2016.06.23.
“A szolipszizmus tehát az autoteizmus és a (teo)monizmus együttesének logikus konklúziója – s ezt a konklúziót László András a következő kvintesszenciális tömörségű és tisztaságú definícióba sűrítette: »A heteron (a ›más‹) fel nem ismert auton (›önmagam‹)«. Magától értetődik, hogy ilyen körülmények között nem hogy egoizmusról nem lehet szó, de még a hagyományos értelemben vett önzetlenségről sem. Hiszen – mint ahogy Ramana Maharsi fogalmaz – »ha az ember felismerné azt az igazságot, hogy mindazt, amit másoknak ad, valójában önmagának adja, hová lenne akkor az erkölcsös ember, hová lenne az, aki másokon segít?! Mivel mindenki azonos az ember saját végső Valójával, bárkivel is tegyen az ember bármit, valójában önmagával teszi azt.”