2015.09.16.
“Weissgerber, Heitzel, Kreuger, Veit, Höfig, Trockels, Tröndle… Már csak egyedül Jonny és én maradtunk… Két órával később egy másik palackot is előveszek… Sötétedéskor kimegyünk a városba. Az alkohol segít a feledésben… Jonny ismer egy fiatal özvegyet a városban. Fölmegyünk hozzá. Az éjszakát egy idegen ágyban töltöm…”
“A mai napon Schmidt őrmester gépe a földhöz csapódott és a pilóta életét vesztette…
Mint az őrültek rohantunk a baleset helyszínére. Én érkeztem meg elsőként. Schmidt kirepült a gépből, és több méterre feküdt a lángoló roncstól. Állat módjára üvöltött, testét vér borította. Lehajoltam hozzá és láttam, hogy mindkét lába hiányzik. Elfordítottam a fejem. A kezem csupa vér lett. Végül nem hallatszott több sikoly, de a csend még borzasztóbbnak hatott. Von Kornatzky őrnagy elrendelte, hogy folytassuk a gyakorlatot. Bementem a hangárba, és lemostam a vért a kezemről. Ezután a szerelők becsatolták rajtam a biztonsági övet, és végiggördültem a géppel a felszállási pontra…
Reggel egyike voltam a hat embernek, akik Schmidt őrmester koporsóját vitték. Késő délután két gép összeütközött a reptér felett. Megint az elsők között értem a helyszínre és én húztam ki az egyik testet a roncsok közül. A szerencsétlen pilóta feje a felismerhetetlenségig összeroncsolódott…
Csönd van, halálos csönd, egyedül a 900 l benzin susogása hallatszik, ahogy ömleni kezd a megrongálódott tartályból. A puszta kezemmel próbálom kitörni a fülke plexiüvegét…
1941. augusztus 26. Rumpf főhadnagy, az ezred segédtisztje telefonon értesít, hogy a házassági kérvényemet elfogadták. Jelentkezem az egységparancsnoknál és eltávozást kérek. Nagyon jó hangulatban találom. Megengedi, hogy a Gruppe futárgépét használjam, egy kis Bücker Jungmeistert. Ezzel 1000 km-es vonatozást spórol meg nekem… Csökkentem a magasságot, és a rendőrség épülete felé veszem az irányt, ahol Lilo és a szüleim élnek. Fölveszem a gépet a zuhanásból és csinálok egy orsót. Az emberek kijönnek az utcára és a nyakukat nyújtogatják. A szüleim lakásában valaki kinyit egy erkélyajtót… Aztán megjelenik Lilo és lobogtatni kezd egy nagy fehér törülközőt… 17.00-kor már mint férj és feleség jövünk ki Lilóval az anyakönyvi hivatalból…
A katonák lejönnek az irányítótoronyból és a repülőgép köré gyűlnek, amely, mint mondják elég megviseltnek tűnik. Amikor megpróbálom felnyitni a pilótafülke tetejét, az egész úgy ahogy van leszakad és rázuhan a szárnyra. A fejem mögött a géptörzs egy részét ellőtték. A törzs jobb oldalt ki van lyuggatva, a fém elszenesedett…
Valami hirtelen nekicsapódik a szélvédőnek. Olaj. A motorom lenne? Minden sötét előttem, úgyhogy a Spitfire-t sem látom. A mindent beborító olaj nyilván az ellenséges repülőgépből fröccsent ide, amikor szétlőttem az olajhűtőjét…
Az éjszaka leszálltával kicsomagolom az ejtőernyőt és magam köré csavarom a terjedelmes selyemszövetet, hogy melegen tartson…
A Gustav motorja kigyulladt repülés közben. Az addigra 158 győzelemnél tartó Marseille kiugrott a gépből, de az ejtőernyője fennakadt a gép farokrészén. A holttestet a bajtársak hozták vissza a sivatagból…
Lilo és én megint együtt tölthetünk egy kis időt. Most először hárman vagyunk a tündöklő karácsonyfa körül…
Megnyomom mindkét tűzgombot. A sorozat a bal oldali motort éri. A gép fából készült szárnya azonnal lángra kap, és a tövénél leválik a törzsről. Néhány másodperc múlva a Északi-tenger zöld mélységei elnyelnek egy De Havilland Mosquitót. A gépből csak egy olajfolt marad a tengeren. Letörlöm az izzadságot az arcomról…
“Stille Nacht, heilige Nacht. Csendes éj, szentséges éj…”
Gerd Steiger a magas, csendes, szőke srác, akit egy Mosquito a szemünk láttára lőtt le a reptér déli részén. A félig kinyílt ejtőernyő alatt találtuk meg a holttestét…
Amikor visszatérek, Lilo gondolataiba mélyedve a hálószoba ajtajában áll. Kettesben vagyunk…
A két nagy hangszóró tánczenét harsog a reptéren. Szeretjük a BBC német katonáknak szóló zenei programját. Amikor a bemondó rákezd a propaganda hablatyra, gúnyos nevetés és taps csattan fel…
A Liberator maradvámyai egy legelőn szóródtak szét. A levegőben bekövetkezett robbanás kivetette a hajózókat a gépből, a szétroncsolódott holtestek a gép füstölgő darabjai között fekszenek. A fülke betört ablakai között egy nyilvánvalóan kabalául szolgáló, sértetlen babát látok… A háború pillanatnyilag elválaszt bennünket, de a halál után újra találkozunk a kék égen…
Lassú mozdulattal leteszem a kagylót. Dieter, a barátom halott. Nem kell semmit mondanom. Átnyújtom az üveget Freynek. Akár az egészet is megihatjuk…
Kramer kiugrik a gépből, de elveszti a hidegvérét és még 600 km/h fölötti sebességnél megpróbálja kinyitni az ejtőernyőt, mire a heveder két szíja elszakad…
A motorom besül. A légcsavar merev, mintha satuba került volna. A gép elnehezedik, már semmire sem reagál, kormányozhatatlanná válik és a bal szárny hirtelen letörik…
A győzelem rovatba kívánkozik, hogy az amerikaiaknak nem sikerült elérni a céljukat, és bombáik ledobása nélkül kellett hazatérniük. Ez alól csak egy Fortressekből álló kisebb kötelék jelentett kivételt, mely egy felhők közti résen keresztül bombákat szórt a kelet-frieslandi Esens városára. A bombák egy iskolára hullottak. 120 gyermek halt meg…
Másrészt a 4. Staffel egyik pilótája a viharos időben földhöz csapódott és szörnyethalt…
A parancsnoki század gépei közül az egyik nem tért vissza. Úgy tűnik a 6. Staffel sínylette meg leginkább az összecsapásokat. Az egység 12 pilótájából kilencnek nyoma veszett, valamennyien meghaltak. A három életben maradottnak is kényszerleszállást kellett végrehajtania…
Érzem a motorból áradó hőt, amely csakhamar elviselhetetlenné válik. Megszabadulok a pilótafülke tetejétől és teljes erőből elrúgom magam…
6700 méteren a motorok hosszú kondenzcsíkokat kezdenek húzni maguk után. Hideg van, a kifújt levegő ráfagy az arcomra helyezett oxigénmaszkra…
Egy sorozat csapódik a gépembe. A motor azonnal lángra kap. Megint csak itt az idő, hogy távozzam…
A légcsavarom találat érte. Siklórepülésre volt állítva, s mivel nem lehet változtatni az állásszögön, le kell állítanom a motort és kényszerleszállást kell megkísérelnem…
A farokrészem egyik felét ellőtték, a futóművem jobb oldala hiányzik. Röviddel utánam egy Focke Wulf jelenik meg a leszállópályán. A betonra való leérkezése közben a jobb oldali futóműve kitörik, a gép a tetejére fordul és kigyullad. A pilóta nem tud kikászálódni a gépből és a szemem láttára bennég. Nem tudok segíteni rajta. Végig kell néznem, ahogy szénné ég…
A repülés csodálatos élménye és a felhők fölött vívott ütközetekben mind a mai napig létező lovagiasság végtelen boldogságot és lelki békét kölcsönzött, mind neki, mind nekünk. A halál állandó közelsége valamiféle felszabadult életörömöt vált ki az emberből…
Aztán megcsörren a telefon. Führmannt elnyelte a mocsár. A motort és a pilótafülkét a benne ülővel együtt elnyelte a feneketlen mocsár. Vajon ki lesz a következő?…
Délben jön a hír, hogy Dolenga százados életét vesztette egy repülőbalesetben…
Lilo és én megint Berlinben vagyunk… Alig ismerünk rá Berlinre, annyira megváltozott. A város csak úgy hemzseg a külföldiektől. A túlzsúfolt mozikban, színházakban, mulatókban, éttermekben, autóbuszokon nincs az az európai nyelv, amit ne lehetne hallani. A berlinieket mindenhol félre lökdösik. Egyszerűen sehová sem tudunk beülni Lilóval. Idegesít, hogy akárhová megyek mindenütt ezt a bábeli zűrzavart kell hallgatnom és ezt az embertömeget látnom. Az emberek úgy élnek itt, mintha a világon nem lenne olyasmi, mint például háború… Elnézem a Berlinben állomásozó törzstiszteket. Ápoltak, jól fésültek, csak úgy feszítenek a díszegyenruhájukban. Túl sok időt töltöttem egy másfajta világban és már más értékeket tartok fontosnak. Szinte fuldoklom ebben a környezetben…
Újabb karácsony köszöntött ránk. Kora reggel távirat érkezik: Falkensamer meghalt. Sommer megsebesült…
Lilo és én boldogok vagyunk, hogy ismét együtt lehetünk. Ingrid egy gyönyörű, göndör hajú kislány, örülök, hogy ő is itt lehet. Hiányoznak a bajtársak és a zúgó motorok szaga…
A repülőgépem egyre nagyobb sebességgel zuhan a föld felé. Képtelen vagyok megmozdulni. A hihetetlen erejű menetszél nekiszögez a törzs hátuljának. Üvöltök a fájdalomtól. A gépből felcsapó lángok nyaldossák a pilótaruhámat. Valami óriási erővel nekicsapódik a hátamnak, olyan, mintha kettétörtem volna. Aztán egy újabb ütés, ezúttal a fejemen, s ez a padlóra küld… A következő dolog, amire emlékszem: egy mentőautóban vagyok. A diagnózis koponyatörés, gerinctörés, idegi bénulás. Egyfolytában hányok. Csak estlére térek magamhoz. A szemben lévő ágyon a bombázók egyik főhadnagya fekszik. Elvesztette a jobb lábát és a bal lábfejét…
A 4. Staffelből öt pilóta vesztette életét az összecsapásokban, a 6. Staffel három, a parancsnoki század pedig egy pilótát vesztett…
Nowotny őrmester is elesett a harcokban…
Amikor újra magamhoz térek az ájulásból egy férfira leszek figyelmes. Mozdulatlanul áll előttem és lefelé, rám néz. Magas, mint egy szálfa -egy amerikai. Megpróbálok felülni az árokpartra. A nagydarab fickó letelepszik mellém. Az amerikai cigarettával kínál. -Te vezetted a Messerschmittet? -Igen. -Megsebesültél? -Igen. -Hátul szivárog a vér a fejedből. Tényleg Te lőttél le? -Igen. -Ha jól sejtem én vagyok az első, akit leszedtél. -Nem, Te vagy a huszonhatodik… -Két kislányom is van -mutatok neki egy képet Liloról és Ingridről…
Erős vadászkíséret mellett, mintegy 1000 nehézbombázó tart kelet felé elnyújtott arcvonalban. A célpont nyilvánvalóan Berlin. És itt vagyunk velük szemben alig negyvenen…
Sorozatom megtette a hatását. A gép farokrésszel lefelé fölegyenesedik…
11.41-kor ismét lezsállok Wundorfban, ahol is megtudom, hogy Raddatz meghalt. Ő volt a legjobb bajtársunk…
Az utóbbi hetekben a Gruppe olyan súlyos veszteségeket szenvedett, hogy mindössze öt géppel tudunk fölszállni…
A becsapódás pillanatában egy másik zuhanó gépre leszek figyelmes. Kísérőm, a fiatal tizedes az. Ez volt az első bevetése…
Reggel hírét veszem, hogy az egyik legutóbbi éjszakai hadművelet során Geiger is életét vesztette. A növendékcsoportunkból már csak én maradtam életben. Haint és Menapacét néhány hete a Szovjetunióban érte a halál…
Matuzsálem nem tért vissza. Többen is látták, amint egy szárnyait vesztett Messerschmitt a mélybe zuhan…
Kora reggel gyakorlórepülésre indulok egy pilótával, aki csak tegnap jelentkezett szolgálatra a Staffelnél. Az alacsonyrepülés gyakorlása közben földnek ütközik és szörnyethal…
A veteránok közül már csak Wenneckers és Fest van mellettem…
Veit törzsőrmester holttestét a bázistól nem messze északra, egy búzatáblában találták meg…
Második bevetésünkön egy újabb erőd kerül fel a dicsőséglistámra. Ez is az első frontális támadás után, a pilótafülkére leadott sorozat miatt zuhant le. A két pilóta már a levegőben életét veszítette…
Folytatnunk kell a harcot a harcot az utolsó repülőgépig, az utolsó pilótáig. Berlin széltében-hosszában lángokban áll….
A baloldali futóművem ellőtték. Egy kerékkel kell leszállnom…
Wolny… A parancsnok kocsijában hazafelé tartottunk a temetésről, amikor hirtelen egy lány szaladt ki az útra. A menyasszonya volt. Nem akart odaállni mellénk a sírhoz, mert attól félt nem tudja palástolni fájdalmát…
Felszállás az ellenséges gépek támadásának hárítására. Hat gépből négy tér vissza. Eljött a vég…
Nowotny… Brünnben élő édesapja megírta, hogy mindkét testvére szintén elesett…
Jonny ismer egy fiatal özvegyet a városban… Aztán iszunk és táncolunk, amíg állunk a lábunkon…
Azt hiszem a magam 23(!) életévével én vagyok a német légierő legfiatalabb századosa…
Csodálatos nap ez a mai; a nap fényesen ragyog, a felhők pedig még mindig messze távol gyülekeznek a horizonton…
Kirchner főhadnagy távíróoszlopnak csapódik a sötétben és életét veszti…
Volt idő, amikor az életkoromat az eltöltött nyarak alapján számoltam. Most más idők járnak. A mostani nyár egy rémálom, melyből sosincs ébredés…
Nem félek a haláltól…
Az utóbbi időben hallgataggá váltam. Csak akkor szólalok meg, ha elkerülhetetlen….
Valahányszor lecsukom a pilótafülke tetejét felszállás előtt, olyan érzésem támad, mintha a koporsóm fedelét zárnám magamra…
Döring korán kezdi meg az emelkedést, túlhúzza a gépet és az átesik. Döring azonnal életét veszti…
A csata alig tart tovább néhány percnél. Elsőként Wagner tizedes gépe zuhan le, a pilóta már nem tudja elhagyni lángoló járművét…
Néhány másodperc múlva kinyílik fölöttem az ejtőernyőm. 200 méterre tőlem, kissé magasabban egy másik kinyílt ejtőernyőt veszek észre. Ickes az. Az egyik amerikai Thunderbolt csökkenti a magasságot és felém tart. Tüzet nyit rám! Néhány pillanatra a szívverésem is eláll. Eltakarom kezemmel a szemeimet. Mellé lő! Megint visszajön, ám ezúttal Ickest veszi célba. Tehetetlenül figyelem, ahogy bajtársam teste hirtelen elernyed. Micsoda őrült és piszkos harcmodor ez…
A keleti fronton az ázsiai hordák ellen harcoló európaiakat hátbadöfésként érte a nyugati partraszállás híre…
Berlin felett immár vörös zászló lobog a szélben. A háborút elvesztettük. A háborút elvesztettük. A háborút elvesztettük…
Kétségbe vagyok esve. Az orvos semmi reményt nem lát a lábam megmentésére. Mindkét lábam sínbe kerül….
Egyedül az számít, hogy otthon lehessek. Rokkant lettem. A kertkapuban állva látom, hogy Lilo jön elém. Szeretném átölelni és magamhoz szorítani, de nem tehetem. Mindkét kezemmel tartanom kell a mankókat…
http://www.libri.hu/konyv/heinz_knoke.a-hazamert-repultem.html
atyafipeca.hu 