Gyakran rácsodálkozok, hogy milyen szép-jó-igaz a közháló jelképed. Hermész Triszmegisztosz egy mondása jut eszembe róla:
“A mulandó lélek Isten könnye.”
vagy ahogy Simone Weil fogalmaz:
“Az ember az idő és a tér keresztjére van felfeszítve.”
“A hosszútávfutó magányossága”
kapcsán pedig egy René Guénon eszmefuttatás a “Modern világ válsága” című művéből:
“Kétségtelenül kevesen lesznek akik, az összes akadályon sikeresen túljutnak és felülkerekednek a minden valódi spiritualitással szembeszegülő környezet ellenséges jellegén, de mondjuk ki még egyszer, nem is a számuk a fontos, itt ugyanis olyan területen vagyunk, amelynek törvényei teljesen mások, mint az anyag törvényei.
Nincs tehát ok a kétségbeesésre és ha nem is lenne remény valamiféle látható eredmény elérésére a modern világ katasztrofális megsemmisülése előtt, az sem lehet elégséges ok, hogy ne fogjunk bele a távlataiban a jelen korszakon messze túlterjedő műbe.
Azoknak pedig, akik hajlamosak a kétségbeesésre meg kellene fontolniuk, hogy az amit ezen a szinten végeznek el, sohasem veszthet el, a felfordulás, a tévedés, és a sötétség egy napon csakis látszólagos és pusztán átmeneti győzelmet arathat,
minden részleges és átmeneti egyensúlytalanságnak elkerülhetetlenül hozzá kell járulnia az egész nagy egyensúlyához, és az igazság erejének végül semmi sem állhat ellen, jelmondatul azt kellene választaniuk, amit hajdan bizonyos nyugati beavatási szervezetek: Vincit omnia Veritas (Az igazság mindent legyőz.).”
atyafipeca.hu 
Gyakran rácsodálkozok, hogy milyen szép-jó-igaz a közháló jelképed. Hermész Triszmegisztosz egy mondása jut eszembe róla:
“A mulandó lélek Isten könnye.”
vagy ahogy Simone Weil fogalmaz:
“Az ember az idő és a tér keresztjére van felfeszítve.”
“A hosszútávfutó magányossága”
kapcsán pedig egy René Guénon eszmefuttatás a “Modern világ válsága” című művéből:
“Kétségtelenül kevesen lesznek akik, az összes akadályon sikeresen túljutnak és felülkerekednek a minden valódi spiritualitással szembeszegülő környezet ellenséges jellegén, de mondjuk ki még egyszer, nem is a számuk a fontos, itt ugyanis olyan területen vagyunk, amelynek törvényei teljesen mások, mint az anyag törvényei.
Nincs tehát ok a kétségbeesésre és ha nem is lenne remény valamiféle látható eredmény elérésére a modern világ katasztrofális megsemmisülése előtt, az sem lehet elégséges ok, hogy ne fogjunk bele a távlataiban a jelen korszakon messze túlterjedő műbe.
Azoknak pedig, akik hajlamosak a kétségbeesésre meg kellene fontolniuk, hogy az amit ezen a szinten végeznek el, sohasem veszthet el, a felfordulás, a tévedés, és a sötétség egy napon csakis látszólagos és pusztán átmeneti győzelmet arathat,
minden részleges és átmeneti egyensúlytalanságnak elkerülhetetlenül hozzá kell járulnia az egész nagy egyensúlyához, és az igazság erejének végül semmi sem állhat ellen, jelmondatul azt kellene választaniuk, amit hajdan bizonyos nyugati beavatási szervezetek: Vincit omnia Veritas (Az igazság mindent legyőz.).”
“Dharma: Mondj példát a vereségre! Judhistira: A győzelem!”
Furcsa. Valamiért az maradt meg bennem, hogy Kafkának volt egy ilyen című novellája.