2016.07.05.
A minap Végvári írta a hozzászólásokban:
“De valamivel nem tudok dűlőre jutni; itt is csak Énrólam van szó. A Hagare-ban írja Cunetomo: „Kár, hogy az emberek hanyatlónak tartják ezt a kort, és nem tesznek erőfeszítéseket. Nem a kort kell hibáztatni, hanem a kitartó törekvés hiányát.” És valóban, kit érdekelnek az emberek és torz szellemi implantátumaik? Rajtam kívül tehet-e bárki is bármit valójában?
Érteni vélem a krízis, a tragédia felismerésének alá nem becsülhető fontosságát, de képes vagyok-e változtatni a horizontalitásokon, végül is az én horizontalitásaimon. Képes lehet-e bárki Rajtam kívül változtatni. Az előkelő akció és diadal a „külvilágon”, vagy a visszavonulás a körülmények elől?
Ez egy rendkívül mély, de inkább magas meglátás. Végvárinak tökéletesen igaza van. És Virágnak is igaza van, amikor azt mondja, hogy rohamossá vált az alászállás mértéke, annak ellenére, hogy mára szinte minden “tudás” elérhetővé vált. Még az is, amit régen lakat alatt, féltve őriztek. Szóval, akkor mi a probléma? Mert csak ürügy van. Ürügy, hogy szar a világ(om). Ürügy, hogy művégtaggal bicegek. Kibúvó, hogy nincs időm és hogy nem értek valamit. Mentség, hogy elveszett a tudás. Alibi, hogy akadályokba ütközöm. Kifogás, hogy adózok és mentség, hogy gyereket nevelek. A lottó ötös esetén is lenne ürügy, hogy miért nem teszek lépéseket felfelé és miért maradok meg a horizontalitások útvesztőjében. Akkor a lottó ötös folyományai válnának ürüggyé. A nyeremény következményei lennének a súlyos kifogás. A valóság ezzel szemben az, hogy csak én indulhatok felfelé, csak nekem lehet időm, és kizárólag csak én segíthetek saját önönmagamon. Rajtam kívül senki és semmi semmit sem tehet. Ráadásul már a támasztékaimat (bilincseimet) is leráztam a csuklómról. Mondhatni már annyira szabad vagyok, hogy nem vagyok szabad. Ellenszabadság.
“Az utolsó kor, a kali-yuga, a szörnyű pusztítások kora lesz. De azok, akik ebben a korban élnek, és mindenek ellenére talpon maradnak, olyan gyümölcsöket szerezhetnek meg, amelyek más korok emberei számára csak nehezen voltak elérhetőek.“ Evola
“Sokan vannak, akik elvetik legutolsó értéküket, amikor megszűnnek szolgálni. Mitől vagy szabad? Szabad vagy, de mire vagy szabad? És Zarathustra figyelmeztet arra, hogy BORZALMAS lesz egyedül lenned, valamilyen feletted álló törvény nélkül, saját szabadságoddal egy elhagyott területen és jeges levegőben, saját normád bírájaként és megtorlójaként. Aki csak szolgálva tud értékre szert tenni, akit a bilincsei nem megbénítottak, hanem megtámasztottak, annak a bátorsága meggyengül, kezdeti gőgje meghátrál. Vannak olyan érzelmek -folytatja Zarathustra, amelyek ekkor megrohanják a szabad embert, és megölik, ha ő nem öli meg őket. Pontosan szólva magasabb nézőpontból itt meg van adva a modern ember nyomorúságának a lényegi alapja.” Evola
“Arra vagyunk kárhoztatva, hogy szabadok legyünk.” Az ember magáévá teszi az abszolút szabadságot; de ezt a szabadságot csak kárhozatként tudja megélni. A metafizikai szorongás ennek a kiegészítője.” Evola
“De ezzel egy új lényegiség horizontja nyílhat meg azok számára, akik erőpróbaként -azt is mondhatnánk: magasabb értelemben vett hitük próbájaként- fogják fel mindazokat a bomlasztó folyamatokat, amelyeknek az utóbbi idők civilizációja által követett orientáció utat nyitott.” Evola
Végezetül szögezzük le: “Az ember csak azt tette, amit akart, csak azt akarta, amit tett.” Vagyis megvalósította az ellenszabadságot, amiben a bilincseit sokszínű és illatos virágokból fonják, fonja.
„Kár, hogy az emberek hanyatlónak tartják ezt a kort, és nem tesznek erőfeszítéseket. Nem a kort kell hibáztatni, hanem a kitartó törekvés hiányát.”
Kár, hogy hanyatlónak tartom ezt a kort, és nem teszek erőfeszítéseket. Nem a kort kell hibáztatni, hanem a kitartó törekvésem hiányát.
“Itt áll előttünk egy hős, aki nem csinált semmit, csak megrázta a fát, amikor a gyümölcs már megérett. Szerintetek ez túl kevés. Hát akkor jól nézzétek meg előbb azt a fát, amelyiket megrázta.” Nietzsche
atyafipeca.hu 