2015.12.15.
Már akkoriban felkeltette az érdeklődésemet pedig csak másodperceket kaptam el belőle. Bizony-bizony ilyen is akad még az egyenlőség végtelen sivatagában, ahol a nemes -aki rendszerint valamilyen született elmebajban szenved- csak azért lehet úr, mert korbács van a kezében, amivel természetesen az elesett pórnépet és a cselédeket “gyepálja”. Egyfajta minőségi különbségen alapuló hierarchia és szimbiózis teljességgel elképzelhetetlen a mai ember számára, aki úgy érzi magát szabadnak, hogy közben a legmocskosabb és legsötétebb gályák egyikén húzza az evezőket, miközben bilincseit virágból fonják. A hajdani súdrák (szolgák) ma királyoknak tűnnének, ha megjelennének mondjuk egy bevásárlóközpont kellős közepén. Mert a súdra is minőséget takar. A cseléd még tudta mi a hűség, az odaadás és az önfeláldozás. A mai világból már a cselédek is kivesztek. Ami maradt, az valamiféle kasztalatti, avarna minőség, ahol már semmit sem ér az adott szó és ahol egy esetleges késve érkezés után sem mondják már, hogy: bocsánat, elkéstem. De miért is mondanák, hiszen mára mindenki ÚRRÁ avanzsálódott, (nivellálódott) de nem egy vertikum mentén felfelé, hanem éppen ellenkezőleg: lefelé.
“Azt mondod szabad vagy? Meg akarom ismerni a benned uralkodó gondolatokat. Számomra nem az fontos, hogy megmenekültél-e egy igától, hanem az, vajon azok egyike vagy-e, akiknek joga van lerázni az igát?”
atyafipeca.hu 
Úgy látszik, ennek neki kell futni még egyszer. Be kell vallanom, elsőre nem fogott meg. Mondjuk “felvett angolságom” ellenére is nehéz volt. Talán magyar szinkronnal nem lett volna ilyen gond.
Ha leírhatom, a Büszkeség és balítélet, illetve az Értelem és érzelem filmváltozata is érdekes meglepetés volt, minden mesterkéltségük ellenére. Furcsa, hogy két évszázad alatt is mennyit változott a világ. Schuon írja valahol, hogy aki a klasszikus arabot használja, annak tartózkodnia kell mindenféle köznapi csevegéstől, mert az még (már) nem arra való – valami ilyesmire kell itt is gondolni.