“Mi”

2016.03.22. Az ügyefogyott közszolgálatiból…

“A komfortzónánk (!) kellős közepébe rondított bele a terror, méghozzá nagyon csúnyán.”

“Mondjuk ki végre bátran, hogy háborúban állunk.”

“A demokráciánkat támadás érte.”

“Végveszélybe került a keresztény Európa.”

“Én azt gondolom, hogy nagy a baj.”

A “komfortzóna” használata engem különösen megfogott, de még ezt is sikerült megfejelni a “komfortzónánkkal”. Egyébként a többes szám első személy használatától az esetek többségében elkap az émelygés és a hányinger. Demokráciánk, múltunk, jelenünk, hitvallásunk, értékrendünk, kultúránk, szolidaritásunk. “Mi, az európai értékrendet elismerő polgárok.”

Aztán, ha mindez még nem lenne elég az oktondi biztonsági szakértő komoly ábrázattal foglalja össze számunkra a helyzetet: “Én azt gondolom, hogy nagy a baj.” Ő azt gondolja, hogy… Természetesen az “én úgy gondolom, hogy”, a “szerény véleményem szerint”, a “lehetséges, hogy tévedek, de” nélkül írástudó már nem is indít és indíthat mondatot. Hígvelejű és ostoba, de minden bizonnyal polkorrekt kommunikáció, méghozzá “felsőfokon”.

Szóval elég legyen az hozzá, hogy az én értékrendemet nem érte támadás, a komfortzónám nem sérült, nem érzem, úgy, hogy fizikálisan meg akarnak ölni holmi fegyveres gázemberek, nem állok háborúban senkivel, (kivéve önmagammal) és vastagon teszek a légbőlkapott demokráciára és azokra az értékekre, de inkább pszeudo-értékekre, melyeket némelyek megkérdőjelezhetlennek akarnak feltüntetni. Ellenben kétségekkel tölt el az a fajta galád és aljas létrontás, amit az M1 képvisel. Felkészületlen és beszédhibás tudósítók, demagóg és közhelyes műsorvezetők, alattomos és körmönfont hírfolyam nemzeti köntösbe öltöztetve. Szellemi terror felsőfokon. A létrontás csimborasszója. A terrorista fizikálisan semmisíti meg az embert, az M1 a szellemre hajaz. És valljukam be nekünkem ez a gyengénk m: a fizikális halál. Inkább élek halva, mintsem meghaljak az életért. Inkább élni kontra több, mint élet. Évtizedeken keresztül tapsolok, cinkoskodom, vagy csak sopánkodva lapítok a létrontóim attrakcióin, de amikor szembe jön velem egy fekete ruhás alak az utcán, gépkarabélyt szegezve rám, felháborodok, vagy csak szimplán összecsinálom magam. Hát ennyit az alapállásomról. Álalapállásomról. Ennyit a kereszténynek hazudott Európámról. Pszeudo-Európámról. Ennyit a hitemről. Álhitemről. Legbelül pedig tudom, reszketve tudom, hogy csupán csak egyetlenegy bizonyosság létezhet az életemben. A fekete ruhás alak az utcánkm, legvégén, akivel előbb, vagy utóbb szembe fogom találni magam. Bumm!