2016.03.09.
Ezen jót nevettem ma. Le kellett fotóznom eme magán túlmutató látleletet. Valószínűleg egy szeretetéhségben, vagy csak köszönömhiányban szenvedő beteghordó lehet az elkövető.
És ez nem minden, mert “a mi kis világunk tele van láthatatlan személyekkel” és az “észrevettem, hogy te is létezel” kijelentés még inkább a kedvemre volt. Szívesen megfordítanám ezt a mondatot, de akkor már megint a vulgáris szolipszimus előszobájában lennék.
Az én kis világom tele van látható … (?) Aki bírja és meri folytassa!
atyafipeca.hu 
A bárgyú és kimódolt szeretetről (a magam részéről a pszichológusok által erőltetett “szeretet-ölelések” divatja is zavar), egy inverz történet jut eszembe. A rádióban hallottam egy őslénykutató akadémikust: “Mi sokkal okosabbak voltunk, mint a neandervölgyiek. Odahívtuk magunkhoz és úgy ettük meg őket.”
Fel sem merült, hogy “győzelmünk” egyben vereség, önsorsrontás is, hiszen a megközelítés lábbal tipor mindent, amiért érdemes élni, a barátság, a bizalom, a felebaráti szeretet, az őszinteség, a hit – sőt ezekkel él vissza (!) – csak azért, hogy zabáljunk…Esetleg leülhettünk volna együtt a tűzhöz melegedni és másképp oldhattuk volna meg sóvárgó, kielégítetlen lelkünk baját….Szabados György jut eszembe: “Most már elég okos-ügyes ember van, most már több bölcs emberre lenne szükség…”
Ez olyan mint a “boldogság kutatás” tudományos ideológiai manipulációja, amit mostanában tervez elkövetni valamelyik egyetem (vö.: Ha az a boldogság, hogy mondjuk egy főre hány traktor jut, akkor mondjuk a svédek a legboldogabbak. Ha azt kérdezzük, hogy egy évben hány jó hangulatú családi összejövetelen vett részt, akkor az albánok)….
A szemfényvesztő Messiás (vö.: Baranyi Tibor Imre: Az iszlám Antikrisztusa) nagyon okos, de egyben roppant korlátolt is, mivel látása nem tud kilépni az Idő/Tér kalitkából, spirituálisan vak (vö.: principális dualizmus).
Ebből fakad, hogy a napnyugati Birodalom többszólamú hatalmi technikájának az része, hogy az Idő/Tér kalitkán belüli “minden Egy”-t erőlteti (a Kettőn belüli Egy (!) fából vaskarikáját, vö.: Rama P. Coomaraswamy: “A hinduizmus deszakralizálása nyugati fogyasztásra”), amit úgy is mondhatnánk, hogy a felemelő- és a gravitatív-erő közötti “megbékélés”-t hirdeti “ezerrel”, ami nyilván az utóbbi győzelmét szolgálja, hiszen csak az Igazság teremthet megalapozott Békét (vö.: a Medici bankárdinasztia pápáira emlékeztető Ferenc pápánkat, aki néha inkább tűnik egy liberális politikusnak, semmint egyházi vezetőnek. Kitűnően görkorcsolyázik, remekül szót ért a fiatalokkal, csodálatos társalgó és teniszpartner, csak az Istenképe tűnik egy kicsit zavarosnak….Mint mondja: “Isten szerelmes az emberbe”. Ez felülről lefelé mozdulás, a modernista “emberisten” tanítása (vö.: Szolovjov-Dosztojevszkij). Ennél még a profán ember-ember (vízszintes) irányultság is reménytkeltőbb. A szakrális “istenember” Istenbe szerelmes, alulról felfelé irányul.), ahogy René Guénon fogalmaz:
“”Az igazi eszme nem lehet “új”, mivel az igazság nem az emberi elme terméke; tőlünk függetlenül létezik, s a legtöbb amit tehetünk, hogy eljutunk megismeréséhez; ezen a tudáson kívül semmi, kizárólag tévedés lehetséges.”
Hasonló probléma sejthető, a szivárvány minden színében csábító, a modernista és a szakrális látásmódokat (istenképeket) összekeverő, ezáltal az utóbbit elvilágiasító, modernizáló (vö.: Ennek újsütetű felhozatala, az ál-szakrális “Az Egy háza” “imaház” Berlinben.), az összes bevett vallást mintegy önmagába olvasztani vágyó (ezt nyilvánosan tagadó), tehát nagyon is hódítónak (invazívnak) tűnő – azonban önmagát “békepártinak” (“pacifistának”), a védekezni próbálót pedig javíthatatlanul erőszakosnak láttató (vö.: a fizetett Femen ügynöknők tevékenységével) – “új idő” (“new age”) mozgalom térnyerésében is, ami szintén nem látszik spontán, “össznépi” felbuzdulásnak. Annál kevésbé, mivel Aurobindo illetve Blavatsky alapján, de főképpen, az ál-szakrális “ész-élet” kultuszos (vö.:a “teremtő gondolat” elvvel) Rudolf Steiner és Aleister Crowley nyomán, az önmagát ateistának valló Abraham Maslow, valamint – az idős korában az okkultizmus felé vonzódó – Carl Rogers pszichológusok vezette agytröszt bábáskodása révén kelt életre, az amerikai Esalen Intézetben, az 1950-es években (vö.: Nesta Webster: “Titkos társaságok és felforgató mozgalmak.”). Mindebből következően, napjaink Napnyugat uralta világában, kiemelten megfontolandónak tűnik Blaise Pascal örökbecsű intelme: “Aki angyalt játszik, ördögöt alakít.”.
Fel szokott még merülni, hogy Isten nem kívül van, hanem belül:
Isten kívül is van meg belül is, Isten egy pont és egyben a Mindenség is, egyszerre. Ha belülre korlátozzuk, akkor felmerülhet, hogy kozmikussá tágítjuk a “kis-én”-t és “nagy én”-nek nevezzük el, ami azért lehet problematikus, mert ebből a pozícióból már nem igazán lehet hova felébredni. Ennél szerintem üdvösebb a “porszem” megközelítés.
A modernista “minden Egy”, ego-diasztole (vö.: az Elő-Világegyetem teória), a szakrális “minden Egy” ego-szisztole, mivel Isten az élet és a nem élet fölött áll. A szakrális “minden Egy”, az Idő/Tér kalitkán kívül van (vö.: A Halhatatlan Nap-ba öltözött leány, alul Holdsarlóval és csillagokkal. /sumér pecséthenger ábrázolás illetve csíksomlyói Boldogasszony/),
mint Eckhart mester írja:
“Ezért az embernek minden erejével azon kell lennie, hogy Önnönmagát önmagától megszabadítsa, s hogy egyetlen teremtmény se ismerjen más atyát Istenen kívül…Ez az, ami mindenkitől idegen,…s azt szeretném, ha ezt megvalósítanátok.” “”
Minderről szól Rábia csodálatos története is:
“Alasz egyszer azt mondta Rábiának: Nem vétkeztem, amióta Isten megteremtett. Rábia így válaszolt: Alasz, Barátom. Létezésed olyan bűn, amellyel egy más bűn sem vetekedhet.”
“Tekints az életre úgy, mint az álomra” Ez alighanem egy paradoxon, mely függetlenít a siker-kudarc orientációról és a figyelmet a helyreállító indíttatású cselekvés felé irányítja, de Isten mindezt jobban tudja, mert minden Ő.
Egy alkalommal Jézus azt mondta a zsidóknak:
Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is. E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nem csak a szombati nyugalmat törte meg, hanem Istent is Atyjának nevezte és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus azonban tovább hirdette: Bizony, bizony mondom nektek, a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút és mindent megmutat neki amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt fel és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat akiket akar.
Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogy az Atyát tiszteli Aki a Fiút nem tiszteli, nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony mondom néktek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból, az életre. Bizony, bizony mondom nektek, eljön az óra – és már itt is van – amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják és életre támadnak. Amint az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is élete van önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre, akik rosszat cselekedtek feltámadnak a kárhozatra. Én önmagamtól semmit sem thetek. Amint Atyámtól hallottam, úgy ítélek. És az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát aki küldött engem
Jn 5, 17-30