Időnként

2015.05.06. Szentimentális “eklekticizmus”.

“Időnként így kitör belőlem a történelem tanár…” Még szerencse, hogy csak időnként, mert ha gyakrabban törne felszínre mondjuk a jól megvilágított tévé stúdiókban is, akkor valószínűsíthető, hogy “Zsóti” kenyér nélkül maradna és nem lenne mit a tejbe aprítania. A minap pl. Bogár László társaságában sikerült rálépni a helyes csapásra, de rögtön le is tértek róla, mihelyt kezdett a dolog izgalmas lenni. Tapintható volt, hogy túl messzire mentek, mint ahogy azt a korszellem megkívánja, ezért siettek más vizekre terelni a beszélgetést. Persze léteznek kötetlen összejövetelek is, ahol egy-egy fröccs, vagy sör után csak kibuggyan az emberből az a bizonyos tabu.

A lentebb található összeállítást (látleletet) pedig érdemes nyitott szemekkel és fülekkel szemlélni, illetve hallgatni. Minden benne van, ami benne lehet. Manapság példának okáért a “kétfejű cári sas” már jól megfér az “ötágú vörössel” mondjuk a Su-27-es vezérsíkjain. Ez affajta képzavar, kibékíthetetlen aszinkronitás és princípiumzavar természetesen csak a normalitás látószögéből tűnik degeneráltnak. Az elmezavarodottság aspektusából nézve azonban teljes normalitásról tanúskodik. Egy őrült világban a normális lenne a nem normális. Szóval szerintem minden és mindenki a helyén van, pontosan úgy, ahogy azt az idők jelei megkívánják. Némelyek szerint napjainkban Szent György -lándzsáját félre téve-, barátságosan és vidáman fröccsözne Leninnel, míg a kétfejű sas búzakalászt vinne a csőrében. Bayert idézve azonban: “A nagy lószart, mama!” És ebben történetesen most teljesen igaza van.

x