2016.02.05.
“Ha egymilliárd légy szart eszik, akkor együnk mi is szart, mert ennyien nem tévedhetnek.”
“Istent még senki nem látta. »Ha majd saját szememmel látom, akkor elhiszem, hogy van.« Ateista részről Isten létével szemben sokszor elhangzott már ez az ellenvetés. Vegyük most komolyan ezt a hipotetikus bizonyítási módszert, és gondolatban végezzük el ellenpróbáját. Vajon ha bárkit is biztosíthatnánk arról, hogy ha ezen és ezen az utcán végigmegy, a harmadik jelzőlámpánál jobbra fordul, majd az első keresztutcánál lát egy kilencemeletes házat, s ott aztán, ha benyit a 213-as szobába, megláthatja Istent, akkor mi történne?”
atyafipeca.hu 
Például az Ó és az Újszövetség bizonyos vonatkozásainak istenképe közötti ellentmondásra utal László András is, aki egy Buji Ferenccel folytatott beszélgetés kapcsán a következőket pendíti meg:
“Mindenesetre a materializmusnak semmiképpen nem szükséges deklarált materializmusnak lennie. A lényeg a földi létformában való érvényesülés kizárólagosságának igenlése. S ebbe a kategóriába akár a mély vallásosság is belefér, mint ahogy az a zsidóság esetében is látható: egy zsidó akkor is, úgy is mélyen vallásos lehet, ha nem hisz Istenben, ugyanis a zsidó vallás középpontjában nem Isten, hanem a “választott nép” áll. Sőt egyszer egy zsidó ismerősöm kijelentette nekem, hogy a zsidó akkor is lehet választott nép, hogyha nincs Isten.”
(In.: “Sursum vivere.”).
Partikularizmus…
Bizonyos elhanyagolható elemek felnagyítás és előtérbe helyezése. Ugyanazon tünetek és “fogások” melyek a “szántai féléknél” is felmerülnek. Olcsó plebejus nacionalizmus… Kétségtelen, hogy van mögötte kvalitás, de ez nem javít, hanem éppen ellenkezőleg, súlyosbít a helyzeten. Minden (ál)szentnek maga felé hajlik a keze. Nietzsche valahol azt írja, hogy hiúságunk azt diktálja nekünk, hogy éppen azt tartsuk a legnehezebbnek, amit a legjobban szeretünk művelni. Ha az ember jobban körültekint, akkor mindenhol kényelmes és süppedős foteleket lát. Hamvas írja szépen. “Az élet arra van, hogy nagy dolgoknak feláldozzák.” Az élet arra van, hogy az ember belepusztuljon, úgy hogy közben…
Ahogy írtad: Sursum vivere. Hát úgy.
Kérdés: kiben van meg hozzá a bátorság? További kérdés: meglehet bárkiben, vagy akár valakiben ez a kvalitás? Hiszen egyes szám első személyben “vagyunk”, VAGYOK, úgy hogy közben Ariadné fonalát szorongatom.
“Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.”
“Ők már a Hit óceánján hajóznak, a színtelenül ragyogó magasságba értek, itt csak Isten van, és Dávid itt énekli zsoltárait, és itt nincs többé igaz ember, ez Dante Empyreuma, a létezés forrpontja, ide kell eljutnod, te szegény bűnös és koszos és beteg és hitvány idióta, ide kell eljutnod, te szellemben koldus, betegségeiddel és szennyeddel és bűneiddel, és fogadat összeszorítva, mindegy, ide az óceánba, minden szabad, halleluja, ezt nevezem én vallásnak!“
“A Mennyek kapui eltűrik az erőszakot.”
-A kereszténységgel kapcsolatban elkerülik megemlíteni az újraszületés és a szövetségkötés tényét.
-A kereszténység pedig szolgálat, önkéntes, szabad akaratból történő alávetettség egy Úrnak, akit Guenon Világkirálynak nevez meg, a kereszténység pedig Krisztus Jézusban ismerte fel, és ismerte meg ezt az uralkodót.
-A jelen pillanatban még észlelhető kereszténység nagyrészt kultúrkereszténység, széttagoltsága, az, hogy kb. 270 különböző ágazatra bomlott szét, éppen nem a sokszínűségét igazolja hanem diabolikus szétdobáltságát.
-A kereszténységből el kell tünnie annak, ami nem odavaló, és meg kell jelennie annak, ami az archaikus kereszténységben döntő hatóerő volt.
-Az archaikus, az az III.sz. előtti kereszténység tisztában volt vele, hogy ezt a világrendszert nem Isten (Kr.Jézus Atyja) irányítja, hanem az ember kitépte Isten kezéből az irányítást, és abban a tévhitben merült el, hogy mindent meg tud oldani.
-A történeti ember inkább hitben él (tévhitben), míg a keresztény (az autentikus keresztény) tud, ismer, és ez a tudás a számára megszabadulást jelent.
Köszönöm a hozzászólás lehetőségét!
“éppen nem a sokszínűségét igazolja.”
Ha netán a sokszínűségét igazolná, akkor is a diabolikus szétdobáltságnál lenné(n)k.
Az eredetről való tudás nem lehet sokszínű. 🙂
Egy kis jótékonyság? 🙂
http://index.hu/kultur/cinematrix/2016/02/02/filmsztar_lesz_a_papabol/
Ez annyira, de annyira komolytalan…
Más:
“Sőt egyszer egy zsidó ismerősöm kijelentette nekem, hogy a zsidó akkor is lehet választott nép, hogyha nincs Isten.”-írja Lehel Tejfalusi fentebb.
Ezzel kapcsolatban jegyzem meg, hogy érdemes elolvasni dr.Fejér Lajos Zsidóság című könyvét, persze csak akit érdekel a téma. A fenti idézet roppant érdekes gyökerei tárulnak fel a könyvben, és összehasonlítva Hamvas Béla megállapításaival a farizeizmusról, sokkal élesebb lessz a kép, elmélyülnek és határozottabbá élesednek a kontúrok. (Persze ne várjon senki alpári zsidózást a könyvtől, kulcsszó a farizeus és a farizeusi szellem.)
Nagyszerű előadás volt. Köszönöm Atyafi, hogy feltöltötted és megosztottad. Mindenkinek, aki kételkedik a metafizikai tradicionalizmus által konstruált istenfelfogásban, hallania kell ezt az előadást, mert mélyebb meggyőződésre juthat abban, hogy mennyire más az, amit ti vallotok és hirdettek, s mennyire más maga a kereszténység jellege. Az egész előadással nem lenne addig gond, amíg a kereszténységet nem kezditek beleilleszteni a hagyományos felfogásba. Mindettől a spekulációtól maga Krisztus örömhíre jelenti a szabadulást. Nem veszitek észre, hogy Baranyi – és a többiek révén – teljesen más képet kaptok a kereszténységről, mint amit valójában magában foglal. Ez azért van így, mert Mestereitek véleményén, álláspontján keresztül ismertek meg minden lényeges dolgot, mivel magatok már nem tudjátok eldönteni, hogy mi az igaz és mi a hamis, avagy nem tudjátok, hogy mit gondolhattok és mit nem. Az általatok sokat idézett Nietzsche szavai jól illenek ide: csupán utánamondók, utánacsinálók vagytok.
Jelezném viszont, hogy kommentemnek nem célja a vulgáris megnyilvánulás és személyetek ellen irányuló szitkozódás, csupán reagálni szeretnék az előadásban hallottakra.
Kiemelnék az előadásból egyetlen jelentős mozzanatot, ami valahol a vége felé hangzik el:
„Isten tehát nem tudati objektum. Isten nem létező a létezők körében. Istent senki soha nem látta. (János) Mert nem objektum, hanem szubjektivitás irányába keresendő metarealitás.”
„Istent senki soha nem látta.”(Jn. 1,18) – Ez a részlet valóban János Evangéliumából származik. Ott van. Meg lehet nézni. Viszont ez csupán az egész igének a fele. Ha ilyen formában értelmezzük, bizonyosan beleillik a hagyományos, Krisztus előtti világképbe. Bizonyára Baranyi nem tartotta fontosnak az ige második részét is idézni, mert az már kételyeket támasztana az ember szívében. Megjegyezném, hogy ehhez hasonlóan forgatták ki a Szentírást a gnosztikusok is, akik egy-egy kiragadott igedarabbal akarták igazolni saját tételeiket. Ellenük léptek fel hevesen az apologéták, akik Krisztus valóságának teljességét és igazságát próbálták megvédeni és megőrizni. Persze idézve Baranyit: „Az apologéták a korábbi tradíciókat vulgarizálták, s azt cáfolták, amit az opponens nem is állított.” Bizonyára ilyen volt a nagy hitvédő, Szent Iréneusz is, aki nagyon jól tudta, hogy mi a különbség az antik filozófia és a keresztény gondolkodás között. Ő volt az, aki hirdette a gnosztikus tételekkel szemben, hogy – nagy J-vel – a Jóisten a világot nem rossznak, hanem jónak teremtette. Vagy bizonyára Athéni Aristeidesz is vulgarizálta a tradíciókat, mikor leírta őszinte véleményét az akkori négy elismert „tradícióról”. Vagy Tatianosz, aki hangsúlyozta, hogy a kereszténység a kinyilatkoztatáson alapul, s nem a spekuláción. De említhetnénk Antióchiai Theofiloszt is, aki a görög mitológiával szemben hangsúlyozza a Teremtő mibenlétét. Mindannyian Krisztust hitték, s nem a tudást (gnosis).
Ennek fényében nézzük azt, hogy hangzik a teljes ige, amit Baranyi idéz:
„Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.” (Jn. 1,18.) Az ige egészéből következően, tegyük fel tehát őszintén a kérdést. A Krisztus előtti „tradíciók” milyen Istenről beszélnek, ha a – nagy J-vel – Jóistent Krisztus nyilatkoztatta ki? Milyen korábbi „Istent” vallottak, ha nem ismerték Krisztus igéjét? Ő, az Isten Egyszülött Fia adta parancsba, hogy „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében. Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és íme én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt. 28,19-20) Ez Krisztus missziós parancsa, s azért rendelte el, hogy az emberek (a szétszéledt nyáj) visszataláljanak az Istenhez. Nem azért nem lehet a kereszténységre ráerőszakolni a tradíciót, mert az emberek – Baranyit idézve – „metafizikailag tudatlanok” (avidya) lettek, hanem azért, mert a korábbi tévelygések, istenfelfogások nem az egyetlen tényleges Istent beszélik el. Nem azt, aki a zsidóknak k.i.n.y.i.l.v.á.n.í.t.o.t.t.a. magát. Egyedül Krisztus vezeti vissza az embereket Istenhez, mert „Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki.”
Az örömhír pontosan ezektől a korábbi tévelygésektől szabadít meg, ami nem a – nagy J-vel – Jóistentől való, hanem a kígyótól, akik Mestereiteken keresztül szól hozzátok: „Semmi esetre nem fogtok meghalni. Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek mint az istenek, akik ismerik a jót és rosszat.” (Ter. 2, 4-5) Ismerős? Mert Ti is elfogyasztjátok ezt a tiltott gyümölcsöt nap mint nap. Ősszüleink bűnét követitek el újra és újra, akik a tudást választották mert külsőre „szép és csábító”, mindezt azért, mert szívetek megkeménykedett, s az igazság túl egyszerű ahhoz, hogy eltudjátok fogadni.
Így a végére pedig látjátok, hogy egy fél mondat mennyire más meggyőződésre képes vezetni az embert? Istent nem megvalósítani kell, nem tudni, hanem hinni, mert ahogy Krisztus mondja: Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él; És aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. (Jn. 11,25-26) Mit ér Krisztussal szemben az, amit a világ – László, Baranyi, Horváth, Buji – mond?