A szeretet olcsó morzsái

“A szeretet olcsó morzsái” bejegyzéshez ozzászólás

  1. A bárgyú és kimódolt szeretetről (a magam részéről a pszichológusok által erőltetett “szeretet-ölelések” divatja is zavar), egy inverz történet jut eszembe. A rádióban hallottam egy őslénykutató akadémikust: “Mi sokkal okosabbak voltunk, mint a neandervölgyiek. Odahívtuk magunkhoz és úgy ettük meg őket.”
    Fel sem merült, hogy “győzelmünk” egyben vereség, önsorsrontás is, hiszen a megközelítés lábbal tipor mindent, amiért érdemes élni, a barátság, a bizalom, a felebaráti szeretet, az őszinteség, a hit – sőt ezekkel él vissza (!) – csak azért, hogy zabáljunk…Esetleg leülhettünk volna együtt a tűzhöz melegedni és másképp oldhattuk volna meg sóvárgó, kielégítetlen lelkünk baját….Szabados György jut eszembe: “Most már elég okos-ügyes ember van, most már több bölcs emberre lenne szükség…”

    Ez olyan mint a “boldogság kutatás” tudományos ideológiai manipulációja, amit mostanában tervez elkövetni valamelyik egyetem (vö.: Ha az a boldogság, hogy mondjuk egy főre hány traktor jut, akkor mondjuk a svédek a legboldogabbak. Ha azt kérdezzük, hogy egy évben hány jó hangulatú családi összejövetelen vett részt, akkor az albánok)….

    A szemfényvesztő Messiás (vö.: Baranyi Tibor Imre: Az iszlám Antikrisztusa) nagyon okos, de egyben roppant korlátolt is, mivel látása nem tud kilépni az Idő/Tér kalitkából, spirituálisan vak (vö.: principális dualizmus).

    Ebből fakad, hogy a napnyugati Birodalom többszólamú hatalmi technikájának az része, hogy az Idő/Tér kalitkán belüli “minden Egy”-t erőlteti (a Kettőn belüli Egy (!) fából vaskarikáját, vö.: Rama P. Coomaraswamy: “A hinduizmus deszakralizálása nyugati fogyasztásra”), amit úgy is mondhatnánk, hogy a felemelő- és a gravitatív-erő közötti “megbékélés”-t hirdeti “ezerrel”, ami nyilván az utóbbi győzelmét szolgálja, hiszen csak az Igazság teremthet megalapozott Békét (vö.: a Medici bankárdinasztia pápáira emlékeztető Ferenc pápánkat, aki néha inkább tűnik egy liberális politikusnak, semmint egyházi vezetőnek. Kitűnően görkorcsolyázik, remekül szót ért a fiatalokkal, csodálatos társalgó és teniszpartner, csak az Istenképe tűnik egy kicsit zavarosnak….Mint mondja: “Isten szerelmes az emberbe”. Ez felülről lefelé mozdulás, a modernista “emberisten” tanítása (vö.: Szolovjov-Dosztojevszkij). Ennél még a profán ember-ember (vízszintes) irányultság is reménytkeltőbb. A szakrális “istenember” Istenbe szerelmes, alulról felfelé irányul.), ahogy René Guénon fogalmaz:
    “”Az igazi eszme nem lehet “új”, mivel az igazság nem az emberi elme terméke; tőlünk függetlenül létezik, s a legtöbb amit tehetünk, hogy eljutunk megismeréséhez; ezen a tudáson kívül semmi, kizárólag tévedés lehetséges.”

    Hasonló probléma sejthető, a szivárvány minden színében csábító, a modernista és a szakrális látásmódokat (istenképeket) összekeverő, ezáltal az utóbbit elvilágiasító, modernizáló (vö.: Ennek újsütetű felhozatala, az ál-szakrális “Az Egy háza” “imaház” Berlinben.), az összes bevett vallást mintegy önmagába olvasztani vágyó (ezt nyilvánosan tagadó), tehát nagyon is hódítónak (invazívnak) tűnő – azonban önmagát “békepártinak” (“pacifistának”), a védekezni próbálót pedig javíthatatlanul erőszakosnak láttató (vö.: a fizetett Femen ügynöknők tevékenységével) – “új idő” (“new age”) mozgalom térnyerésében is, ami szintén nem látszik spontán, “össznépi” felbuzdulásnak. Annál kevésbé, mivel Aurobindo illetve Blavatsky alapján, de főképpen, az ál-szakrális “ész-élet” kultuszos (vö.:a “teremtő gondolat” elvvel) Rudolf Steiner és Aleister Crowley nyomán, az önmagát ateistának valló Abraham Maslow, valamint – az idős korában az okkultizmus felé vonzódó – Carl Rogers pszichológusok vezette agytröszt bábáskodása révén kelt életre, az amerikai Esalen Intézetben, az 1950-es években (vö.: Nesta Webster: “Titkos társaságok és felforgató mozgalmak.”). Mindebből következően, napjaink Napnyugat uralta világában, kiemelten megfontolandónak tűnik Blaise Pascal örökbecsű intelme: “Aki angyalt játszik, ördögöt alakít.”.

    Fel szokott még merülni, hogy Isten nem kívül van, hanem belül:
    Isten kívül is van meg belül is, Isten egy pont és egyben a Mindenség is, egyszerre. Ha belülre korlátozzuk, akkor felmerülhet, hogy kozmikussá tágítjuk a “kis-én”-t és “nagy én”-nek nevezzük el, ami azért lehet problematikus, mert ebből a pozícióból már nem igazán lehet hova felébredni. Ennél szerintem üdvösebb a “porszem” megközelítés.

    A modernista “minden Egy”, ego-diasztole (vö.: az Elő-Világegyetem teória), a szakrális “minden Egy” ego-szisztole, mivel Isten az élet és a nem élet fölött áll. A szakrális “minden Egy”, az Idő/Tér kalitkán kívül van (vö.: A Halhatatlan Nap-ba öltözött leány, alul Holdsarlóval és csillagokkal. /sumér pecséthenger ábrázolás illetve csíksomlyói Boldogasszony/),
    mint Eckhart mester írja:

    “Ezért az embernek minden erejével azon kell lennie, hogy Önnönmagát önmagától megszabadítsa, s hogy egyetlen teremtmény se ismerjen más atyát Istenen kívül…Ez az, ami mindenkitől idegen,…s azt szeretném, ha ezt megvalósítanátok.” “”

    Minderről szól Rábia csodálatos története is:
    “Alasz egyszer azt mondta Rábiának: Nem vétkeztem, amióta Isten megteremtett. Rábia így válaszolt: Alasz, Barátom. Létezésed olyan bűn, amellyel egy más bűn sem vetekedhet.”

    “Tekints az életre úgy, mint az álomra” Ez alighanem egy paradoxon, mely függetlenít a siker-kudarc orientációról és a figyelmet a helyreállító indíttatású cselekvés felé irányítja, de Isten mindezt jobban tudja, mert minden Ő.

  2. Egy alkalommal Jézus azt mondta a zsidóknak:
    Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is. E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nem csak a szombati nyugalmat törte meg, hanem Istent is Atyjának nevezte és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus azonban tovább hirdette: Bizony, bizony mondom nektek, a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút és mindent megmutat neki amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt fel és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat akiket akar.
    Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogy az Atyát tiszteli Aki a Fiút nem tiszteli, nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony mondom néktek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból, az életre. Bizony, bizony mondom nektek, eljön az óra – és már itt is van – amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják és életre támadnak. Amint az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is élete van önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre, akik rosszat cselekedtek feltámadnak a kárhozatra. Én önmagamtól semmit sem thetek. Amint Atyámtól hallottam, úgy ítélek. És az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát aki küldött engem
    Jn 5, 17-30

Egy vélemény is számít és egy vélemény sem számít...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s