2016.05.23.
“Ki nyitja meg a betett könyvet?
Ki szegi meg a töretlen időt?
Lapozza fel hajnaltól-hajnalig
emelve és ledöntve lapjait?
Az ismeretlen tűzvészébe nyúlni
ki merészel közülünk? S ki merészel
a csukott könyv leveles sűrűjében,
ki mer kutatni? S hogy mer puszta kézzel?
És ki nem fél közülünk? Ki ne félne,
midőn szemét az Isten is lehunyja,
és leborulnak minden angyalok,
és elsötétül minden kreatúra?
A bárány az, ki nem fél közülünk,
egyedül ő, a bárány, kit megöltek.
Végigkocog az üvegtengeren
és trónra száll. És megnyitja a könyvet.”
Pilinszky János, Introitus
“De mint megvert bika, lesunyt fejjel neki kell lódulnunk az üveghasáb közepéről egy másik közeg felé, amely közel van hozzánk, és elérhetetlen, mint a picador a bika közvetlen közelében. Azzal gyötörnünk a szemünket, hogy nézze azt a valamit, ami az égen úszik, és álnokul elviseli a nevét, azt, hogy felhő, és az emlékezetünkben nyilvántartott képe mását. Ne hidd, hogy a telefon, majd azt a számot kapcsolja, amit valójában szeretnél. Miért is kapcsolná? Csak az történik, amit már megszerveztél, elrendeztél, a reményed szomorú tükörképe ez, az asztal tetején vakaródzó, hidegtől reszkető majom. Verd szét a fejét ennek a majomnak, fuss a középponttól a falnak, törj utat magadnak. (…)
Amikor kinyitom az ajtót, és kidugom az orrom a lépcsőházba, tudom, hogy lent kezdődik az utca; nem a már elfogadott látvány, a jól ismert házak, sem a szemközti szálloda, hanem az utca, maga az utca, ez az élő pagony, ahol minden pillanat úgy borulhat rám, mint a magnólia, ahol a pillantásom nyomán arcok születnek, amikor néhány lépést előrébb haladok, s a könyökömmel, a szempillámmal, és a körmömmel gondosan nekifeszülök az üvegfalnak, és kockára teszem az életem, miközben lépésről lépésre haladok az utcasarok felé, hogy megvásároljam az újságot.” (Cortazár, Az összefüggő parkok, részlet)
atyafipeca.hu 