2015.04.13. Részlet
“A Mennyiség Uralma és az Idők Jelei” már egy jó ideje az ágyam melletti komód tetején kapott helyett, hogy elalvás előtt, vagy éppen ébredés után könnyű szerrel elérhetővé váljon. Sokadszor olvasom immáron, de minden egyes alkalommal rácsodálkozom, hogy milyen mélységek, de inkább ritka levegőjű magasságok rejlenek benne. “Szellemi alpinistáknak” olyan, mint hegymászónak egy jóféle kötél, vagy, mint egy biztonságos fogás az egyik sziklának a meredek, csaknem függőleges falán.
Egyébként a titoktartással szembeni gyűlölet és türelmetlenség nekem már nagyon régen feltűnt, mint ahogy egyre kevésbé rajongok az úton-útfélen felmerülő laza és informális “tegezősdiért”. Ez utóbbi most tér és idő hiányában nem fog kibontásra kerülni, de ha csak indirekt módon is valahol kapcsolódik a továbbiakhoz, melyek mellett könnyelműség lenne egy laza vállrándítással elmenni. Elmélyült olvasást!
“Az alábbiakban alaposan el kell mélyednünk egy olyan témában, amit a korábbi fejezetekben már futólag érintettünk; arról van itt szó, amit a “népszerűsítésre” irányuló törekvésnek lehet nevezni (és e kifejezés azok közé tartozik , amelyek különösen alkalmasak arra, hogy rámutassanak a modern mentalitás voltaképpeni természetére), más szavakkal arról az igényről, amely mindent “mindenki számára elérhetővé” kíván tenni, és amelyről, mint a “demokratikus ” elgondolások egyik következményéről már említést tettünk, és ez végül is egyenlő azzal a kívánsággal, amit minden tudást a legalacsonyabb értelmi képességgel rendelkezők szintjére szeretne leszállítani.
Nagyon is könnyű lenne rámutatni azokra az ostobaságokra, amik nagy általánosságban egy olyan oktatás meggondolatlan terjesztéséből fakadnak, amelyet mindenki számára azonos formában és azonos módon igyekeztek kötelezővé tenni; mint már említettük, ezt csak egyfajta, a legalacsonyabbra irányuló nivellációban végződhet; és itt, akárcsak máshol, a minőséget áldozzák fel a mennyiség oltárán. Nem kevésbé igaz az sem, hogy a szóban forgó profán oktatásnak a szó valódi értelmében vett megismerés egyetlen formájával sincs dolga, és semmi olyat nem tartalmaz, ami a legcsekélyebb mértékben is mélyreható lenne; de ami jelentéktelenségétől és hasztalanságától eltekintve valóban ártalmassá teszi, az mindenekelőtt az a tény, hogy önmagát is tévesen ítéli meg, vagyis afelé irányul, hogy mindazt elutasítsa, ami meghaladja, és így az összes magasabb szintű lehetőséget elfojtja; könnyen meglehet, hogy kifejezetten e cél érdekében is dolgozták ki, ugyanis a modern “uniformizáció” szükségszerűen implikálja minden magasrendű gyűlöletét.
Még meglepőbb, hogy vannak, akik manapság a tradicionális doktrínákat a profán oktatás alapján próbálják kifejteni, és pedig anélkül, hogy a legkisebb figyelemre is méltatnák az előbbiek természetét, valamint azokat a lényegbevágó különbségeket, amelyek közöttük és mindazok között léteznek, amiket mostanság “tudomány” és “filozófia” névvel illetnek -ugyanis ezektől a tradicionális tanításokat valóságos szakadék választja el; és így részint a szimplifikáció miatt, részint pedig azért, mert csak a legfelszínesebb jelentést engedélyezik, szükségképpen teljesen félre kell érteniük e tanításokat, máskülönben célkitűzéseik teljesen indokolatlanok lennének. Mindenesetre ilyen módon a modern szellem pontosan abba hatol be, ami radikálisan és lényegénél fogva szemben áll vele; és nem nehéz előre látni e magatartás következményeinek felbomlasztó hatását, noha azok, akik eszközeivé teszik magukat ennek az illegitim behatolásnak, nem fogják fel igazi természetét és gyakran jóhiszeműen cselekszenek, világosan körvonalazott szándékok nélkül. (…)
Ebből az egészből a leginkább elképesztő azonban az a gyakran emlegetett érv, amit a “propagandisták” ezen új fajtája saját magatartásának igazolására szokott felhozni. Egyikük korábban ilyen értelemben írta, hogy ugyan a múltban a tudás bizonyos fajtáinak elterjesztésében kétségtelenül érvényesültek bizonyos korlátozások, manapság azonban már indokolatlanok e megszorítások, mert (és a következő szavakat szóról szóra kell idéznünk, nehogy felmerülhessen a túlzás gyanúja) “a kultúra általános színvonala emelkedett és az emberi szellem felkészült egy integrált tanítás befogadására”. Itt, amennyire csak lehetséges tisztán látható a tradicionális tanítás és a profán oktatás közötti disszonancia, és ez utóbbit a “kultúra” szó jelöli, amely manapság a leggyakrabban használt megnevezések egyikévé vált, csakhogy a kultúrának a legtávolabbi kapcsolata sincs sem magával a tradicionális tanítással, sem az arra való fogékonysággal; sőt mi több, mivel “az általános színvonal” úgynevezett “emelkedésének” elkerülhetetlen velejárója az intellektuális elit eltűnése, azt lehet mondani, hogy a “kultúra” a tradicionális tanításra való előkészületnek éppen az ellentétét képviseli.
Valóban csak csodálkozni lehet azon, hogy egy hindunak (ugyanis akit fentebb idéztünk hindu volt) semmi tudomása se legyen arról, mit jelent a kali-yuga, sőt olyan messzire menjen hogy kijelentse: “elérkezett az idő, amikor a Védánta egész rendszere a nyilvánosság elé tárható” -ugyanis a ciklikus törvények legelemibb ismerete is arra a következtetésre kényszerít, hogy erre az idő sosem volt kedvezőtlenebb, mint most. A Védánta sosem tehető az átlagemberek számára is elérhetővé, mert hiszen soha nem is volt nekik szánva, és ilyen módon még képtelenebb vállalkozás ez manapság, ugyanis éppen eléggé nyilvánvaló, hogy az “átlagember” sosem volt annyira híján a felfogóképességének, mint ma. (…)
Ugyanez az író felvett még egy másik érvet is: “Azonkívül -mondja- éppen az vonatkozik a Vádántára, mint a tudomány más igazságaira: ma már nincs többé semmiféle tudományos titok; a tudomány nem habozik közzétenni legújabb felfedezéseit”. És pontosan így is van: a profán tudomány csak a “széles nyilvánosság” számára való, és ha már egyszer létrejött, létének egyetlen igazolása ez a nyilvánosság; a profán tudomány nagyon is jól láthatóan semmi egyéb, mint amiként megjelenik, mert teljes egészében a dolgok felszínén tartja magát, és ezek szerint azt lehetne mondani, hogy nem princípiumokra épül, hanem pontosan a princípiumok hiányára; láthatólag semmi érzék nincs a titoktartás iránt , pontosabban semmi értelme annak, hogy önmagát kiválasztottak számára tartsa fenn, s ahogy elnézzük, nem is élne vele azok egyike sem. (…)
(…) valójában a tradicionális szellemet és a modern szellemet nem lehet összeegyeztetni, és bármely engedmény az utóbbinak az előző rovására történik, mivel a modern szellem alapvetően mindannak tagadásában áll, ami a tradicionális szellemet alkotja.
Az igazság az, hogy mindazokban, akiket a legkisebb mértékben is megérint, a modern szellem magában foglalja mindannak gyűlöletét, ami -bármilyen területen is jelentkezzék- titok, vagy ami többé-kevésbé közel áll ahhoz, hogy titok legyen; s ez kedvező alkalmat biztosít a szóban forgó téma még alaposabb vizsgálatára. Tulajdonképpen nem lehet azt mondani, hogy a tradicionális doktrínák “népszerűsítése” veszélyes lenne, legalábbis amíg kizárólag teoretikus oldalukról van szó; ugyanis még ha lehetséges is lenne egy efféle népszerűsítés, az akkor is teljesen hasztalan lenne.
Valójában azonban bizonyos igazságok voltaképpeni természetükből kifolyólag a leghatározottabban ellenállnak mindenféle “népszerűsítésnek”: bármennyire is közérthetően fejtsék is ki azokat (értve ezalatt, hogy igazi jelentőségüket megőrizve és mindenféle torzítás nélkül kerülnek kifejtésre), csak azok számára felfoghatók, akik rendelkeznek a szükséges kvalitásokkal, mindenki más számára pedig olyanok lesznek, mintha nem is léteznének. (…)
Meg kell azonban értenünk, hogy itt olyan dolgokról van szó, amelyeknek az értelme és rangja már teljesen elveszett a modern mentalitás számára, és meg nem értésük egészen természetesen vált ki rosszindulatot; ráadásul a hétköznapi ember ösztönösen fél attól, amit nem ért, és a félelem nagyon is könnyen vezethet gyűlölethez, még akkor is, amikor a fel nem fogott igazság egyszerű közvetlen visszautasítása gyakran dühkitörésszerű formákban jelentkezik, mint például azoknak az önjelölt “szabadgondolkozóknak” az esetében, akik dühödten rontanak neki mindannak, aminek bármi köze is van a valláshoz.
A modern mentalitás tehát, mint kiderült, sem a titkot nem viseli el, sem semmiféle óvatosságra nem képes; mivel nem tudja miért van szükség ezekre, csak olyan “privilégiumokat” lát bennük, amelyek feltételezése szerint valakinek az érdekeit leplezik, és a magasrendűség egyetlen formáját sem képes elviselni. Aki esetleg azzal a magyarázattal állna elő, hogy e privilégiumok a létezők voltaképpeni természetében gyökereznek, azt csak az idejét pazarolná, mert hiszen éppen ez az, amit az “egalitarizmus” oly makacsul tagad. A modern mentalitás nemcsak egyszerűen büszke arra -természetesen bármiféle megalapozottság nélkül-, hogy kizárólag racionális tudománya és filozófiája elnyomta, vagy ami ugyanaz, “mindenki számára elérhetővé tette” a “misztériumot”, hanem a “misztériumtól” való irtózásában egészen addig megy, hogy azt még a “hétköznapi életnek” nevezett területre is kiterjeszti.
Mindazonáltal egy olyan világ, amelyben minden “nyilvánossá” válna, aligha lehetne más, mint szörnyű. (…)
A titoktartással szemben megnyilvánuló gyűlölet voltaképpen nem más, mint az átlagot felülmúló gyűlölete, annak gyűlölete, ami ellenáll a mindeni számára kötelezővé tett egyformaságnak. Mindazonáltal van egy titok -éspedig magán a modern világon belül- amit minden másnál jobban őriznek; és ez annak a roppant szuggesztiónak a titka, amely létrehozta és fenntartja az aktuális mentalitást, és mintha csak olyan módon készítette volna el, vagy inkább “gyártotta volna le” a modern szellemiséget, hogy az bármiféle ilyen szuggesztiónak nemcsak a létét, de még a lehetőségét is tagadja; és ez kétségtelenül az elgondolható legjobb eszköze -mondhatni “diabolikusan” agyafúrt eszköze- annak, hogy a szóban forgó titokra soha ne derüljön fény.”
René Guénon: A Mennyiség Uralma és az Idők Jelei, A titoktartással szembeni gyűlölet (1945)
http://moly.hu/konyvek/rene-guenon-a-mennyiseg-uralma-es-az-idok-jelei
atyafipeca.hu 