2015.05.25.
“Ezzel szemben azt lehet mondani, hogy az ebben az értelemben vett felforgatás csupán utolsó stádiuma a deviációnak; vagy más szavakkal: a deviációnak mint egésznek voltaképpen nem más a szándéka, mint győzelemre vinni a felforgatást, és ténylegesen is erről van szó; a dolgok jelenlegi állapotában ennek jelei igen világosan láthatók mindabban, amiben a hamisítvány és a paródia jellegzetessége oly szembeötlő. A “sátáni” kifejezés minden további nélkül alkalmazható a rend tagadásának és megfordításának összes formájára, márpedig ennek letagadhatatlan jelei vannak mindabban, amit magunk körül láthatunk: mert van-e egyáltalán bármi is a modern világban, ami nem minden tradicionális igazság közvetlen tagadása? Ugyanakkor -és többé-kevésbé szükségszerűen is- a tagadás szelleme másfelől a hazugság szellemével azonos; ugyanis mindig álruhát visel -sőt, gyakran fölöttébb meglepő álruhát-, csakhogy elkerülje voltaképpeni természetének lelepleződését, sőt, hogy önmaga diametrális ellentéteként tüntethesse fel magát -mert hiszen éppen ebben rejlik a hamisítás lényege; és ez az a pillanat, amikor vissza kell emlékeznünk arra, amit még korábban mondtunk, nevezetesen, hogy a “Sátán Isten majma”, és hogy “a fény angyalának a képében jelenik meg”.
(René Guénon, Deviáció és felforgatás)
atyafipeca.hu 
Amiről László András beszél (szolipszizmus) az a kereszténységben – a nem vulgáris kereszténységben -, az ó-, és új ember ellentéte, vagy harca, vagy összeütközése. Ennek az összeütközésnek a tudatosítása az újjászületés után jöhet létre. Ilyen újjászületésről egyedül a kereszténység beszél, ahol az új ember (önmagamban) isteni bázison veti meg a lábát, míg a régi, vagy ó ember (önmagamban) sátáni kreáció. A kettő harcának következtében alakul ki – feltételezve, hogy az új, tartósan fölé képes fejlődni a réginek (önmagamban) -, egy olyan minőségű ember, aki e világkorszakot képes épségben átélni, és ez predesztinálja a következő világkorszak hierarchiájában a megfelelő pozíció elfoglalására.
Ezen véleményem mellett is minden tiszteletem és nagyrabecsülésem László Andrásé, mivel engem teljesen meggyőznek előadásai és könyvei arról, hogy a nem vulgáris keresztényeknek is van mit tanulni tőle. Én, pardon önmagam, már jóideje a tanulópadban ülök.
Ezzel még vagyunk így páran.