2015.08.05.
Nem szeretem a focit, mint ahogy már tudatosan próbálom magam távol tartani a “nemzeti szentimentalizmustól”*, de most muszáj kivételt tennem.
“Az élet arra való, hogy nagy dolgoknak feláldozzák. Egyébként semmi értelme.”
*mindenfajta szentimentalizmustól
…és a kezdő sípszó előtt még elhangzik a Himnusz. A magyar. Ugyanannyi torokból.
Erre a videóra nem lehet nem reagálni. Mindez abban a stadionban hangzott el, ahol 7 évvel ezelőtt a szlovák rendőrök igyekeztek megregulázni ezt a “bárbárszki ugorfinszki nomadov” “jöttmenteket”.
Mellesleg úgy is lehetne fogalmazni, hogy a DAC-Slovan összecsapás az FTC-MTK örökrangadó felvidéki ekvivalense.
Emlékszem erre az esetre. Nagy port kavart itt a környékünkön. A rendőrök, akik ezt a vérengzést véghezvitték nem a szerdahelyi járásból származtak, hanem ide hozott “hegyiek” voltak.
Először is elnézést a szkeptikusságomért …
Meglehetősen résen kell lenni a mai világban, mert az összemosódás és a valódi értékek felhígulása minden színtéren és minden helyszínen zajlik, és ebben a nemzettudatosság sem kivétel. Messzemenően fontos a liberális eszmeiség aljas, nemzetfeloldó törekvései ellenpontozni, hiszen ez a megmaradás, fennmaradás kérdése is egy nemzethez tartozó polgárnak.
Nem szeretném kétségbe vonni és tisztelem ezeket az embereket, a törekvéseiket, amit fentebb is láthatunk, hisz már erre a harcra alig van eszköz és már lassan mindentől meg vagyunk fosztva. Nekem mégis gondom van a helyszínnel és azokkal az emberekkel, akik ezt a helyszínt választják a hazafias érzelmek megélésére. Az ilyesféle helyeken (pl. sport küzdelmek) a megélt hazafiasság, a harc tiszta eszmeiségének megértése, már igen gyakran összekeveredik az a saját emóciók kiélésével. Semmiképpen nem általánosítanék és minden tisztelet a kivételnek.
Sajnos a mai alávetett világban, a józanság azt diktálja, hogy nem lehetünk biztosak abban, hogy mindenki aki hazafinak vallja magát, pl. az aki a sportmérkőzésen a mellette levő hazafi nyakába borul és úgy érzi, akár az életét adná a másikért, a hazáért, az nem megy neki ugyanannak a magyarnak a Tescóban valami akciós sz@rért.
A mai politikai szituációkban, személyes élethelyzetekben a helyes látásmód (metafizikai szemlélet) hiányában pl. a nemzettudatosság kevés már, gyakran nem több mint vaktölténnyel lövöldözni az árnyakat, miközben lehúz a világ.
Sajnos a világ már oly mértékben alávetett, hogy nem túlzás az, ahogy Pilinszky megfogalmazta:
„Nincs nap. Nincs hold.
És nincs gyerekkor.
És főként föld nincs, anyaföld.
Nincs koporsó és nincs haza.
Nincs bölcső és nincs megvetett ágy,
fejünk alá igazított halál.
Tűhegyen forog, aki él …”
Minden hazafi magyar, de nem minden magyar hazafi.
Haza+fi=Hazafi
A hazafi kifejezés már önmagában cunciságos és remekül rímel a szabadság, egyenlőség, testvériség szlogenjére.
Mit jelent manapság hazafinak lenni? Keresni a magyar logót a bevásárlóközpontban. Tudatosan szelektálni a bal és jobboldali (baloldali) sajtóorgánumok között. Március 15-én kokárdát viselni és könnyes szemekkel énekelni a himnuszt, miközben néha egy sör mellett kivesézni a zsidóság és a háttérhatalmak összefonódásait. Azt hiszem sikerült röviden összefoglalnom.
Kitűnő megfogalmazás. Sírva énekli a himnuszt, kitűzi a trikolórt vagy az árpádsávot, keresztet vet, de az ismert multi-gyorskajáldákban zabál, és trágár, válogatás nélkül káromkodik bárki előtt. És nem veszi észre az ellentmondást. Ki ne ismerne ilyen embereket?
Alacsonyrendű dolog a foci, de az is igaz, hogy ha a német, angol, spanyol, olasz labdarúgás szintjén lenne még a magyar is, akkor lenne-lehetne valami igazi hazafias, hadd ne mondjam összetartó ereje, sőt-netalántán még példát is vennének rólunk poszt-trianoni szomszédaink is. Attól meg jobban félnek egyesek, mint a… De inkább nem írok „csúnya” kirekesztő hasonlatot. És azt se feledjük, hogy manapság ki szokás plakátolni a nemzetközi fociban, hogy mennyire elítélik a „rasszizmust” (amit ők annak neveznek).
Önmeghaladás realizációjának, pl a harcnak az eszközei a mai alászállt helyzetben „kint” kiürültek. Ahogyan a tiszta tradíciót hordozni, megnyilvánítani mára képtelen a világ, úgy kik azok, akik alkotják a nemzetet, és vajon méltóak-e arra, hogy valakik a vérüket adják értük? Létezik a világon, akár egyetlen olyan „haza”, aminek működése a princípiumok szolgálatában áll? Van-e olyan nemzet, aminek vezetése, irányítása az Isteni irányítást hordozza, annak van alárendelve és nem a gazdasági érdekeknek? Hol van az a vezetés, az a politikai réteg, az a méltóság, aki valóban a hierarchia csúcsa, aki maga is a vérét adná a hazájáért és hol vannak azok az emberek, akiért önmeghaladásként, eszközeként az életet érdemes odaadni? Remélhetőleg léteznek még, hiszen erre vannak törekvések. De érdemes belegondolni ebben a jelenleg fennálló modern rendszerben, vajon az arra méltóak birtokolják a földet, a hazát, vajon egy hős, kit szolgál hősiességével, hazafiasságával, a vérével.
Az ember életének egyetlen valós értelme csakis az önmeghaladás, de a harcos utak, már nem biztos, hogy „kint” zajlanak, vagy ha igen, az illetőnek nagyon észnél kell lenni hozzá, hogy mi és ki az a magyarság, hol van az ő nemzete, hogy harcával, hősiességével valóban annak a zászlaját szolgálja.
Az embernek önmagáért való harca, küzdelme elkerülhetetlen, hiszen önmaga üdve a tét, minden felvállalt áldozata ezért kell hogy végbemenjen, csak épp a „valós” csatateret kell megtalálni hozzá.
🙂
“Van-e olyan nemzet, aminek vezetése, irányítása az Isteni irányítást hordozza, annak van alárendelve és nem a gazdasági érdekeknek?”
Persze, hogy van. Csak ilyen nemzetek vannak. Azok a formációk, amelyekre nem vonatkoznak az általad említett kritériumok, nem is nevezhetők nemzetnek. Amire te gondolsz, az a nép. Egy szóval léteznek nemzetek, csak például a magyarság, mint olyan pár száz főből állhat, a többi csak a magyarul beszélő csőcselék, de ez gondolom itt alapvetés.
Sokan mondják, hogy ha nem létezne futball, akkor jóval több háború lenne. Na ez a sport bűne.
@ RONTOM-BONTOM!
“a többi csak a magyarul beszélő csőcselék, de ez gondolom itt alapvetés.”
Kedvelem az ilyen megfogalmazásokat. Tökéletesen egybecseng a tapasztalataimmal.
Mondataidról Nietzsche jutott eszembe:
“Szeretem a nagy megvetőket, mert ők a nagy tisztelők és nyilai a tulsó partra vágyakozásnak.”
“Ó, testvéreim, hát kegyetlen vagyok én?
De azt mondom: ami hullik, azon még taszítsunk is.
Mindazt, ami ma hullik, elhullik: ki akarná fenntartani?
De én, én még taszítok is rajta.
Ismeritek a gyönyört, mely köveket görget a meredek mélybe?”
Elnézést, hogy “önmagamnak válaszolok” (egyébként is ugye mindig ezt teszem :D), de jobb elerülni a kórosan soványodó szövegtesteket.
Valójában rosszul érint, ha bárkit is meg kell vetnem, de ezt lehetetlen elkerülni. A multkorjában azt mondtam valakinek, hogy minden, ami létezik, relatív, így egyben partikularitás is és mint ilyen, önmagában semmi, de semmi értelme nincs. Annyiban értékelhető, amennyiben képes egy nagyobb egység része lenni és amennyiben az az egység megint egy még nagyobb egységbe kapcsolódik és így tovább, tehát amennyiben az abszolút felé mutat. Beszélgetőtársam ezt vagy nem értette, vagy teljesen elutasította: igazából mindkét válasz megvetendő.
László András mondta, hogy ha valaki naív realista, tehát képtelen önmagára, így a tudat és a lét alapkérdéseire reflektálni, akkor az valójában meg sem érdemli, hogy embernek nevezzék. Egy másik személy, akinek figyelemmel kísértem a munkásságát, egyszer úgy fogalmazott, hogy meggyőződése, hogy az emberek nagyjából 80%-a lelketlen, biológiai díszlet (micsoda jóhiszeműség a számokat illetően!), Isten példái arra, hogy milyen ne legyél. Erről az jutott eszembe, hogy ha egyszer tényleg megvalósulna a mesterséges intelligencia, akkor azt csupán az választaná el ezektől a tömegektől, hogy képes végrehajtani az utasításokat. Szinte költői, ahogyan ezzel a “robot” a jobbágyok fölé nőne.
Ezzel a technikai vágyálommal ellentétes, viszont a nietzschei idézettel egybevágó az egyik viccnek szánt, mégis komolyan vehető poszter, amire nem rég leltem rá:
Az észrevételedet természetesen köszönöm.
A plakát valóban nagyszerű, annak ellenére, hogy borsózik a hátam a progresszió szótól. Ebben a kontextusban azonban hajlandó vagyok akár elfogadni is 🙂
A fejlődés fogalma kizárólag a kifejlés, kibontakozás, szélsőséges értelemben horizontális burjánzás értelmében (lásd modern világ) fogadható el. Ez azonban nem több, mint az együttlehetők folyamatos aktualitásba helyeződése majd megfagyása, kimerülése. Ebben a folyamatban – önmagában véve – semmilyen minőségi emelkedés nincs, mivel alapvetően horizontális mozgásokról van szó. (sőt a Princípiumról való leválasztottság miatt intenzív süllyedésről)
A természeti létezők (phüszisz) princípiumok híján való vizsgálata csak absztraktumok bevezetésével lehetséges (modern tudományok). Azonban ha a létezőket saját princípiumokról leválasztva, azoktól elvonatkoztatva vizsgálják, lényegében értelmetlen, sőt értelmezhetetlen eredményekre jutnak.
Néhány példa az absztraktumok okozta feloldhatatlan problémákra:
1. Az időbeliség (szukcesszió) időben való meghaladása. Ide tartoznak az időutazásokról, a fénysebesség meghaladásáról való fantazmagóriák, de ide sorolom a “mi történt az ősrobbanás előtt” típusú kérdéseket is. Képtelenek megérteni, hogy az időbeliség problémája csak az időfelettiségből érthető meg.
2. Az Univerzum végességének vagy végtelenségének problémája. Az Univerzum semmilyen szempontból sem végtelen. Ami számossággal, mérhetőséggel jellemezhető (sőt tágabb értelemben minden, ami megnyilvánulásban van) az pillanatnyi rátekintésben mindig véges, kiterjesztettség, kibontakozás szempontjából pedig meghatározatlan. Tehát itt is látszik, hogy alapvetően már a témára való ráfutás is hibás.
3. A tyúk vagy tojás problematikája. Az absztraktumokra épülő “tudomány” – valódi princípiumok híján – képtelen különbséget tenni az időben megnyilvánulók (in tempore) és az idővel megnyilvánulók (cum tempore) között. Az eredetet és a végső okokat ott keresi, ahol azok elvben sem találhatók. Fogalmuk sincs arról, hogy a “tyúkság” megjelenése nem egy időbeni oksági fókuszpontból bontakozik ki (in tempore), hanem egy komplex viszonyrendszerrel az idővel együtt (cum tempore) száll alá. Tehát semmiféle eredet sem található az időben, mivel ez metafizikai képtelenség lenne. Azaz a “Mi volt előbb..” kérdés felvetése nem hibás, hanem értelmetlen.
4. A “létezők elemekből épülnek fel” gondolata. Ráadásul az atom (végső oszthatatlan) fogalmát is teljesen hibásan alkalmazzák. Ez a megjelölés ugyanis nem az elemi részecskét, hanem a Szűz Gyökértermészet illeti, ami szintén a nem megnyilvánulás kategóriái közé tartozik. A létezők nem felépülnek valamiből, hanem alászállva reprezentálnak Valamit. Ez a Valami adja meg a lényegüket, értelmüket, méltóságukat szépségüket, stb.
Sok hasonló példát lehetne még a modern tudományok szellemi impotenciájára felhozni. Ezen az állapotán az esetleges “ráérzései” sem sokat változtatnak. Tehát akkor a modern tudomány eredményei tévedések lennének? Nem feltétlenül mindig azok. A csillagászat részeredményei például sokszor helyénvalóak, de végkövetkeztetéseiben azonban MINDIG elégtelenek és eltévelyítőek.
Némi korrekció és pontosítás szükséges a 2. ponthoz. Így helyesebb:
2. Az Univerzum végességének vagy végtelenségének problémája. Az Univerzum semmilyen szempontból sem végtelen. Ami számossággal, mérhetőséggel jellemezhető (sőt tágabb értelemben minden, ami megnyilvánulásban van) az pillanatnyi rátekintésben mindig meghatározott, tehát nem végtelen. (éppen a tudati objektumkénti mivolta okán az)
A megnyilvánulás állapotai a Lét teljességének tartományához tartoznak; tehát azt is mondhatjuk, hogy a létezés különféle fokozatainak felelnek meg. Ezek a fokozatok pedig a megnyilvánulás meghatározatlan (és nem végtelen) sokaságú különböző módjai.
Tehát itt is látszik, hogy már a témára való ráfutás is alapvetően hibás.
Pontosan.
Nagy „kedvencem” még az az „érv”, hogy ha Isten teremtett mindent, akkor Istent ki teremtette? A Teremtő azért teremtő, mert nem „teremtik” vagy „teremtették”, hanem teremt. Ugyanolyan butaság a kérdés, mintha azt kérdezné valaki, hogy honnan lehet tudni, hogy az álmomat én magam álmodom, nem pedig valaki más álmodja. (Az is érdekes, hogy ha teremtésről van szó, kizárólag a creatio factivára szokás gondolni.)
Ugyanígy, ha valaki érti is, vagy legalább belegondol abba, hogy mit beszél, akkor az időutazás ún. paradoxonja sem paradoxon. Az írott és filmes irodalomban egy művet se ismerek (noha rendkívül ötletesek is vannak köztük), amelyet ne ugratott volna be az az álkérdés, hogy „mi van, ha az ember találkozik saját magával” (vagy a saját vérvonalát megzavarja és hasonlók). A tér nem más, mint a szimultaneitás („egymásmellettiség”) princípiumának megnyilvánulása, az idő pedig a szukcesszivitás („egymásutániság”) princípiumáé. A sokat hangoztatott „paradoxon” nem más, mint e kettő összekeverése egymással. Sosem vetik fel, hogy ha „valaki” „a múltba utazna”, „akkor” az a jelen lenne, ergo nem is „találkozhatna saját magával”. Nem kell hozzátennem, hogy nyilván a „saját magán” mindig csakis a figurális megjelenést értik, de még ez se volna lehetséges, hiszen a „múlt” vagy a „jövő” (a) jelen lenne. Egyébként természetesen létezik az ún. doppelgänger-jelenség, de ezt már régen is baljóslatúként ismerték – és ez is csak rávilágít az „időutazásos” folklór negatíve sugalmazott természetére. (Semmi köze ennek a szentekhez és sziddhákhoz társított bilokáció jelenségéhez, ami a tudatosság valamilyen fokú meglétét feltételezi, nem pedig spontán „jelenés”.)
Mindezt a “progresszió” szó miatt? 😀 Amit a pontjaid előtt írtál, azokat nagyon szemléletesen fejti ki László András (http://layakriya.hu/sound/evol.mp3) és Buji Ferenc is (http://www.okotaj.hu/szamok/37-38/ot37-05.htm).
Ettől függetlenül a pontokban összefoglaltak nálam szerves részét képezték a materializmusom/nihilizmusom elmélyítésének. Nem tudom, hogy ezzel kapcsolatban mit gondoltok, de nekem úgy tűnik, hogy bizonyos esetekben működik a képlet, miszerint rablóból lesz a legjobb pandúr, noha ilyen értelemben egyenlőre még nem neveztek ki. 🙂 Nem tudom, hogy ez vajon alakulhatott-e volna másként is, mindenesetre én valahol ennek a kútnak a fenekén jöttem rá, hogy nem csak, hogy a minden, de még a semmi sem elég.
Sokat vitatkozom az ismerőseimmel (valójában mióta megnéztem László András és Horváth Róbert beszélgetését, nem tudom többé a “barát” szót használni) a létszemléléssel kapcsolatosan is, de most már igazából ott tartok, hogy csak a hitelességet várom el: ha valaki materialista, akkor legyen igazán az; ha nihilista, akkor ne tervezgesse a jövőjét; ha hedonista, akkor ne féljen a drogoktól; ha ateista, akkor jusson el a sátánizmusig; ha liberális, akkor jelölje meg végcélként a hatalmas, kollektív tudattalan orgiájában való totális feloldódást stb. Vegye magát komolyan mindenki. Nem kell fanatikusnak lenni, csak egyszerűen konzekvensnek.
Viator írta az “Evola interjú” alatt, hogy: “A modern embernek nemcsak az élete középszerű, hanem a pokolraszállása is.” Ezzel a ténnyel az a baj, hogy még csak nem is szomorú. Inkább semmilyen. A modern ember olyannyira átlagos, hogy ha kivenné valaki a képletből, akkor az égegyadta világon semmi sem változna.
“Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév.
Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.”
Vannak figyelemreméltó törekvések a nemzet méltó meghatározására és a nemzettudat helyreállítására, a kérdés már csak az, véghezvihető-e, ha a „nemzetet” alkotó (vagy is inkább alkotni képtelen) nép tompa tudatlanságban tölti hétköznapjait… az a „pár száz fő” meg bizonyára kevés lesz.
http://egipatrona.hu/mvsz/index.php/2012-08-07-14-36-54/a-magyar-nemzet-uj-meghatarozasa
„A legfontosabb feladatok egyike jelenleg a nemzet spirituális talapzatának a helyreállítása, vagy vallási kifejezéssel élve: a társadalom visszavezetése Istenhez” (Baranyi Tibor)
„A legfontosabb feladatok egyike jelenleg a nemzet spirituális talapzatának a helyreállítása, vagy vallási kifejezéssel élve: a társadalom visszavezetése Istenhez” (Baranyi Tibor)
Igaz megállapítás, de kivitelezhetetlen.
Nem kivitelezhetetlen az, Atyafi, csak jó nehéz. Ez a máyá legnagyobb játéka, az igazi alkímia. Ebben hihetetlenül eredményes volt például a nemzetiszocializmus: eléggé lealacsonyodott a tömeg szintjére ahhoz, hogy megszólítsa, mégis eleget megőrzött saját lényegéből ahhoz, hogy ezek után fel is tudja emelni azt. Ilyen szempontból még az is lehetséges, hogy a fasizmus, mint korszellem azért bukott el, mert túlságosan jobboldali volt. A princípiumokat nézve természetesen ilyesmi nem létezhet és Evolának igaza van, a végső perspektívájából nem lényeges az a helyi bohózat. Ha viszont a kalandos lélek beleegyezik a játékba, a fentebbiek igazsága mellett feltűnik sok más is és végülis miért ne lenne jó móka aranyat csinálni?
Persze a felébredés jelentőségét semmi sem előzi, de…
Álmodjunk szépeket. 🙂