2016.07.10.
“Nyilván az Antikrisztusnak kell a lehető legközelebb lennie a “széthulláshoz”, úgyhogy azt lehet mondani, hogy miközben individualitása irtózatosan fejlett, ugyanakkor csaknem megsemmisült is, s ez pontosan az “ego” “Önmagam” előtti háttérbe szorításának fordítottja, más szavakkal a principiális Egységben való fúziót helyettesítő és parodizáló “káoszban” való konfúzió (…)”
(René Guénon: A Nagy Paródia, avagy a fordított spiritualitás.)
“Az ami a fizikában tehetetlenség és gravitáció az a szellem szintjén is megvan. Esni könnyebb, mint felemelkedni. Könnyebb lehullani, mint felszállni és miután könnyebb, ennek enged az ember és azt mondja: “Azt csinálok, amit akarok.” Közben nem azt csinálja, amit akar.”
(László András)
atyafipeca.hu 
És íme egy másik fesztivál, amelyen épülni(?) is lehet…
http://index.hu/kultur/zene/2016/07/11/samsara_fesztival_toreki_siofok/
ERŐS.
A Kali Yuga, a Vaskor – a spirituális önmegvalósítás szempontjából – a legösztönzőbb kor a metafizikai értelemben vett felébredésre. Mert a valódi kérdés: kinek az álma mindez? Kinek jelenik meg mindez, amit valóságnak képezlek? Ki vagyok én, aki SZEMléli mindezt?
A válasz: MAGa(m) a SZEM.
Az Aranykor és a Vaskor és minden kor teljessége: EGY-ÉN-ként ÉN MAGam VAGYOK. Isten – amennyiben Isten alatt a Teljességet, az Abszolútumot értem – minden. Isten Mind-ÉN. Mindig csak az emberré vált Isten – megMÁSult emberi énem – vágyhat a felébredésre, amikor az álom túl mély, túl FÉL-ELEMetes, túl fekete, túl démoni, mert a Teljesség, a Teljes ÉG (eg, ég, egész) MAGom az Éberség, a Lét és a Nemlét kényszerétől sem determinált VANság EGYsége. Szabadság.
Hálás vagyok, hogy e korban születhettem, mert az “Aranykorban” – amiben bár az éberség a legmagasabb fokú, de mégsem TELJES – valószínűleg semmi, de semmi nem ösztönözne arra, hogy ennyire vágyhassak a végső felébredésre. Amint a yugák rendje sincs rajtam kívül, úgy az Aranykor és a Vaskor potencialitásai, és tudati realitása sem. A kérdés: valóban ébredni akarok-e, vagy tovább borzongani saját isteni álmom egyre sötétülő, egyre mélyülő, önMAGamtól egyre távolodó valóságának tudati tereiben bolyongva? Miden lehetséges.
A kérdés számomra mégsem kérdés. MAGában hordozza a választ. Az Élet a Lét álma, a Lét alászállása, melyben az EGY és EGYetlen valóság: ÉN VAGYOK.
Van-e alkalmasabb hely, van e alkalmasabb kor az ébredésre, mint az egyetlen valóság-pillanat, a jelen-LÉT amit önMAGamban megragadhatok, s mely nem volt, nem lesz, hanem mindig és örökké VAN, s ami szupraperszonális értelemben is ÉN VAGYOK?
“Megkérdeztetvén pedig a farizeusoktól, mikor jő el az Isten országa, felele nékik és monda: Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el. Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti bennetek van.” (Lk 17, 20-21)
Kinek füle van hallja.