2015.11.23.
“Az Úr titkos tanítása a Kimondhatatlan misztériumának évezredek meditatív bölcsességében fogant körülírása, inspiratív erő annak a varázslatos mozdulatlan lépésnek a megtételére, amely után mint a hályog hull le az útkereső szelleméről a nem-tudás (avidya) szövevényes hálója. Ugyanakkor az Úr titkos tanítása az egyik legnagyobb csapda az útkereső számára, és az esetek többségében a csapda tökéletesen működik…
A társadalmi és szellemi hierarchiák tradicionális képében az igazi „tanítás” belül fakad. A kellően lecsendesített, önmagával „ur”-almi helyzetbe hozott tudatban merülhet fel az elveszett tudás. Ennek semmi köze a tömeghez, a nyájhoz.
A tömeg természetesen a tradícióban sem ismeretlen fogalom. De csak az áldozat szakrális processzusában. Akár milliós tömeg is lehet szakrális tényező, amelyben az ember – mint áldozó és mint áldozat – átélheti tömegként a formák és viszonyaik megsemmisülését, és átélheti egyénként az ős-szellemiség halhatatlanságát.
A mai tudati helyzetben a tömegnek nincs szakrális szerepe. A tömeg negatív tanító, amely ellenében kell az éberséget (vidya) építeni. Katasztrófák rémét festi, világvége-hangulatot szít – mint mindig –, amelyről tudnunk kell, hogy a múló, bár szeretett formák jajkiáltásai.
A szellemi ember útja a magány útja, a krisztusi magányé, az áldozó magányé. A világban kell élnie, ahol az eltömegesedés csillapítatlan fenevadjával küzd óráról órára, napról napra, évről évre. Mérhetetlen magányát csak az örök szent áldozat tudata enyhíti. Az érinthetetlen ösvényt építi a piramis csúcsa felé, mert tudja, hogy az Úr őbenne lakozik, és élete a tanítás.”
“Éberség nem annyi, mint ébrenlét. Nem annyi, mint az érzékeket tevékenységben tartani, látni, nézni, cselekedni, mozogni, tudatosnak lenni, tudni. Az ébrenlét sem egyéb, mint az alvás egy neme: az érzéki világban levő alvás. És az a kakas, amelyre Szókratész céloz és amelyről az Evangélium beszél, és Paroderes, az az éberség, amely éppen az érzékek világából való felébredésre hív.”
atyafipeca.hu 