2015.08.07.
Ha már a közelben van, nem voltam rest napi rendszerességgel kimenni. A helyi 250 fős közösség polgármestere szemlátomást nem a konformista, döglött hal kézfogású, öltönyös svihákok közül való, akiknek szellemi nívója csak cselekvési impotenciájukkal vetekedhet. Martonfa egyébként 15 kilométerre fekszik Pécstől, ami a konténerváros megépülése esetén a régió legnagyobb vesztese lehet, de ez valahogy Pécs polgárságát(?) nem igen érdekli. A továbbiakban következzék pár fotó és egy videó, többek között Páva Zsolt meg nem jelent polgármester szimbolikus sátráról és a kijelölt területről, tőlem.
Megdöbbentő, hogy egy átjáróházban élünk, hogy ilyen legyengültek az európai államok, hogy szinte képtelenekké váltak az alapvető önvédelemre. Úgynéz ki, hogy a fagyi visszanyal, nem a “demokrácia” ment az arab területekre, hanem az arab területekről jönnek a “demokratikus” területekre. A templomokat elkezdhetjük átalakítani mecsetekké, mert ha nem tesszük önként ez a sok stupid demokrata akkor is meg fogja szavaztatni. A többség dönt!!! Éljen a többség!!! Éljen a sokság!!! Éljen az újonnan érkező fizetőképes kereslet!!! Éljen aki még élni képes ebben az őrültekházában!!!
Az úgynevezett demokrácia aljas hazugságának ékes példája: kiállnak saját közösségükért az emberek, erre a demokratikus hatalom (a nagy dérrel – dúrral beharangozott “nemzeti” “konzultáció” után) egy tollvonással, gyors törvényalkotással teszi lehetetlenné a tiltakozásukat, olyan törvénnyel, ami nem enged beleszólást a helyi lakosoknak néger-tábor létrehozásába. Mocskos egy illegitim hatalom, a legundorítóbb demokratikus és nemzeti maszlagba csomagolva.
Hamvas Béla: Értekezés a közigazgatásól (Patmosz I.)
“… Az emberiségnek pillanatnyilag hatékony fegyvere a hatalmasok ellen nincsen. A kormányzói palota sokkal veszedelmesebb az emberiségre, mint amilyen akár a farkas, akár a horda volt. Azok ellen az ember humánumának teljes bevetésével a harcot fölvehette, a kormányzat ellen azonban erre nincsen lehetőség, mert az éppen a humánumot bénítja meg. Hogyan teszi? Úgy, hogy terrort gyakorol, kizsákmányol és hazudik. Ha az erőszak, a kizsákmányolás és a hazugság hármasszövetsége uralomra kerül, megalakul a három bázis-hivatal: a rendőrség, az adóhivatal és a sajtó.
Az emberiségnek, miután beláthatatlan idő óta, és folyamatosan, és minden ember beleegyezésével az alulról támadó erők életrontása ellen küzdött, és a civilizációt megteremtette, most arcvonalat kell változtatnia, mert az életrontó erők nem alulról, hanem felülről fenyegetik. … Amit az emberiség számára a múltban a farkas és a horda jelentett, azt most a hivatal jelenti. Ez azonban a való helyzet megfogalmazásának csak a fele. A hivatal a bűncselekményt nem életrontásnak, hanem jognak és igazságnak és törvénynek tünteti fel, és felülről legális apparátussal követi el. S ez az, ami a dolgot hallatlanul szövevényessé teszi. Alig van kínosabb, mint a pozícióelőnyben lévő tehetségtelen ember hatalma alatt állni. Az intézmény, amit azért teremtettek, hogy az életet szolgálja, most az élet ellen fordult. Ezért, amit Oussard [1942] felülről való hamisításnak nevez, annak két arca van, az egyik a filantropikus vigyorgás, amit a nyilvánosság felé mutat, s amellyel azt kívánja igazolni, hogy az emberiség védelmezője, a másik a megkínzott ember szenvedésében való gyönyörködés, ami a tulajdonképpeni lényeges. Lorenz Teig [1955] ezt a kettősséget hívja érzelgésnek és bestialitásnak. A dúvad és a barbár ehhez képest ártalmatlan, mert az ellen a ház és a fegyver védelmet nyújtott, de most a hatalom ül a házban, és a fegyver az ő kezében van. Oussard Saint-Justre hivatkozik, aki szerint nincs nagyobb öröm, mint a népet gyötörni. …”
Tökéletes.