2015.04.19.
Szorosan kapcsolódik az előzőhöz.
“Magyarország úgynevezett szabadságharcai nem voltak szabadságharcok, több okból kifolyólag sem. Egyrészt azért, mert egyetlen nép sem folytathat szabadságharcot a törvényes királya ellen. Másrészt Magyarország és a magyar nemzet nem volt elnyomott állapotban, amiért is szabadságharcot kellett volna vívni. Erre a szokásos felelet: “De hát a Habsburg elnyomás?!” Habsburg elnyomás nem volt, a Habsburgok soha nem nyomták el a magyarságot, ez a történelem gondosabb tanulmányozásából feltétlenül kiderül.
Természetesen az embereknek hátulgombolós koruk óta azt töltögetik a fejükbe, hogy a Habsburgok elnyomták Magyarországot, s az emberek nem néznek utána gondosan, hogy ez igaz-e, vagy sem. Nekem is azt tanították, hogy Habsburg elnyomás volt, csakhogy én utánanéztem, hogy vajon ez igaz-e. Mindent elolvastam, ami a Habsburg elnyomást bizonyítja, és azt is, ami azt bizonyítja, hogy ilyen nem volt. Az elsőről úgy találtam, hogy az nem igaz, a másodikról pedig úgy, hogy igaz: nem volt Habsburg elnyomás. Nagyon jól ismerem az ezzel kapcsolatos uralkodó közfelfogást, csak éppen nem fogadom el…”
Általában jó módszer – amely majdnem mindig beválik –, hogy azt, amit az embernek otthon és az iskolában tanítanak, amit a közvélemény hangoztat számára, azt el kell vetni, mert általában annak éppen az ellenkezője igaz. Ez nem 100 %-osan biztos módszer – kb. 98 %-osan biztos. Nem kell megriadni, ha a megszokottól nagyon eltérő megállapításokat hall az ember, mert sajnos a manipuláció roppant erősen hatott és hat.
Például az 1940-es és 1950-es években senki sem hitte el, hogy a bolsevisztiko-kommunisztikus propaganda olyan erősen hat, mint amilyenként hatott. Mindenki azt gondolta, hogy bár kényszerítő erővel közlik a gyerekekkel, a gyerekek ezt majd mégis hülyeségnek tartják és kinevetik. Valóban hülyeségnek tartották, ennek ellenére igen erősen hatott. Emlékszem azokra az ifjakra, akik elutasították ezt a propagandát, de 30 évvel később már nem utasították el annyira. Az ő gyerekeik pedig még kevésbé utasították el. A legutóbbi úgynevezett választások megmutatták, hogy a propaganda igen erőteljesen működött. És az a propaganda, ami ott működött, valójában ugyanaz a propaganda, amelyik Thökölyt és Rákóczit nagy embernek állítja be, és ugyanaz, amelyik Esterházy Pál herceg, nádort pedig nem tekinti példaértékű embernek.
Egy népnek, egy nemzetnek kellenek eszményképek, de ezek ne hamis és méltatlan eszményképek legyenek. Bocskai, Bethlen, Thököly, Rákóczi és a hasonlók egyre fokozottabb mértékben álltak nagyon sötét ügyek szolgálatában. Magánemberként valószínűleg Thököly volt a leghitványabb ember közöttük, de a politikai veszélyessége Rákóczinak volt a legnagyobb. Nem csupán az a célom, hogy ledöntsek személyeket a piedesztálról, úgy, hogy oda ne kerüljön senki más. Az is célom, hogy meglássam és megláttassam azokat az alakokat is, akik valóban megérdemlik, hogy a piedesztálon álljanak…” László András