Az általmenők

“Az általmenők” bejegyzéshez ozzászólás

  1. “Hát akkor jól nézzétek meg előbb azt a fát, amelyiket megrázta.”

    A paradicsomi “Tudás” vagy a “Halhatatlanság” (a modernista vagy a szakrális) fa rázogatásának következményei felett töprengve, avagy a modernista hagyomány világképében révedező Nyugat több száz éves világuralma jelenkori rogyadozásának áramlástani okairól) :

    Lucifer mondja
    (Madách Imre, Az ember tragédiája. Első szín):

    “Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy – S egy talpalatnyi föld elég nekem. Hol a tagadás lábát megveti, Világodat meg fogja dönteni.”

    Madách Imre Lucifere, a Fényhozó (a lét-feledett-Ész istenítése), aki nagyon okos és néha nem nélkülözi a szellemességet sem (vö.: a túl tiszta vízben nincs élet, de a túlsózott leves viszont ehetetlen), valójában nihilista, aki önellentmondásos módon, Ádám nélkül nem tudja tételezni önmagát. “Győzelemre” ítéltetett a Jelenség-világ, Ég-nélküli, vonatkoztatási rendszerében, mert ami megnyilvánul, az elébb vagy utóbb elenyészik, de ebből az is következik, hogy az ellensúlyozó jellegű (kompenzatív), meg nem szűnő tüsténkedésre, a megtévesztő utánzásra – ami azért mégsem az igazi -, a fordítottságra és az önistenítésre épülő ámokfutása valójában vereség, hiszen a természet-fölötti területére, mivel leesett a harmadik szeme, igazából vak, így óhatatlanul, a szétesésbe torkolló alapvető szenvedésre, a dühnek és csillapíthatatlan sóvárgásnak való kiszolgáltatottságra ítéltetett, amit igazából nem képes ellensúlyozni a rendíthetetlen önáltatás (vö.: Az Orleansi herceg híres versfeladványával: “Szomjan halok a forrás vize mellett”, melyből Villon kerekítette az ismert, osztályon felüli verset), ellentétben Ádámmal, aki bár szintén alszik-tévelyeg, de még – elvileg – magában hordozza a felébredés, a helyreállítás lehetőségét.

    (A megosztó, szétszóró és a helyreállító erőformák – a Világegyetem Mozgás jelenségének a “szívdobbanásaiként” – a lélegzetvételben is kifejeződnek, úgymint belégzés=kis-én tágulás /ego-diasztole/, kilégzés=kis-én szűkülés /ego-szisztole/).

    A Férfi, mint elgyengült Ég (halhatatlan Nap) felé irányulás, engedett a zűrzavart (káoszt) keltő Kígyó által bevonzott Nőnek, a fellázított Hold illetve Föld minőségnek, melynek következményeképpen a Mindenség rendjét leképző jin/jang ábra, a kortárs nyugati kultúrában mára mintha afelé alakulna, hogy elől, a kirakatban, lassacskán mindenki egy fehér korong (férfi), mögötte pedig – vízszintesen – egy fekete (nő). Talán nem szükséges rámutatnunk, hogy mennyire mesterkéltnek, ingatagnak, szélsőségesnek (extrémnek) tűnik ez az erő-áramlásbeli felállás. (vö.: Ehnaton fáraó hermafroditizmus kultuszával, mint az angyali nemek fölöttiség androgünitásának lefelé tükrözése /vö.: Hamvas Béla: Scinentia Sacra III. 10-es kötet./).
    Éva szellemi értelemben, tulajdonképpen “megcsalta” a Kígyóval Ádámot, mivel mintegy kilépve a felfelé irányulás támogatásának szerepköréből – “önmagát” akarván “megvalósítani” – szabad utat adott saját alacsonyabb-rendű belső késztetéseinek (pl.: kíváncsiság, mohóság, birtoklási vágy), aminek következményeképpen mindketten kizuhantak a szakrális rangsorban (hierarchiában) elfoglalt helyükről, fejük felhőbe bújt és ebben a szerepzavarban, “vak vezet világtalan”-t állapotban “keresik önmagukat”, az öröknek hitt szerelmi mámor, az ellobbanó érzelmek kiváltotta csalódás árnyékában, egyezkednek, békétlenkednek egymással. Ezzel az erő-áramlásbéli (energetikai, jin/jang) kérdéskörrel kapcsolatban van egy megvilágító erejű eszmefuttatás A.K. Coomaraswamy tollából – melyet a “Hinduizmus és buddhizmus” című művében találhatunk – ahol többek között, a függőleges tengely jelentőségére hívja fel a figyelmet:

    “”Ha az eredetileg elkülönületlen egység két “felét” különválasztjuk, kiindulópontunktól függően különféle módon tudjuk megkülönböztetni őket. Politikai szempontból például a Papság és a Királyság formájában (brahmakşatrau); pszichológiai szempontból “Én” és “Nem-én”, a Belső Ember és a Külső Egyéniség, a Hím és a Nő formájában. Ezek a párok nem egyenrangúak.

    Mégha az alárendelt fél elvált is a magasabbtól, hogy együtt alkothassanak, mégis mindenekelőtt benne foglaltatik.

    A Papság például “egyszerre a Papság és a Királyság” – ezt láthatjuk a pap-király Mitrávarunau vagy Indrágní mixta personá-jában* [ *„Kevert személy”] –, a Királyság azonban mint elkülönült funkció nem több önmagánál, a Papsághoz képest női szerepet tölt be, és alá van vetve annak mint Vezetőjének (netŗ = hégemón). A feladatok nem szerinti megkülönböztetése meghatározza a hierarchiát. Istennel való viszonyában minden nőnemű. Ámde amiképpen Mitra férfiként viselkedik Varunával szemben, Varuna viszont férfiként viselkedik a Földdel szemben, ugyanígy a pap is férfiként viselkedik a királlyal szemben, a király pedig országával szemben. Hasonlóképpen a férfi alá van vetve az Egyház és az Állam egyesült uralmának, de hatalma van a felesége felett, aki viszont férje birtokát igazgatja.

    Végig az egész láncolaton a szellemi princípium hagyja jóvá vagy írja elő, hogy mit kell az érzéki princípiumnak betöltenie vagy elkerülnie.

    A zűrzavar csak akkor jelenik meg, ha ez utóbbit saját zsarnoki szenvedélyei eltérítik az ésszerű engedelmességtől, és ő ezt a behódolást a “szabadsággal” azonosítja.””

    Babits Mihály szerint, az embernek vésővel és kalapáccsal kell önmagát kifaragnia, hiszen például az önuralom elsajátításának hiánya káros függőségekhez (addikciókhoz), így a valódi szabadság elvesztéséhez vezet. A teljesség igénye nélkül, ezen utóbbi lehetőség gyanánt utalhatunk a különféle szórakozásokon alapuló, egyre fékevesztettebb és lepukkantabb “(sziget)-fesztiválozás” elterjedettségére vagy a túltolt, néhol már émelyítő ínyenckedésre, ami az asztali áldás helyébe látszik lépni, de említhetnénk a fellázított, kimódolt női energia zűrzavart keltő, férfiatlanító, illetve a férfiak elnőiesedésének, a másik nemet elbizonytalanító hatásait is, nem beszélve arról a torokszorító jelenségről, hogy mind gyakrabban tűnik fel, olyan idősebb úr vagy hölgy, aki serdülőnek illetve bakfisnak öltözködik…

    Hogy mennyire fontos lenne végre egy kicsit eltöprengeni a “békefesztiválos” harcmodor lényegén, azt jelzi például, hogy a 70-es évek elején Hollandiában még a lakosság 80%-a járt templomba, a végén már csak 20% (!) (vö.: Lovas István: “Nyugat-Európa már rég nem keresztény.”). Az 1968-as “diáklázadás” – többek között Cohn-Bendit felbukkanása – utáni évtizedről van szó, amikor az “önmagunk legeltetése” (individualizmus) divatjának következményeként a gyermekvállalási kedv “látványos” csökkenő pályára áll Nyugaton, valamint a sokféleség (multikulturalitás) jegyében a bevándorlás tömegméreteket kezd ölteni, amely elérve egy bizonyos arányszámot, a hozzávetőlegesen 10 % körülit – pusztán a felállás természetéből fakadóan -, óhatatlanul feszültséget gerjeszt az őslakossággal és így a “nevető harmadik” illetve az “oszd meg és uralkodj” elv alapján, a “nem létező” globalista eszmei-pénzügyi háttérhatalom még nagyobb befolyást tudott szerezni a nyugati nemzetek (lokalitások) teljes politikai játékterében, a szélsőbaltól a szélsőjobbig, nem is beszélve a kimódolt, kierőszakolt összekeverés divatba hozni kívánt jelenségének hagyománytalanító, a szilárd önazonosságtudatból (identitásból) – mely a valódi irgalom lehetőségének alapfeltétele – fakadó ellenállóképesség csökkentésének hatásairól. “Még mindig humanizmus tején a gyermek.” – írja Nagy László a “Jövendőnk háza” című versében. Mindeközben a “láthatatlan mozgató”, mintha nem venné észre, valami különös farkasvakság okán, hogy ezzel a hozzáállással tulajdonképpen saját maga alatt is vágja a fát, eme irányítottnak vélt zűrzavarral – egyfajta önbeteljesítő jóslatként -, mintegy szándékolatlanul azt sugallja az elbizonytalanodott átlagpolgár fülébe, hogy végéhez közeledik a Nyugat több száz éves uralma, mintha a kérdés már csak az volna, hogy mi marad utána…

    Bár Nietzsche “A tragédia születése” című írásában, még Dionüszosz mellett tör lándzsát Apollónnal szemben, az előbbi felől várva a friss erőt, azonban mára már világossá válni látszik, hogy a fentebb említett jelenségek tulajdonképpen a túlfűtött Dionüszosznak, a magasabbrendű apollói eszménnyel szembeni lázadásaként is leírhatóak, amikor is megjelenik Liber (Bacchus), majd a mesterkélt, természetellenes és egyre vadabb bacchanáliák (vö.: Federico Fellini: Satyricon.). Lényegét tekintve ez ugyanazon irányú Mozgás, mint ami a modernista reneszánsz életizmusnál, később a humanista emberizmusnál, majd a francia forradalom ész-tudomány-kultuszánál megfigyelhető, hiszen tulajdonképpen egy elvilágiasodási folyamatról lehet beszélni, egy valódi világképfordulás hangulatáról, az isteni, természet-fölötti uralom középpontiságának helyébe valami e-világi lép a szívünkben (amit, amúgy a rozsda megemészt, a tolvajok meg ellophatnak), melynek következménye a “dolgok világának” (Pilinszky János) robbanásszerű vízszintes tágulása (vö.: a tudomány, a találmányok és a hódítás zabolázatlan, vízszintező hatalmi kábasága), mely – a felfelé irányulás jelentős megnehezülése okán – óhatatlanul egyfajta szellemtelenítő, elidegenítő szétszóródásba, majd örvénylésbe torkollik, mint ahogy Julius Evola mondja: “A tradícióban az örökkévaló van a középpontban. Ez az érték és értékteremtés centruma. Minden, ami a tradíció számára külsődleges vagy vele szembehelyezkedik, ez a világ és ez az ember romlásra van ítélve.”. (Úgy érezzük itt fontos különbséget tenni az Evola által említett szakrális Örökkévaló, aki/ami Mozdulatlan mozgató, illetve a modernista Örökkévaló fogalom között, mivel ezen utóbbi felfogás a Mozgást isteníti és, mint tudjuk, Kettő nem lehet egyszerre a Középpontban, ezért választani kell közöttük, tertium non datur.)

    Ma már szinte feledésbe merülni látszik, hogy a becsület (mely egykor az életnél is fontosabb volt), az igazságosság eszméje, az udvariassági szabályok, a magázódás (egymás tisztelete), az önfeláldozó kötelességtudat, a hűség, a szülők megbecsülése, a kölcsönösség elvén működő, nyílt rangsor (hierarchia), eredetileg elsősorban a közösség erejét illetve a gyengébbek védelmét szolgálták (vö.: Konfuciusz: Beszélgetések és mondások; Jamamoto Cunetomo: Hagakure), míg az “élet” habzsolása, az erőltetett tréfálkozás, a “mindenki haver” (ha mindenki haver, akkor általában nincs igazi barát), a “trükkök százai”, a rejtett és fordított rangsor viszont a “szabadság” nevében gyakran a farkastörvényeket engedi a védtelenebbekre:

    “A létezés a “szent uralmára” épül, amit a hierarchia fogalma fejez ki. Azt kell tehát feltételeznünk, hogy ahol a nyugatias gondolkodás “demokráciáról” és “emberi jogokról” beszél, ott csupán arról van szó, hogy a “szent uralma”, ha jobban tetszik “diktatúrája” helyett a szentségtelenség, a deszakralitás diktatúrája működik a rejtett mélyszerkezetekben.” (Bogár László: “The West and the Rest.”).

    1. A soraiddal nehéz lenne vitába szállnom… 🙂 Már csak azért is, mert magam is így gondolom a nagy részét.
      “Bár Nietzsche “A tragédia születése” című írásában, még Dionüszosz mellett tör lándzsát Apollónnal szemben…”
      Evola, A meglovagolni a tigrisben bőven és messze-messze elégségesen kitér Nietzsche Dionüszoszi “életfelfogására” és ha jól emlékszem, akkor az egész könyvet körbelengi Nietzsche “szelleme”, igaz kritikus szemmel górcső alá véve.
      Nietzsche beleroppant abba, amit “meglátott”, sosem kívántam és kívánom példaképként feltüntetni, de ha ő nem, akkor senki nem képes az embert falhoz vágni, hogy felébredjen. “Nem rád, de érted haragszom.”
      Sokat vitatkoztam különféle emberekkel(némelyekkel) azon, hogy megcáfoljam Nietzsche ateista címkéjét, de már nem tartom fontosnak az efféle eszmefuttatásokat. Képtelen “a sok ostoba, középutas mennyországba igyekvő jó” elképzelni azt, hogy valaki megölje istent Istenért. Hogy lehet-e valaki ateista Istenért? A kérdés megválaszolását az Olvasóra bíznám. 🙂
      Köszönöm a soraidat!

Egy vélemény is számít és egy vélemény sem számít...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s