2016.03.07.
„A társadalom és környezetünk kompromisszummentes kritikájából indulunk ki, a számunkra jelenleg legaktívabb cselekvést és gondolkozást kínáló lehetőségből, tettünk azonban nem áll meg itt, hanem az Ég legmagasabb csúcsaiig hatol.” Julius Evola
“Ennek egyik előfeltétele az, amire az „anarchizmus” átvitt értelmével Julius Evola utalt: támadni az álértékeket, s teljesen elszakadni azoktól, csakúgy mint az értékítéletek bilincseitől, amelyeket egy általános és állítólagos „jobboldali” nem ismer. Olyan állapot ez, amelyre egy versében Borges úgy utalt, mint egy öngyilkos utolsó szavaira, akit egy cseppet sem zavar, hogy megválik a világtól s annak valójában nem örök „értékeitől”, noha ismerte, sőt szerette, és élete folyamán igenelte is azokat.”
“A „jobboldali anarchista” gondolatát semmilyen szinten nem lehet szó szerint venni. Ebben az esetben egy ellentmondást igenelnénk, amely mint ilyen, ellentmondana Julius Evola életműve szellemének, nem beszélve arról az úgyszólván teljes anakronizmusról, amely a jobboldaliság és a politikai anarchizmus között tátong, lévén az utóbbi baloldali erők révén ütötte fel fejét és azok sajátja is maradt. A jobboldali és az anarchista kifejezések között általános értelemben tehát nincs és nem is lehet korreláció. A paradoxon, amelynek korrepetív szerepét Evola ezzel a megjelöléssel igenelte, az is csak akkor jelenik meg a kifejezésben, ha a politikai anarchizmust meghaladjuk s kiküszöböljük. Az egyébként pontatlan „anarchizmus” így a következő értelemben lehet jelentős: különböző formái, megvalósulási szintjei léteznek a lázadásnak vagy nonkonformizmusnak; amennyiben átlépjük az emberi szintet, ezek alapvetően bukásra ítélt „titániak”, vagy legitim „olymposiak” lehetnek. Legitim röviden az, amelynek mint Evola írja „van alapja NEM!-et mondani”. Olyan „értékrenddel” és főként státusszal rendelkezik, ahonnan nézve értelme s joga van a fennálló rendszert támadni, vagyis ahonnan nézve tagadása és NEM!-et mondása valójában a NEM! tagadása, a „tagadás tagadása”, hiszen az, amit tagad nem más, mint saját eredeti „értékrendjének”, a normálisnak és a primordialitásnak a tagadása, egyszóval mindazé, ami csakis a modern világban létezik. A „jobboldali” jelenti így azt, hogy „van alapja NEM!-et mondani”, van, aminek állítása révén jogosan lehet NEM!-et mondani. A „jobboldali” ugyanekkor mára mondhatjuk elveszítette centrális, principiális jelentéstartalmát, elveszítette ennek érvényesítési képességét, s itt lép be Evola szerint az egyébként pontatlan „anarchista” lehetséges többletjelentése. Jobbára egy „értékizmussá” lett a „jobboldaliság”, ahol az „értékek” s az „értékrend” igenlése „üres és merő heterodoxia”, szemben annak igazságával, hogy értékeket és meghatározó értékrendet csakis úgy lehetne képviselni, hogy azok jóformán „önmagunkként exisztálnak”, „önmagunkból fakadnak”, létük feltétele azonos a tőlük való szabadság, felettük való fensőbbség transzcendentális kvalitásával nem másból születnek. Csak olyan emberek képesek így helyes és perspektivikus értékrendet képviselni, akik a maguk számára tartják érvényesnek azt; nem válnak „értékítéletek rabjaivá”, mivel inkább az értékfeletti értékteremtő státusza határozza meg őket. Ennek egyik előfeltétele az, amire az „anarchizmus” átvitt értelmével Julius Evola utalt: támadni az álértékeket, s teljesen elszakadni azoktól, csakúgy mint az értékítéletek bilincseitől, amelyeket egy általános és állítólagos „jobboldali” nem ismer. Olyan állapot ez, amelyre egy versében Borges úgy utalt, mint egy öngyilkos utolsó szavaira, akit egy cseppet sem zavar, hogy megválik a világtól s annak valójában nem örök „értékeitől”, noha ismerte, sőt szerette, és élete folyamán igenelte is azokat. Lényegében ez az, ami miatt szerencsétlen és félreérthető volta ellenére meghagyta Julius Evola az „anarchista” megjelölést. Azt mondhatjuk, hogy a jobboldali jelző „pontosítja” ezt, s elhagyva így a politikai és baloldali anarchizmust, a kettő közötti paradoxon immár valóban transzcendálhat.”
http://www.tradicio.org/kvintesszencia/trad98jobbanarchista.htm
Igen, így már szebb… Nem ismertem ezt az írást. Hallottam korábban a “bal kéz útja” kifejezést, ízlelgettem is magamban, de valójában nem tudtam mit jelent. Sajnos kevéssé vagyok tájékozott.
Mindenesetre a magam részéről nem vagyok ilyen. Egyszerűen más a természetem. Más úton járunk, de szerintem egy irányba tartunk. Köszönöm a leírtakat, hátha egyszer a valóságban is találkozunk.
Még egy dolog: a magyarországi tradícionális iskolának nevezett alkotói kör nyilvánosan elérhető írásai között nem nagyon találkoztam a család, származás, mint tematikum kifejtésével. Miért van ez így? Mintha erre a témára kevesebb figyelem fordulna, vagy ez csak számomra ilyen fontos probléma?
Julius Evola: A szexus metafizikája.
Azt érdemes beszerezni. 🙂
Keress rá:
“Szüzekről és démonokról Vukics pdf”