirdeti a szabadságot, és legfőképpen a szexuális szabadságot. Csakhogy az egyenlőség sem egyenlőség. Mert van akire igaz, és van akire nem. Hogy ki az egyenlő? Aki a Nyugat malmára hajtja a vizet. Aki nem, az vagy náci, vagy kommunista, de mindenképpen ellenség, és másodrangú állampolgár. Ki dönti el, hogy kik ezek a személyek? A liberális sajtó. Az a sajtó, melyben túlnyomó többségben a Nyugat emberei ülnek, és ítélkeznek mások felett. A liberális eszmeiség pedig semmi mást nem tud az emberek elé tenni, mint a szexuális szabadosságot, a perverziókat, és a nemzetek tönkretételét. Ezért nincs megvetendőbb lény a Földön, mint a liberális.
Ez egy ördögi kisebbség, amelyik a pénze okán jó helyre ülve manipulál, és a lényeg, hogy nagynak akar látszani. Valójában egy igen szűk kisebbségről beszélünk. Bízom benne, hogy az emberek már felismerték ezt az ördögi gonoszt. Oroszország létfontosságú lesz minden ország számára példaképként, ahol a valódi konzervatív eszmék ébrednek fel. Tudom, hogy ennek a harcnak nincs vége, és tudom, hogy meg fogjuk nyerni.”
Alekszandr Dugin
(SzentKorona Rádio)
https://atyafipeca/the-fourth-political-theory/
(Van hozzá felirat, csak be kell kapcsolni.)
atyafipeca.hu 
Sajnos valóban nem mosták tisztára a szennyest, és nagyon úgy tűnik, hogy még a szándék sincs meg arra, hogy tisztára mossák. A szovjet ideológia, a kommunizmus olyan szinten, az oroszok sejtjeinek a szintjéig, lelkiségük legmélyéig ivódott bele a lényükbe, hogy nem tudnák és, ami a legrosszabb, valószínűleg nem is akarnák – elválasztani attól, ami orosz, és a forradalom előtti világukat jellemezte, jelentette.
Dugin olvasta, tanulmányozta a tradicionális szerzőket, gondolkozókat és ezzel a tudással – mélységét illetően pálfordulásait ismerve vannak kétségeim – felvértezve volt képes odafordulni a kommunizmushoz és abban pozitív (!) elemeket találni. Ha az oroszok egyik legolvasottabb embere, ideológiai iránymutatója nem képes kilábalni az egyik legsötétebb ideológia pöcegödréből, akkor vajon mit várhatunk Oroszország maradék részétől? Nyilván költői a kérdés.
Tudjuk, hogy a helyzet bonyolult, mivel az oroszok, akikben még mindig több az archaicitás – 70 év kommunizmusa ellenére – mint, ami Magyarországon megmaradt, de őket a “náci támadók” elleni “honvédő háború” csaknem örökre a kommunizmushoz láncolta, mivel ezen ideológia jegyében győzték le őket. Ahogyan a nagy postarabló ezt ördögien zseniális taktikával kigondolta, átmenetileg meglovagolva az oroszok nemzeti érzését. És ezt a kommunizmussal fertőzött nemzeti érzést képtelenség kitépni az orosz néplélekből, ettől nem mentes Dugin sem.
Pont az a sátáni a poszt-modern korban – többek között -, hogy nincsenek tiszta helyzetek, nincsenek átlátható frontvonalak, nem léteznek olyan erők, amelyek legalább valamennyire tiszták lennének, amelyek felé orientálódni lenne érdemes, hanem mindegyik többé-kevésbé szennyezett, így természetesen a jelenlegi Oroszország is igen messze van attól, hogy követendő példának tekinthessük. Csak a liberalizmussal való szembenállásuk és a nyugathoz képest meglévő relatív értéktöbblet – ami sokszor inkább csak a beteg, torz nyugati jelenségek elutasításából fakad, tehát egy nemet mondásból, nem pozitív, autonóm értékek felmutatásából – közelíti a magyarországi jobboldalt az oroszokhoz, de észnél kell lenni velük kapcsolatban is.
Ha egyszer végre azt tapasztalom – ami sok magát jobboldaliként deklarált személy számára is gyakran lehetetlen feladat -, hogy a kommunizmust és a liberalizmust, egyáltalán a baloldaliság teljes korpuszát elutasítja valaki, pezsgőt bontok.
Baljós, de sajnos igaz meglátás, ahogyan László András fogalmazott: “Ma csak rossz megoldások közül lehet választani.”
Nagyszerű meglátások Petros! A kissé naiv, lunáris karakterű néplélek miatt a bolsevizmus már az orosz étosz szerves része, és valószínűleg még huzamosabb ideig így is marad.
Hiteles és kellően magasra helyezett koordináta rendszerben szemlélve az orosz felemelkedést, valóban, inkább egy lassított süllyedésnek tűnik, semmint egy tradícionális restaurációs törekvésnek. (Bár manapság már ez is óriási eredmény)
Hasonló kétségek merülhetnek fel a hazai tradícionális iskola egyes tagjainak törekvéseivel kapcsolatban is. Némelyek a “betyárságban” vélik felfedezni azt a hordozót, amelyet metafizikai alapra helyezve – később – egyfajta heroikus, lovagi rend alapját képezheti. Ha azonban alaposabban megvizsgáljuk a betyárok történelmi, társadalmi, szellemi helyzetét, hamar szembe találjuk magunkat az orosz “bolsevokrisztiánizmus” esetében is felmerülő aggályokkal.
Nekem úgy tűnik, hogy lassan elfogynak a meglovagolható tigrisek. A posztbolsevizmus nem tigris. Éppen a benne lévő – szinte kizárólagos – tamasz dominancia miatt nem lehet az.
Így van. A tompaság, az ostobaság, a szellemi restség meglovagolhatatlan, éppen ezek tamaszikus természete miatt. Még a gonoszsággal is könnyebben fel lehet venni a versenyt, mint a homályos, sötét enerváltsággal. Ha valakiben erők munkálnak, erős hit, orientáció egy akár mégoly negatív entitás, ideológia irányában is, ez meglovagolható, transzformálható, bár ez is nagy körültekintést igényel, hiszen az is előfordulhat, ahogyan nem kevés példa volt rá, hogy puszta “pálfordulásról” van szó, amely egy következő külső, tehát nem autonóm, fordulat következtében ismét átfordulhat. Lehet, kissé körülményesen fogalmaztam, de talán érthető, mire gondolok.
“A fenti problémát – a liberalizmussal összefüggésben – kissé máshogyan is megközelíthetjük.
Ugyan az antropozófia is egy válságtermék, mégis ide kívánkozik Rudolf Steiner “duális gonosz” elmélete. A fentiekre vetítve, Ahriman a tompaság (liberalizmus), míg Lucifer Falsus az ellenerők (bolsevizmus) reprezentánsaként is felfogható. Steiner felveti, hogy bizonyos esetekben még Luciferrel való együttműködés is indokolt lehet az ahrimáni befolyások ellenében. (Ha jól emlékeszem, egyszer László András is hasonló véleményt fogalmazott meg). Ezzel egyetértek, de ez a művelet (a rendkívül veszélyes tantrikus karaktere miatt) messze emberfeletti minőséget követel a végrehajtójától.
A fentiekben utaltál arra, hogy a jelenlegi orosz szellemi, ideológiai erőtér erősen reaktív jellegű, az euroatlantizmus inkább emocionális, morális, semmint spirituális karakterű kritikájában merül ki, ami szinte lehetetlenné teszi a fentebb említett “alkut”. Ott van továbbá az orosz hadsereg, amely alapvetően titáni, a maga Szent György-szalagos, kétfejű sasos, vörös csillagos, sarló-kalapácsos szinkretizmusával együtt. Ezt látva elképzelni sem tudok egy héroszi fordulatot a közel jövőben. Bizony én is bontanék egy pezsgőt, ha ez mégis összejönne.”
Nagyon jókat írtok.
“Ott van továbbá az orosz hadsereg, amely alapvetően titáni, a maga Szent György-szalagos, kétfejű sasos, vörös csillagos, sarló-kalapácsos szinkretizmusával együtt. Ezt látva elképzelni sem tudok egy héroszi fordulatot a közel jövőben. Bizony én is bontanék egy pezsgőt, ha ez mégis összejönne.”
Nietzsche valahol azt írja, hogy nem ronthatunk el jobban egy ifjút, mintha arra tanítjuk, hogy többre tartsa azoknak a véleményét, akik egyetértenek vele. Szóval most egy kicsit zavarban vagyok, mert szó szerint a saját véleményemet fogalmaztad meg. 🙂
Még egy apró toldalék:
“Az ellenségem ellensége nem lehet a barátom.”
Vajon hová lenne Putyin NÉPSZERŰsége, ha maholnap beismerné, hogy hosszú évtizedeken keresztül csak bábok voltak egy sötét kézen?
És mindezt tetézi az, hogy valószínűleg az orosz frontkatona és polgár nem olvas Guénont, Evolát és sorolhatnám tovább. Nagy esélyt látok arra, hogy ebből egy olcsó szláv nacionalizmus fog megszületni, ami Magyarországra nézve (lsd. környező országok identitását) nem biztos, hogy jótékony hatással bírna.
Mindezek ellenére igenlem a keleti nyitást, de elsősorban nem GAZDASÁGI, hanem lelki, szellemi téren. Nem azért, hogy még jobban pörögjünk és zakatoljunk (fejlődés), hanem azért, hogy végre leüljünk egy terebélyes fa, hűs árnyékába. Sajnos azonban már a keletet is métely rágja…
“Feltűnő, hogy Dugin ugyan lemezteleníti a kommunizmust is, hogy az osztálygyűlöleten alapuló szemlélet méregfogát mintegy kihúzza, azonban nem is a sorok között kell olvasni ahhoz, hogy ezen ideológia iránti – még csak nem is látens – vonzalma kiderüljön. Ezt maga teszi világossá azzal, hogy művében folyamatosan érezni – ott is, ahol nem említi Marx nevét – a marxista ízű érvelést, komoly hivatkozási alapként kezelve a marxizmust. Mindehhez járul az a tényező, hogy Dugin a kommunizmus felhasználandó elemei közé sorolja annak társadalmi és holisztikus (!) aspektusait.”
“Miként Benoist és társai(16) korábban, Dugin is következetesen (és joggal) kritizálja a modern eszmei áramlatokat, rámutatva közös gyökerükre, a tradicionális rendet aláásó és megdöntő „felvilágosodás” okozta ideológiai válságra, mely a huszadik században csúcsosodott ki, majd a Harmadik Birodalom és a Szovjetunió bukása után, a liberalizmus monopolhelyzetbe kerülésével véglegessé vált. Olyannyira, hogy ma, a huszonegyedik század első negyedében már valójában nem beszélhetünk ideológiai krízisről sem, hiszen nincs, ami még élő, épkézláb ideológiaként fennállna, csupán a mindent elárasztó globalizmus káoszának tengerén hajóroncs-maradványokként sodródó töredékek lebegnek a felszínen. Nagyon úgy tűnik, hogy Dugin e törmelékekből a használhatóknak tűnőket kiválogatva kíván új bárkát (vagy éppen hadihajót) építeni. Hogy e kísérlete sikerrel jár-e vagy az érdektelenség és a kontárság Szküllája és Kharübdisze végleg elsüllyeszti, még kérdéses.”
———————————————————————————–
———————————————————————————
——————————————————————————————–
Ez ám a nagybetűs szimbolizmus!
Páratlan felvételek, valóban többet mondanak minden szónál.
Pont ez a baj. Egy sor kép vagy egy sor videófelvétel emócionális hangulatokat ébreszt csupán mibennünk magyarokban, messzemenően manipulatív. Ha felnőnétek abban a kulturkörnyezetben (ahol az áldozat amelyet meghoztak, a 20 millió emberélet amelyet kellett ahhoz hogy legyőzzék a nácikat, megmentsék a saját “fajukat” a kipusztítástól, az oroszt bármilyen német vagy egyéb külföldi hatalom szupremáciája alól, ez maga a nemzeti és katonai tradíciójuk büszkeségének forrása) ha ismernétek, elfogadnátok, és sajátotoknak megélnétek ezeket, akkor nem éreznétek negatív asszociációkat és disszonanciát ezeknek a felvételeknek a láttán. A katonapolitika, a katonai tradíciók világa egy külön kis tudomány, akik benne élnek ismerik. Mindenki tudja ott, hogy kik irányították a rendszert, legalábbis kik irányították a kezdeti időkben. Viszont Sztálin antiszemitimusa sem ismeretlen! Azzal a felesleges pusztítással egyetemben amit művelt.
“Ez a miénk a saját, ezt kell szeretni ha lehet ha nem akkor tűrni, ezt kellett szolgálni!” Végső soron minden harcos, katona, vezér ebben a szellemben kellene éljen. Itt nincsenek független ideológiai gondolkodók. Itt egy kis “tömegkultúra” 2010 utánból:
http://www.online-filmespolc.net/sluju_sovetskomu_souzy_2012