2015.10.27. Örkény után, szabadon…
BEVÉGEZETLEN RAGOZÁS
Sokszor csak úgy magam elé nézek
Sokszor csak úgy magad elé nézel
Sokszor csak úgy maga elé néz
Sokszor csak úgy magunk elé nézünk…
BEVÉGZETT RAGOZÁS
Néha csak úgy magam elé nézek
Gyakran csak úgy magam elé nézek
Sokszor csak úgy magam elé nézek
Mindig csak úgy magam elé nézek
atyafipeca.hu 
Voltam, aki voltam. Voltam, aki vagyok. Voltam, aki leszek.
Vagyok, aki voltam. Vagyok, aki vagyok. Vagyok, aki leszek.
Leszek, aki voltam. Leszek, aki vagyok. Leszek, aki leszek.
Gondoltam, hogy lesz, aki rátesz egy lapáttal. Hát sikerült! 🙂 Kedvemre van.
Mintha már olvastam volna valahol hasonlót. 🙂
780 »Vagyok, aki vagyok« (Exodus 3,14). Vagyis: Voltam, aki voltam, voltam,
aki vagyok, voltam, aki leszek; vagyok, aki voltam, vagyok, aki vagyok, vagyok,
aki leszek; leszek, aki voltam, leszek aki vagyok, leszek, aki leszek – teljesen
önmagam, végtelenül.
ezt a bibliai részt így is lehet fordítani: “Én vagyok az Én vagyok”…
Pontosan. Nálam ez így fut: “Én a Vagyok vagyok.” Az egyetlen olyan tapasztalás, amin keresztül Isten megközelíthető, mivel ez az egyetlen igazán szubsztancia nélküliség, és feltétlenség. Az Én (aham-tudat) és a vagyok (idam-tudat) sem tökéletesen feltétlen önmagában. Ha ezek differenciálatlanul “nemkettők” csak akkor lehet tökéletes Feltétlenség (Paramashiva)
“Én a vagyok vagyok”. Melyik vagyok vagyok?
Amelyik tételez, vagy amelyik tételeződik?
Mert könnyen lehet, hogy még a tételező és a reflektáló és a realizáló sem a vagyok vagyok.
Mert könnyen lehet, hogy vakvágányon vagyok, amikor bennem az én a vagyok vagyok.
A gyanú ilyenkor mindig felmerül… És nem csak ilyenkor, hanem mindig, szüntelen.
Én vagyok.
Te vagyok.
Ő vagyok.
Az vagyok.
Mi vagyok.
Ti vagyok.
Ők vagyok.
Vagyok.
“Mit tudok? Valójában csak önmagamat tudhatom. Amiben nem önmagamat tudom, abban nincs mit tudni.”
(László András)
“Sosem fogjuk megtudni, hogy kéne ezt elbeszélni, első vagy második személyben, vagy többes szám harmadik személyben, vagy mindig valami új formát kitalálva, ami egyébként semmire se jó. Ha például így mondanánk: én látták felkelni a holdat, vagy: fáj a mi szemfenekem, vagy legfőképpen így: te az a szőke nő voltak azok a felhők, amelyek tovább suhannak az én, te, ő, mi, ti, ők arcuk előtt. A fenébe..”
Cortázar: Nagyítás
Az “Én a Vagyok vagyok” azt jelenti, hogy nem valami, vagy valaki vagyok, hanem a Vagyok vagyok. Kíváncsi lennék most Grétsy tanár úr véleményére 🙂
Aranyketreccé válik lassan a (fogalmi) szolipszizmus. Ezért a magam részéről ezt tovább szóban sehol nem fogom forszírozni. László András szerint Hamvas nem tartotta lehetségesnek a teljes abszolúciót. Honnan vette ezt Hamvas? Vagy úgy is kérdezhetném: Honnan veszi László András, hogy lehetséges? Az abszolúcióra sem logikai, sem ontológiai, sem semmi egyéb fogalmi, logikai megközelítés nem érvényes. Sőt – állítom – még az intuíció sem. Az abszolúció egy és egyetlen, és az egy ember valósítja meg. László András küldetése az, hogy pokolra szállt azért, hogy ezt az egy embernek elmondhassa. Elárulta az egyetlen igazi misztériumot, hogy beteljesedjen ez a misztérium. Szóval lehet ezt reszelni a végtelenségig, mindig csak fogalmak, egyedi elképzelések lesznek erről.
Számtalan nagyszerűsége van a spiritualitásnak, amelyekről lehet beszélni, írni, és képesek emelnek. Már ehhez próbálom tartani magam: nem akarjak a hegycsúcsról szónokolni, mikor még a völgyben sem tudom kifejezni magam.
Részben egyetértek. A szolipszizmus valóban könnyen halálos csapdává válhat, főleg ha az ember vulgárisan, nem letisztázva fokozza fel magában. Ez valóban egy olyan dolog, amit nem való “mindenkinek”.
Hogy László András elárulta a misztériumot? Kinek árulta el? Nekik, neki? Nekem. Csakis nekem árulhatta el. Ha pedig nekem elárulta, akkor az nem lehet véletlen, hiszen László Andrást meg én árultam el magamnak. László András nélkülem még csak egzisztálni sem lenne képes. 🙂
Tudom nem ildomos így beszélnem, de azért mégis csak itthon vagyok. Itthon, a saját tudati teremben, egykori ősrobbanásom szilánkjaival körbevéve. Azt hiszem Virág László mondja valahol, hogy a szolipszizmust “a legtöbb ember” félelemből utasítja el.
Viator
Nyilván az Abszolútumot „egy ember” sem valósíthatja meg, csak az az Egyetlen, Aki túlhaladta azt, ami emberi és ember. „Valaki”, aki még emberi, miért nem igazíthatja önmagát és az egész létszemléletét a szolipszizmushoz, még akkor is, ha épp a korlátozott megnyilvánulási formájában egy völgyben csücsül? Mi okból és kinek kéne „szerénynek” mutatkoznia és korlátozott önmagát előzékenyen távolabb helyezni, leválasztani a végső Abszolút Alanytól? Kik azok, akikre tekintettel kell lenni, hogy nehogy valami is „nagyképűen” nyilvánuljon meg „mások” számára, vannak különálló mások? Aki helyesen érti a szolipszizmust, annak nyilvánvaló az, hogy nem a korlátozott emberi magamat, nem mint személyt azonosíthatom a Végső Abszolút és Egyetlen Alannyal.
A spiritualitás bizonyára képes emelni, de a spirituális utaknak csakis akkor van jelentőségük, ha azok a szolipszizmus telezéséhez vezetnek el.
Atyafi:
Igen, Virág László említi azt, hogy a szolipszizmust a „legtöbb ember” félelemből utasítja el.
„Ami a szolipszizmus elfogadásának ellentmond, és a megértést akadályozza, azok pontosan olyan tényezők, amik nem a gondolkozásban vannak, hanem alapvetően egy mély akaratban és a jelenségekhez közelebb álló szinten pedig az emóciókban, egészen pontosan a félelemben. Tetszik, nem tetszik, a mágikus szolipszizmusnak el nem fogadása, a legközvetlenebbül megragadható okként a félelemben jelölhető meg.” „ Amikor belátja ezt az ember (szolipszizmust), az éppen ezeknek a szennyező erőknek távollétét vagy viszonylagos lecsitítását jelenti”
Ennek a félelemnek két formája van. Egyik a beteljesedés során “elvesztendő” személyiséghez való ragaszkodás, hiszen “milyen értékű lehet az az abszolúció, amelyben Én már nem énként vagyok?” – mondják, a másik sokkal prózaibb viszolygás: a kényszerzubbonytól, és a fehér falaktól való félelem 🙂