Szentimentális alvázvédelem

“Szentimentális alvázvédelem” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Érdekes, hogy a napokban bennem is elszakadás történt a rock ‘n roll bálványaimtól, Led Zeppelin, Deep Purple, Guns ‘n Roses stb. stb. Az döbbentett meg, hogy Jimmy Page a ’70-es években megvette Aleister Crowley ( a történelem egyik leghirhedtebb okkult sátánista mágusa) házát, azt sátánt imádó centrumként, vagy templomként rendezte be, és mágikus szeánszokat tartott benne. Tudjuk, hogy minden attól függ, hogy ki, kit szolgál. A sátánizmus az egyik legdurvább létrontó erő, úgyhogy aki ezt szolgálja az zenélhet és gitározhat nekem ahogy csak akar, a kukában a helye.
    Aztán rájöttem,hogy ez az egész rock’nroll – bagázs a rock-pia-nők jelszóval végül is lefokozódást, az alászállást képviseli. Plusz a drog koronázza meg az egészet. A popzenéből briliáns üzlet lett, és óriási drogpiacot teremtett. És az egész orbitális mechanizmus arra megy ki, hogy az embereket az ébredésküszöbük alatt tartsa. Közben ezek a multimiliomos zenészek elszereplik a rendszer elleni lázadót, miközben a rendszerből élnek. Úgyhogy személy szerint csak azt mondhatom: good bye rock’n roll, hűtlenséged miatt a kukában a helyed.

    1. Igazából véve már vagy 10 éve, hogy nem hallgatok zenét. A Technics üresen áll a komód tetején. Amióta kiszakadtam a városból már csak madárcsicsergést és kutyaugatást hallgatok. Ha netán nem, akkor a csöndet. A halál f@aszára kívánom a rock ‘n roll-t és az egész jazz gyűjteményemet. 🙂
      Amit felvázoltál az kétségtelenül igaz, de én mélyebben szerettem volna megragadni a probléma gyökerét. Olyan mélyen, amilyen mélyen csak képes voltam rá. Egy vagont ismét sikerült lekapcsolni magamról. És ez jó.
      A minap újra megnéztem a A Falat. Részletesen végigolvastam a dalok szövegét. Pont, mint egy elbaszott Lennon szerzemény. A zene kétségtelenül jó, de csak jó.

    2. Csak egy vélemény, ami tudom nem számít, de mégis :-): Aleister Crowley-t nem lehet csak úgy egyszerűen sátánistaként elintézni és “leírni”. Nem ilyen egyszerű a dolog Julius Evola a Szexus Metafizikája c. könyvében azt írja, hogy Crowley a Bal Kéz útját követte, egyfajta tantrikus ösvényt, ami, főként napjainkban nagyon-nagyon keveseknek ajánlott, mert általában őrülethez, halálhoz vezet. Elemzi szexuálmágiájának hátterét, és nem ír róla egyértelműen negatívan. “Végül meg kell jegyeznünk, hogy a szexuális mágiát és a mystikus erotikát gyakorló körök ugyanazok voltak, amelyek – a teremtő és a teremtmény közti bármiféle valódi ontológiai távolság tagadásával és bevallott anómiájukkal (vagyis mind az emberi, mind az isteni törvények megvetésével) mind ennek logikus következményével – nyíltan hirdették az egység doktrínáját. a “Bal Kéz útjának” hindu siddháitól és kauláitól kezdve a keresztény középkor “szabad szellemű testvéreiig” a Franck féle sabbatizmusig – és még napjainkban is – Aleister Crowley-ig.”

      1. Ez egy igen figyelemreméltó hozzászólás volt, annak ellenére, hogy a Szexus Metafizikája szinte még mindig érintetlenül lapul a polcomon.
        A “bal kéz útja” egyébként szinte az összes Evola műben felbukkan.

  2. Csak köhög a való –
    (Mintha tudna mást is) –
    Kettősponttal ásít – biceg a hintaló.
    Átbiceg a téren,
    Talál cifra páholyt –
    Vak tömegen átront: nemet búg diszkréten.

  3. Van egy jó tanulmány: http://www.artifexfolyoirat.hu/2szam/zenealaszallasa.htm

    Én bizonyos részről szerencsésebb vagyok, mivel fiatalabbként már eleve kimaradtam a rokkenroll szorításából – viszont bekerültem az ún. elektronikus zenei körbe, abból is az ún. mainstream helyett az ún. undergroundba, amelynek ugye már a neve is sokatmondó. De a jelzői is, hiszen angol nyelvterületen úgy szokás dicsérni ezeket az alkotásokat, hogy sötét és kemény (dark sh.t, killing, tough, rough, heavy, massacre, murdering stb., ezek mind tényleg dicsérő jelzők!és általában már a címek is sokatmondóak).

    De ami a legfelrázóbb, az az, hogy ezek az „alkotások” tizenöt év alatt felismerhetően egy cseppet sem lettek jobbak, sőt az egyszerűbbnél is egyszerűbbek lettek. Pedig már annak idején is felismerés volt, csak sajnos nem túl tudatos, hogy „mennyire primitív ez a zene, mégis k.va jó”.

    Részletezzük akár napestig, én is azon vettem észre magam, hogy nem hallgatok zenét. Nincs mit, mert amit hallgathatnék, az egyáltalán nem olyan jellegű zene, amit a mai divatnak megfelelően ún. háttérzeneként lehetne lejátszani akármilyen ketyeréből, hanem aktív odafigyelést igényelne. Sajnos a mai zene lényege, hogy figyelemelterelésként játsszák, avagy jobban szólva bömböltetik.

    Amennyit én már vitáztam zenészekkel… Az a baj, hogy még ha tud is valaki játszani hangszeren, az semmire nem garancia. Ha autót is vezet az ember, akármilyen jó sofőr, térkép nélkül még belevezethet a szakadékba – és sajnos pont ez a helyzet a mai zenék többségével, függetlenül az ún. műfajtól.

    1. Azt hittem egyedül leszek ezen véleményemmel, de úgy látszik, hogy tévedtem. Rólam is éppen így “kopott le” a zene. A mai zenék semmiféle lényegiséget nem tükröznek, inkább csak a periféria ütemeire rángatóznak. A minap megkérdeztem az egyik ismerősömet, mikor a munkahelyen önfeledten hallgatta Bonót, hogy tudod is, hogy miről énekel? Azt mondja nem, de ez annyira jó, hogy nem is akarja tudni. De mondom mi benne a jó? Azt mondja: a ritmus! 🙂 Az magával ragadó! 🙂 Szeretem ezt a kifejezést. Magával ragadó… Lényegre törő. Semmi sem fontosabb manapság, mint a jó hangulat! 🙂

      1. A legviccesebb (avagy legelkeserítőbb), hogy amikor megjegyeztem, hogy a zene célja eredetileg nem a szórakoztatás, nem is értették. Pedig máskülönben mi különböztetne meg bármilyen zenét is az általuk olyannyira lenézett mulatóstól?! Hiszen az a szórakoztatás kvintesszenciája, ha szabad ilyen oximoronnal élni. Sőt az a legdemokratikusabb zene, hiszen az mozgatja meg a legnagyobb közönséget! Czakó Gábor vesézte ki remekül, hogy a szórakoztatás mennyire beszédes kifejezés. (Doktrinálisabb nyelvezettel élve ellen-transzcendentálásnak nevezném.)

        Eredetileg nem feltétlenül fontos a szöveg, ez kétoldalú dolog, mert egyfelől volt zene, másfelől régen nem volt ún. szavalás, hanem a szövegeket is dalban mondták el és ehhez járulhatott zenei kíséret. De értem, mire utalsz, a mai ún. dalszövegek néhány közismert hívószóra (cunci-szóra) épülnek (vagyis hát bomlanak), meg persze torokhangokra, vakkantásra, nyihogásra, vonyításra stb. (Nem tudom, másnak is feltűnt-e, hogy a lépten-nyomon hallható “popslágerek” fülsértő vinnyogásra, visításra épülnek, még az ún. férfi vokálok is ilyenek.)

        És alighanem még ezer és egy jelenséget föl lehetne hozni, mert a zene a lelki tartományban “működik”, így sajnos táptalaja a negatív befolyásoknak.

        1. A SZÓRAKOZÁS a legmesszebbmenőkig magán túl(alul)mutató kifejezés, ami mellett szó nélkül nem szabad elmenni.
          Én már rengetegszer utaltam rá itt a blogon, de azt hiszem a következő bejegyzés is erről fog szólni.
          Üdvözlettel
          A

Egy vélemény is számít és egy vélemény sem számít...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s