2016.05.31.
“Miután az ember már rádöbbent egy megrázó és könnyen fölidézhető belátással saját céltalanságára, felfoghatatlan számára, hogyhogy a többiek még ennyire sem képesek. Kioltani magad oly magától értetődő és egyszerű tettnek néz ki! Miért hát olyan ritka, miért mulasztja el mindenki? Azért, mert az értelem hiába utasítja vissza az életkedvet, a cselekvéseket elnyújtó semmi ereje meghaladja minden abszolútumét; ez magyarázza a halandók hallgatólagos szövetségét a halál ellen; ez a semmi nem puszta jelképe a létezésnek, ez maga a létezés; ez a minden. És ez a semmi – ez a minden -, bár képtelen értelmet adni az életnek, mégis arra kényszeríti azt, hogy kitartson abban az állapotban, amiben van: az öngyilkosság-nélküliségben.”
“Mindenki egy adag tisztasággal jött világra, amely eleve arra rendeltetett, hogy beszennyezze a társas érintkezés, e bűntény az emberi magány ellen. Hisz még a lehetetlent is megtennénk, nehogy önmagunknak szenteljük magunkat. Felebarátunk korántsem a végzetet, inkább a bukás kísértését képviseli. Nem tudva kezünket tisztának és szívünket romlatlannak megőrizni, idegen izzadságokkal mocskoljuk be magunkat, és mivel szomjazzuk az undorítót és kedveljük a bűzt, a közfelkiáltás sarában hempergünk. Amikor aztán szenteltvízzé vált tengerekről álmodoznánk, túl késő már beléjük mártózni, túlságosan elmélyült romlottságunk nem engedi, hogy ússzunk bennük: magányunkat végigdúlta a világ; mások belénk mart nyomai kitörölhetetlenek.”
“A teremtmények hosszú sorában kizárólag az ember vált ki szűnni nem akaró undort. Egy állat csak ideig-óráig lehet visszataszító; nem indul erjedésnek az agyunkban, míg felebarátaink ott kísértenek gondolkodásunkban, és beépülnek a világtól való elszakadásunk mechanizmusába, hogy visszaigazolják elutasításaink és sehová sem tartozásunk rendszerét.”
“Aki még sohasem gondolkodott el önmaga megsemmisítésén, aki még soha nem érzett magában indíttatást, hogy a kötél, a golyó, a méreg, a tenger segítségéhez forduljon, az nem több ocsmány gályarabnál, a kozmikus tetemen araszoló féregnél.”
“Minden ember számára van egy határ, amit illendőségből nem volna szabad átlépnie. Bármilyen életkorban “lejárhat az időnk” – ezután folytatni ízléstelenség. Általános ez az ízléstelenség, hiszen mindenki folytatja. Túlélők, mindenütt… Önmegvetésünk legmélyebb oka, hogy nem álltunk félre, amikor kellett volna, az első figyelmeztetésre. A megszámlálhatatlan túlélő egyikének lenni szégyen, becstelenség, gyalázat.”
“Az embernek csak önmagára lenne szabad hallgatnia.”
“Csak azért keresztezzük egymás útját, hogy közösen alacsonyodjunk mind mélyebbre a semmi felé vezető hajszánkban: az eszmecserékben, a vallomásokban és az intrikákban.”
“Az értékek teremtőjének szerepében az ember ízig-vérig önkívületben él: zsákmányul ejti a hit, hogy valami is létezik, holott ha csak visszatartja lélegzetét: leáll minden; ha felfüggeszti érzelmeit: semmi sem rezdül; ha elfojtja szeszélyeit: minden egyszínűvé válik.”
“Mindig is irigyeltem az utálatos emberek magányát.”
“Az emberből annyira mélyről jön a prédikálás szenvedélye, hogy oda még az önfenntartási ösztön sem tud belátni. Mindenki arra vár, mikor üt végre számára az óra, mikor rukkolhat elő ő valamivel, legyen az bármi. Hallathatja a szavát: több nem is kell ennél. Drágán fizetjük meg, hogy nem vagyunk sem süketek, sem némák.”
“Az emberek avégett találták ki a jövőt, hogy ne legyenek kénytelenek nevén nevezni a halált.”
“A szemetesektől a sznobokig mindenkiből csak úgy árad a bűnös nagylelkűség, mindenki a boldogság receptjeit osztogatja, mindenki a többiek lépteit óhajtja terelgetni: a társas élet ettől elviselhetetlen, de ettől leszünk saját magunknak még elviselhetetlenebbek: ha valaki éppen nem ártja bele magát mások dolgába, saját ügyei annyi nyugtalansággal töltik el, hogy tulajdon személye lesz a vallása, ha ugyan nem ellene fordul, mint fonák apostol: mindannyian az egyetemes játszma áldozatai vagyunk.”
“Az életet csak az alvásnak és a felejtésnek köszönhetően lehet elviselni: az ember túl gyenge ahhoz, hogy huszonnégy órányi józanságot kibírjon.”
“Életérzésem: egy olyan pokol fenekén vagyok, amelynek minden pillanata csoda.”
“Nem veszett el minden, amíg elégedetlenek vagyunk magunkkal.”
“Vannak éjszakák, amelyek után nevet kellene változtatni, olyannyira mások lettünk.”
“Az embernek csak önmagára lenne szabad hallgatnia.”
Emil M. Cioran
atyafipeca.hu 
“Minden gondolatnak egy mosoly romjait kellene megidéznie.”
“Ha hinnék Istenben, önhittségem nem ismerne határokat: anyaszült meztelenül sétálgatnék az utcán.”
(Syllogismes de l’amertume)
“Egyetlen zsarnok sem rendelkezett még akkora hatalommal, mint az a nincstelen jöttment, aki az öngyilkosságot fontolgatja.”
“Ahányszor csak valami lehetségesnek tűnik számomra, az az érzésem támad, hogy megbabonáztak.”
“Ha mások szemével tudnánk magunkra nézni, ott helyben felszívódnánk.”
(De l’inconvénient d’être né)