Timike

2016.06.15.

Elnéztem minap a munkatársaimat, ahogy a monitorba bámulva adták át magukat a “majom életérzésnek”. Lengtek  a karok, mozogtak a lábak, egyszóval érezték a ritmust, a majom-feelinget. Én meg szokásomhoz híven, hátrébb lépve tőlük, kellő távolságból figyeltem a szemeim előtt kibontakozó, magán messze túlmutató látványt. Ilyenkor mindig jól jön egy kis “távolsági elhatárolódás” és ha az ember van oly ravasz, hogy az arcán kidomborít egy jól látható gúnyos mosolyt, akkor biztos lehet benne, hogy előbb vagy utóbb valaki nem tudja megállni, hogy megkérdezze:

-Mi az? Min somolyogsz?

-Nézlek benneteket.

-És? Hát nem vagyunk jók?

-Mint az evolúció csúcsai?

-Igggeeeen! Azok vagyunk!

-Azért én erre nem vennék mérget. Elnézve benneteket nem rátok hasonlít a majom, hanem éppen fordítva, ti hasonlítotok a majomra. És ez valljuk meg őszintén, nagy különbség.

-Hogy mi!? Nem hallom, mert túl hangos a zeeeneee! Túúúl hangoooos, jesz!

-Timike, b@zdmeg! Te majomszerű vagy! De inkább olybá tűnsz nekem mint egy infra-mókuscickány.

-Háhá!!! Jesz! Infra-mókuscickány?! Háhá! Az meg mi?!

-Mókuscickány alatti! Majom segge alatti.

-Háhá! Egy majom segge alatti?

-Igazából véve akkorát rúgnék a nagy valagadba, hogy azon csúszva ródliznál vissza az őskor-őskorába, ami nem is volt.

-Hogy mi nem volt?

-Őskor! Mármint szolipszisztikus szempontok szerint.

-Milyen szempontok szerint?

-Szolipszisztikus Timike, szolipszisztikus. Úgy kinyomnám most a szemed! Nézz a szemembe!

-Szisztikus? Háháá!

-Egyidejűség!

-Milyen idejűség!? Háhááá! Huhúú!

-Mit csináljak veled, mondd? Olyan reménytelenül hülye vagy!

-Én hülye? Erre mérget nem vennék.

-Miért nem?

-Mert csak neked lehet világod. És ha felmerül benne egy hülye Timike, akkor az csakis a te hülye Timikéd lehet. Egy kis buta lidérc. De inkább lidércke. A te hülye lidérckéd. Nekem, mint Timinek, nem lehet közöm Timihez, te ezt nagyon jól tudod, viszont neked még Timi hülyeségéhez is több közöd van, mint nekem magamhoz. Szánalmas, ahogy gúnyos mosoly kíséretében a saját démonaidat szeretnéd megjavítani, mintha helyrepofozható lenne egy széllel bélelt madárijesztő. Mintha helyrehozhatnál egy Timikét, aki helyrehozhatatlan. Kali Yuga! Háh! De ha már beszélgetünk kedves mosolygós barátom… Azt beszélik neked még blogod is van. Amolyan szolifilisztikus.

-Szolipszisztikus.

-Értem. Háhááá! Jó ez a zene! Élvezi a te kis papundekli mókuscickányod! Szóval kinek írod? Vagy kiknek? Mi végre? Írhatod egyáltalán bárki másnak mint magadnak? Vagy csak akkor hagyod majd abba, ha már elérted a hetediket?

-A hetediket?

-Igen. Jessz! A hetediket. Kacinszki. A kelet már felviláglott? Háhá!

-Kaczvinszky. Te most gúnyolódsz velem?

-Nem én kezdtem. Én nem gúnyolódhatok senkivel sem. Én képtelen vagyok bárkivel is gúnyolódni. Hisz hogy lehet valaki, aki nem van? Így van? Egyébként azt a bizonyos gúnyos mosolyt sem én domborítottam csapda gyanánt. Csak az történt, amit belül már megszerveztél magadnak és semmi esetre sem több. Sosem tanulsz a fejlövéseidből.

-De…

-Tudod mit?! Írd meg ezt a történetet a nagyközönséged számára! Huh! Nagyközönség! Micsoda paradoxon! Hogy be ne rosáljak! Biztosan értékelni fogják az őszinteségedet és talán még be is bizonyíthatod magadról, azoknak, akik “nincsenek”, hogy neked még önreflexiód is van. Bizony. Háhááá! Jessz! De jó ez a zene! Sosem halunk meg! Szóval gondolkodtál már azon, hogy mekkora nyomorult féreg vagy mikor a blogodon nyomulsz? Olyan kedves volnál a számomra, ha kinyomhatnám a szemed! Pukk! Pukk! Háhá! De sajnos nem tehetem bizonyos ontológiai okokból kifolyólag. Viszont te, te a lét lefokozott ura igencsak becsúszhattál annak a bizonyos majomnak a segge alá, hiszen még egy árnyékot sem vagy képes fenékbe billenteni. Dobj már végre ki az ablakon! Nyomd ki a szemem mosolyogva és én ígérem vissza fogok kacsintani az ürességgel, az ürességből. Vess az emeletről az aszfaltra, fojts vízbe! De jól vigyázz, nehogy velem önmagad is kidobd! Én amúgy jól érzem magam! Mondhatni az elememben vagyok! Az elmédben vagyok! Te pedig folyton-folyvást a saját kis farkincádat kergeted. Inkább csókolj szádon és élvezd a zenéd!