2015.10.21.
“…talpig fegyverben a béke:
s mintha tudnál valamit,
barátságtalan, bús virág,
amit nem tudnak, csak sasok
és katonák.
Mint múzeumban holt lovagot
páncélja idéz kevélyen,
szuronyos csontvázad úgy zörög
december jég szelében:
de mint holt őr, helyeden maradsz
egészen az új tavaszig,
melynek, a nyár halálakor,
üzentél valamit.”
„[…] amikor egy civilizáció ciklusa a végéhez közeledik, nehéz elérnünk valamit, ha a mozgásban levő erőknek közvetlenül ellentmondunk, ellenállunk. Az áramlat túl erős, és elsodorna bennünket. […] Ekkor a követendő princípium az lehet, hogy hagyjuk szabadon lefutni a korszak erőit és folyamatait, azonban maradjunk szilárdak és készek arra, hogy közbelépjünk, amikor »a tigris, aki nem tudja rávetni magát arra, aki meglovagolja, elfárad a futásban«.”
atyafipeca.hu 
Kedves Atyafi!
Megmondanád, hogy kitől származik a vers idézet?
Üdv!
Szabó Lőrinc
Az üdvnek a „kinti” útjai megszűntek, kint már nincs a szabadulás lehetősége, csak korlátok és láncok, amik nem biztos, hogy ledobhatóak, de Önmagunk Őrei lehetünk még. A kinti megállíthatatlan sodróerejű folyamatokat nem lehet már direkt uralni, mára csakis a bentről való meghaladás lehetősége maradt. Evola irja szintén, ez az alászálló állandó mozgásban levő erő megadja annak a lehetőségét, amely képes létrehozni önmagunkban a heroikus realizációt. A harci vagy lovagi utak lehetősége ugyanúgy jelen van, de nem kinti, hanem főleg a benti küzdelmek tereiben. Már nincs lehetőség kis szent háborúkra, olyanra, amit külsőleg kéne megvívni, már csak a nagy szent háború lehetősége maradt, ami a személyiség heroikus átalakulása.
„ A „nagy szent háború” az ember harca azon ellenségek ellen, amelyeket magában hordoz. Pontosabban: ez az ember magasabb princípiumának harca minden ellen, ami csak egyszerűen emberi benne, saját alacsonyabb természete, a rendezetlen impulzusosok és az anyagi világhoz való ragaszkodás ellen.” (Evola)
„talpig fegyverben a béke”
„Midőn realizálod azt, ami az értelmen túl van – miközben tenmagad megerősíted magadat – legyőződ a heves győzni akarás formájában megjelenő ellenséget. Mint állati sóvárgást és ösztönt, mint impulzusok szervezetlen sokaságát, mint a fiktív Én szorongó korlátozottságát – mint félelmet, gyengeséget és bizonytalanságot – le kell győznünk és gyökerénél megsemmisítenünk a bennünk ellenálló „ellenséget” hitetlent: ez a feltétele annak, hogy elérjük a benső felszabadulást, az önmagunkkal való mély egységben bekövetkező újjászületést, a diadalmas békét.” (Bhagavad-gita)
„Mint múzeumban holt lovagot”
„Az Auton–heteron vonatkozásban megjelenő metafizikai küzdelem útja a lovagi út. Szembesülés a halállal, szembesülés a mással, Önmagam viszonya Önmagamhoz, Önmagam viszonya az Abszolútumhoz – ezek vetődnek fel; és nemcsak mint megismerési kiindulópont, hanem olyan, amellyel önmagamat feszültség teljes viszonyba kell hoznom. Ezeknek a feszültségeknek a meghaladása a lovagi út bizonyos etapjai; ezek megjelenhetnek a külső küzdelemben, a külső küzdelem általánosságában, a külső küzdelem konkrét harci cselekményeiben, hiszen az igazi harci műveletek mindig beavatási karakterű műveletek voltak; megjelenhet a lélek internális terében végbemenő szellemi és szellem ellen megnyilvánuló erők síkján és megjelenhet ezen kívül még igen sok más formában is.” (László András)