2016.07.13. Tengely és periféria, szellem és lélek
“Az emóció még a legnagyobb gondolkozóknál is sokkal erősebb mint a gondolkozás. De azért az igazán gondolkozó nem hagyja, hogy az emocionalitása teljes mértékbe birtokba vegye és leigázza. Akit az emocionalitása leigáz, az lassan elhagyja azt az állapotot, amit emberi állapotnak lehet nevezni.” (László András)
“A szorosan a lélekre vonatkoztatott dukkha nem más, mint az emocionalitás, vagyis a degenerálódott érzésélet és érzésvilág. [A páli dukkha (szanszkrit duhkha) a buddhizmus egyik alapfogalma; szokásos fordítása a »szenvedés«, de valójában sokkal többet jelent a hétköznapi értelemben vett szenvedésnél: »megrázkódtatottság«, »nyugtalanság« – vagyis egy olyan állapot, amelyben az ember esszenciális értelemben kívülről valamit elszenved. Az emóció, amely etimológiai jelentése szerint »kimozdítottság«, ugyanezt jelenti a lélek síkján.]” (László András)
“… a pszichikus övezet mind az emberi renden, mind a kozmikus renden belül valóban minden tekintetben “a Sátán” privilegizált befolyásövezete…” (Guénon)
“A sötétség erői csupán azért vehetik át a hatalmat a világban, mert előzőleg már átvették a lélekben.” (László András)
” Minden emocionális állapot a megszállottság egy neme.” (László András)
“Az emóció megbetegedett érzés. [Az érzésben ugyanis eredendően nincs benne a kimozdítottság, vagyis az érzésnek az ember nem tárgya, mint az emóciónak, hanem alanya.]” (László András)
“Az emocionalitás meghaladása pedig azt jelenti, hogy először a negatív emóciókat kell felszámolni, azután a pozitív emóciókat. Ezen az úton tehát minden emocionalitás már a kezdeti stádiumban egy felszámolás során meghaladottá válik. A meghaladottság a legfontosabb kifejezés, mert a feladat nem egyszerűen a kiiktatás, hanem a negatív és pozitív emóciók szintjének a felülemelkedés értelmében vett radikális felszámolása.” (László András)
“Az iszlám tanítás szerint “a Sátán” csak a nefsen (lélek) keresztül veheti birtokba az embert, míg a ruh (szellem), amelynek lényege tiszta fény, kívül esik elérhetőségi körén.” (Guénon)
“Azok, akik elkövették a fatális tévedést, vagy csak megfeledkeztek a “felső vizek” és az “alsó vizek” közötti különbségről, vagy nincsenek és nem is voltak tudatában ennek; mert ahelyett, hogy a felső óceán felé emelkednének, az alsó óceán mélységeibe vetik magukat; ahelyett, hogy képességeiket összpontosítva a nem-formai világ felé fordulnának, a szubtilis megnyilvánulás formáinak kimeríthetetlen változékonyságában és múlékony tarkaságában szóródnak szét, még csak nem is gyanítva, hogy az “élet” teljességét összetévesztik valamivel, ami valójában a halál és a felbomlás birodalma; és innen már nincs visszaút.” (Guénon)
“De hogy mindezt elérhessük, már szokványos életünkben olyan diszciplínákat kell betartanunk, amelyek megmutatják a szentimentalizmus és az érzelmi komplikációk szükségtelenségét. S ezen a ponton jelenik meg a tiszta pillantás és a méltóságteljes akció. Mint ahogyan a harcosoknál és sportolóknál az izgatottság s a veszélytől való irracionális félelem helyébe a benne szunnyadó erők megnyilatkoztatásának azonnali elhatározása lép. A részvét, a félelem, a türelmetlenség s az izgatottság elmorzsolja a szellemet, mert mind a tagadás, a szembeszegülés okkult és vámpírikus erőit táplálják. Tekintsd a szánalmat: nem oszlat el semmit a másik fájdalmából, mégis szellemedet nyugtalanságba hajszolja. Ha tudsz, cselekedj, helyezkedj bele a másik személyébe, adj neki erődből. De ha nem, oldd el magad tőle. Hasonló a gyűlölet, mely alantassá tesz. Ha akarod – amennyiben az igazság megköveteli benned – rombolj, csapjál le – de ezt anélkül tedd, hogy szellemedet felizgatnád. De továbblépve: ha gyűlölsz, elbuksz, a gyűlölet megakadályoz abban, hogy az ellenfél befolyását kontroll alatt tartsd, mi több, megnyit téged ezeknek a befolyásoknak, amelyeket felismerhetsz és feltarthatsz, ha mentes maradsz a reakcióktól. Aki birtokolni akarja a jó és rossz ellentéte felett álló tudást és hatalmat, annak el kell pusztítania a „jó” és „rossz” szenvedélyét. Tiszta aktussal, abszolút ajándékként kell tudni adni és nem a rokonszenv, együttérzés öröme által vezérelve. És gyűlölet nélkül kell célbatalálni. „Az erősekben vágy-és szenvedélymentes erő vagyok”.
Így beszélt önmagáról egy isteni lény, meghatározva azt az erőt és tisztaságot,amelyet már senki sem támadhat meg, s amelyen nem talál semmi megragadnivalót a princípium törvénye és hatása.”
“Távolságot tartva a létezőktől, magunkat nem másban ismerjük fel, s nem érezzük magunkat sem felette, sem azonosságban, sem alávetve másoknak. A lények itt lent a világban egyedül vannak, törvény, kiút és megbocsátás nélkül – pusztán erejükbe vagy gyengeségükbe öltözve: hegycsúcsok, sziklák, homok. Ez az életszemlélet első megszabadítása. Emelkedj felül a testvériség eszméjének ragályán, a „szeretek” és a „szeretve vagyok” érzésén, az összetartozás, azonosság és kötődés vágyán. Ezektől tisztítsd meg magad. Egy bizonyos ponton túl nem kötődsz senkihez, sem a vérség, sem a megtagadás, sem a szülőföld, sem a sors összefonódása okán. Csak azzal érzed Magad együvé tartozónak, aki ugyanazon az úton jár, mint Te – azon, amely nem az emberek útja és nem törődik az emberek útjával.”
“Mindaz, ami „emberi”, mint egy szerencsétlenségre való sötét emlékezés, mint egy lidérces álom képe törlődik el. Az angyal, az „ősi jég” felemelkedik: a mozdulatlanság és a szédítő lassúság minden izgalmat feloldanak és éppen ez a küszöb, a megdicsőülés: túl ezen – az öröklét világa.” (Evola)
Átütő erejű idézetgyűjtemény!
Csodálatos László András fogalmi precizitása: „A szorosan a lélekre vonatkoztatott dukkha nem más, mint az emocionalitás, vagyis a degenerálódott érzésélet és érzésvilág.” Szorosan a lélekre vonatkoztatott! Evola kifejti a Felébredés doktrínájában, hogy a „nemes lénynek” minden kondicionáltságon túl kell lépni, az érzelmin és a tudatin is, ami nem elfolytást vagy tompaságot kell jelentsen, hanem az embert irányítani szándékozó ilyetén erők uralmi pozícióból való megközelítését: „Mindez csak felépítmény. A lényeg az, hogy az ember szépítés nélkül szembesüljön önmaga és minden kondicionált dolog mibenlétével, hogy meg lehessen tőle kérdezni: „Mondhatod azt: ez vagyok én? Ténylegesen azonosíthatod magad ezzel? Ez az, amit akarsz?” Ez a fundamentális döntés pillanata, ez a „nemes lények” és a közönségesek közötti megkülönböztetés próbaköve, itt választatnak szét az esszenciák, így kerülnek meghatározásra az elhivatottságok. (…) hogy újra megkérdezzék tőle: Ez vagy te? Azonosíthatod magad ezzel? Ez minden, amit akarsz? És a nemes lélek mindig nemmel válaszol.”
Úgy tűnik itt már nem csak az érzelmi, hanem a nyelvi és gondolati/fogalmi „korlátokon” is felül kell emelkedni.