“Végül is olyan formán érti meg a külvilágot, mint valamely mozielőadás nézője a vetítővásznon végbemenő jelenetek sorozatát. Aki a nézőtéren ül, jól tudja, hogy a vetítővásznon semmi egyéb nincs, csak fény és árnyék. Mégis ott látja az előadás egész cselekményét. Hegyeket, tengert, szobákat, termeket, emberi otthonokat lát maga előtt, szélben hajladozó fákat, mozgást, életet. És embereket, akik nevetnek és sírnak, dolgoznak, küzdenek, örvendeznek és csalódnak, ahogyan a sorsuk megengedi és megkívánja. Mindez ott pereg le a szeme előtt. A vetítővásznon azonban mindebből semmi sincs, csak a fénysugarak vibrálása, megjelenése és kialvása. Magát a drámát és annak minden szereplőjét a filmszalag őrzi magában, a film, amely a néző mögött, elzárt kamrában rejtetten, pereg.” (…) Kaczvinszky József
“Olyan szerénynek kellett lennem, mint az álmodó, aki kezdi sejteni, hogy csak álmodik. Hogy van egy ébrenlét, amihez viszonyítva eszményi életünk annyi csak, mint a mostani életünkhöz az álom…
Hiszen álmunkban is rendszerint azt hisszük, hogy élünk, s valóságnak vesszük álomképeink – s amikor mégis, egy pillanatra felködlik előttünk a gyanú (többnyire valami rémesen iszonyú vagy hihetetlenül szép álomélmény közben), hogy ez csak álom: annál többet akkor se tudnánk mondani, mint hogy ez az érzés határozottan megvan. Sétálok egy réten álmomban, s egyszerre eszembe jut, hogy csak álmodom – ez a rét, ezek a fák, mindez tehát nem igaz -, de hogy mi az igaz, hogy amennyiben nem ezen a réten vagyok most, hol vagyok hát valójában? – otthon fekszem-e az ágyban és horkolok, vagy egy másik, de valódi réten aludtam el? – ezt álmomban nem tudom eldönteni, nem emlékszem rá, ahhoz fel kell ébredni előbb.
De hogy ébredjünk fel?” (…)
“Az álmodó rendszerint valami erőfeszítést tesz ilyenkor álmában – artikulálatlanul kiált egyet, vagy elneveti magát -, egy, az álomélmény logikájával ellentétes lelki mozdulatot tesz – nagyon helyes ösztönnel megérezvén, hogy ha ezzel az álombéli eszével és logikájával próbálná megfejteni valódi helyzetét a dolgok között, csak mélyebben keverednék bele az álomvilágba. Az álom szempontjából ahhoz, hogy felébredjen, logikátlanul kell gondolkodnia, akkor lesz igaza. Például azt álmodom, hogy valaki nekem jön, és baltával agyon akar vágni. Az álomlogika szerint el kellene szaladnom – ebből újabb, mélyebb álomképek jönnének létre, rémes tartalmú, lidércnyomásos üldözés. Viszont, ha eszembe jut, hogy álmodom, egyszerűen és logikátlanul oda fogom tartani fejem az álomgyilkos álombaltája alá, jól sejtvén, hogy ettől nemcsak hogy nem halok meg, de sőt ellenkezően, felébredek, vagyis sokkal biztosabban fogok élni, mint itt, az álomvilágban.
Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy aki a túlvilágot el akarja képzelni, annak előbb ezt a világot kell alaposan szemügyre venni. Szembe kell néznie előbb ennek a világnak valóságával úgy, ahogy az eszméletben tükröződik. És ekkor csodálkozva kell hogy felfedezzen tulajdon lelkében egy összeegyeztethetetlen, éles és határozott kettősséget. Ez a kettősség abban áll, hogy a tapasztalt világot összefüggő és érthető valóságnak akarom érezni, kényszerűen, függetlenül a valóságtól, belső ösztön sugallatára – ám ezt az érthetőséget és összefüggést, akárhogy igyekszem, sehogy sem tudom megtalálni, illetve tapasztalataimból levonni. Hogy csak egyet mondjak: a végtelenség kényszergondolata, az a tény, hogy az egészet nem tudom felfogni, mindent összezavar és valószínűtlenné tesz – hiszen, ha valaminek (a mindenségnek) egésze mint valami képtelen és logikátlan és érthetetlen dolog szerepel képzeteim közt, akkor ennek az egésznek egy részét, magamat s az általam ismert világot sem tarthatom véglegesen érthető és logikus és elfogadható valóságnak.” Karinthy Frigyes
“Megálmodhatjuk az oroszlán támadását. Az oroszlán álmunkban ránk ugorhat, megsebesíthet bennünket, összetörheti néhány csontunkat is. Mindez az álmainkban éppúgy lehetséges, mint a külvilágban. De mi történik álmunkban, ha az oroszlán a feltátott szájával, fenyegetőleg a fejünkhöz közeledik? Mielőtt leharaphatná a fejünket, egészen bizonyosan felébredünk! És akkor az oroszlán az álom egész világával megsemmisül!
Analóg ezzel ébrenléti helyzetünk is. Ha az ébrenlét folyamán részünk van egy oroszlánnak az ellenünk irányuló támadásában, akkor még mielőtt az oroszlán a fejünket leharaphatná – ha megijedünk a halálos harapástól –, úgy a rendkívüli ijedtségünk következtében máris megszűnik minden kivetítés, és az oroszlán az egész külvilágunkkal együtt semmivé válik. Elnyeli a meg-nem-nyilvánuló természet.
Ezt a változást nevezzük halálnak. A saját halálunknak.
…
Mi történik azonban akkor, ha az ébrenlétünk folyamán, amikor az oroszlán szája a fejünkhöz közeledik, nem ijedünk meg a kritikus pillanatban? Az oroszlán cselekedete egymagában nem szüntetheti meg a külvilág kivetítését és létét körülöttünk. Ha nem ijedünk meg, akkor a kivetítésnek tovább kell folytatódnia. A kivetítés viszont nem folytatódhat másként – a külvilágunkban uralkodó természeti törvények szerint –, csakis úgy, hogy az oroszlán hozzánk közeledő tátott szája elfordul, és életben hagy bennünket.” Kaczvinszky József
https://atyafipeca.wordpress.com/kaczvinszky/
atyafipeca.hu 
“De hát nem csak álom ez az egész? Mindegy, nagyon hosszúra nyúló álom. Végtelen álom, amely oly régóta tart, hogy lehetetlen visszaemlékezni, mikor is kezdődött. Sikerül valamikor felébredni vagy sem? Az a módszer, hogy álmunkban bebizonyítsuk önmagunknak, miszerint amit átélünk, csak álom, nos, ez elemi módszer, sokszor alkalmaztam, és feltétlenül hatásos, az embernek teljes erejéből bele kell csípnie a tenyerébe…
Igaz, ebben az álomban sajnos nincsenek körmök, amelyekkel, és nincs tenyér sem, amelybe csípni lehetne. De nem tesz semmit, ha ez a módszer nem válik be, akkor ki lehet próbálni egy másikat. Az embernek össze kell szednie minden bátorságát, s a szikláról le kell vetnie magát a mélybe. Emlékszem, sokszor folyamodtam ehhez a módszerhez. S ami a fő, a kéz és a láb hiánya itt nem akadály. De vajon lezuhanhat-e a tengerben úszó hal, ez a kérdés. Sohasem hallottam, hogy egy hal lezuhant volna. A döglött hal is a felszínen úszik. A halnak nehezebb lezuhannia, mint az égbolton lebegő léggömbnek. A hal számára a zuhanás – ellenzuhanás.
Ellenzuhanás…
Igen, ilyen módszer is lehetséges. Azt jelenti, hogy nem lefelé kell zuhanni, hanem ellenkezőleg, az égbolt irányába, s a levegőben kell elmerülni. A rettegés, hogy halálra zúzzuk magunkat, ugyanakkora, mint egyébként. Tehát ettől ugyanúgy sikerül felébredni, mint a földre zuhanástól.”
(Abe Kobo: A dobozember)
„Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
– Álmomban – mondta, – ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.
– Lepke, – mesélte, – igen, lepke voltam,
s a lepke vigan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi…
És felébredtem… És most nem tudom,
most nem tudom, – folytatta eltünődve, –
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? –
Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! –
Ő mosolygott: – Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! –
Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,
és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.”
(Szabó Lőrinc: Dsuang Dszi álma)
A fenti sorok kevésbe költői, kevésbé szolipszista, de humoros változata:
” Ej, Petyka, Petyka – mondta Csapajev –, ismertem egy Ce Csuang nevű kínai kommunistát. Gyakran álmodta, hogy ő egy fűszálak közt röpdöső vörös pillangó. És amikor fölébredt, föl nem foghatta, hogy a lepke álmodta, hogy forradalmi tevékenységet folytat, vagy az illegális pártmunkás álmodta, hogy virágok közt csapong. Úgyhogy amikor Ce Csuangot letartóztatták Mongóliában szabotázs miatt, a kihallgatáson azt mondta, hogy ő valójában egy lepke, aki mindezt álmodja. Mivel maga Jungern báró hallgatta ki, ő pedig igencsak érti a csíziót, a következő kérdés az volt, hogy ez a lepke miért állt a kommunisták oldalán. Ce Csuang pedig azt válaszolta, hogy a lepke egyáltalán nem áll a kommunisták oldalán. Erre megkérdezték, hogy miért folytat felforgató tevékenységet a lepke. Ce Csuang pedig azt válaszolt, hogy annyira torz minden, amivel az emberek foglalkoznak, hogy teljesen mindegy, kinek az oldalára áll.”
(Victor Pelevin: Az agyag géppuska)
Hú, ezt most egy pillanatra megértettem, és hatalmas felismerés volt! Köszönöm!
Remélem nem csak egy pillanatara és az “élmény”, az átélés tartós lesz.